ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-11-20 / 135. szám

XXVI. évfolyam. 135. szám. Ára 2 korona. Keresztény magyar sajtó. Vasárnap, 1921. november 20. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. Egyes szám ára: hétköznap 1 kor., vasárnap 2 kor. Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gabriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lőrinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. A Huszonhatosok. Esztergomban, 1921. november 19.-én. Aki- Esztergom volt kedves emlékű háziezredének történetét megírja, kétszáz esztendőt kell visszamennie a történelem viharverte útjain, hogy végigszemlélhesse az ezred minden küzdelmét, minden dicsőségét, melyet az államfenntartó szent eszmék szolgálatában kifejtett és elért. Végig kell tekintenie a hét éves háború viharain, a napóleoni idők hullámain, az európai forradalmak félszázadának, a szabadságharcoknak küzdelmein, a hires olaszországi és boszniai hadjáratokon, hogy elérhessen az ezred legdicsőségesebb napjainak felsorolásához, a nagy világháborúban kifejtett hősi és önfeláldozó küzdelmekhez, melyek eleven tanúi közül itt Esztergomban is sokan élünk emlékezünk! A Huszonhatosok! . . . Visszaemlékezem arra a forró nyári napra, amidőn 1914-ben újra visszajött székvárosába a háziezred, hogy innen induljon a harcok véres mezejére. A fekete parolis, sárga gombos ezred már régen benn volt Esztergom szeretetében, de e napon velünk eggyé olvadt abban a féltő, reszkető aggodalomban, amellyel ezen ezred színeit viselő szeretteink sorsát kisértük. És a nyárspolgárias életet élő esztergomi és környékbeli családok tagjai közül hősök léptek elő, hogy kövessék a megtépett, de mindvégig dicsőségesen lobogó ezredzászlót a viharok tüzén keresztül. Apák, testvérek, fiúk írták be nevüket e zászló szolgálatában a halhatatlanság könyvébe. Mikor a Széchenyi-téren, vagy a kaszárnya udvarán felesküdtek, az égből ünnepi fény ragyogott le katonáink szürke sapkájára, melyen huszonhatosaink megkülömböztető talizmánja, a sapkajelvényül szolgáló Mária-érem csillogott. Felharsant a kürtszó s .imára hívó hangját szívből eredt sóhajok kisérték. Majd dobbant a föld ezernyi férfi kemény lépésétől és az ajkakról felcsendült a dal : Szépen szól a nuszonhatos banda, Magyar bakák masíroznak rajta, Masíroznak idegen országba, Muszkaország széles határába. Bizony, oti, Muszkaország széles határában csakhamar iszamos lett a föld a hősök vérétől. Azon tájak jeltelen halmai alatt hány huszonhatosunk nyugossza örök álmát a becsület, a kötelességteljesítés dicső vértanujaként! Az ezred jelszava: Mindvégig kitartunk/ nem üres szólam, hanem számtalan élettel megpecsételt hivallás lett. Muszkaország és Gralicia, meg a rabbá lett Kárpátok véres mezői után az olasz harctér forró napja tűzött le huszonhatosainkra. Az ezred zászlójának sok vihart látott foszlányai régi ismerősként üdvözölték e tájakat. Lobogott már errefelé diadalmas lobogással... Custozza... Marengo síkjai a távolból felé integettek, de Piavenál emberi testekből fonódott sáncok állták útját. Magyar bakák, magyar hősök megtették a lehetetlent is, de végre is lehanyatlott a zászló s amit ellenség megbontani, tönkretenni nem tudott, a diadalmas seregeket leverte ós tönkretette a belső ellenség... 1918. november 14.-én érkezett haza ismét az ezüstkürtös ezred. Nem igy reméltük a viszontlátást. Csuromvizes, kopott köpönyeg, amit a rabló osztrák szomszéd még meghagyott, „amiért két karunk a határát védte", letépett gombú sapka, csapzott haj, levert kedély, eldobott fegyver... Itt-ott már vörös szalag is rikitott, kiabált... Haj, nagymultú ezred, milyen gyászos vég várt idehaza reád! Ma azonban ne lássuk a haldoklás borzalmait, hanem tekintsünk a sir ragyogóbetűs oszlopára, melyet az ezrednek minden jó esztergomi magyar a szivében emelt. Mikor a Huszonhatosok nagy tetteit emlegetjük lelkes ajakkal, a mi dicséretünket zengjük, amikor küzdelmeikről beszélünk, a magunkéira emlékezünk vissza s amikor egyszer komolyan arról is szót ejtünk, hogy mit tehetnénk valami méltót, valami maradandót hőseink emlékére, csak magunkat becsüljük meg a hősök bajtársaihoz, hozzátartozóihoz méltó módon. Tegyünk tehát és legyünk ezután is telve a huszonhatosok lelkületével, kipróbált vitézségével. . .. Nézd, mikor a vadak Királya felkél Júba vadonjain, Szavára megrémül az erdő S futnak ezer vadak odvaikba. H. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban; Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. November. A lelkem egy csendes temető . . . Fakó, ódon emlékek nyugosznak, Mint a régen elhantolt halottak Emlékeim csendes sírkertjében. Rozoga keresztfák merednek, Mint korhadt vázak, csendben szótlanul S a feledós fájáról lassan hull Egy-egy levél lassú reszketéssel. Voltam: friss reményekkel telve Az élet diadalmas kovácsa, Vagyok most önmagam csendes mása S emlékeim bús temetője én. Most más élet hív, más remény szól, Ujabb küzdésre büszkén, szilajul . . . Míg felettük is egyszer megkondul Halott lelkem bús halálharangja. Dr. Marczell Árpád. A csévi hősök emléke előtt. Lapunk szerdai számában megemlékeztünk azon felemelő ünnepségről, amelyet f. hó 13.-án Csév községben rendeztek a Világháborúban elesett csóvi hősök omlóktáblájának leleplezése alkalmából. Az ünnepségen elhangzott beszédek közül sikerült megszereznünk Fehórváry Géza százados hazafias hévvel elmondott és mély benyomást keltett beszédét, melyet a következőkben közlünk: [Kedves tót Testvérek! Hűséges magyarjaim! Büszke szivvel és lélekkel kezdem meg beszédemet, mert itt az emelvényen lelki szemeim előtt elvonulni látom a régi múltnak dicső emlékeit, látom Kárpátoktól övezett gyönyörű hazámat, hallom az Adria hullámainak édes mormolását ós látok magam előtt egy megelégedett, boldog magyar népet. De lelkem reszket, amikor elvonulnak előttem az elmúlt évek vérszomjas napjai, amikor látom a régi magyarság korcsszülö'ttjót és a haza végpusztulását. Lelki szemeim vigaszt, megbocsájtást ós egy szebb jövendőt keresnek! Hová forduljak, kihez szálljon meggyötört lelkem ? Hozzád hatalmas Istenem ! Mert te vagy az élet, a megnyugvás ós a szeretet. Adj erőt és hallgasd meg egy községnek a fájdalmát, hisz e községnek apraja-nagyja ma egy szivvellólekkel emelkedik föl trónusodhoz, hogy megbánva nagy bűnét ós hűtlenségét, Tőled kórjen irgalmat. És Ti hősök, kik a magyar szabadságért ós a magyar hazáért haltatok dics ő halált, keljetek föl idegen földben sirotokból, s zellemetek itt őrködjék felettünk és legye n a mai nap számotokra nemcsak megemlékezés, de megdicsőülés ! Ha eme alkotásra tekintek' hősöket látok, kik elszántan és magyar öntudattal tekintenek végig sorainkon. Kik nem várnak tőlünk egyebet, mint nyugodt pihenőt és a kiérdemelt hálát. A Hazáért haltak ők dicső halált, mely ma megcsonkitva, megrabolva, kül- és belviszályoktól meggyötörten a sir széléhez jutott. Azért a hazáért ontották vérüket, melyben kevés ma az önzetlen magyar; nem a Ti

t véretekből való vér, hanem „rút sibarita váz" ! És amikor minderről meg keli állapitanunk, hogy ez tiszta valóság, akkor elborul könyektől a szemem és Hozzátok fordulok dicső túlvilági Magyarok, legyetek mindvégig ma velem, hogy átérezzem a régi dicsőség és a régi hazaszeretet igaz erejét, hogy lássam a mult után a keserű jelent és a kibontakozó jövőt. Reszket mindenem !... Látomás-e vagy valóság ? 24 hős vonul el előttem könnyes szemekkel és suttogva beszélik : a hazáért haltunk meg, a hazát kivánjuk vissza! Igen a hazát! Tudod testvérem, mi a haza? A szent föld „ahol megszerettük anyánkat,, megismertük az Istent, melynek tiszta tűzhelyén születtek gyermekeink, vérünknek sarjai, amelynek hantjai ide kötik szivünket mindörökre, mert könnyeink csak e sírokra folyhatnak."