ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921
1921-01-30 / 13. szám
1921. januar 30. ESZTERGOM 3 rovataink adatainak egybegyűjtését és közlését tetemes áldozatok árán eszközöljük, azoknak a forrás megnevezése nélkül való egyszerű elkommunizálása ellen tiltakozunk. * Legónyegyleti bál. Az esztergomi kath. legényegylet február hó 2.-án (Gyertyaszentelő Boldogasszony napján) a „Magyar Király" nagytermében házalapja javára szinielőadással egybekötött zártkörű táncestélyt rendez. Kezdete este pont V28 órakor. Belépődij személyenként 20 K. Felülfizetóseket köszönettel fogad ós nyugtáz. A számozott ülőhelyek jegyei előre válthatók Vörös Antal fodrászüzletében és a malatság napján d. u. 5 órától a pénztárnál. Szinre kerül: „A vigócek." Eredeti fővárosi életkép dalokkal, 3 felvonásban. Irta: Kövessy Albert. * Az Esztergomi Kisdedóvó Társulat f. évi január hó 30.-án, vasárnap délelőtt V2II órakor a kisdedóvó intézetben (Bottyán János-utca 7.) felügyelőbizottsági (választmányi) ülést s ezt követőleg d. e. 11 órakor közgyűlést tart, melyekre a felügyelőbizottság (választmány) s a társulat alapító és rendes tagjait, a szülőket, a tanügy s gyermekvédelem barátait, — mivel e gyűlésekre külön meghivók nem bocsáttatnak ki, — ezúton tisztelettel meghívja az Elnök. * Magyar értékpapírok lebélyegzése. Meglepő, hogy dacára többszöri figyelmeztetésünknek, ez ideig kevés hadikölcsön lett városunkban honosítása végett bemutatva. Nyomatékosan figyelmeztetjük a hadikölcsön-kötvóny tulajdonosait, hogy azok nosztrifikálása iránt ideje korán intézkedjenek és felhivjuk figyelmüket az Esztergomi Takarékpénztárnak mai lapunkban közzé tett hirdetményére. * A belvárosi olvasókörben január 30.-án, vasárnap este a belvárosi kath. földmives ifjúsági egyesület tánccal egybekötött színielőadást rendez. Színre kerül G-erő Károlynak „Túri Borcsa" c. népszínműve. Az előadás kezdete este 7 óra. * Táncestély. Az Esztergomi Katholikus Munkásnő Egyesület a Magyar Király szálloda nagytermében f. hó 30.-án (vasárnap) házalapja javára szinielőadással egybekötött zártkörű táncestélyt rendez. Kezdete este 7 órakor. Szinre kerülnek — mógegyszer közkívánatra — 1. Az orr; 2. Szobaleány ; 3. Nem jut az eszébe cimű I felvonásos vígjátékok. Belépődij: személyenkint 15 K, család jegy (3 személyre) 30 korona. Felülfizetóseket köszönettel fogadnak. * Összeütközés az üstökössel. A greenwichi -csillagvizsgáló intézet jelenti, hogy földünk június havában összeütközik egy újonnan felfedezett üstökosssel. Az összeütközésnek semmi komolyabb következménye nem lesz, mert csóvája rendkívül ritka gázokból áll. * Az Ébredő Magyarok Egyesületének Esztergomi Csoportja február hó 2.-án (szerdán) fél II órakor a Szenttamás-Vizivárosi kör (Vörösmarty-utca 13.) nagytermében taggyűlést tart, melyre az egyesület összes tagjait ezúton tisztelettel meghívja. Tekintettel a nagyfontosságú tárgysorozatra, a tagok teljes számú megjelenését elvárjuk. Tagsági igazolványok újból való •érvónyesitós miatt elhozandók. Vezetőség. * Kalapkészitö tanfolyam. Többek érdeklődésére értesítjük a közönséget, hogy a Szociális Missziótársulat helyi szervezete a kalapkészitö tanfolyamot f. évi március hó elsejével kezdi meg. Jelentkezni lehet a Nővédelmi Hivatalban (Belv. Olvasókör) a hivatalos órák alatt, ahol bővebb felvilágosítással szolgál a vezetőség. * Felhívás a volt cs. és kir. 82-es székely gyalogezredhez! Felhívom az összes volt közös 82-es tisztikart, valamint altiszti és legénységi kart, kik a 82-ősöknól szolgáltak, hogy bajtársias összejövetelen megjelenni szíveskedjenek. •Összejövetel 1921. február hó 1.-én este 6 órakor a Baross-kávéház termeiben lesz, József-utca és József-körút sarok. Egyben felhivjuk azokat, kik vidéken akadályozva vannak a megjelenésben, hogy pontos lakcímüket: Sikolya Lajos — Erdélyi Magyar Székely Szövetség Andrássy-út 93. szám alatt jelentsók be. Az ezredhez tartozók legkisebb igazolványaikat is hozzák magukkal. =3= Az ötödik Otztályt, e bájos diáktörtónetet, amelyet a Korona-mozi ma mutat be, a 16 éven aluli ifjúság is megtekintheti. = Csúz, köszvény, rheuma, hasogatás, hátfájás, nyilalás és mindenféle meghülósi fájdalmak •ellen évtizedek óta kitűnően bevált szer a Pánczólféle EZEREUM. Helyben beszerezhető Rottár Alfonz drogériájában. Egy üveg ára 50 korona. Főraktár: „Őrangyal gyógyszertár" Eger, Heves-megye. = Pasteurizált dupla maláta gyógysör. A legtekintélyesebb orvosok által ajánlva vérveszteségből származó gyengeségnél, rosszul táplált, vérszegény egyéneknél, női betegségeknél, gyermekágyasoknál ós szoptató nőknél, ideges kimerültségnél, emésztési zavaroknál, valamint üdülő betegeknél. A kőbányai részvénysörfőzde különlegessége. Kapható gyári töltésben nagyban és kicsinyben a „Három szerecsen" vendéglőben. HELYI TŐZSDE. — Az „Esztergom" eredeti tudósítása. — Az e heti irányzat általában igen szilárd volt. Külön megemlítendő a Takarók 130 és az Iparbank 165 koronás emelkedése, továbbá a Hitelbanki papírok iránti nagy kereslet. Tőzsde: Pénz Ara Takarókpénztár .... 7410.— 7800.— Iparbank 3250.— 3400.— Hitelbank (100 K) . . . 528.— 600.— Borászat (elővétellel) . . 1380.— 1400.— Borászat (ex, uj) . . . . 730.— 880.— Ki-behozatali 1060.— 1200.— Áruforgalmi (új) .... 400.— 400.— Párkányi takarókpénztár . 810.— 1000.— 4°/o-os koi onajáradók . . 163.— 163.— 6 %-os hadikölcsön . . . 56.— 56.— 5 V2 °/o-os hadikölcsön . . 45.— 45.— Valuták: Napoleon 1625.— 1625.— Dollár 490.— 490.— Sokol 670.— 685.— Bécsi korona (osztrák) . . 84.— 84.— Lengyel márka .... 72.— 72.— Márka 898.— 900.— Népmozgalmi statisztika. — Az „Esztergom" eredeti tudósítása. — 1921. január hó 22.-től 29.-ig Esztergom város területén születtek: Ridling Erzsébet rk. földmives leánya, Soós Etelka ref. géplakatossegód leánya, Hulicska Imre rk. lakatossegéd fia, Hurai Teróza rk. közkatona leánya, Marton János rk. csizmadia fia, Aubeli László rk. női szabó fia, VargaDezső József rk. földmives fia, Stróbl László rk. kőmivessegéd fia, Stróbl Béla rk. kŐmivessegéd fia, Kordik Antal rk. közkatona fia, Kárász István ref. kőszónbányamunkás fia. Házasságot kötöttek: Bélai József gépkezelő és Móczik Erzsébet. Szabó Czimbalmos István földmives és Weisz Rozália. Horváth József földmives és Csernyánszki Teréz. Koller Kálmán bányamunkás és Nyári Julianna. Khól József földmives és Wajand Julianna. Kiss István (özv.) földmives ós Hruska Anna (elvált). Meghaltak: Török József rk. földmives 69 éves. György István ref. bányamunkás 37 éves. Kovács Lajos rk. 15 hónapos. Kiffer Rozália rk. 23 hónapos. Marko Anna rk. 11 hónapos. Özv. Baumholczer Gyulánó sz. Merényi Vilma rk. ny. ezredes özvegye 68 éves. Szerkesztői üzenetek. Vidéki előfizetőinket, akik előfizetési dijaikkal még hátralékban vannak, felkérjük, hogy a hátralékot és folyó évi előfizetéseiket legalább 3 hónapra előre beküldeni mielőbb szíveskedjenek. G. Helyben. Versét helyszűke miatt nem hozhattuk. Lusta munkatárs. Nem mentegetődző levelet, hanem rövid és érdekes cikket kérünk. A hosszú hallgatás a tp. beszüntetését vonja maga. után. Régebbi érdemeket mi nem jutalmazhatunk, mikor ma a lap előállitási ára a régivel egy napon sem emlithető. Eladó bérház Budapesten. A nyugati pályaudvar közelében egy kétemeletes bérház, melyben 26 lakás van 1—2 szobával, eladó. Cim a kiadóhivatalban. Kir. udv. hangszergyár TERNBERG á Budapest, VII., Rákóczi út 60. (Saját házában.) Az összes hangszerek és beszélőgépek legfinomabb minőségben nagyban és kicsinyben. — Hegedűk, fuvolák, tárogatók harmonikák, zenekari p í rr» h<3 1 TT1 O k rézfúvós hangszerek, vimuaiuiUAj amerikai har- r*f\"*% (ma«» "Itmoniumok, ZOHgOraK» Bél-, selyem- ós acólhúrok. Vidékre való szállításokat legpontosabban eszközlünk. Hangszerek javítását szakszerűen végezzük. Meghívó AZ ESZTERGOMI BEHOZATALI ÉS KIVITELI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG első üzletévére vonatkozó rendes közgyűlésére, amely 1921. évi február hó 13.-án délelőtt 11 órakor fog az Esztergomi Takarókpénztár nagytermében megtartatni ós amelyre a részvényeseket tisztelettel meghívja*) AZ IGAZGATÓSÁG. NAPIREND: 1. Két jegyzőkönyv-hitelesítő részvényes kijelölése. 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság 1920. évi jelentése, a zárszámadások megvizsgálása és a mérleg megállapítása. 3. Az igazgatóságnak és a felügyelő-bizottságnak a felmentvény megadása. 4. Határozathozatal a nyereség felosztása iránt. 5. A felügyelő-bizottság tagjainak 3 évre való megválasztása. 6. A választmányi tagoknak 3 évre való megválasztása. 7. Az 'alapszabályok 13. §-ának a cégjegyző törvényszék által elrendelt szövegmódosítása. 8. Esetleges indítványok, amelyek az alapszabályok 16. §-a értelmében 3 nappal a közgyűlés előtt az igazgatóságnál bejelentendők. *) Alapszabályok 10. §-a: A közgyűlésen azon részvényeseknek van szavazati joguk, kik részvényeiket a közgyűlés előtt legalább 3 nappal a társaság, az Esztergomi Takarékpénztár Rt., vagy az Esztergomi Önsegélyző Takarék és Hitel egyletnél letétbe helyezték. A letétbe helyezett részvényekről szóló elismervény a közgyűlésen való részvételnél igazolási jegyül szolgál. A részvényeket letétbe helyezett részvényesek jegj^zéke a közgyűlésen nyilvános betekintés végett kitétetik. Alapszabályok 11. §-a: Minden részvény egy szavazatra jogosít, 20 szavazatnál többet azonban sem saját, sem megbizója jogán, sem mindkét jogon együttesen senki sem gyakorolhat. Meghatalmazott csakis a társaság részvényese lehet. Mérleg-számla 1920. december 31.-én. Vagyon: Készpénzkészlet 13278 K 83 f. Adósok 670682 K 62 f. Államkölcsön 40454 K. Értékpapír 2000 K. Árukészlet 754464 K 80 f. Összesen: 1480880 K 25 f. Teher: Részvénytőke 1200000 K. Tartaléktőke 550 K. Hitelezők 205236 K 95 f. 1920. évi tiszta nyereség 75093 K 30 f. Összesen: 1480880 K 25 f. Nyereség- és veszteség-számla 1920. december 31.-én. Tartozik: Tiszti fizetések 38763 K 60 f. Üzleti költségek 29997 K 78 f. Portóköltségek 2878 K 11 f. Rószvénypótilleték 14400 K. 1920. évi tiszta nyereség 75093 K 30 f. Összesen : 161132 K 76 f. Követel: Adómentes kamat 3439 K 21 f. Nyereség árukon 157693 K 58 f. Összesen: 161132 K 79 f. Esztergom, 1920. december 31. Az igazgatóság: Bleszl Ferenc s. k. elnök. Lenkei Emil s. k. ügyv. igazgató. Dr. Frühauf Béla s. k. Berger Hermann s. k. Brenner József s. k. Kovancsek Jenő s. k. Ifj. Matus Gyula s. k. Schwach Sándor s. k. Vermes Ignác s. k. Dr. Weisz Sándor s. k. A felügyelő-bizottság: Dr. Frey Vilmos s. k. elnök. Farkas Jenő s. k. Kemény Lajos s. k. Lőwy Lajos s. k. Porgesz Béla s. k. Reusz Ferenc s. k. Stromf Ignác s. k.