ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-01-30 / 13. szám

ESZTERGOM POLITIK AI ES TÁRSADALMI LÁP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉ VY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. FfTVöC C7Qm Ópq • hétköznap 80 fillér, £<ö J hLcLUl dl£t. vasárnap 1 korona. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lörtnc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gnsztáv könyvnyomdájában. Magyar Jövő. Irta: Dr. Lepold Antal. Esztergom középfokú és felső iskoláinak növendékei f. hó 30.-án délután 5 órakor a főgimnázium dísztermében együttes ünnepélyt rendeznek a „Magyar Jövő" javára. Esztergom társadalma fölfigyel e szóra: „Magyar Jövő." A tanuló ifjúság lelkesedésének szikrái kulinak szét, mint a karácsonyfa csillagszóróiról a bűvös fénypontok. Megmelegednek a lelkek. Érdeklődés világossága lángol föl: Van-e ós mi a „Magyar Jövő" ? A gyász sápaszt, szárit agyat és csontvelőt. A bánat hervaszt, hígítja, el vizesiti a magyar vért. Hit és bizalom, munkakedv ós acélos elszántság kell. Ha a legyőzött ós földarabolt, forradalmak által megmételyezett Magyarországon csak siránkozunk, mint a zsidók Jeruzsálem ősi falai alatt, akkor nem építjük föl újra a történeti Magyarországot. Nem elég a magábaszállás, a lelkiismeretvizsgálás, a mult hibáinak fölismerése sem. Szükséges tudnunk, hogy a restség, az önámitás és a pártos gyűlölködés a magyarnak eredendő bűnei. De boldogulni úgy fogunk, ha e bűnöket legyőzzük ós a velők ellentétes erényeket gyakoroljuk. Szorgalom, munka ós művelődós kell. E hazában mindenki érezze át az egyéni felelősséget az összesség jóvoltáért, minden polgár vegye a szivére, hogy a haza sorsa az ő vállain nyugszik. Aki a földet műveli, az ipart űzi, az igazságot kutatja, az erkölcsöt védi: kettőzze meg szorgalmát, mert a megkisebbedett országban azok helyett is dolgoznunk kell, akiket a haza testéről leválasztottak, vagy akik a szerencsétlen közelmúltban kötelessógöket elmulasztották. Keleti vérünkben szunnyad a restségre való hajlandóság. Megnövelte azt a tévelygések korának hamis tanítása, amely a boldo1 gulást nem az egyének erőfeszítésétől, hanem az ! államszocializmustól várta. Nyissuk föl a szei műnket és lássuk be az államszocializmus retj tentő csődjét. Az állam annál tehetetlenebb ós j mostohább lett, minél több hatáskört ruháztunk I rá. Torkig vagyunk az állami gyámkodással, az I állami központokkal és a jegyrendszerekkel. Egészséges fejlődést csak az egyéni akaraterő irányában látunk. Szorgalmas polgárok, akiknek szabadságát ós jogát az állam védi, hozzák meg a jobb jövőt. S ezért a jobb jövőért dolgozik a „Magyar Jövő" c. társadalmi mozgalom, amely elsősorban a magyar ifjúságot akarja kemény és kitartó munkára nevelni ós annak mindennemű művelődését hathatósan előresegiteni. Ha a magyar szorgalmasabb és műveltebb, mint hóditó szomszédai, akkor azok kezéből kicsavarja a fegyvert és elvesztett területeit visszaszerzi. De ha a komoly munka helyett üres szószaporitással tölti drága idejét, sohasem kerekedhetik ellenségei fölé. A „Magyar Jövő" célja, hogy leszámoljon a hazugságokkal, a konkolyhintőkkel, az önámitással és a csalással. A magyar kicsi és elszigetelt nép, amely csak erős faji ós nemzeti öntudattal, a keresztény kultúra alapján maradhat fenn ós erősödhetik meg. A világpolgári hóbortot ós a vallásellenes mérget belső és külső ellensógeink oltották belénk. Nem szabad többé engednünk, hogy beteglelkű emberek tiszavirágéltű elméletekkel bolonditsák a magyar népet ós évezredek tanulságait álomképekkel merészeljék behelyettesíteni. Le kell mosni végleg azt a szégyenfoltot, hogy egy ezeréves nemzet mámoros fővel a saját sirját ásta és őszi rózsákkal díszítette föl a koporsóját. Aj halál csirái helyett az élet gyökereit kell erősíteni s az örök élet igazságaiért és javaiért kell az életet megbecsülni. Ez a „Magyar Jövő" hitvallása és evangéliuma. Ezt hirdeti az iskolában, a különféle ifjúsági és tanári s tanítói egyesületekben, valamint irodalmi vállalataiban: a Magyar Jövő könyvtárában, a Magyar Jövő Leánykönyvtárában, a Zászlónk Diákkönyvtárában, ifjúsági folyóirataiban, amilyenek a Zászlónk, Nagyasszonyunk, Kis Pajtás, az Erő s a Magyar Tavasz. A keresztény műveltség egyik legszebb virága a szeretet, az összetartás, egymás őszinte megbecsülése. Amig a magyar rakoncátlan, gyűlölködő, pártoskodó, addig nem itta föl a kereszténység szivet nemesítő orvosságát. Pogány örökség, ősi átok a visszavonás. Végre tegyük a baj gyökerére a fejszét. Nézzünk egymás szemébe ós értsük * meg egymást. Oly szük az a föld, ahol élnünk és halnunk kell. Úgy megritkultak a testvéreink, akiknek azonos a szivök vére, a gondolatjok, érzésük, gondjuk és vigasztalásuk. Miért keserítjük egymást e szegényes apai házban ? Ha szeretitek egymást, megtartottátok az egész törvényt. Igy hirdeti az Úr legkedvesebb tanítványa s igy hirdeti a magyar ifjúságnak a „Magyar Jövő" társaság — bizonyságául annak, hogy ő is az Úr tanítványa. Fogadjuk be igéit és merítsünk a szeretetből. Akkor türelmesek, megértők ós megboKőzjogászaink a királykérdésről. Bármennyire is igyekszik a kormány a külpolitikai viszonyok miatt a királykórdós napirendre tűzését akadályozni, ez a kérdés ha nem is a napi sajtóban, de a lelkekben mindenesetre napirenden van s mindenki igyekszik saját véleményét kialakítani és indokolni. A társalgók és a magánbeszélgetések körén túl a király kérd és szőnyegre került a magyar szakirodalomban is, melynek hivatása a vezető körök gondolatvilágát irányítani. Esztergom város közönségére nem érdektelen, hogy egyik volt képviselője, a neves közjogász Kmety Károly foglalkozott talán először a királykórdés tudományos megvitatásával a Jogi Szemle hasábjain s cikke folyamán fölötte furcsa megállapításokra jutott. Ha röviden akarnók jellemezni fejtegetését, azt mondanók, hogy mindenáron legitimista külső jelmezbe burkolódzva mégis a szabad királyválasztásra akar kilyukadni. Első sorban megállapítja, hogy a magyar trón nem üresedett meg lemondás útján, mert IV. Károly nem mondott le, a lemondásáról szóló hirt csak a Károlyi kormány költötte. Megállapítja továbbá Kmety, hogy „hiába dörögte ott (a bővített nemzeti tanácsban) a „nagyszerű" elnök Hock János, hogy egy trónt törtünk össze; a köztársaságot proklamáló nemzeti tanács határozata nem képviselte a nemzet akaratát." Eddig Kmety, a legitimista. Most már csak azt várhatnánk tőle, hogy kijelentse, hogy IV. Károly ma is a magyar király. De ezzel ellenkezőleg exkirályt csinál belőle jogi rabulisztikával. Azt találja ki, hogy mikor a magyar rendek 1723-ban az u. n. pragmatica sanctio-t s ebben a Habsburg-ház leányágának örökösödését törvénybe iktatták, azt ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a magyar király együtt fogja birtokolni az osztrák örökös tartományokat is. A rendek ugyanis védelmet vártak a még mindig erős törökökkel szemben s ezért kikötötték feltételül az osztrák uralkodási méltóságnak és a magyar szent korona országainak együttbirtoklását. Most azonban Ausztria már széthullott, IV. Károly elvesztette összes ausztriai országait, megszűnt tehát az állítólagosán kikötött feltétel, hogy t. i. együtt birtokolja a magyar királyi ós az osztrák császári méltóságot. S ezen kikötött feltétel hiánya miatt nemcsak az ausztriai Habsburg-háznak örökösödésre jogosított tagjai vesztették el Kmety szerint jogaikat, hanem maga a megkoronázott IV. Károly is, mert „kisebb, kevesebb követelményhez kötni a trón megtartását, mint a trón megszerzését, ellenmondás." A Jogi Szemle folyó évi 1. számában másik nagy közjogászunk, Ferdinandy Géza száll Kmetyvel szembe és meggyőzően mutatja ki a „Kmetyfóle rabulisztika abszurditását." Megjegyzi, hogy nagyon furcsa volna alkotmányunk, ha azt irná elő, hogy „ha királyunkat más országban szerencsétlenség éri, akkor itt is rúgnunk kell egyet rajta." Igaz ugyan, hogy a rendek 1723-ban, mikor a Habsburgok nőágának örökösödését elfogadták, gondoltak rá, hogy éppen a kölcsönös védelemből származó haszon miatt jó lesz elfogadni a Habsburgok örökösödését, de ez csak indoka volt az elfogadásnak, nem pedig feltétel olyan értelemben, hogy mivel most Ausztria széthullása miatt kölcsönös védelemről nem lehet szó, a Habsburgok a magyar trónt is elveszítik. Kitűnő hasonlattal világítja meg Ferdinandy Kmety állásfoglalásának tarthatatlanságát: „Olybá hangzik nekem Kmetynek fennebb idézett állítása, mintha valaki azt mondaná, hogy A. (Magyarország) ós B. (Habsburg-ház) között kötött házasság semmis és érvénytelen, mert amikor a A. B.-vel házasságra lépett, ezt azzal a céllal ós kikötéssel tette, hogy B. jelentékeny vagyonával fog A. gazdasági tevékenységéhez hozzájárulni. A házasság ezzel a céllal megköttetett s B. A.nak gazdasági tevékenységét saját vagyonával támogatta. De időközben B.-nek egész vagyonát kitevő hajórakománya tengeri vihar következtében a hajóval együtt elsülyedt és B. teljesen vagyontalanná lett. Az mellékes, hogy vis major (tengeri vihar) okozta B. vagyonának elpusztulását, a lényeges az, hogy B. nem volt képes többé megfelelni a házassági szerződósben kikötött ama feltételnek, hogy A-t vagyonával támogatni fogja s igy a házasság érvénytelenné és semmissé válik." A Habsburgok is annak idején, mig világhatalmak voltak, szívesen vállalták a mi védelmünket is. Most tönkrementek és segíteni többet nem tudnak. Felbomlik ezért a velük kötött szerződésünk? Akik eddig jók voltak, mert hatalmasak voltak, azoknak most „Isten hozzád"-ot mondunk, mert tönkrementek ? Ferdinandy szerint Kmety „a legitimitás köpönyege alatt forradalmi tanokat rejteget. Pedig hát meggyőzőbb ós őszintébb volna vagy egészen forradalmi, vagy egészen legitimista alapra állani." S ebben Ferdinandynak igaza van. A királyválasztók ne keressenek maguknak törvényparagrafusokat, hanem mondják ki bátran, hogy forradalmárok. Ennyi őszinteséget elvár tőlük a haza. Dr. M. Z.