ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921
1921-10-02 / 114. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. Egyes szám ára: hétköznap 80 fill., vasárnap 1 kor. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szent Lőrinc-utca 5. Hirdetések felvétetnek Buzárovits G. könyvnyomdájában Esztergom és Erdős József kiadóhiv. megbízottunknál Budapest, III. Zsigmond-u. 46. Esztergom mint határváros. A trianoni békeszerződés Esztergomot határváros szerepére kárhoztatta. Amig ez a békeszerződés, bármily kevés ideig is, érvényben marad, tájékozódnunk kell, hogyan helyezkedhetünk el ebben a szerepben. Ha valaki bolyongása közben egy ismeretlen, sötét és veszedelmes verembe kerül, körültekint és ha tapasztalja, hogy segélykiáltásait egyelőre senki sem hallja meg, vergődései pedig, hogy valamikép kijusson, eredményre nem vezetnek, úgy igyekszik elhelyezkedni szűk börtönében, amelybe akaratán kivül jutott, hogy addig is, mig megszabadulhat, lehető kényelmesen érezze magát. A határvárosok szerepe általában nem hálátlan, ha azokat évszázados viszonyok fejlesztik ki tervszerűen és ha a fejlődés mai követelményeinek mind földrajzi, mind kereskedelmi szempontból megfelelnek. Főleg ez utóbbi szempont" döntő, mert a határvárosok elsősorban az export-import forgalom lebonyolítására hivatottak. Erőteljesebb kül- és belkereskedelmi forgalom azonban több tényező együttes összműködésétől függ. Vasút, posta és vámhivatal vannak elsősorban hivatva arra, hogy az export-importot elősegítsék a határvárosokban ós annak akadálytalan, sima lebonyolítását lehetővé tegyék. A kivitelt illetőleg nem hagyható íigyelmen kivül az, hogy hazánkból főként gazdasági terményeket szállíthatunk ki vámkülföldre; az importnál pedig az, hogy behozatalunk zöme kész árukra esik. Győr, Szombathely, Pécs, Szeged, Debreczen, Miskolc, Sátoraljaújhely mai határvárosainknak meg van a maguk gazdasági körzete, amelyből az exportkereskedelem felszívhatja a kiszállítandó gazdasági terményeket s amely gazdasági körzetek biztos felvevői az importált áruknak is. E szempontból mindegyik emiitett határvárosnak megvan a külön gazdasági jelentősége, amely egyetemes az ország és speciális a helyi közgazdasági érdek szemüvegén át tekintve. Ha Esztergomot összehasonlítjuk az emiitett városok bármelyikével, elsősorban a gazdasági körzet hiánya ötlik szemünkbe. A város annyira félreesik a közigazgatásilag hozzá tartozó környéktől, hogy ez a környék ipari és gazdasági terményeit Esztergom elkerülésével is jól tudja értékesíteni a közeli fővárosban. Földrajzilag pedig városunk teljesen el van zárva egyrészt hegyekkel, másrészt a határul szolgáló Dunával a környékbeli falvaktól. Egyedüli természetes forgalmi lehetősége csak a Dunán és a hid által összekapcsolt párkányi járással nyilott. Exportja tehát nincsen. Importja békeidőben szintén nem volt jelentőségteljesebb, mivel csupán a párkányi járás gabonájára és némi fára szorítkozott. Amig tehát más határvárosaink a szerencsétlen béke által teremtett helyzetben is meg tudják találni boldogulásuk lehetőségét, mi éppen a leggyászosabb helyzetbe jutottunk, amelybe még csak egy vigasztaló reménysugár sem világit, hogy valami jelentősebb szerepet kaphassunk hazánk gazdasági életében. Az emiitett nagyobb mai határvárosaink sincsenek azonban berendezve gazdasági terményeink tömegexportjára. A vasutak al- és felépítményeinek a növekvő exportforgalom követelte módon és keretekben való átépítése és kibővítése, ezzel kapcsolatosan nagy raktárházak* építése volna e helyeken szükséges. A vámkezelést is, az export-import nagyobbarányú kifejlődésének megfelelően, egyszerűsíteni és gyorsítani, vagyis decentralizálni kell legteljesebb mérvben a kereskedelmi forgalom érdekében. Emiitett nagyobb határvárosaink földrajzi fekvését figyelembevéve, azt látjuk, hogy egyes városok bizonyos gazdasági terményeket nagyobb tömegben előállító gazdasági vidék központjában s a vámkülföld felé futó vasúti vonalak kapujában feküsznek. Ezen értékes gazdasági helyzet nálunk -— mint fentebb kimutattuk — hiányzik. De még e kedvező helyzettel dicsekvő városaink sem bírják kihasználni előnyeiket, ha az állam beruházásaival, irányitóan nem mutat utat a helyi kereskedelemnek, amelyen haladnia kell, hogy kihasználhassa a megváltozott kedvező konjunkturális körülményeket. Esztergomnak is elkelne jóakaratú U „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Népszámlálás Tabánban. A népszámlálási biztos hivatalos önérzettel lépett az Alsószérű-sor 6. számú ház kapuja elé. Esti szürkület volt. Ezt az időt kellett választania, mert Tabán népe nappalra csak a hasznavehetetlen gyereket (csecsemő) és a tehetetlen öreget (vak, sánta és süket) hagyja otthon a koszos kutyával, amely minden arra járókelő nadrágost elugat. Szürkületre azonban hazajön a nép és megfőzi a krumplilevest. Ezt kanalazták épen, amikor megérkezett a népszámlálási biztos. Elkergették a kutyát ós beengedték a „tekintetes urat". Mondtak valamit, de igen kicsit gondoltak, amikor igy szólongatták a leveses fazék mellől a fáradt jövevényt. A népszámlálási biztos megállt a konyha közepén (mert le nem ülhetett) ós mély sóhajtással elővette a számlálólapot és a tintaceruzát. A különös csendben pedig egy 80—90 esztendős öregasszony — úgylátszik, ez volt a legbátrabb és ezt tartották a család eszének — megszólalt: •— Má mög mi fenét akarnak ezze a számlálássá? Minek van e? A családfő, aki katonaviselt ember és a háborúban is volt, elment hazulról, először azért, mert kidobolták, hogy a népszámláláskor mindenki legyen otthon (ő becsülettel végigszenvedte a nagy háborút, neki bizony nem parancsol már senki), másodszor azért, mert — mint mondotta —> ott vannak a szülék, azok a negyvennyolcat meg a nagy árvizet is átélték, hát mindent tudnak, ha jót akar a hivatalos ember, ha meg nem, akkor ne is tudjanak semmit. A népszámláló biztos magyarázott ugyan i valamit, de azt ott úgysem hitte el senki, hogy a népszámlálás azért van, hogy a népet megszámlálják. Az öregasszony mindent jobban tudott ós mérgesen hunyorgott. — Hányan vannak itt összesen? — kérdezte szerényen a népszámláló. — Hát láttya! — szólt az öregember, aki eddig hallgatott, mint a sir ós a népszámláló cipőjének orra alá egy hegyeset köpött. — Hallgass! — rivall rá a „mási" — mit zavarogsz bele ! ? Nígy, kírem! — Nígy? •— kiáltott meglepetéssel a menyecske. — Nígy? — csodálkozott az öregember. — Nígy hát ós csönd legyen! — rikácsolta a mási és a nópszámláló beírta gyorsan a négyet. — Hogy hívják ? — kérdezte a hivatalos ember ? — Hát erre mög má ki kiváacsi — okoskodott az öreg, aki egy kis erólyességet akart mutatni az asszonyok előtt. — Szamár! Hát a nevedet se tod ? No ezt megmondhatod, evve úccse mennek semmire! — imígy az öregasszony. — Szabósóki Péter. — Péter a nyavaját, hát nem János vótá té örökíletedbe? ! — kotyogott az asszony. — Otthó, de nem arra ( keresztűtek! A népszámláló beírta. És kérdezte: — Mikor született? — Hű! — kiáltott az öreg és megvakarta a fejebúbját. — f)e rövid esze van keenek! Hát nem tuggya má, hogy amikor az a nagy hó vót és a Simor prímást temettók, akkor vót maga 40 esztendős. En se vótam sokká kevesebb. Irja be egyútta ! Ezt sem a nópszámláló mondta. O csak csendesen folytatta: — Mikor házasodott ? Erre semmit sem tudott beirni a biztos, mert kisült, hogy mindegyik másként tudja. De mindegyik a nagy temetésről beszélt legtöbbet. — Hány gyereke volt? Éktelen nagyot káromkodott erre a „mási." Ez volt a sebezhető oldala, mert szörnyen szegy elte megmondani, hogy 14 volt ós abból 7 meghalt. — Mennyi iskolát járt? — Má minek ilyen vinnék a tudomány? Egyet jártunk mind a ketten, de irnya nem tudunk. Boirta. A menyecske után az urát irta a nópszámláló, aki nem volt otthon. — Milyen katona volt ? — Baka! — szólt a menyecske. — Huszár vót a! — mondta az öreg. — Csak a lovát evettík. —• Hányadik ezredben szolgált? — kérdezte kétségbeesetten a népszámláló. — A 14-eseknó. Beírta ezt is. A gyerekre került a sor. A menyecske kinyitotta a kaszai ajtaját ós belsejéről kezdte silabizálni a neveket. — Haggya mán! Ez a 1 egy van e! Husz hónapos mút! Gyerek! 5 vót, de a többi má meghót, — szólt az öregasszony. — Az egész ház a maguké?
