ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-08-07 / 91. szám

ZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára: Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. Egyes szám ára: hétköznap 80 fill., vasárnap 1 kor. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Meghúzzák Csonkamagyarország határát Esztergomnál? Esztergomban, 1921. augusztus 6.-án. Csak kérdőjellel merjük leírni ezt a megvalósulni készülő lehetetlenséget mais. Csonkamagyarországnak a békeszerződés szerinti határait megállapító bizottságok nagyrészt már megalakultak. A nagyhatalmak megbízottai már találkoztak a magyar bizottsági tagokkal. Székhelyük nem Budapest lesz, hanem megalakulásuk helyéről egyenesen a határra utaznak, ahol a magyar bizottsági tagokkal együtt a legközelebbi időben megkezdik a határmegállapító munkálatokat. Minket, esztergomiakat, a magyar—cseh határmegállapítás érdekel legközelebbről. A magyar—csehszlovák határkijelölő bizottságban a nagyhatalmak megbízottai a következők: angol részről Carrey alezredes, francia részről Ufner alezredes, olasz részről Pellicelli alezredes és japán részről Tsuchiya őrnagy. Szeretnénk bizakodással tekinteni a bizottság fontos munkája elé. Szeretnénk bízni különösen a nagyhatalmi bizottsági tagok világoslátásában, józan belátásában és igazságérzetében, mielőtt véglegesen meg akarják húzni azt a halálos vonalat, amely az évezredes magyar kultúra vérereit keresztül fogja metszeni. Szeretnénk, ha meglátnák a szőke folyó tükrében, hogy a Duna Esztergom és Párkány között nem elválasztó határ, hanem a magyar gazdasági és kulturális élet összekötő vize volt és lesz mindörökké. Most ugyan még hiába sorakoztatnánk fel azokat az ezerszer hangoztatott bizonyítékokat, amelyek szerint a Dunán keresztül húzott határ amilyen fájdalmas, lehetetlen és elviselhetetlen a magyar nemzet szempontjából, épen olyan ostoba és tarthatatlan a művelt államok, az európai civilizáció és gazdasági élet szempontjából és olyan elhibázott diplomáciai művelet a mai nagyhatalmak részéről. A. mi törhetetlen hitünk gyökere azokból az időkből táplálkozik, amikor a magyar nemzet önerejéből húzhatja meg ismét Magyarország határát. Mert az a határ életet és kultúrát jelent még a szomszéd államoknak is, nem úgy, mint a Danába erőszakolt vonal, amely bánatot ós nyomorúságot jelent Esztergomnak és Párkánynak, Csonkamagyarországnak és Felsőmagyarországnak, de elbuktatja, balkánizáló és pánszlávizáló bűneibe fullasztja a vajúdó Cseh-Szlovákiát is. lesz a mindennapi kenyérrel? A buza áremelkedésének okai. A mult héten páratlanul magas ívben szökött fel a gabona és minden terménycikk ára. Ezt különben a következő jegyzóstábla mutatja: Cikk július 25. aug. 2. Buza 1150 1440 Rozs 850 1130 Tengeri 1150 1400 uzab 1150 1440 Uj zab 1100 1400 Takarmányárpa Sör árpa 1100 1275 Takarmányárpa Sör árpa 1300 1525 Korpa 650 850 A magyar buza nagyarányúnak mondható áremelkedése — mint a Pesti Tőzsde irja — csak a laikusok előtt okozhatott nagy meglepetést (azt hitték, hogy itt a szabad forgalom gabonában ós mindenki egymásra fog licitálni a szállitás dolgában), mert a valóságban a magyar busa még ma is a középeurópai államok között valutáris átszámitás után a legolcsóbb gabona, jóllehet kót és fél hónap leforgása alatt 700 koronáról 1400 koronáig szökött fel az ára, ami 100 százalékos drágulást jelent. Ugyanis, ha ma importra szorulna i z ország gabonában ós adva volna a lehetőség, hogy akár jugoszláv, román vagy amerikai gabonát vásárolhatnánk, egy külföldi állam gabonáját sem kapnánk meg — bármily előnyösen kötnék le — a mai jegyzések alapján 1900—2300 koronánál . olcsóbban Budapestre való szállítással. Már most, ha figyelembe vesszük, hogy az óbuza ára májusban 1300 korona volt métermázsánként és a magyar koronát Zürichben 2.50nel jegyezték, akkor egyáltalán nem lehet meglepetés a mai 1400 koronás búzaár, mikor a AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az esztergomi hadifoglyok éiete. ii. Hadifoglyok a tűzben. Irta: Dr. Raymann János főreáliskolai tanár. A lezajlott világháború folyamán, különösen annak első éveiben, az a nézet alakult ki a nagy közönségnél, hogy a hadifogság valami amolyan aszekuráció-fóle, amely a frontbeli kissé kellemetlen formalitásokon való átesés után veszélymentes és nyugodt életet nyújt a biztosított félnek a háború végéig. „Mit akarnak? Kosztot, szállást kapnak, dolgozniok nem kell s még zsebpénzt is fizetnek nekik. Nincsen párja a hadifogoly-életnek!" Nem akarom a „frontbeliek" s a „hátul küzködők" érdeme és órdemetlensóge körül folyó harcot ujabb csoport bevetésével még jobban bonyolítani, sem pedig „haza beszélve" a hadifoglyok homloka körül a honért szenvedő mártírok töviskoszorúját fonni. Célom csak az, hogy a sok felületesen Ítélkező előtt bebizonyítsam, hogy a hadifogságot általában korántsem jellemezte az a nyugodt ós veszélytelen internátusi élet, amelyért annyian irigyeltek minket, hogy a higiena, az élelmezés, elszállásolás s egyéb életünkbe vágó kérdések korántsem nyertek olyan elintézést, amilyet a genfi egyezmény szellemében s a mi egzisztenciánk elviselhetősége szempontjából nyerniök kellett volna. Ki akarom emelni, hogy nehéz és cseppet sem mulatságos körülmények között a hadifogoly is teljesített kötelességet, anélkül, hogy ezért a legcsekélyebb elismerést várhatta volna. A hadifogság szenvedéseiért, nélkülözéseiért, önfeláldozó munkásságáért nem jár sem oklevél, sem érdemjel. Örülhetünk, hogy hazajöhettünk, hogy igazolnak minket s hogy ekkor ismét „emelt fővel jelenhetünk meg polgártársaink között." ?Lz „Esztergom" július 31-iki tárcájában a novonikolajevszki tábort tizedelő tífuszjárványt igyekeztem ecsetelni azzal a szándékkal, hogy a hadifoglyok 50°/o-át idegen föld sírjába juttató járványok pusztításának képét bemutassam. Jelen soraimban azt akarom bebizonyítani, hogy a távol Szibériában eldugott táborainkban alkalmunk kínálkozott hadi eseményekből is kivenni részünket, még pedig azzal a kellemetlen mellékkörülménnyel súlyosbítva, hogy ilyenkor ránk lőttek anélkül, hogy módunkban állott volna e figyelmességet viszonozni. N.-N.-ben való 2 évi tartózkodásom folyamán a várost domináló Vojenni gorodok s vele a körletébe tartozó táborunk három izben került katonai operációk középpontjába. A továbbiakban mutatóba azt az akciót akarom ismertetni, amely a cseslo-szlovák légió hazautazásával kapcsolatban táborunknak rövid de dicstelen s főleg kellemetlen történeti szerepecskét juttatott. A háború 4-ik évének tavaszán Szibéria legkeletibb vidékeinek kivételével vörös világ uralkodott mindenfelé szóles Oroszországban. Táborunk 4000 főnyi embertömegónek túlnyomó része felszabadított elvtárs volt vagy legalább is „regisztrált". Örségünk vörös-szallagos sapkában pompázó internacionalista, kommandánsunk orosz „jefreiter", akihez az előbbi parancsnokot, egy orosz kapitányt, Írnoki minőségben beosztották. A felszabadultság mámorában úszó tömeg közepette nekünk tiszteknek nem volt valami rózsás a helyzetünk s számos incidensből előreláthattuk, hogy idővel tarthatatlanná fog válni. Megszorultságunkban, mint a hadifogságban rendesen, onnan jött a segítség, ahonnan a legkevósbbó vártuk. A cseh-szlovák légiónak körülbelül 60,000 embere a bresztlitovszki békével megszűnt orosz fronton feleslegessé sőt veszélyessé válván Oroszországra nézve, érdemei teljes elismerése mellett szolgálata alól felmentetett. Az orosz kormány udvarias, de határozott gesztussal vonatra rakatta a nagy fivérből kiábrándult ulártestvóreket s miután nyugatra nem akartak menni, Kelet felé iusztradáltatta őket azzal a biztatással, hogy Vladivosztokról valaki majd csak elviszi őket valahogy valahová. 1918. tavaszán a Csendes-óceántól az Uraiig elnyúló vasúti vonal minden nagyobb állomásán ott láttam a cseh-szlovákok zöldgalyas, képes felirásos „eselonjait." A 7000 km-re széthúzott légiónak vonatonként önvédelmi célokra 10—15 puskát hagytak csak meg, ellenben orosz raktárakban készült uniformisukat nem bántották s ellátásukról is bőkezűen gondoskodtak. A jól szervezett s a közös nemzeti eszme, de főleg a közös létérdekek kötelékei által szorosan összefűzött idegen tömeg azonban igy is veszélyesnek látszott a teljes desz organizáció posványában vergődő Oroszországra nézve, annál is inkább, mivel itt-ott máris terrorisztikus eszkö-