ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-01-25 / 20. szám

1920. január 25. ESZTERGOM 3 tünkön ós lelkűnkön végig szenvednünk és tapasztalnunk, ugy a saját érdekünkben, de a köznek, a társadalomnak, az egyháznak ós a hazának érdekében is az volna a kivan atos, hogy történelmi ismereteink, saját keserves tapasztalásaink és szenvedéseink ne maradjanak minden haszon és hatás nélkül, hanem hogy azokból a jövőre mennél nagyobb és kihatóbb okulást meritsünk. Napról-napra hallhatunk és olvashatunk panaszokat arról, hogy az emberek semmit sem tanultak a múltból, hogy az emberek nagyon hamar felejtenek, hogy az emberek, —• bocsánat e drasztikus vonatkozásoknak megismétléséért — a kutyához hasonlóak, amely leöntetvén, egyszerűen lerázza magáról a vizet s vigan tovább ugrál, vagy a macshához, amely annak dacára, hogy magát már egyszer megégette, mégis csak tovább kerülgeti a forró kását. És ugyancsak nem lehet tagadni M. T. Uraim, hogy e panaszok valóban alaposak ós jogosultak, a legtöbb ember nem tanul a múltból, nem vonja le a következtetéseket a tapasztalásból, nem okul a történteken, pedig nem szabad felednünk, hogy az embert okossá éppen az okulás teszi. Ha hosszas megfigyeléseim alapján rájöttem annak a nyitjára, amiórt kerti veteményeim nem sikerülnek vagy idő előtt elpusztulnak, ha kifürkésztem az okot, amely egészségemet aláássa és testi erőimet megőrli, ha felfödöztem az akadályt, amely miatt kedélyvilágom nyugalmát s lelki életem derűjét nem birom visszaszerezni ós magamnak biztosítani, hát csak nem leszek olyan kötni való bolond, hogy ezen általam egy-kettőre megszüntethető okoknak vagy akadályoknak pusztító ós bomlasztó hatását továbbra is megtűrjem. Hát M. T. Uraim ma már minden józanul és komolyan gondolkozó magyar ember tisztában lehet azzal, hogy a társadalmi ós állami rendnek ama teljes felborulása, amelynek a legközelebbi múltban hónapokon keresztül megtört szivű és ugyancsak sokat szenvedő tanúi voltunk, csakis oly módon történhetett, hogy a tekintély, kezdve a legmagasabb isteni tekintélytől le egészen a legszegényebb kunyhóban élők apai tekintélyéig, a sárba tiportatott, a jóra irányuló szabadság pedig az egész vonalon elfojtatott. De azzal is tisztában lehetne ma már mindenki, hogy a tekintélynek ezen sárba tiprása ós az igaz szabadság elfojtása s ezzel a társadalmi és állami rend felborulása éveken keresztül, nem is hozzáférhetetlen aknákban, hanem egészen nyiltan és akadálytalanul folytatott tervszerű munkával előkészíttetett. Ezen előkészitő munka szolgálatában állott a katedra, a szinpad, az ecset, a sajtó egyaránt. Ugyhiszem, nem kell nekem ezt Önök előtt, M. T. Uraim, külön is bizonyítanom, de a dolognak éppen csak némi illusztrálására felemlítem, hogy a „Pesti Hírlap" a proletárdiktatúra kitörésekor azt irta, hogy ami most következik, az Antal praelátus-kanonok úrnak is, aki a kör számára értékes lapokat ós folyóiratokat rendelt saját költségén. Sajnos, a fölfordult állapotok miatt nem élvezhettük sokáig ezen kedves ajándékot ! A sok szenvedés és megpróbáltatás mellett — fájdalom — a kegyetlen halál is követelt áldozatokat tagjaink közül. Kiragadta sorainkból az isteni Végzet gr. Csáky Károly, Bogi sich Mihály és Leitgeb János régi, lelkes alapító tagjainkat. Szomorú szívvel gyászoljuk továbbá Halmai János, Molnár János és Willi József derék tagtársaink elhunytát. Adjon mindannyiuknak a jóságos Isten örök hazájában boldog pihenést s mi meg őrizzük meg kegyelettel elvesztett testvéreink kedves emlékét! A lefolyt évnek egyesületünkre nézve szabad- részében öt választmányi ülést tartottunk, amelyeken a tagok mindig szép számmal jelentek meg és a kör ügyei iránt tanúsított meleg érdeklődéssel vettek részt. Ezen az üléseken beszéltük és vitattuk meg az egyesületünket érdeklő szellemi ós anyagi ügyeket. A kör anyagi helyzete a mult közgyűlés óta nem változott, csak nehezebbé lett annyiban, hogy a hadikölcsönök után kamatokat nem kapunk. Azonban szeretett egyházi elnökünk, dr. Machovich Gyula úr, akinek körünk ügyeit meleg megértéssel kísérő és áldozatos szivét I mindannyian ismerjük, a kör nehéz helyzetén segíteni akarván, sajátjából előlegezte a szelvények után járó kamatokat. Mondjunk ezen kegyes jóságáért Őméltóságának hálás és szép köszönetet. nem más, mint az, amire ő — már t. i. a „Pesti Hírlap" — az utat ötven év óta egyengette és előkészítette. De nem csak a „Pesti Hírlap" hanem nagyon, de nagyon kevés kivétellel a magyar földön megjelent összes hírlapok évtizedeken kersztül céltudatosan rendszeresen ós következetesen oda irányították működésüket, hogy hazánkat a bolsevizmusnak, kommunizmusnak vagy proletárdiktatúrának nevezett szerencsétlenségbe kergessék. S az ezen irányú rendszeres működésnek mi volt a signaturája, mi volt a szinte kirívó ismertető jele és jellege ? Az, hogy ami hatalom vagy tekintély az egyházban vagy az államban csak létezett, az kezdve a pápától és a királytól le az egyházi és állami hatóság legszerényebb hatáskörű képviselőjéig állandóan ós szüntelenül a gúny, megvetés ós lebecsülés néha burkolt, de legtöbbször nyilt ós szemtelen támadásának volt kitéve, s másfelől ami gonoszság ós istentelenség a törvényes rendelkezések korlátai által meg volt még fékezve, annak számára és érdekében szabadság, szabad érvényesülés s az ezt gátló törvényes sáncok lebontása követeltetett. Ha az ilyen jellegű ós irányú előkészitő munkával ós lázas agitációval a józanabb és komolyabb férfiak, akik az abban rejlő veszélyt idejekorán felismerték, szembehelyezkedni bátorkodtak, ha a tisztességes sajtóban vagy az egyházi ós világi katedrán olyan óvó hangok hallatszottak, amelyek a magyar közönséget az ilyen destruktiv irányzatnak szükségszerűen államés társadalombontó következményeire eleve figyelmeztették s éppen ezért attól elterelni s azzal szemben ellenállásra ós ellenakcióra bírni iparkodtak: akkor ezer toll ós ezer torok szinte öntötte ezek ellen a szidalmakat, a feudális, klerikális, ultramontán ós tudom is ón még minő jelzésű elvakultság, bornirtság és maradiság vádjait és a szabadság, haladás, felvilágosultság, előitéletmentesség hamis jelszavai alatt, a magyar ós keresztény közönség asszisztálása, erkölcsi és anyagi támogatása mellett. Hangosan ós vigan tovább folyt a destruktív munka, amely elvezetett, igazabban mondva beletaszított minket a kezdetben hamisan politikainak nevezett, de a maga valóságában társadalmi forradalomnak, a teljes felfordulásnak ós szétzüllósnek örvényébe, amelyből szabadulást és menekvést emberi számítás szerint igazán alig remélhettünk. És ha a végtelenül irgalmas ós kegyes Isten, kétségen kivül a „Patrona Regni Hungáriáé" hathatós közbenjárására, a végső elpusztulással fenyegető Örvényből bennünket minden várakozás ellenére, hirtelen, szinte csodaszerűen, talán az ógbol lehajló segítő kézzel mégis kiszabadított, hát nem kell-e nekünk legalább most már feleszmélnünk ós az Istennek tartozó hála lerovása után minden még megmaradt erőnk megfeszitósóvel azon iparkodnunk, hogy mindannak, ami bennünket, ami hazánkat, társadalmunkat s minden javunkat a vógpusztulás Ez alkalommal felkérem a kör m. t. tagjait a tagsági dij pontos ós lelkiismeretes fizetésére, mert — más jövedelmi forrásunk nem lóvén — a befolyt tagdijakból kell födöznünk a mostani horribilis drágaságban kiadásainkat. A megtartott választmányi üléseken vettük fel az új tagokat. Ezek száma az elmúlt évben 10. Mindent számba véve, van jelenleg egyesületünknek 232 tagja, még pedig 199 rendes és 33 vidéki tag. A tagok között van 9 tiszteletbeli, 23 örökös és 76 alapító tag. A mult évihez viszonyítva, a tagok száma eggyel apadt. íme — m. t. közgyűlés — ezekben mondottam el körünk egyik legválságosabb ós legszomorúbb esztendejének rövid történetét. A háború ötödfólóves tartama alatt sem éltünk olyan életet, amilyent a kör nemes hivatása és rendeltetése megkívánt volna ós majdnem teljes tétlenségre kárhoztatta egyesületünk társadalmi szerepét a borzalmak ós a kegyetlen terror véres esztendeje. Hála az isteni, bölcs Gondviselésnek, hogy az átélt kínos szenvedések ós keserű borzalmak felnyitották sok évtizeden át hályoggal bevont szemünket és tudatára ébredtünk keresztény és magyar voltunknak! A sir veszedelmes szélére kellett jutnunk, a pusztulás tátongó örvényébe kellett sodródnunk, külső ós belső ellenségeinkí nek félig meg kellett fojtaniok bennünket, hogy végre belássuk a nemzet, a társadalom belső szolidaritása megteremtésének szükségét, amely biztos, megdönthetetlen alapját a keresztény erkölcs gránittalapzatára állítja. Szenvedtünk, de ez a szenvedés nemcsak veszedelmébe döntötte, az útját elvágjuk, felébredésót ós ujraérvónyesülésót örökre lehetetlenné tegyük. Hát szabad-e M. T. Uraim annak a nemzetet irtó, hazát pusztító, Istent tagadó,, tiszta erkölcsöt tipró munkának, amely csak az imént már szinte végső pusztulásunkat okozta és előidézte, szabad és lehet-e annak, mintha közben mi sem történt volna, újból megindulnia ? Szabad-e, lehet-e azoknak a tényezőknek, azoknak a rosszhiszemű hírlapoknak és egyéb sajtótermékeknek, pártoknak és szervezeteknek, amelyek hazánknak, állami és társadalmi rendünknek sírját egyszer már megásták, most midőn e sírból csodálatos módon feltámadtunk, ördögi munkájukat, amelynél magukat az elébb egy kissé elszámították, most nagyobb elővigyázattal ós óvatossággal és több csalafintasággal ós leplezéssel elölről kezdeniök? Hát nem azt kellett volna gondolnunk és remélnünk, hogy ez a pokoli fajzat, mint ahogyan az Ur Jézus nevezné, a felébredt nemzet haragja elől úgy el fog tűnni hazai földünk színéről, hogy még a hírmondója sem marad meg ? És vájjon igy törtónt-e ? Azt hallottam a minap, hogy azért nem törtónt s azért nem történhetik igy, mert a világ legnagyobb hatalmát: a pénzt markaiban tartó faj ezt a nagyhatalmat a destrukció rendelkezésére bocsátotta, s ezzel a pénzzel folyik tovább a rombolás munkája. Hát M. T. Uraim én sem a pénznek nagy hatalmát, sem ama bizonyos fajnak rosszra irányuló áldozatkészségét nem vonom kétségbe, de azt is tudom, hogy ha a magyar keresztény társadalom, okulva a múlton, a neki nyújtogatott mérget megbonthatatlan egységes akarattal visszautasítaná, a destruktív munka anélkül, hogy azzal szemben a legkisebb erőszakot is kifejteni kellene, legott csődöt mondana s az elbukottak másfelé néznének, máshol próbálnának szerencsét vállalkozásaikkal ós befektetéseikkel. Ha a mi drága hazánk szent földjéről sem tűnnek el, sőt újra felemelik lekonyitott fejüket, ha ismét nagy garral hirdetik gonosz és felforgató elveiket, ha régi ismert vagy a körülmények szerint megváltoztatott vagy éppen egészen új címek alatt tovább szervezik pártjaikat, tovább szerkesztik ós árusítják rossz irányú hírlapjaikat ós egyéb szennyirataikat: ez csakis úgy lehetséges s ennek csakis az lehet egyedüli észszerű magyarázata, hogy a keresztény magyar társadalomnak nem csekély része még mindig oda tartogatja fülét a csábítók igéinek befogadására, még mindig kinyitja erszényét s oda nyújtogatja pénzét az erkölcsi mételyt terjesztő hírlapok és más sajtótermékek megvásárlására, még mindig ráadja szavazatát a rombolás munkájának támogatására. M. T. Uraim, a „Bölcseség könyvének" szavai szerint: „Az Isten nem örül az élők veszedelmén, hiszen azzal, hogy teremtette őket, keserű fájdalmakat okozott és nemcsak pusztított, hanem tisztított is. Tisztított, mert megerősített bennünket azon tudatban, hogy csak úgy élhetünk ós boldogulhatunk, ha jövő életünk alappilléreivé azon örökbecsű ideálokat tesszük, amelyek ezer éven át véres sorscsapások közepette is fenntartották a magyart és amely értékes eszméket körünk tiszta zászlaja is több mint negyedszázad óta hirdeti. Mindenütt és minden téren szebb, jobb és boldogabb világot akarunk teremteni ós látni. A mi egyesületi életünket is kedvesebbé, élvezetesebbé és eredményesebbé akarjuk tenni a jövőben. Azt óhajtjuk, hogy működésünknek sikeres kihatása legyen elsősorban tagjaink életére, másodsorban Esztergom társadalmának a keresztény nemzeti öntudatban való megerősítésére. Új, felfrissült munkakedvet és működést akarunk a jövőben körünkben látni! Szép, magasztos tervek ezek m. t. közgyűlés ! Magam is elismerem és érzem, hogy a keresztény regeneráció mostani kurzusában körünk eddigi szerény működésével meg nem állhat. Elevenebb, életképesebb, áthatóbb és felrázóbb működésre van szükség! De ez csak úgy lesz lehetséges, ha tagjaink kibontakoznak az eddig viselt közömbösség értéktelen köntöséből és buzgóbban, lelkesebben és bátrabban mutatják meg nemcsak szóval, de tettekkel is, hogy ők hithű, lelkes magyarok. Akkor fog felvirulni és virágozni körünk élete, ha tagjaink lelkében mélyebb megértést és összhangot, több kereszténységet és elevenebb hitet fogunk látni.