ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-08-31 / 179. szám
2 ESZTERGOM 1920. augusztus 31.. 30 koronát Dr. Drahos János, Parecco Vilmos, Lux Lola, Meszéna Lajos, Dr. Huszár Gyula, Kerschbaummayer Károly, Buzárovits Gr., Dr. Katona Sándor, Dr. Darvas Gréza, Rosenberger Sámuel ós Deutsch Mór. A többi adományok már kisebb összegek, helyszűke miatt a lapban n§m közölhetők. Az egész gyűjtési akcióból összefoglaló kimutatást fogunk közzétenni. * Uj naptárt hozott a posta mutatványul szerkesztőségünkbe. Az első naptár, mely már a jövő esztendőre szól, cime: „Uj Barázda Naptára." Elsősorban a földmivelők érdekeit van hivatva kielógiteni s gazdasági és egyéb közérdekű rovatai igen sok hasznos tudnivalót tartalmaznak. A naptár bevezető cikkét Prohászka Ottokár püspök irta, a szerkesztést Meskó Pál, Buday Barna ós Dr. Schandl Károly eszközölték. Tekintettel arra, hogy ezidén a nagy papirhiány miatt csak igen kevés naptár jelenhetik meg s ami megjelenik is, igen borsos áron, e naptár idején való megjelenésével és árával — 24 K — irányitólag fog hatni. Kapható lesz Buzárovits Gk könyvkereskedésében és minden Hangya Szövetkezet útján. Megrendelhető az „Uj Barázda" kiadóhivatalában is Budapest, Muzeumkörút. == A Corso-mozgó e hót folyamán kisebb átalakítások miatt szünetet tart. Az előadások szeptember hó 3.-án, azaz szombaton újból megkezdődnek, mely alkalommal Lotte Neumann főszereplésével „Játék a tűzzel" c. 5 felvonásos szerelmi regény ós Franz Hof er 3 felvonásos kacagtató vígjátéka, a „Csendélet Mucsán" kerül bemutatásra. SPORT. Katonai sportverseny volt vasárnap a Move szigeti pályáján. A verseny a polgári lakosság mérsékelt érdeklődése mellett folyt le. Szemben állott egymással a vendégül látott karcagi gyalogezred ós az Esztergomban állomásozó veszprémi gyalogezred legénysége. A versenyből a veszprémiek kerültek ki győztesen. Hat első, 5 második ós 4 harmadik dijat nyertek, mig a karcagiak csak 1 első, 2 második ós 3 harmadik dijat. Két első dijat nyert Szalmay (távolugrás 4'90 m. és 100 m. síkfutás). A távgyaloglás (teljes tábori felszereléssel) győztese Gáspár Péter (a szigetet körül gyalogolta 28*24 perc alatt). Legmesszebbre dobta a kézigránátot Erwerb (51 '20 m.) A 200 m. síkfutásban (teljes tábori felszereléssel) első lett Nagy Lajos (34 mp.) A 4X100 méteres síkfutást a veszprémi csapat nyerte. A célra dobott gránáttal legszebb eredményt ért el Gyenes (Karcag). A győzteseknek Waldvogel ezredes érmeket osztott ki szép buzdító beszéd kíséretében. Esztergomi Move—Karcagi gyalogezred csapata 6:0 (2:0). Vasárnap délután katonai sportverseny közben a fenti két csapat mórkőzött a Move sportpályán. A helyi csapat — mint az eredmény mutatja — nagy fölényben volt. A vendégcsapatban csak igyekezet volt nagy, játéktudás vajmi kevés. Csak gyakorlatlan játékossal eshetik meg az, hogy a nekirugott labdát kézzel fogja és diadaljelkónt felmutatja. Minthogy ez a 16-oson belül történt, a biró 11-est ítélt, amit a Move goallá értékesített. Igy folyt tovább a játék, amelyből a mieink mindenesetre megtanulhatnák azt a fáradságot nem ismerő munkát, amelyet a vendégcsapat minden tagja végzett a maga helyén és amelyért teljes elismerés illeti őket. Ekkora nemes buzgalom ós játókszeretet még naggyá nevelheti a csapatot. Önkéntes árverés. Kiskorú Knorr-testvérek tulajdonát képező Úri-utca 33. számú ház 1920. szeptember hó 5-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor irodámban (Iparbank-épület) önkéntes árverés útján eladás alá kerül. Gróh József ügyvéd. • Northon-kúthoz sárgarézből • szűrő és 3 vascső, 2 l fe m hosszú kályhacső, 2 kertajtó drótfonással (vasból), 5 ablakrács (vasból), bölcső (vasból), gyermekágy (vasból), gyermek-fürdőkád, csibeól, könyvpolc, 158 drb virágágyszegély (vasból), asztal fiókkal stb. Megtekinthetők Lőrinc utca 4. sz. a., az emeleten. Ivberakó tanuló-leány fizetéssel felvétetik Buzárovits Gusztáv köny vnyomdáj ában. Rézgálic kilo grammonkint 33 koronáért kapható a szövetkezet üzleteiben. Gyermekek részére fogkefe, fogpor, fogpaszta, szájvíz, fésű, haj-, köröm- és ruhakefe, mosdószappan, valamint hasonló szükségleti áruk olcsón szerezhetők be a Rottár H&ttVŰ drogéria és ügr * illatszertárban Kossuth Lajos utca 15. sz. <f Befőzni való paradicsomra megrendelések felvétetnek a Fogyasztási Szövetkezet zöldség-üzletében. 100 kg-on felüli megrendelések házhoz szállíttatnak. Ára kg-onként 2 K 50 f. § Szept. 11—12-én: A VASGYÁROS. A mozgoienyKepszínnaz j 0 műsora: 0 v Szerdán és csütörtökön, szept. 1—2-án: 9 A modern filmkultúra remeke! 0 Parázna pénz. 0 x Irányfilm 6 felvonásban. x 0 Főszereplők: Conrad Veidt és Reinhold Schün- X j zel, a „Rejtelmes történetek" főszereplői. jj 5 Az előadások kezdete hétköznapokon l kl és 0 0 Va9 órakor, vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 J S és 9 órakor. ipész-segédeket kere azonnali belépésre, larkó György, Szent Anna utca 36. szám. Az esztergomi Fogyasztás! és értékesítő szövetkezet cipőáru osztályában Lőrinc-utca 4. sz. (volt Kobrak-féle cipőraktár Preszler János) férfi és női magas es CIPŐK francia és amerikai formákban — nagy választékban kaphatók. Tisztelettel értesitem a hölgyközönséget, hogy szeptember 15.-én 3 hónapra terjedő ruhavarrő tanfolyamot nyitok. Kérem a résztvenni szándékozókat, hogy mielőbb jelentkezni szíveskedjenek. Merényi Terka varrónő Német-utca 22. sz. Pincerounkás és takarítónő azonnali belépésre kerestetik Deák Ferenc utca 13. sz. alatt. •OOOOOOOO O OOOOOOOOQ 8 e 5 0 Értesítés. 0 ö 0 j Értesitem a n. ó. közönséget, hogy \ saját termésű feliéi* Ú jb0T0111 0 árusítását literenkint 14 koronáért meg- g J kezdtem. 100 literen felüli szál^ litásnál literje 12 korona, Q Finom ó siller borom ára literenkint Q 16 korona. 0 Szives párfogást kér í) ű ü 1 , Mitter János I A termelő és vendéglős ^ Szentgyörgymező, Templom-tér 18. ^ OOOOOOOOO G OOOOOOOOQ Simor János utca 24. számú ház nagy kerttel, kijárattal a Német-utcára, eladó. Tudakozódni lehet: Batthyány Lajos utca 13. szám. MANIKŰR a. e. 9-től d. u. 7-ig Esztergom, üffadách-utca 1. sz. Schrank likőrgyár mellett, jobbra. fiz Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szöueíkeze! rövidáru osztálya Széchenyi-tér 16. szám alatt. Férfi és nöi gyapjúszövetek 525—960 K. Férfi cérnaszövetek 150—380 „ Kész csizma-nadrág 300,, Kész vászon-nadrág 300 „ Férfi sapkák 80 „ Meggyfa-botok 35—55 „ Papir szivar szopóka 100 darab 24 „ 2—3-as cigarettahüvely 5*50—650 „ Eladó egy üveges könyvszekrény Ferenc József út 25. szám alatt (emelet). HAVAS SÁNDOR mű- és épület-lakatos, sodronyfonó üzlete Ú% ESZTERGOM, Német-utca 8. sz. Elvállal mindennemű, szakmájába vágó új munkát és javításokat. :: Sodronyfonat és tüskésdrót állandóan raktáron van. :: Ugyanott lakatos tanulók felvétetnek.