ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-08-26 / 177. szám

RGO POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik kedden, csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. C7«Sm QT»Q • hétköznap 80 fillér, SJ CÖ OMUL did. vasárnap 1 korona. Egyik határtól a másikig, Esztergomból Szegedre ment el Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás, hogy P. Zadravecz Istvánt, a magyar nemzeti hadsereg első tábori főpapját püspökké szentelje. A szegediekhoz intézett beszédében a bibornok-főpásztor határainkra való hivatkozás­sal a szegediek nagy örömébe is belevegyitette a magyar fájdalmat . . . Ha mindig igaz volt is, ma kétszeresen az, hogy „sírva vigad a magyar" s e picinyke magyar szigeten nem lehet egy pil­lanatnyi örömünk, hogy bele ne vegyüljön egy nehéz könnycsepp a haza sorsa, elszakadt vére­-ink szomorú helyzete miatt. Szinte kétségbeejtő az a gondolat, hogy hosszú évekig igy maradhatunk még . . . csonka hazában . . . erejét vesztett lélekkel . . . egyedül reménységből táplálkozva! Tópelődóseink között István püspök barna­csuhás alakja emelkedik ki a jövő ködéből . . . Kezében kereszt . . . Utána a csillogószemű Horthy-katonák! — Lesz-e ünnep még ezen a világon? Lesz-e feltámadás? A szegedi ünnep fényének Esztergomig elvillanó sugarai elhozzák szivünkbe az uj püspök erős hitét. Mintha hallanánk újból ajakáról, amit az adalberti ünnepen oly meggyőző lelkesedéssel hirdetett a bazilkában : — Ismét a régi határok között leszünk . . . Egy év múlva ! Ugy legyen! * Dr. Antony Béla jelölése a budapesti al­polgármesterségre. A fővárosi keresztény községi párt — mint értesülünk — a szeptember 8.-án meg­ejtendő fővárosi tisztujitás alkalmából az egyik alpolgármesteri állásra Dr. Antony Bélát, váro­sunk agilis polgármesterét jelölte. * Iskoiaszéki ÜIÓS. Esztergom sz. kir. város iskolaszéke kedden d. u. fél 5 órakor ülést tar­tott a városháza nagytermében Dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok elnökletével, mely alkalommal a beiratások ós a tanitás megkezdésének idejét, továbbá a tanitók beosztását állapította meg a községi elemi iskolák részére. A beiratások a legújabb miniszteri rendelet értelmében folyó hó 29., 30., 31.-én és szeptember 1-én történnek az elemi iskolákban, október 12.-én ós 19.-én a gaz­dasági ismétlő iskolákban. Veni Sancte szeptem­ber 2.-án d. e. 8 órakor. Előadások megkezdése elemi iskolákban szeptember 6, az ismétlőben okt. 3. Szeptember 3—5 között a be nem Íratott tankötelesek összeírása. Az iskolaszék egyéb ha­tározatait közérdekű voltuknál fogva lapunk más helyén bővebben ismertetjük. * Halálozás. G-erenday Józsefnó sz. Schön­beck Mariska, Gerenday József nyomdatulajdo­nosnak, az „Esztergomi Lapok" volt szerkesztő­jének neje, folyó hó 23.-án reggel fél 5 órakor életének 43-ik, házasságának 25-ik óvóben hosszú, kínos szenvedés után elhunyt. Temetése szerdán d. u. 5 órakor meleg részvét mellett folyt le a belvárosi temető kápolnájából. * Az iparostanonc-iskola fejlesztése. Az esztergomi közs. iparostanonc-iskola fejlesztése érdekében jelentői 1 lépést tett az iskola felügyelő bizottsága, midőn az iskolaszéknél kieszközölte, hogy Bárdos József iparostanonc-iskolái igazgató az elemi iskolánál egy évi szabadságot nyerjen, amely idő alatt a bizottság a minisztérium­Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. nál kérvényezi az önálló iparostanonc-iskolái igazgatói állás megszervezését. Bárdos igy kizá­rólag az iparostanonc-iskola ügyeivel foglalkoz­hatik, melynek adminisztratív teendői a kiadott újabb rendeletek alapján úgyis annyira felszapo­rodtak, hogy az igazgatói állást mellékfoglalko­zásként betölteni már nem lehet. * Orsz. Kath. Nagygyűlés lesz f. évi október hó 24., 25. és 26.-án Budapesten. A háború kitörése óta nem volt kath. nagygyűlés Magyar­országon. Az előkészületeket már megkezdették. * Menetrendváltozás. Az Első Dunagőzhajó­zási Társaság szemólyhajójáratait az eddigi napi járatok helyett további intézkedésig a követke­zőleg indítja : Személyhajó Esztergomból indul: Hétfőn d. u. 4 óra 40 perckor Budapest felé. Kedden este 10 óra 50 perckor Bécs felé. Szerdán d. u. 4 óra 40 perckor Budapest felé ós este 10 óra 50 perckor Bécs felé. PénteJien d. u. 4 óra 40 perckor Budapest felé és este 10 óra 50 perckor Bécs felé. Vasárnap d. u. 4 óra 40 perckor Buda­pest felé ós este 10 óra 50 perckor Bécs felé. A többi napokon, vagyis csütörtökön ós szombaton nincs hajó, úgyszintén hétfőn nincs Bécs felé és kedden nincs Budapest felé. * Uj rend a lisztellátásban. Az uj gabona­rendelet folytán az uj lisztárak eddigiek sze­rint nagyban a következően fognak alakulni: nullás liszt 40 K, főzőliszt 10 K, kenyérliszt 2 korona. Szeptember 1-től nem szabad fehér ke­nyeret sütni ós zsemlyét is csak jegy ellenében árusíthatnak a pékek. A tervek szerint a jövő hónapban 6 kilóra emelik a fejadagokat. * Az Esztergomi Hajós Egyleí (E. H. E.) f. hó 27.-én, pénteken délután társas kirándulást rendez a táti szóndepóhoz. Indulás 3 órakor. * Uj iskola Kenyérmezőn. Az a konzorcium, amely Kenyérmező ipari és gazdasági kihaszná­lását vette kezébe s amelyben Mátéffy Viktor nemzetgyűlési képviselő is jelentős szerepet tölt be, a Kenyérmezőn jelenleg megindult építkezések folyamán teljesen uj, modern iskolát ós tanitói lakást építtet, mely e napokban került tető alá. A közel 60 főnyi gyermeksereg Kenyérmezőn eddig egy lehetetlen kis szobába összezsúfoltan hallgatta a tanítást, most szép tágas tanterem és játszótér áll majd a gyermekek rendelkezé­sére, tanitói lakás pedig, — mely eddig nem volt, úgy, hogy a kenyérmezői tanítónak naponkint Esztergomból kellett kijárnia, — két szoba, kony­hából és a szükséges gazdasági helyiségekből fog állani és kert is áll a tanitó rendelkezésére. Az új iskola október 1-ón megnyílik. * Állítólagos hazafias célú gyűjtések ellen­őrzése céljából Esztergom vármegye kormány­biztosa rendeletet adott ki, melyben utasítja az I. fokú és helyi hatóságokat, hogy a^ gyűjtési engedélyeket szigorúan ellenőrizzék s az engedély nélkül gyűjtők ellen a legszigorúbb eljárást in­dítsák meg, a gyűjtött összegeket pedig vegyék hatósági őrizetbe. * A főreáliskolában a javitó- ós pótvizsgá­latok f. hó 30. és 31. napjain lesznek. Jelentkezni f. hó 30-án reggel 8 órakor kell. — A beírások szept. 1., 2. ós 3. napjain d. e. 8—12 óráig tar­tatnak. — Az I. osztályba sikeres felvételi vizs­gálat után lehet beiratkozni. Az elemi iskolai bizonyítványon kivül születési anyakönyvi kivo­natot és újraoltási bizonyítványt kell bemutatni. Fizetendő tandíj és egyéb járulékok címén 105 K egész évre. Tankönyveket ós füzeteket -az iskola útján szereznek a tanulók. * A szentgyörgymezőiek kérelme. Szentgyörgy­mező városrósz lakossága kórelemmel fordult a város iskolaszékéhez, hogy a szentgyörgymezői elemi fiúiskolával kapcsolatban új V—VI. osztály állíttassák fel. A szentgyörgymezői gyermekek eddig a belvárosi fiúiskolába voltak kénytelenek járni V. és VI. osztályba, ami a nagy lábbeli drágaságra ós a jelentékeny távolságra való te­kintettel is kifogásolható volt, nem is szólva arról, hogy az V. osztály a legutóbbi tanévben is úgy zsúfolva volt, hogy a közel százas létszám miatt a tanitás csak felváltva folyhatott, aminek a ta­nítási eredméay vallotta kárát. Az iskolaszék a kórelemnek helyt adott és elrendelte, hogy folyó tanév elejétől Szentgyörgymezőn a kérel­mezett V—VI. osztály már megnyíljék s e célra a régi kath. iskola épületét veszik újra haszná­latba. Az új osztályt szenttamási gyermekek is fogják látogatni. Beiratkozás ide már a szont­györgymezői iskolában történik. * A ,váci Move a fényűzés ellen. A váci Move igen érdekes ós megszívlelendő rendelke­zéseket léptetett életbe, amelyek a fényűzés és költséges öltözködés ellen irányulnak. A többek között tagjai számára elrendeli, hogy a Move­jelvény kitűzése a szalonruha viselésétől esté­ly ek, ünnepélyek alkalmával is mentésit. * A Move zászlóra Szikszay Sándor, — Dr. Boross Géza útján 100 koronát adományo­zott. * ÍVJonarchista lap Bécsben. Szeptemberben új napilap indul meg Bécsben, mely a monarchista eszmék szolgálatában áll. A lap vezető munka­társai között Wiesner, volt külügyi sajtófőnök is helyet foglal. * Szigorú eljárás a mértékügyi visszaélések ellen. A kereskedelemügyi miniszter szigorú el­járást sürget a mórtókügyi visszaélések ellen. A legszigorúbb büntetésekkel fogják sújtani a jö­vőben azokat, akik akár a mérleg meghamisítá­sával, akár pedig egyéb fondorlattal a maguk előnyére jogtalan hasznot biztosítanak. Ideje is már, hogy véget vessenek az ilynemű visszaélé­seknek, mert különösen a háború alatt annyira kifejlődött a visszaélésnek e formája, hogy csak gyökeres ós radikális orvoslás fog további fejlő­dósének gátat vetni. * A szentgyörgymezői kántorság illetményei a város egyesítésekor nem rendeztettek meg­felelő módon. Különösen a kántori lakás dol­gában nem volt tisztázva kellőleg, hogy az tisz­tán kántori járandóságot kópez-e, vagy pedig ta­nitói természetbeni lakásul is beszámítható. E kórdós arravaló tekintettel, hogy a városi iskolák községi jellegének kimondása folytán a kántor­nak is más, a tanítónak is más a felettes ható­sága, teljes tisztázásra várt. Math Gyula jelen­legi kántortanító kérelmére az iskolaszók keddi ülésén foglalkozott az ügygyei ós kimondotta, hogy a tanitói állást függetlenné teszi a kántoritól s e célból kérelemmel fordul a vallás- ós közokta­tásügyi miniszterhez, hogy a jelenlegi kántor által betöltött 22-ik tanitói állás javadalmaiból a kántori javadalmakat kikapcsolhassa s a tanitó részére ily értelemben új dijlevelet állithasson ki. * A hadifoglyok hazahozatalára a gyűjtést a város külső részeiben a hivatalszolgák már be­fejezték. Összesen 3965 kor. 80 fillért gyűjtöttek, és pedig Fejes István (akinek a fia szintén Szibé­riában van) 848 K 80 f-t, Machala József 683 K-t, Wagenknecht Ferenc 728 K-t, Fejes Mátyás 548 K-t, Makk Kálmán 398 K-t, Pándi József 385 K-t, Szatmáry Mihály 191 K-t ós Szabó Mihály 184 K-t. Az ő iveiken 100 K-t adtak: Jakus János, Baják Mihály, Török József és id. Mitter János, 50 K-t: Számord Ignác, Komáromy Ferenc, Könözsi Fe­renc, Till József ós Tóth Sándor, 40 K-t: Tóth János (Nagydunasor), Szóda Ferenc, Hugyecz

Next

/
Thumbnails
Contents