ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-06-13 / 134. szám

kar. 22. Tanult Férfiak Kongregációja. — Az egyes testületek vezetői kéretnek, kogy csoport­jukkal a kijelölt helyen álljanak fel a körmenet indulása előtt! * Az ipartestület elnöksége felkéri tagjait, hogy a vasárnap esti Jézus Szive körmeneten minél számosabban jelenjenek meg. Gyülekezés este Vf 6-kor az ipartestület helyiségében. * Az Ébredő Magyarok Egyesülete városunk­ban. A budapesti Ébredő Magyarok Egyesülete f. hó 20.-án vasárnap hajókirándulást rendez Esztergomba. Indulás Budapestről reggel 6 óra­kor ós megérkezésük városunkba körülbelül d. e. 11 órára várható. Itt megtekintik a Bazilikát ós a Szent István kápolnát ós felkérik dr. Csernoch János bibornok-hercegprimást, hogy zászlójukat áldja meg. Délután népgyűlés lesz a Széchenyi­téren, amely alkalommal az esztergomi helyi­csoport is bejelenti megalakulását. A budapestiek ezután külön hajóval visszamennek a fővárosba, ahova körülbelül este 9 órakor fognak megér­kezni. * A győri gyalogezred Iii. zászlóalja elhagyja állomáshelyét, városunkat. Hálával és köszönettel tartozunk ezen derék katonáknak, kik a kommün bukásakor rögtön kezükbe vették a rendnek s a biztonságnak szolgálatát s hiven és lelkiismere­tesen teljesítették kötelességüket mindenkor. Sajnálattal búcsúzunk, de reméljük, hogy minél előbb visszatérnek szerető körünkbe. * A Férfi Kongregáció meghivóia. Az Eszter­gomi Szentbenedekrendi Kath. Főgimnázium Mária-Kongregációjának legfelsőbb szakasza, „A Tanult Férfiak Kongregációja" f. évi június hó 13-ik napján, vasárnap d. u. 3 A 6 órakor testü­letileg rósztvesz a Jézus Szive körmeneten. Gyülekezés a belvárosi templom sekrestyéjéből nyiló oratóriumban. A vezetősóg. * Az Esztergomi Takarékpénztár Rt. mai hirdetménye tájékozást ad részvénytőkéjének három millió koronára való felemeléséről, mely művelet során az elővételi jog gyakorlása, vala­mint az uj részvények tőkebefizetése úgy a helybeli, mint a vidéki részvényes érdekeltség köréből serényen folyik; sőt számos uj részvény­jegyzés is történt a takarókpénztár vezetőségé­nek közbejöttével olyanok részéről, kik ezideig ínég részvényesek nem voltak s kik a takarék­pénztár utján szerezték be a jegyzéshez szük­séges jogokat. Az elővételi jog gyakorlásnak határideje e hó végén jár le, mely napon túl az már nem lesz a hirdetmény értelmében érvé­nyesíthető. * Nyári menetrend. Az Első Dunagőzhajó­zási Társaság Budapest—Wien közötti személy­hajójáratait a mai naptól kezdődőleg az eddigi heti háromszori menet helyett naponkint járatja, mely szerint Esztergomból Budapestre (lefelé) indul d. u. 4 óra 40 perckor ós Wienbe (felfelé) pedig esti 10 óra 50 perckor naponta. Minden hajójárathoz Gönyü és Győr között csatlakozó hajó van rendelkezésre. * Jézus Szentséges Szivének Tiszteletőrsége ez óvben is résztvesz a Szt. Sziv tiszteletére ren­dezett belvárosi nagyszabású körmeneten. Fel­kérjük ez úton a tagokat, szíveskedjenek jelvé­nyeiket feltéve mindannyian hozzánk csatlakozni s ez által a diszfelvonulás fényét emelni. Gyüle­kezés a Szt. Antal szobor előtt künn a templom­téren. Jelvények kaphatók Ferenc József-út 45. szám alatt ós a helyszínen a körmenet előtt. * Az úti- és kézipodgyászok átvizsgálása. Hogy az élelmiszerszállítást szabályozó körren­delet foganatosítása körül a különféle karhatalmi alakulatok vonatvizsgáló ós vasúti őrségei túlbuz­góságból ne kobozzák el az élelmiszereket, vagy a forgalmat önkényesen ne gátolják, a közélel­mezési miniszter felhívta az alispánt a közönség­nek a szállítási körülményekről ós rendeletekről való felvilágosítására. A közönségnek tudnia kell, hogy tekintettel a Tiszántúlon még mindig folya­matban levő gabonagyűjtési akcióra, a Duna— Tisza közére és a Dunántúlra szállított vagy -fel­adott árukat vagy útipodgyászokat az ellenőrzésre hivatott közegek fokozottabban fogják átvizs­gálni a vonaton és a rendeltetési állomáson. Tehát a szállításra vonatkozó körrendeletet a közönség a saját érdekében tartsa be. * A Tisztviselőnők Egyesületének tagjait kéri a vezetősóg, hogy 13.-án vasárnap d. u. V2 6 órakor jelenjenek meg az egyesületben, ahonnan testületileg vonulnak fel a. Jézus Szive körmenetre. * Értesítés. A második permetezésre jegy­zett rézgálic átvehető a belvárosi olvasókörben. * Football. Ma vasárnap a Váczi Atlétikai Clubot látja vendégül barátságos mérkőzésre a helybeli MOVE csapat. Tekintettel arra, hogy a vendégcsapatnak még ma otthon kell lennie s hogy a délutáni bécsi hajót elérhesse, a mérkő­zés 3 órakor kezdődik. * A zárdatemplom elöljáróságának köszönete. A vizivárosi zárdatemplom elöljárósága hálás kö­szönetét fejezi ki ama szives adományokért, me­lyekkel a n. ó. közönség hozzájárult a májusi oltár diszitóséhez. Isten fizessen meg minden egyes fillérért lelki és testi javakkal, a szent Szűz pedig éreztesse anyai szeretetét minden egyes adományozóval. * „Az Est" esztergomi árusító! olykor ser­dületlen, iskolaköteles gyermekek, akik késő este lépnek „munkába". A rikkancsrendelet értelmében csak rendőri igazolvánnyal ós karszalaggal ellátott 18 éven fölüli hirlapelárusitók működhetnek. Fel­hívjuk az illetékes hatóság figyelmét erre a több­ször észlelhető jelenségre annál is inkább, mivel e lap, mint Magyarország tönkretótelének egyik főokozója, semmiféle elnézést, vagy mellóktekin­tetet nem érdemel. * A vasárnapi munkásvonatok. Figyelmez­tetjük az utazóközönséget, hogy a vasárnaponkint közlekedő munkás vonatokkal csak munkásigazol­vánnyal birok ós olyanok utazhatnak, akiknek nem kell jegyet váltaniok. Ilyenek az állandó, vagy ideiglenes szabadjeggyel biró vasutasok, közbiztonsági közegek, táviró és távbeszélő vonal­felvigyázók, stb. Jegy nélkül felszállani akarók még karhatalommal is el lesznek távolitva. Te­hát mindazok, akik a fentebb jelzett igazolvány­nyal ellátva nincsenek, ne is kíséreljék meg az elutazást. * A Szenttamás-Vizivárosi Kath. Olvasókör felkéri tagjait, hogy a Jézus Szive-körmeneten való részvétel céljából vasárnap este l /i 6 órakor a kör helyiségében gyülekezzenek. * A budapesti népszámlálás eredménye. Még ez óv márciusában a közélelmezési miniszter kezdeményezésére Budapesten népszámlálást ren­deltek el. Az összeállított adatok szerint a fő­városban egymillió ós százezer lelket számláltak össze, akik közül egymillió harmincezer él a háztartásokban, mig a többi hetvenezer a kato­naság ós a háztartáson kivül élők között oszlik meg. * Borgazgasági tanfolyam. A földmivelés­ügyi m. kir. miniszter a tanitók és lelkészek részére, akik oly községekben működnek, hol a lakosságnak kizárólagos vagy főfontosságú kere­seti forrását a szőlőmivelés képezi, a budapesti m. kir. pincemesteri tanfolyam helyiségeiben f. évi július hó 1-től 18-ig, illetve ha a jelentkezők száma indokolttá teszi, július 25-től augusztus l-ig tartandó borgazdasági tanfolyamra pályá­zatot hirdet. Egy-egy tanfolyamon 20 hallgató vesz részt. A felvett egyének részére útiköltség, lakás ós élelmezés cimén a tanfolyam tartamára 400 K átalányt engedélyez a miniszter úr, mely a tanfolyam bevégeztóvel fog kifizettetni. Lakás esetleg az intézetben is nyerhető, ágyneműről azonban a résztvevők gondoskodnak. Az 1 koro­nás bélyeggel ellátott kórvényeket a lelkészek közvetlenül a budapesti m. kir. pincemesteri tanfolyam igazgatóságánál, a néptanítók a vár­megyei kir. tanfelügyelőnél /. évi június hó 26-ig terjesszók be. * Díjkedvezmény a hajón való élelmiszer­szállításoknál. Az MFTR igazgatósága Budapest élelmezésének lehető előmozdítása erdekében a Budapest—Dömös—Esztergomi vonalon közle­kedő hajókkal Budapestre szállítandó burgonya, dinnye, dió, főzelék, gyümölcs, halak, hús, tej ós tojásra, továbbá a visszaszállítandó üres tejes­edényekre és egyéb göngyöletekre f. hó 15-től kezdődőleg rendkívüli szállítási díjkedvezményt engedélyez, melyekre vonatkozólag az érdekelt állomásokon részletes felvilágosítást nyújtanak. * A Hadirokkantak Nemzeti Szövetségének fiókjai a vármegye községeiben most tartják alakuló • üléseiket .a csendőrparancsnokságok ós községi elöljáróságok közreműködésével. A fiókok mindenütt legelább egy elnököt, egy pónztárno­kot ós egy intéző bizottsági tagot választanak. Tagjai lehetnek az összes igazolt hadirokkantak, hadiözvegyek, valamint hadiárvák is gyámjuk képviseletében. A rendes tagsági dij egy évre 6 kor. Az Esztergommegyei Szövetség ama tag­jai, akik a tagsági dijaikat a folyó évre lefizették, ezen befizetés alapján tagjai lesznek a Nemzeti Szövetségnek is, ujabb tagsági dij nélkül. Azok ellenben, akik tagsági dijaikat még nem fizették meg azok csak a 6 kor. uj tagsági dij lefizetése által válnak a Nemzeti Szövetség tagjaivá. A Nemzeti Szövetség esztergommegyei csoportja, melyhez a fiókok is tartozni fognak, tudvalevő­leg június 29.-én d. e. 10 órakor tartja alakuló közgyűlését a vármegyeház nagytermében. A rossx sajtónak éppen az a nagy szerencséje, hogy látszatra jó és igenis tud a közönség körében hódítani. A maga rettenetes mérgét olyan csomagolásban adja be, hogy jóhiszemű embereket is képes beugratni és ezzel a maga romboló hatását végzetessé teszi. 2576/1920. számv. szám. Hirdetménye A kir. Pénzügy igazgatóság 42087/1920. számú körrendelete alapján felhivatnak mindazon birtok-tulajdonosok, kik a háborús évek, vala­mint az azokat követő rendezetlen közállapoto­kat előidéző forradalmi idők alatt az adótárgy ós állandó jellegű művelési ágváltozások valamint az ujonan ültetett szőlőket be nem jelentették, folyó évi június hó 29.-ig kötelezőleg a városi kataszteri nyilvántartónál személyesen jelent­sók be. Esztergom, 1920. június hó 11.-ón. Városi számvevőség. LAPSZEMLE. A rend biztosítására a kormány oly intézkedéseket foganatosított, kogy — a miniszterelnök szerint — a jövőben semmiféle atrocitás nem marad megtorlatlanul s a jövőben felelőtlen elemek részéről erőszak nem. történhetik. Az összes nyomozási ós egyéb ren­dőri eljárások a jövőben az erre illetékes állami rendőrségi és csendőrsógi hatóságok hatáskörébe utaltattak át s ezzel a hatásköri összeütközések kizárattak. Hazaérkeztek a békeküldöttek. Dr. Bernard miniszter és Dräsche rend­kívüli követ ós meghatalmazott miniszter tegnap hazaérkeztek. Parisban csak Praznovszky Iván, gróf Csáky Imre és három hivatalnok marad. Nagy bányaszerencsétlenség. Temesvárról jelentik, hogy a „Hungária­bánya" dinamitraktára felrobbant, amikor a munkások elhagyták a tárnát. Eddig 173 holt­testet hoztak napvilágra, 36 bányászt súlyos mérgezési tünetek közt a kórházba vittek, husz bányásznak nyoma veszett. Rennerék fegyveres konfliktust akartak. Renner kancellár pénteken benyújtotta az egész kormány lemondását. Ennek igazi oka a hadügyi államtitkárnak az a javaslata, hogy a katonatanácsok most alakuljanak meg és a kato­naság már most válassza meg bizalmiférfiait„ Ezzel a szociáldemokraták azt akarták, hogy a később megalkotandó néphadsereg fölött is ők uralkodhassanak. Érdekes, hogy Renner a par­lament folyosóján a következőket mondotta: — Éppen most kellett ennek történnie, amikor 10.000 emberre van szükségünk Nyugatmagyar­ország részére. Magyarüldözés Délvidéken. A nemzetgyűlésen Wéber János képviselő fölszólalt a délvidéki magyarság üldözése ügyé­ben. Különösen Bajáról jelentett felháborító erő­szakoskodásokat, ahol a lakosságot azzal fenye­getik, hogy még 20 évig is megszállva tartják a várost. A külügyminiszter az interpellációra adott válaszában sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a hasonló esetekben benyújtott tiltakozá­sok az antantmisszióknál süket fülekre találnak. Kijelentette, hogy amennyiben a szerbeknél nem csak üres szóbeszéd volna Baja további meg­szállásának híre, hanem felelős helyről jött, akkor tudna e tárgyban lépéseket tenni, mert hiszen mi ahhoz kötöttük a békeszerződés érvé­nyességét, hogy azt mások részéről is betartsák.

Next

/
Thumbnails
Contents