ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-01-16 / 12. szám
őellene és a kisgazdapárt ellen agitál. Természetesen Kükemezey főhadnagy, aki véletlenül jelen volt az alaptalan gyanusitásnál, menten visszautasította a vádat és maga a nép bizonyította a főhadnagynak tisztán a magyar haza és a nemzeti hadsereg érdekében kifejtett munkásságát. Maga a nép, amely Kükemezey főhadnagy hétfői előadására még jól emlékezett, bizonykodott amellett, hogy a nemzetvédelmi tiszt a kisgazda-pártot ós főképen Baross nevét ajkára sem vette. — Érthetetlen a dorogi önjelöltek erőlködése mindenféle kortesfogással és régi választási trükkökkel. A nép végre is sokat tapasztalt már és belátja, hol van az igazság. Az, hogy dr. Szilárd Béla hi vei napról-napra gyarapodnak, bizonyítja legjobban, hogy a dorogi kerület is lelkiismeretére vette a mai választások súlyos kérdését és belátja, hogy a mai politikai zavarosból a mentő út egyedül a Keresztény Nemzeti Egyesülés lehet! * A választási tudnivalókról az esztergomi választókerület választási bizottsága már kiadta a tájékoztató hirdetményt, amely részletesen közli a szavazókörök ós szavazatszedő küldöttségek beosztását, a szavazó helyiségeket, a nemzetgyűlési tagjelölós feltételeit ós a szavazás mikéntjót. A hirdetményt terjedelmes volta miatt részletekben közöljük. 1920. január 25.-én minden magyar honos férfi és nő, aki 24. évét betöltötte, a nemzetgyűlési választáson szavazni köteles ! * A csehek félnek a magyar békeküldöttségtől. A csehek, úgy látszik, mégsem olyan biztosak a maguk dolgában, mint ahogyan eddig újságjaik ós politikusaik nagy garral hirdették. Egyik prágai újság a következő furcsa sorokat irja: A magyarok most sebeiket mutogatják a világnak. A mártírokat adják és Európa részvétére appellálnak. Elővették történelmük legvilágosabb lapjait — kétségkívül a törökök elleni harcokat és az 1848-iki forradalmat — és ismét a volt nyugati barátaik jóindulatát szeretnék megnyerni. A bankettek rendezésében mesterek, ismerik a társadalmi formákat, párisi és londoni szalonokban sok a barátjuk s igy nincs kétség aziránt, hogy a magyaroknak a békeszerződós keserűségét sok udvarias szóval megédesítik. De a politikában igazi érdekek ós tárgyilagos érintkezések határoznak és az angol és francia politikusok a magyarokban továbbra is azokat fogják látni, akik eddig voltak, a nagynémet politika támogatóit, hidat a Berlintől Keletre vivő úthoz. De nyugaton nincsen ismerője a keleti viszonyoknak és azért szükséges, hogy az ottani képviselőink résen legyenek, hogy a magyar intrikálást lehetetlenné tegyék. — Január 5.-én indult el Parisba a magyar békedelegáció. Számunkra csak megnyugtató lehet, hogy ellenségeink sötét aggodalma kiséri el útjára. LEGÚJABB. Baranya kiüritése. Budapest, jan. 15. Sándor szerb régens kijelentette, hogy a jugoszlávoknak valószínűleg ki kell üríteni Baranyát. Osztrák cseh megállapodás Magyarország ellen. Budapest, jan. 15. A „Reicbspost" utal az ántánt tudósítására Renner prágai utazásának eredményéről. E szerint a tárgyalások eredménye csak az lehet, hogy Ausztria csehországi segítséget fog kapni a Magyarország részéről fenyegető monarchista támadás ellenében. A „Reichspost" szerint ez csak annyit jelent, hogy csakugyan bizonyos Magyarország ellen irányuló megállapodást kötött Renner a csehekkel. Félnek a románok/ Budapest, jan. 16. A bukaresti „Agentye Datia" jelenti: Egészen bizonyos, hogy a magyar kormány katonai előkészületeket tesz. Románia elleni támadás talán jövő tavasszal történik, de mindenesetre előbb, mint Románia belső konszolidálódása. A magyar kormány egyidejűleg ezen előkészületekkel bizottságot szervezett, melynek az a feladata, hogy a román katonák között bolsevizmust szítson. A mi a magyar kormánynak a béke kérdésében való intencióit illeti, jelentik, hogy Magyarország ugyan aláírja a bókét, de nem fogja keresztülvinni. Nyugatmagyarország tiltakozása. Budapest, jan. 15. Egyre több nyugatmagyarországi község tiltakozik az Ausztriához való csatlakozás ellen. Mosón vármegye közgyűlése kijelentette, hogy amennyiben Ausztria annektálja azt a területet, úgy egy szem gabonát, egy klgr. húst és egy liter tejet sem enged át a határon mindaddig, a mig az elrabolt területet vissza nem adják. Csehek féltékenysége. Budapest, jan. 15. A „Ludove Novin" aggódó cikket irt, amely szerint a magyarok már is angol gyarmatiaknak tekintik magukat. Félő, — irja — hogy a felvidék kikiáltja az önállóságot és összeköttetést keres Budapesttel. Pozsony a magyar becsület kérdése. Az adriai kérdés végleges megoldása. Budapest, jan. 15. Londoni jelentós szerint az adriai kérdés végleges megoldást nyert. Az egyezményt Olaszország ós Jugoszlávia is elfogadta. Fiume olasz lesz, de a kikötő nemzetközi lesz a népszövetség ellenőrzése alatt. Az egész dalmát partvidék, Zára ós egy-két sziget kivételével, amely tisztán olasz, a jugoszlávokó lesz. Fiumótől az albán határok felé vezető vonal Jugoszláviáé lesz. Albánia sorsa még eldöntetlen. Olaszország a Balkánon. Budapest, jan. 15. Az „Agramer Tagblatt" irja : Az Adriai tenger az Appenninek ós a Balkán félsziget között is szolgál határul s a történelem bizonyítja, hogy azok a nemzetek, melyek a Balkánon laknak, sohasem tudnak Olaszország lakói lenni s Olaszország a Balkánon sohasem fog gyökeret verni. Esztergom város Közélelmezési Hivatalától. 34/1920. k. é. szám. Hirdetmény Felhivatnak az összes helybeli kereskedők, hogy f. ó. január hó 16.-án déli 12 órára a Közélelmezési hivatalban megjelenni szíveskedjenek. Esztergom, 1920. január hó 15. Esztergom város közélelmezési hivatala. Egy könnyű kocsi (ernyős, esetleg homokfutó) megvételre kerestetik. Ajánlatok a kiadóhivatalba kéretnek. A színház kellemesen fűtve van. Ne mulassza el megnézni A CORSO-MOZGÓ e heti szenzációkban gazdag műsorát. Pénteken, jan. 16-án: Csak egy napig! Amerikai sláger! A PÁRDUC. Filmregény 4 felvonásban. Főszereplők: Réssel Orla és Cenl de Vogt. Az előadások kezdete hétköznapokon 6 és V29 órakor, vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor. ÉRTESÍTÉS. Január hó 17-én, szombaton a Fürdő szálloda nagytermében álarcos jelmezestély. Jelmez nem kötelező. Belépti dij személyenként 15 korona, hölgyek kísérőinek 4 korona. Kezdete este 7 órakor. Kiváló tisztelettel Kocián Gyula tánctanár. Pénteken, jan. 16-án: A 21-es páncélszekrény. Detektivtörtónet 4 felvonásban. Főszereplő: Mogens Enger. ) Az előadások kezdete köznapokon 6 és V29 ) órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és j 9 órakor. I Férfi-ruhák f mérték szerint § jóminőségű gyapjúszövetekből J megrendelhetők I Schveiczer Vilmos § férfi-szabónál % Esztergom, Kossuth Lajos utca 5. sz. (Takarékpénztár-épület.) Az Esztergomi Fogyasztási Szövetkezet rövidárú osztályában Széchenyi-tér 16. sz. férfi és nöi magas és fel-pj^xlr valamint gyermek VLJJUJIJ nöi és gyermek felöltők és télikabátok, továbbá sweatter, harisnya, gumminadrágtartó, selyem, zefir, lenvászon, barchet-flanel, gyapjúszövetek, bélések, bútorszövetek, gomb, csatt, kapocs, patentkapocs, cipőzsinór, himzés, betét, nemzeti zászló szövet, ló-pokróc, cigaretta papir és 2—3-as sz. hüvely dús Választékban kapható.