ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-03-11 / 58. szám
ESZTERGOM POLITIKAI NAPILAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden nap délután. Előfizetési ára: Egy hónapra 8 korona. Egyes szám ára 50 fillér. „Csak feljelentő nincs..." A vármegye közélelmezési bajairól az alispán havi jelentésében a következőket jelentette a közigazgatási bizottságnak: „Apróbb részletkérdéseken kivül alig volna beszámolni valóm, ha nem kellene már a magunk igazolására is hónapról-hónapra leszögeznünk azt az immár kétségbeejtő ellátási nehézségeket és drágaságot, amelyekre nézve megoldást — úgylátszik — felsőbb helyen még most sem találtak s amelyet a nagyközönség első sorban, másodszor a hatóság ós annak tekintélye sinyli meg. Hiába a hatóság minden igyekezete, hiába érvekkel teli feliratok, a személyes közbenjárás, a panaszok áradata, az ellátás naprólnapra rendszertelenebb és rosszabb. Ez annál szomorúbb, mert mindenfelől az hallatszik, hogy a szomszédos Komárom vármegyében elegendő készlet volna, elannyira, hogy még a lovak, a szarvasmarha is gabonán hizik, mégis mindig csak egy-két vaggon az, amit hatósági úton kiszorítani tudunk s bár a közélelmezési miniszter először utalt ki egyszerre egy mennyiségben a legutóbb 10 vaggon lisztet, mégis csak 2 és fél vaggont voltunk képesek eddig csak megkapni belőle. Ezzel szemben kéz alatt hihetetlen áron van minden, csak feljelentő nincs, akinek vallomása alapján eljárni lehetne. Valósággal Isten ostorára volna szükség, amely egyszer szerte üssön, amelyet nemcsak a nép, de az a hatóság is vár, amelyben van még önérzet..." M. 0. U. E. A Magyar Országos Véderő Egyesület Esztergomi Főosztályának hivatalos rovata. Női csoport és a helyi nőegyesületek gyűlése. Pénteken, f. hó 12.-én d. u. 6 órakor a városház kistermében tartandó értekezletre a MOVE nőcsoport tagjainak és az összes helyi nőegyletek választmányának szives megjelenését kéri a MOVE nőcsoport vezetősége. Sport. Folyó hó 21.-én vasárnap délután 3 'órakor rendezi a MO VE sportszakosztálya az első barátságos mérkőzést a primás-szigeti sporttelepen. Döntésre kerül az első mezei futóverseny is 3 ós fél km. távolságon, amelyre bármely MOVE tag, vagy a környékbeli sportegyesületek nevezhetnek. Nevezés határideje március 19. Nevezési díj 10 korona. Az első három helyezett díjakban részesül. Ugyanekkor fotballmérkőzés is lesz. Pályára belépődíj 5 korona. Versenyzőkre dress, rövidnadrág kötelező. Nevezések a Move titkári hivatalában adandók le. (Kaszinó helyiség.) Altiszti továbbképző tanfolyam. A vármegyei katonai parancsnokság a MOVE-val egyetértve a továbbszolgáló altisztek részére egy továbbképző tanfolyamot állított fel, mely működését megkezdte. A tanfolyamot a keresztényszocialista tanitók és tanárok szakszervezetének tagjai vezetik. HIRER. * Horthy a vármegye katonáihoz. A vármegyei katonai parancsnokság Horthy Miklós fővezérnek kormányzóvá történt megválasztása alkalmából a tisztikar nevében üdvözlő táviratot küldött, melyre a következő választ kapta: „Alárendeltjeid nevében kifejezett jókivánatokat köszöFőszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. nöm. A nemzeti hadsereg odaadó szolgálata készsége, fegyelme s törhetetlen ragaszkodása a haza iránt, kell, hogy ezután is változatlan tisztaságú maradjon. Tolmácsold parancsban üdvözletemet minden katonádnak." * A Magyar Királyság Pártjának országos ünnepélye alkalmából Esztergom vármegye törvényhatóságának képviseletében Palkovics László alispán, a város közönsége részéről pedig dr. Antony Béla polgármester utaztak le Budapestre, hogy rósztvegyenek a nevezetes ünnepélyen. * Vármegyénk a hadifoglyokért. Győr város ós vármegye területén megalakult a hadifogoly hozzátartozók szövetsége, mely megkeresést intézett Esztergom vármegye törvényhatóságához azon célból, hogy a hadifoglyok hazasegitésóre irányuló akciót erkölcsi és anyagi támogatásban részesítse. A vármegye a nemes célra 1000 koronát szavazott meg, egyben felterjesztést intézett a miniszterelnökséghez a magyar hadifoglyok mielőbbi hazahozatala érdekében. * Március 15.-nek megünneplése Esztergomban — mint már többször irtuk — egybe lesz kötve a Területvédő Liga helyi csoportjának megalakítási ünnepélyével s igy a szokásos ünnepségek ezidón vasárnap tartatnak meg. Hétfőn, a szabadságharc tulajdonképeni emlékünnepén d. e. 9 órakor a belvárosi plébánia-templomban ünnepi gyászistentisztelet lesz a szabadságharcban és a világháborúban elesett hősök lelkiüdveért, melyen a hatóságok, testületek és városi iskolák is résztvesznek. Mise után küldöttségek koszorúkat visznek ki a honvédtemetőbe, valamint a világháború hőseinek temetőjében levő síremlékekre. * A közalkalmazottak beszerzési csoportja felhívja tagjait, hogy az ideiglenes igazolvány 12—18. számú szelvényeire a február hóra kiutalt árukat a fogyasztási szövetkezet főüzletóben f. hó 15.-ig feltétlenül kiváltsák, mert ezen nap után a szelvények már be nem válthatók, az árukat nem adják ki. * Mérnököt a parlamentbe. A Hadviselt Mérnökök ós Műszaki Tisztek Nemzeti Szövetsége azon kéréssel járult a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja elnökségéhez, hogy a tiszántúli választásokon gyakorlati építészeket, vagy mérnököket is léptessen fel. A régi rendszer hibájához nagyban hozzájárult az, hogy hazánkban a műszaki tudás sohasem részesült olyan megbecsülésben és méltánylásban, mint azt az állami létérdek parancsolta. * Csalás a bankjegyekkel. A magyar pénzügyminiszter a következő körrendelet küldötte Esztergom vármegye alispáni hivatalának: „Tudomásomra jutott, hogy lelkiismeretlen üzérek a közönség körében az osztrák-magyar bank által kibocsátott bankjegyekről különböző hamis híreket terjesztvén (mint pl. hogy bizonyos sorozatszámú bankjegyek az azokon megjelölt értéknél keve-sebbet érnek, vagy hogy a második kiadású 20 koronás bankjegyek értéküket vesztik), az ország lakosságát megtévesztik s a bankjegyeket azok értékénél jóval kisebb áron összevásárolva, az eladóknak tetemes vagyoni kárt okoznak, maguknak pedig jogosulatlan hasznot szereznek. A közönség tájékoztatása és felvilágosítása céljából sürgősen közhírré teendő, hogy ezek a hirek minden alapot nélkülöznek s a valóságnak nem felelnek meg ós különösen, hogy az Osztrák-Magyar Bank által bármily sorozatszámmal kibocsátott banjegyek az Osztrák-Magyar Bank egyenlően teljes értékű kibocsátványai, a második kiadású 20 koronás bankjegyek pedig teljesen egyenértékűek az OsztrákKéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Magyar Bank egyéb 20 koronás bankjegyeivel. Figyelmeztetem a pénzügyi hatóságokat és hivatalokat, hogy a jelen körrendelet első bekezdésében vázolt cselekmény kimeríti az 1908: XXVI. t.-c. 50. §.-ában meghatározott csalás tényálladékát és tekintettel arra, hogy a csalás hivatalból üldözendő s hogy az idézett törvényszakasz a csalás vétségének kísérletét is bünteti, ennélfogva nemcsak az ily cselekmények elkövetőjét, hanem már azt is, aki ily cselekmény elkövetését megkisórli, tettenérés esetében le kell tartóztatni ós őt azonnal a legközelebb levő járásbíróság, vizsgálóbíró, államügyészség vagy rendőri hatóság elé kell állítani. Budapest, 1920. évi február hó 25.-én. Báró Korányi Frigyes s. k. pénzügyminiszter." * Fegyelmi vizsgálat. Dr. Szilágyi Bertalan pilismaróti körorvos ellen a proletárdiktatúra idején viselt dolgai miatt fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el az internálási ügyek miniszteri biztosa. * Schlachta ellenjelöltje. A budapesti I-ső választókerület választópolgárságának egy része dr. Csilléry András volt népegészségügyi minisztert léptette fel Schlachta Margit ellenében. Dr. Csilléry A. else programmbeszédet csütörtökön tartja. Kijelentette, hogy a jelöltséget csak nagy unszolásra fogadta el. * Kitiltott újság. A belügyminiszter a „Bécsi Magyar Újság" c. lapot közrendet sértő és veszélyeztető közleményei miatt az egész ország területéről kitiltotta és igy az utcai elárusitás jogától is megfosztotta. A kitiltó rendelet e héten érkezett meg az alispáni hivatalhoz. * Az esztergomi állampénztár a következő hirdetményt adta ki: „rLrtesitjük az érdekelteket, hogy a már közölt államadóssági kötvények szelvényein kivül ugyanazon módozatok ós feltótelek mellett a következő 1920. március hó 1-ón esedékessé vált államadóssági szelvények váltatnak be: 1. 1910. évi 4 %-os magyar járadékkölcsön, 2. 1914. évi 4 l k %-os magyar törlesztóses járadékkölcsön, 3. 1917. március 1-i kelettel kibocsátott 5 72 %-os áll. pénztárjegy, 4. 1917. július 5-i kelettel kibocsátott 5 72 %-os áll. pénztárjegy, 5. 1918. június 12-i kelettel kibocsátott 5 7a %-os magyar járadókkölcgön (VIIL hadikölcsön). M. Állampénztár Esztergom, 1920. évi március hó 9.-én. Kottler s. k. állampónztári főtanácsos. Kardos s. k. állampónztári tanácsos." * Lemondott jegyző. Kappenstein János dorogi jegyző állásáról lemondott. A hivatalátadásnál a főszolgabíró sajnálatos rendellenességeket tapasztalt, melyekre nézve a vizsgálat megindult. * Pincefeltörések. Verebélyi Nándorné kenderesi dülűben levő pincéjét ismeretlen tettesek feltörték. Vas Istvánnó világoshegyi dűlőben levő présházát ugyanilyen sors érte. Nyomozás folyik. * A magyar béketervezet módosítása. (V.) Nitti olasz miniszterelnök kezdeményezése folytán a magyar kérdésnek ránk nézve kedvező megoldása most már nem vehető le a világpolitika napirendjéről. Apponyi Albert gróf nyilatkozott a Parisban tartózkodó magyar újságírók előtt. Kijelentette, hogy valami változásnak történnie kellett az ántánt felfogásában. Olaszország megtette a kezdeményező lépést ós Lloyd Greorge nem zárkózott el mereven a javaslat elől. Bíznunk kell ügyünk igazságában, hiszen a magyar ellenjavaslatok az ántánt elvein épülnek föl. Charles Trevelyan, volt angol alállamtitkár Münchenben nyilatkozott egy reggeli magyar lap munkatársa előtt. Anglia — mondotta — a legnagyobb rokonszenvvel gondol Magyarországra, amely a franciabarát gyűrűben a leg-