ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-02-29 / 49. szám

s mig a kenyérkereső s házi gondokkal terhelt szülőket egész napon át mentesiti apró gyermekeik gondozásától, egyben megóvja a kisdedeket az utca ezernyi leskődő veszedelmétől. Az „Esztergomi Kisdedóvó Társulat", városunk eme legrégibb kulturtársulata, melyet a város régi érdemes és nemes polgárai tisztes örökül ruháztak át generációról generációra, az utóbbi időben hihetetlenül fokozódó drágaság folytán anyagi zavarokkal küzd, amennyiben mintegy 100 tagja által egyenkint befizetett évi 4 korona tagsági dijból nemhogy személyzeti, de még dologi kiadásait sem birja födözni. A Társulat f. évi közgyűlése tehát elhatározta, hogy a társulat tagsági dijait mérsékelten felemeli, egyben felhivást és kérelmet bocsát ki Esztergom város jóérzésű közönségéhez, melyben a nemes gondolkozású polgár-elődök példájának követésére híván fel városunk minden társadalmi osztályának közönségét: tisztelettel kéri Teljes Cimedet is, méltóztassék évi 10 korona rendes, vagy 200 korona alapitó tagsági dij szives jegyzésével az „Esztergomi Kisdedóvó Társulat" tagjai közé belépni s ezzel városunk eme kulturtársulatát nemes feladatainak sikeres megoldásában hathatósan támogatni s törekvéseit a kivánt sikerhez juttatni. A Társulat kisdedóvója a szegényebb sorsú családok kisdedeit ingyenes kisdedóvásban részesiti s a szokásos karácsonyfa ünnepélyek alkalmával a gyermekeket fel is ruházza. Midőn városunk érdemes polgárait s polgárnőit újból felkérjük a társulat tagjai közé való szives belépésre, hazafias üdvözlettel vagyunk az Esztergomi Kisdedóvó Társulat nevében: Dr. Fehér Gyula s.« k. p. praelatus, kanonok, társulati elnök. Bleszl Ferenc s. k. takarékpénztári igazgató, társulati alelnök. Mátéffy Viktor s. k. p.kamarás, plébános, a kisdedóvó igazgatója, Szoleczky János s. k- igazgató-tanitó, társulati pénztáros. Szvoboda Román s. k. tanitó, társulati titkár." A társulat a város területén utcákra felosztva gyüjtőiveket köröztet, melyeket a jóérzésű közönség figyelmébe és jóindulatába ajánlunk. Megjegyezzük, hogy a tagsági dij nem a gyüjtő-iv aláírásakor, hanem a társulat kézbesítője által később kézbesítendő nyugtára fizetendő. Tarka sorok. — Hónap utolján. — Van még három darab rongyos koronám. Gondolom, elmegyek a borbélyhoz. Hadd mutassak valami úrias formát, hiszen úgyis úrnak csúfolnak. Pedig bizony csak a vak nem látja, hogy cipőm oldalán befolyna a hólé, ha véletlenül hó esne. Jókedvűen megyek, ma kivételesen nem vagyok éhes. A jó rendőr bácsik ma délelőtt nem razziáztak a piacon és az uzsorázó parasztasszonyoktól nem rekvirálták el a kukoricalisztet. Ma — No, Gyura fiam, — szólt az estén a haza érkezőhöz, — miután ma a keresztanyád nevenapja van, megint eljöhetsz velem az Icighez. Fizetek két deci bort. De mert a csizmád rongyos — nem illik ilyen derék legényhez, mint te vagy — felhúzhatod az enyémet. Itt van az asztallába mellett. En majd a mestergerendán lógót húzom fel. Vágj magadnak kenyeret, az lesz a vacsorád. Magamnak pedig egy kis szalonnát hozok a kamrából, mert hát az öreget tángálni kell. Feltűnt Gyurkának ez a szokatlan kedveskedés. Mi a gonosz üthetett megint hozzá ? Hogy a jó nem, azt sejtette tapasztalásból. Alighogy kiment szalonnáért a gazda, ösztönszerűen belenyúlt a csizmába és megtalálta keze a hegyes szeget. — Ujujuj! — rémült meg f Gyura. — Hát azért akarja fölhúzatni velem? En bizony nem lépek ebbe a szegbe, lépjen inkább ő bele. Azzal elcserélte a csizmákat. A gerendán lógót vitte az asztallábhoz s emezt pedig fölakasztá annak a helyére. Kisompolygott aztán egy nagy karéj kenyérrel a szobából. Fölvette magát a szénapadlásra s onnét figyelte a törtónendőket. Egyszer csak pokoli ordítozást hall a szobából ... O pedig mosolyog az illatos szénán heverve s addig mosolyog, mig csak bele nem pottyanik a boldogító álomországba . . . Reggel az idő. Fölszegen fújja a kürtöt s úgy kicifrázza rajta a kanásznótat, hogy a legszélső utcaajtóból egy szép leány mosolya végig kiséri az utcán. hát jól lakhattam „máló"-val ós ittam rá egy liter vizet. Vasárnap óta nem ehettem ilyen jóízűen. A borbélynál már sokan ásítoznak s várják a borbélyperc elmúlását. A vendég urak kaszinósdit játszanak. „Máma vettem száznyolcvan koronáért egy kiló dohányt", hallom a dicsekedést egy atyafi szájából. Nagyobb bizonyságért megráncigálja fókabajuszát. „Mert muszáj dohányozni, — mondja tovább, —• máskép gyomorfájást "rapok." A többiek is rábólogatnak, helyeslik a felszólaló fejtegetését. A másik rámondja: „Bizony nekem két kilónyi is kell, mert sokat pipázok." Elvégre igaza is van a másik felszólalónak. A két kiló dohány csak háromszázhatvan korona s akinek van, az fizethet is érte. Mi az a háromszázhatvan korona ? Az semmi, hiszen én is vehetek, ha tetszik, akár négy kiló dohányt is. Többet — sajnos — már nem. De ezt is csak elsőn, mert akkor fizetést kapok az állampénztárból, aztán már mindent hitelbe veszek, igy egy liter finom ecetet is, amelyben ecet is van ós csinálhatok belőle finom salátát, dohány-salátát. Azt ehetem aztán egész hónapon át, mert — most jut eszembe — bojt is van . . . (Fp-) NŐK ROUflTfl. Anyák napja. Irta: Dr, Walter Gyula. Megdöbbentő a tekintély és tisztelet rohamos, szinte gátolhatlannak látszó hanyatlása napjainkban. Megingott a két szilárd pillér, amelyekre a társadalom épületének támaszkodnia kell, ha állandóságának kockázatát kikerülni óhajtja. Kilendült helyéről a két sarkpont, amelyek körül minden szervezetnek és intézménynek úgy kell forognia, mint két sarka körül végzi forgását a földteke. E két erő együtthatásának eredménye az együttérzés és összetartás, a szeretet ós béke, a munka és haladás. Nem szabad e két ősrégi hatalomnak száműzetésben sinlődnie ós szégyenkeznie. Vissza kell jogos trónját hódítania. Uralkodnia kell ismét a sziveklelkek omladozó birodalma felett. A családi szentélyek tűzhelyein kell e cél elérésére mindenelőtt a tisztelet ós szeretet elhaló Vesta-tüzének lángjait újból fellobbantani. A gyermeki szivek talajából kell minél gazdagabban a ragaszkodás ós hála termőkópes hajtásait fakasztani. Megbeesülhetlen szolgálatokat tehetne a tekintetben azon ünnepség felkarolása, amely körülbelül egy évtized előtt nyert polgárjogot az Újvilágban. Május hó második vasárnapját „Anyák napja

11 név alatt azon drága lények tiszteletének szenteli Amerika, akiket minden túlzás, vagy szépet tevés nélkül a legnagyobb hősnőknek, az élet legnagyobb és legönzetlenebb jótevőinek tekinthet az emberi kebel! Nincs halandó, aki annyi áldozatot hozna, mint az anya. Annyi munkában ontaná verítékét, mint az anya. Annyi fáradságot tűrne, mint az anya. Annyi lemondást tanúsítana, mint az anya. Annyi aggodalommal küzdene, mint az anya. Éjjel és nappal, egészségesen és betegen, jólétben ós balszerencsében, a bőség és nélkülözés óráiban gyermekei, családja érdekeinek szenteli lelkének minden gondolatát, szivének minden dobbanását. A megtestesült önfeláldozás, jóság és szeretet. Óriási sziv, amely jótéteményeket ós áldásokat sugároz! Érzi a föld minden gyermeke, hogy eléggé sohasem róhatja le azon hála adóját, amellyel az édes anya áldozatainak, jóságának tartozik. E tudatot tükrözteti vissza az anyák napja Amerikában, ahol ez ünneplés állandóan szélesebb körökre terjed, fokozódó mérveket ölt. Vezérlő eszméi szerint az édes anya köré sereglenek e napon az összes testvérek és mindazok, akiket gyöngédebb kötelékek fűznek személyéhez. Elhalmozzák szeretetük zálogaival. Virágokkal, kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskednek neki. Akik távolabb élnek a családi szentély varázsos körétől, levélben, vagy sürgöny útján röpítik hozzá bensőséges üdvözletüket ós szintén ügyekeznek neki valami örömet szerezni. Vajha meghonosulna e lélekemelő ünneplés hazánk határai között is! A kezdeményezés érdemét és dicsőségét a tanintézeteknek kellene magukhoz ragadniok. A serdülő nemzedék fogékony lelkébe oltva, fokozatosan meghódítaná a felnőttek rétegeit is. Egyengetné érdemlett elterjedésének, általános diadalának útjait. Megóvná a keblek talaját ama kinövések, hibák és fogyatkozások dudváitól, amelyek elnyomják, kiölik a nemesebb érzések bűvölően illatozó virágait. Vasárnapi levél. A nőnek birodalma, óletetadó és fenntartó tűzhelye, áldozati oltára a család. Halljátok meg testvérek, mert úgy van, mintha nem tudnátok, mit jelent, mintha idegen lenne nektek ez a fogalom, mintha nem is a boldogságnak ós jólétnek egyedüli mélységes, őserős, gazdag forrása, hanem a rabságnak, az elviselhetetlen nyűgnek ós gyötrelmeknek pokla lenne ez számotokra. Örültök ós mintha könnyebb lenne a lelketek, ha kikészülve, divatos ruhában, a modernség szellemétől ihletetten hóditó körútra indulhattok, ki a korzóra; örültök, ha elhagyhatjátok, elfelejthetitek legalább kis időre a családot, az otthont, amely idő talán éppen arra való lenne, hogy az otthon csendjében, a szeretetről, az okosságról, az „erős asszony" bölcsességéről és a boldog élethez szükséges sok jóakaratról elmélkedjetek, mert „csendes magányban érik az értelem." A jó ós tartalmas élethez inspirálódni kell! Elmélkedéseinkből, jó könyvekből, gondolkodó megfigyeléseinkből ihletődünk, gazdagodik a lelkünk, igy leszünk tartalmasak. Testvérek, kik az örök tűznek táplálói, a teremtés kiválasztott eszközei, isteni gondolatok letéteményesei ós hordozói vagytok, gondoltok-e arra, hogy szent kötelességeitek vannak, hogy az élet szent és komoly valóság, hol hivatást tölt be minden élő lény s az Alkotónak akaratát teljesiti torvényszerüleg minden teremtmény! A kötelesség teljesítésnek, a felelősségérzetnek, a női móltóságnak erre a fejlett öntudatára még nem nyitottatok rá, úgy-e testvérek? Útvesztőkre tévedtetek ós azt hiszitek, hogy csupán önzésre ós élvezetre vagytok, arra, hogy kinyíljatok és elhervadjatok, arra, hogy az élet megtépjen, mert mindenkit megtép — s ti kárpótlásul elégtételt vesztek úgy, ahogy tudtok, mentek vakon, gondolkodás nélkül neki az életnek, olcsó hódításoknak, kétes gyönyöröknek, mentek mint az esti lepkék a lámpafénynek, kis bohó testvéreim! Uz az otthonnak a vágya, az ösztönszerű keresése annak, amit nem találhattok, mert ott keresitek, ahol nincs. Álljatok meg! Ne korzózzatok oly szenvedélyesen; csak annyit sétáljatok, amennyit az egészsógtek megkíván; ne öltözködjetek oly kacérul ós olyan kendőzötten, mert ennek az igazi szépséghez semmi köze nincs s mi több, a férfiaknak sem tetszik, tudom bizonyosan, hogy nem tetszik; aki az öltözködés és a kacérság szellemének hódol, annak minden gondolatát, gondját ez képezi, s ideje egyébre nem marad. Az ilyen leány csak játékszernek, mulatságnak, vicctáblának jó; feleségül komoly, tiszteletreméltó férfi nem veszi, vagy ha veszi, boldog sohase lesz vele. Azt hiszik rólatok, hogy egyebet sem tudtok, mint táncolni, korzózni és kacérkodni. Pedig tudom — mert jól ismerlek — hogy van bennetek sok jókarat, tehetség, lelkesedós és temperamentum. Hála Istennek, hogy van. Testvérkék, nektek rá kell jönni arra a meggyőződésre, hogy teljesen rossz az az irány, amelynek most oly odaadással hódoltok. Egyelőre szeressétek jobban az otthont, törődjetek többet ós komoly szándékkal egyéni kiműveléstekkel, jellembeli kérdésekkel, szüléitekkel, testvéreitekkel, készüljetek jövendő hivatástok komoly betöltésére, töltekezzetek bölcsességgel ós világossággal, hogy boldogítsatok ós másoknak világítsatok. Annyi a teendő és oly kevés az idő ; használjátok fel jobban. Szeressétek az otthont, törődjetek vele, öntsétek ki rája lelketek fényét, helyezzétek bele lényetek minden gazdagságát. Ne legyetek az utcáé, ne a hiúságok vásárjáé. „Evezzetek a mélyre", rejtőzzetek a családnak védő, ölelő csendjébe. A boldogságot mindenki önmagában hordja ; vigyétek be, testvérek — a családba! Aglaia.