ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-05-19 / 20. szám

lás és belátás gyümölcseire érdemes akar lenni, az dobja bele lelkét a pünkösdi lángok olvasztó kohójába. Amit a világ most művel, amit az embe­rek most,egymás ellen cselekszenek, az hasonlít a Föld születésének idejében lejátszódott nagy tragédiákhoz, mikor hegyek sülyedtek el s az óceánok mélyéből szirtóriások emelkedtek ki. Most is forr a lelkek kohójában a láva, zug a mindent megemésztő tűz, de hajh! — micsoda más tűz ez. mint a pünkösdi tűz! A háború tüzét a gyűlölet táplálja, a pünkösdi tűz a lélek vilá­gosságából, az emberszeretet izzó hevéből fakad. Majd ha gyűlölet tüzét kioltja a temet")vé változott világ fájdalmából fakadó hideg kijóza­nodás, majd ha az emberek lelkében égő poklot betemeti s kihűti az Idő szürke hamuesője, ak­kor fogjuk csak igazán érezni a pünkösdi tűz megtisztító erejét s akkor fogunk csak igazán tudatára ébredni annak, hogy az őrület mekkora paroxizmusa kellett ennek a világfelfordulásnak az előidézéséhez. Én bízom a pünkösdi lángok csodás erejé­ben. En hiszem és vallom, hogy ez a pusztító tűz, mely most a g3áilöletből fakad, az ember­szeretet zsarátnokát, a felebaráti összetartozandó­ság öröklángját fogja a lelkekben felgyújtani, láng­ra lobbantani, magasra, erősre, lobogóra szítani. „Hah, micsoda tűz ez, mi más mint a régi; nem az erdőn termett, — a mélység dobta ki, világforrongás volt az anyja néki és forradalmak az ő fiai", olvastam az agg poéta könyvében. Ugy lesz, hogy a vulkánok dohogó tüzét fel fogja váltani a rőzseláng szelid pattogása, amely mellett majd ismét körülkuporodik az emberiség megértő családiasságban. Csak a lelkeket kell előkészíteni a nagy ünnepre, a megtisztító lángok örömteljes, piros pünkösdjére, mikor a világ majd epedő, sóvárgó vággyal kivánja, várja, óhajtja ismét lelkébe be­fogadni a békesség, szelídség fehér galambját.. . Sz. * Bérmálás. A főszókesegyházban a bér­málás vasárnap délelőtt a 9 órai nagymisével kezdődik, amelyet a hercegprímás pontifikál. A szentbeszédet Kanter Károly főszékesegyházi plébános, prelátus kanonok mondja. * Tanácsülés a hercegprímás elnöklete alatt. A főkáptalan május 17-én délelőtt a fő­székesegyház tanácstermében dr. Csernoch János bibornok hercegprímás elnöklete alatt tanácsülést tartott az új egyházjogi törvénykönyv bevezeté­sével kapcsolatos rendelkezések életbeléptetése végett. * Papszentelés. Dr. Csernoch János bibor­nok-hercegprimás május 17-én a íőszékesegy­liázban áldozópapokká szentelte a következő szerpapokat: Artner Edgárt, Funczik Emilt, Janosovics Miklóst, Körper Károlyt, Krebs Ferencet, Pulai Istvánt, Skrábik Oszkárt, Szabó Lajost, Szaszinek Józsefet és Tanos Árpádot. * Pápai kitüntetés. Ritka szép kitüntetés érte lovag Czaykotvski Evarist, pp. kamarás, pozsony-károly városi plébánost. XV. Benedek pápa a bécsi pápai nunciatura uján arcképét kül­dötte meg neki, melyre latin nyelven a követ­kező sorokat sajátkezűleg irta: „Kedvelt fiunknak Czaykowski Evarist­nak s lelkipásztori gondjaira bizott híveinek atyai és hálás lelkületünk bizonyságául apostoli áldásunkat küldjük." Kelt a Vatikánban, 1918. április 2.-án XV. Benedek P. P. Az értékes pápakópet Msgr. Micara a bécsi nunciatura uditoreje adta át a kitüntetettnek, midőn f. hó 6.-án Pozsonyban meglátogatta. A ritkaszép kitüntetés nemcsak a kitüntetettnek válik nagy díszére, hanem nagy fényt vet XV. Benedek pápa Őszentségére, ki a buzgó papok működését ily atyai szeretettel tudja értékelni. * A plébánosi vizsgát, amely május 15.-én folyt le, eredményesen kiállották: Medien István berezói h. plébános, Pasztirik Emő magas­majtényi h. plébános, Tóth István nyitraujlaki h. plébános, Hrdlicska Alajos csejkői h. plébános, Babirák József dunaszerdahelyi, Majoros Károly hajóti, Gyetven Pál kistapolcsányi, Károlyi Károly budapesti káplánok és Huszár János nagylóvárdi h. plébános. * Az esztergomi főszékesegyházi ének és zenekar pünkösdi műsora. Pünkösdvasárnap: Prayer: Ecce Sacerdos, vkar, org. kis. és zene­karra. Introitus ós Communio koraliter. Mitte­rer: Graduale, vkar. Veni Sanctae sequ. korali­ter. Haller: Confirma, offertorium, 5 szól. vkar. Rheinberger: Missa O-dur, szóló részekkel, ve­gyeskarra, orgonakisérettel és zenekarra. Bérmálás alatt az énekkar vegyes karokat •és szóló énekeket ad elő. D. u. Vespera Falso­bordoni. Pünkösdhétfőn: Introitus és Communio koraliter. Mitterer: Graduale vkar. Veni Sanctae sequ. koraliter. Offertorium Gollertól, vkar or­gonakisérettel. Griesbacher: Missa Stella Maris, vkar orgonakisérettel. D. u. Vespera Falsobordoni. • Pünkösdkedden : Kersch : Missa Es-dur vkar orgonakisérettel. * Hittanári vizsga. A. hittanári vizsgára egyedül Ciez-Csizz János jelentkezett s a vizs­gálatát eredményesen állotta ki. * Főegyházmegyei hir. Medien István berezói h. plébános ugyanoda plébánossá és a miavai kerületnek rendes esperesévé neveztetett ki. * Űj szerkesztő. A „Kath. Cyermekvédelem" c. folyóirat szerkesztésével dr. Rajner Lajos püspök, a „Ker. Szeretet Orsz. Gyermekvédő Műve" elnöke Reviczky Aladárt bizta meg. * A volt alispán nyugdija ügyében ho­zott törvényhatósági bizottsági határozat ellen felebbezés a záros határidőig nem adatván be, a törvényhatóság határozata a belügyminiszter várható jóváhagyása után jogerőssé válik. Re­mény van rá, hogy az alispán ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat is mihamarabb befejezést fog nyerni, aminthogy ennek gyorsabb tempóban való lefolytatására a közigazgatási bizottsági ülésben már sürgetést is hallottunk, s akkor mihamarabb, még június hó folyamán meg fog­ják ejteni a végleges vármegyei tisztújítást is. * Májusi szónokok voltak az elmúlt hét folyamán a vízivárosi zárdában: Kanter Károly prelátus, László Dániel, Dombay Nárcisz, Tichy Gyula dr., Loczner Gusztáv, Pauer Károly, Kiss Károly dr. * Halálozások. Özv. pisuth Istvánnó, szül. Paál Jozefa, néhai Pisuth István esztergomi kir. közjegyző özvegye f. hó 16.-án, életének 68. évében váratlanul elhunyt Esztergomban. A jólelkű agg urnő hirtelen halála mély részvétet keltett a család ismerősei s a város közönsége körében. Az el­hunytban Pisuth Kálmán az esztergomijárás fő­szolgabirája édesanyját gyászolja. Temetése f. hó 18-án délután ment végbe a város társadalmának osztatlan részvétele mellett.—Bencze József vme­gyei irodatiszt, a III. oszt. polg. hadi érdemkereszt tulajdonosa, ki hosszas betegeskedése miatt az utóbbi időben szabadságon volt, f. hó 13-án, életének 54. évében Esztergomban elhunyt. A boldogult lelkiismeretes, pontos hivatalnoka volt a vármegyének, ki hosszú időn át a muzslai főszolgabírói hivatalban, utóbb az alispáni hiva­talban teljesített közigazgatási szolgálatot. Te­metése május 15-én ment végbe Esztergomban. * Károly király gyermeknyaraltatása cimen megindult mozgalomról lapunk legutóbbi számában irVa, jeleztük, hogy az országos moz­galom vezetősége 1475 nyaral(') gyermeket jelelt ki Esztergom vármegyében való üdülésre, mely számból Esztergom városra 850 gyermek jutna. Mindenesetre igen tisztességes szám, mely a mos­tani közélelmezési viszonyok közt nehéz gondok elé állítaná a város vezetőségét. E gyermekek elhelyezése tárgyában a város polgármestere két izben értekezletre hivta egybe a város tanintéze­teinek, jótékony egyesületeinek vezetőit, hol ugy határoztak, hogy a gyermekeket lehetőség szerint az esztergomi zárdák internátusaiban helyezik el s élelmezésükről a városi hatóság fog godoskodni. Természetesen 850 gyermeknek csak bizonyos hányada volna igy elhelyezhető, mig a többit az egyes családok körében helyeznék el. Az el nem helyezhető gyermekeket pedig „visszautalnák" a mozgalom vezetőségének rendelkezésére. — Esztergom város polgármestere külön hirdetmény­ben kéri fel a közönséget, hogy a családok a magasztos ügy érdekében vállaljanak ilyen nya­raló gyermekeket magukhoz. A gyermekek után heti 10 kor. tartási dijat fizetnek s az élelmezé­sükhöz szükséges élelmi cikkeket a hatóság ki fogja a családoknak utalni. Bejelentések a pol­gármesteri hivatalhoz, jótékony adományok a városi közpénztárhoz küldendők. * A kath. munkásnők országos szövet­ségének I. kongresszusa Budapesten. Lelkes hangulatban folyt le f. hó 12-én Budapesten a kath. munkásnők orsz. Szövetségének kongresz­szusa, hol az ország minden részéből u. m. Po­zsony, Selmec, Szeged, Esztergom, Pápa, Eger és több város munkásnő egyesületének vezető­sége és kiküldöttei láthatták a központ nagy arányú munkásságát. Lelkes odaadással csatla­koztak az egyesületek vezetői az irányító köz­ponthoz, hogy a munkás ós gyermekvédelmi akció hatalmas lendülettel gördüljön tovább. A közgyűlés előtt 9 órakor szent mise volt, majd a szent István-társulat dísztermében Giesswein Sándor prelátus, orsz. gy. képviselő a házimunka szervezéséről tartott előadást, mely szerint a ke­nyérkereső anya se lenne kénytelen családját elhagjmi. Emelte az ünnep fényét: Váradi L. Árpád érsek megjelenése, ki szintén szólt a mun­kásnőkhöz. Szavai mély benyomást tettek. Há­lásan kérték a munkásnők főpapi áldását. Dr. Heller Farkas egyetemi tanár: „a munkásnő és a szociálpolitika" cimmel tartott előadást. Ko­rányi Sarolta elnöknő, Kriegs-Au Emil központi elnök, Trettina Jenő alelnök szólottak még a többek közt. A nagy munkaprogrammhoz azon­ban eddig kevés a vezetők száma. Munkába kell állni az egész ker. társadalomnak! Kérjük azért városunk intelligens közönségét, érdeklődjenek, jöjjenek, támogassanak; ha majd kérjük ós hív­juk, segítsenek nekünk, kik már beálltunk a munkába. Kérjük városunk munkásnő közönsé­gét is, lépjenek be a munkásnő egyesületbe, megalakítjuk a közel jövőben a szakosztályokat: az üzleti alkalmazottak, varró-, gyári- s egyéb ipari munkásnők szakosztályait, s a házi alkal­mazottak csoportját is. Jöjjenek minél többen, szeretettel várjuk mindnyájukat az egyesület el­nöksége. * Beszerzési csoport ügyei. Az eszter­gomvármegyei közalkalmazottak beszerzési cso^ portja tagjai részére kiosztásra kerül: 1, 60*5 kg. finom baracklekvár kilogrammonként 15 ko­rona. 2. 5 kg. szárított gomba kg.-ként 55 ko­rona. 3. 48 kg. szegedi finom őrölt paprika kg. 35 korona. 4. 25000 doboz gyufa dobozonként 10 fillér egységárban. A hivatali főnökök és vidéki tagok- erről azzal értesíttetnek, hogy a fenti szükségletnek megfelelő igényüket jelent­sék be. Nem küldendő be a pénz előre, hanem az itt nyerendő utalványon a megjelölt helyen fizetendő ki a cikkek ára. Esztergom, 1918. má­jus 18. Dr. Antóny Béla alelnök. * A kirándulóhajó javítás alatt. Az Esz­tergom—Kovácspatak között közlekedő „Eszter­gom" helyihajónak Kovácspatakra menet mult hétfőn eltörött a csapágya s kénytelen volt a Dunán horgonyt vetni. A hajó utasait a tar­talékhajó vette fel, a megsérült hajót pedig hajó­gyárba vontatták, honnan néhány nap múlva vissza fog kerülni régi szerepének folytatására. A hajóstársaság azonnal üzembe helyezte a tar­talékhajót, sőt a „Kövesd" propellert is szolgá­latba állította úgy, hogy a közlekedésben fenn­akadás nem állott be. * A cipőjegy, mely a cipőrendelet értelmé­ben egyelőre csak Budapestre nézve kötelező, mig a többi városokra s községekre nézve a rendelet szerint csak ott léptetendő életbe, hol annak a hatóság szükségét látja, sok fejtörést okoz most a közigazgatási hatóságoknak. A meg­riadt falusi lakosság egyre-másra keresi föl az elöljáróságokat s cipőjegyet kér még az is, aki teljes életében csizmában járt. Cipőjegy persze még nincs, hiszen még a polgári lakosság cipő­készlete sincs összeírva, viszont a cipőüzletek nem szolgáltathatnak ki árut cipőjegy nélkül, mert készleteiket május 15-én be kellett jelen­teniük. Igy hát most se cipőjeg}^, se cipő. Vi­gasztaló azonban, hogy oly közel van már a nyár . . . Esztergom város tanácsa hirdetmény­ben értesiti a közönséget a cipőjegy behozata­láról s a cipővásárlás jegyhezkötöttségónek ter­minusát május 20.-ra állapítja meg. Miután a cipőjegyek még nem készültek el s egyelőre áru sincs raktáron, a közönségnek türelemmel kell várnia az előmunkálatok végrehajtását. Eszter­gomban a cipőjegyek kiadásával a tanács az ipartestületet bízza meg. * Kirándulók katasztrófája. A budapesti turisták vasárnaponkint nagy számmal rándul­nak ki a főváros közelében fekvő nyaralóhe­lyekre, hogy az egész heti robotban fáradt szer­vezetüket a falu megnyugtató szórakozásaiban felfrissítsék. Mult vasárnap is igen sok turista rándult ki Nagymarosra, köztük Kemény Béla budapesti kereskedő néhány barátjával. Ez a társaság, Kemény Béla és három társa ebédután a nagymarosi csónakháznál csónakot béreltek, hogy azzal átkeljenek Visegrádra. A csónakban ülők közül egy sem tudott a csónakkal bánni s a Duna közepén a sebes árban a csónak felbo-

Next

/
Thumbnails
Contents