ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-05-12 / 19. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. üegjeienik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor.. Tél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 jillér. Esztergom, május 11. — A Pax-Egyesület hivatalos lapjának képzeli magát a Déli Hirlap. Május 8-iki számában mosolyra keltő tájékozatlansággal forradalmi fölhívást intéz a szervezkedni vágyó alsópapsághoz, mert alázatossággal, kózcsókkal és hódolattal nem boldogul az őt elnyomó püspökökkel szemben. Sértő volna a magyar papságra, ha föltételeznők, hogy a Déli Hirlap cikke mögött papok rejlenek. Nem. Ennyire nem feledkezik meg magáról katholikus pap. A radikális zsidók utcai lapjába még a keserűségét se temeti bele. A cikket a Déli Hirlap sajátos munkatársai Írhatták. Támadni akarták a prímást, mert ilyen támadásnak a lapban időnkint meg kell jelennie. S mi ezen nem csodálkozunk. Andrássy politikáját védeni, .... volt a lap eredeti célja. A politikai cél mellett állítólag keresztény szándékok is lebegtek az alapítók előtt. De az anyagi gondok csakhamar más kézbe juttatták a lapot. Ma egészen radikális. Még kardoskodik Andrássy csoportja mellett, de a cégtábla alapszíne a vörös. Mindjobban elundorodik tőle a keresztény publikum, amely eleinte némi bizalommal fogadta. Ilyen lapnak politikai és világnézeti szempontból alkalmatlan ember a primás. Minden ürügyet ki kell ellene használni. Igy született a Déli Hirlap cikke, amely a püspöki karral s főként a prímással szembeállítja az alsópapságot. Szeretné a kis hamis, ha az alsópapság megtagadná az engedelmességet, megbontaná az egyházi fegyelmet, botrányt csapna ebben a szomorú világban. Persze, ez pokolian élvezetes látvány volna „Déli Hirlap "-óknak. Sajnos, kénytelenek a merész képzeletű lap várakozását' lehűteni. A papság méltatlankodva visszautasítja a hívatlan pártfogást. Egyházias szelleme magasan áll a biológiai világnézet rabjainak szemmértéke fölött. Minket ők meg nem érthetnek. Igen téved a „Déli Hirlap", ha azt hiszi, hogy a Pax-Egyesület és a papság támogatása tárgyában az ő fölvilágositásaira szorulunk, a melyeknek ténybeli állításai különben is egytől egyig szemenszedett valótlanságok. A hercegprímás nem tiltotta meg a papság szervezkedését, a püspöki kar sem. Lehet, hogy nem szívesen látják s arra ezer és egy okuk van. Az alapszabályokat a püspöki kar eredeti fogalmazásban nem hagyta jóvá, mert rosszak. Ami a szűkölködő alsópapság megsegítését illeti, egyszerűen hülye és együgyű állítás az, hog}^ a primás a segítség terheit a káptalanokra akarja róni. Már jól tudja a papság, hogy a püspökök igenis nagy

f áldozatra szánták el magukat a papságukért. Épen a hercegprímás járt elül eddig is jó példával, aki országos ós hadsegélyezési forrásokból az egész háború alatt egy fillért el nem fogadott a papjai részére, hanem minden j szükségletet maga fedezett. Százezreket adott papjainak. S a legközelebbi jövő még fényesebben fogja beigazolni a hercegprímás ós püspöktársainak atyai szeretetét szűkölködő papjaik iránt. Halálig hű engedelmességgel áll az alsópapság az apostolok utódai mellett s megveti a pokol kapuinak minden mesterkedését. Ebben a j hűségben nincs különbség a Pax barátai és ellenesei között. Sacerdos. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. A központi szervezés szükségessége. A világháború viharában újraébredünk. A keresztónyszociális alapokon való parlamenti párttömörülés, a keresztény sajtómozgalmak óriási sikerei és gyönyörű eredményességet igérő nyiladozásai, az általános nópszervezés, a keresztény gyermekvédelem, népjóléti intézmények létesítése, keresztény szociális munkásmozgalmak, mind-mind hangosan hirdetik, hogy a katholikus Egyház mindig a modern haladás " fáklyavivő je, ós mindig éber szemekkel őrködik a kulturkérdések és irányzatok felett, s mint diadalmas, nemzeteket átölelő édesanya, mindenütt megértéssel kínálja bensőséges, forró, felemelő és alkotó, megtisztító és ragyogtató szeretetét. Munkás szeretetét! Csodálatos az Egyház munkája ! És a papság feladatai, — bár napról-napra megnagyobbodnak — a legszebb és legragyogóbb fényességben tündökölnek, és kiapadhatatlan lendülések és örömök forrásai, melyekből ujabb ós ujabb hősies ós önfeláldozó erények sarjadoznak. Vallom, hogy nincs és nem is lesz ebben megállás. Meghajlok a rendezett sorokban dolgozó felszentelt munkások előtt, akik szivükön keresztül nézik ós lelkük csodálatos mélységeivel mérik az életet, a munkát, a lelkeket. Hálásan említem azokat a hithű ós lángbuzgalmu hivő lelkeket is, akik a szervezés, toborzás, agitálás, az előbbrejutás, felmelegülés és érdeklődéskeltés nehéz és verejtékes utjain el nem lankadtak, hanem dolgoztak, dalolva, édes reményekkel eltelve. Jelen soraimmal is az ő Isten kegyelmével megáldott munkájuknak akarok szolgálatot tenni és egypár praktikus eszmét akarok megvilágítani. Most mindenütt egyházmegyeileg is szervezik az egyesületi életet. Tervek fogamzanak meg, lelkes tárgyalások folynak, és pontosan kitöltött statisztikai adatokkal kalkulálnak, ponderálnak. Mindenütt hatásos ós bölcs kezek irányítanak. A legjobbakat várjuk. De ha minden egyházmegye a legkitűnőbben rendezkedik is be a szociális, egyesületi ós nópszervezési munkára, hol az a központi gárda, vezérkar, amelyből minden kiinduljon és amelyhez minden visszatérjen? Le kell tehát, iam in limine, szögeznünk ezeket a tényeket: egyesületeket alkotni elég könnyű, mert a felhevült, nemes szívből és lélekből csak ugy ömlik a lelkes megszervező érzés ós szóáradat, az újdonság varázsa is hat, de a már megalkotott egyesületeket vezetni, gyarapítani, egészséges életpezsdülésben tartani, igen nehéz. Meg kell találni a szellemet, a hangot. Utat a tagok szivéhez. És minél több az egyesület, annál nagyobb a vezetők és szervezők munkaköre ós lekötöttsége. Itt-ott, valóságos őrlődós jön létre a nagyot alkotni akarás tüzében és az emberi gyöngeségek mindennapi siralmas megtapasztalásaiban. Ugyhiszem, mindenekelőtt, Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. vagy legalább is egyidőben az egyesületi élet rendezésével, kitűnő, megbízható, munkaképes, lelkes és ha szabad használnom, fanatikusan meggyőződéses, elszánt, bátor és izzó lelkű, egész SZÍVŰ központi vezérgárdát kell toboroznunk. Az egész magyar papságból és hívőkből! Azt tapasztaltam, semmiféle szociális vagy nópszervezési munkát nem lehet — ós nem is szabad —, csak úgy mellékes munka gyanánt kezeltetni. Az egyesületi élet vezetése óriási munkát, értékes, kihatásaiban nagyon is felelősségteljes körültekintést, megosztatlan szivet és állandó, felszínen maradó lelkesedóst, egész papot ós egész embert követel. Azért nem szerencsés kikezdésnek tartanám, ha az egész vonalon az amúgy is munkahajtott, szakadásig és idegfelőrlődésig túlterhelt és lecsigázott munkás papság állandó igénybevételére gondolnánk. Igen, dolgozzanak ők is az egyesületi és szociális téren, de igen kimérten és csak számarányos szerepléssel. Mert a lelkipásztori munka (plébános, káplán) a hitoktatás, az intézeti és kórházi lelkészi lekötöttség, mind olyan tények, melyeket számításba kell venni. Ilyen papnak időt kell hagyni legszükségesebb papi kötelmei teljesítésére is, szive, lelke kiművelésére is és testi-lelki felfrissítő üdülésre is! Külömben egyik sem megy. Mit ér az, ha egy ilyen értékes, nagyméretű lelkipásztor, hitoktatási vagy nópszervezési munkát végző pap 30—34 éves korában már megrokkan a terhek súlya alatt, megőszül, szervezete tönkremegy, és valóságosan felégeti önmagát. Nem volna szabad ennek megtörténnie! Legelső legyen tehát, ha keresztény szellemű, országos, hatalmas egyesületi ós nópszervezési szociális életről akarunk beszólni, egy 20—25 tagból álló,, lelkes, szociális munkásságra hivatásos papság, központi vezérgárda toborzása és megalkotása! Ezek ne legyenek lekötve sehová sem, hogy teljesen a hivatásuknak élhessenek. Ne legyenek anyagi gondokkal agyongyötörve, mert ugy nem megy a szociális munka és a lelkesedós is, legyen bárminő nagy és tüzes, csakhamar befagy. Lehetne őket megfelelő distinkciókkal ellátni, hogy önérzetük megnövekedjék és az elismerés még nagyobb fokú és hatványozott méretű lelkes munkára sarkalja őket. Ugy képzelem, hogy ezek a hivatott, képzett ós nagylelkesedésű központi vezóregyének állandó felkészültségükkel, tapasztalásaikkal ós őrtállásukkal megmérhetetlen előnyére lennének az egyesületi élet felvirágoztatásának, irányításának és ujabb szociális munkájú papi gárdák megalkotásának. Igy nem lenne hiábavaló, vagy legalább is kétséges a központi munkásság, mert azt át lehetne adni ós ki tudna bővülni a mozgalom. Mindenki a helyén állana. A főváros is, a vidék is, egy ütemre' dolgoznának. Jönne-menne az értesítés, irányítás, kellő időben és kellő anyagi és szellemi erőkkel! A mai állapotokban azonban csak 3—4