ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-04-14 / 15. szám

termőföld rögeibe konkolyt hintő rossz szomszédok. Köztünk élnek, felhasználják, jobban mondva kihasználják bizalmunkat s jóhiszeműségünket s erkölcstelen elveiknek tetszetős külső mázt adva, megrontják hamis tanaikkal az erkölcsök tiszta forrásaiból táplálkozó közfelfogást. A háború ezrével termi az alkalmat az erkölcsök elfajulására; ha még elö is segitik azt a nyomtatott betű tekintélyének segítségével lelketlen, hamis próféták, akkor ne csodálkozzunk azon, ha a családi élet meglazulásával, a tiszta életfelfogás pőrére vetköztetésével megbomlik a nagy társadalom szervezete is, mint az alkohol mérgét kis adagokban élvező iszákos ember ideges izomrendszere. Álljon ki a frontra mindenki tollával, ékesszólásával, tiltakozásával a kútmérgezök ellen s lessen rá a keresztény és erkölcsös alapokon nyugvó társadalmi szervezetek barázdáiból a tiszta buza közé konkolyt hintő rossz szomszédra, ha kell, hát — kapanyéllel. Sz. A Jótékony Nőegylet félszázados múltja. Ünnepi beszéd, melyet a Szent Erzsébet Jótékony ííőegylet félszázados jubileumi ünnepélyén mondott: Mátéffy Viktor, pápai kamarás, alelnök. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lelkünk minden gondolata, szivünk minden érzése immár negyedik éve azt a világégést figyeli, a melyhez fogható a népek történetében még nem volt. Nézi a világégés nyomán fakadó pusztulást emberben és anyagban, testi és lelki értékekben, és elfojtott lélegzettel, reménykedő szivvel várja az időt, a mikor a háború furiái beszüntetik romboló munkájukat. De nemcsak nézi a pusztulást, a rombolást, hanem megfeszült erővel igyekszik annak romjait eltakarítani s az általa okozott fájó sebeket gyógyítani. Felébrednek a lelkekben a nemesebb érzések is, s azok között a legnemesebb: a felebaráti szeretet, s minden erejével enyhet, irt, gyógyulást akar hozni a háború okozta ezer sebekre. A Charitas angyala bejárja a harctereket, a kórházakat, az özvegyek és árvák szomorú lakásait s mindenütt vigasztal, erősit, segit, sebeket gyógyít! Azok az intézmények, amelyek a felebaráti szeretet szolgálatában állottak, megfeszített munkával igyekeznek hivatásuknak megfelelni s a háború okozta uj igényeknek megfelelően ujabbal egészítik ki lila győzött, két valóban, boldog ember volt a világon: a feleségem és én! Ugyanakkor éjjel legmélyebb álmomban valaki gyöngéden rázza vállamat. — Api! . . . Alszol? . . . Felébredek. Úristen ! Mi történt ? feleségem sohasem ébreszt fel éjjel! Beteg ? ? Halálraijedten kérdezem: — De édesem, mi baj ? Beszélj ! Talán orvost hivassak ? . . . ? — Te api — suttog a feleségem — ne haragudj, hogy felébresztettelek, de nem tudok elaludni, amig meg nem kérdeztelek. Nem gondolod te is, hogy szürke mégis jobb volna. — Ne-em, szivecském — felelek — nem, te álmatlan éjszakáim angyalkája •— lila mellett döntöttünk s amellett maradunk. Másnap — bár soha fel nem ébredtem « volna — meg kellett tudnom, hogy lilára nem megy. A piros foulard nem veszi be a lilát. . . esetleg szép barnára lehetne átfestetni . . . mit szólsz hozzá, api . . . ? — Hach! — üvöltöttem én, mint Hamlet •— barna, vagy nem barna ? ! No ezen megint gondolkodni kell ... És titokban sürgönyöztem Ödön sógoromnak : Hívjatok rögtön, keresztelőre, vagy temetésre, vagy akárhová !" — Igy ! Barna! Éppen fel akartam adni a sürgönyt, mikor feleségem örömrepesve nyújt át egy levelet. Egy barátnője irja, hogy barátnőjének van egy barátnője, aki egyszer valami szövetét „borsómagukat. Érzi az emberiség, hogy ez a munkatér most a legszükségesebb s egyúttal a leghálásabb is! Mikor a régi világ romjain uj világok épülnek, mikor az elesett nemzedékek helyébe uj nemzedékek és pedig ujak gondolatban, egész lelki világukban, kerülnek, a szeretet és az annak nyomában fakadó megnyugvás és megértés, és ebből a szeretetből fakadó önzetlen munka és megbecsülés biztosithatják ugy egyesek, mint népek fönnmaradását és boldogulását. Ebből a nézőpontból tekintsünk vissza a szent Erzsébetről nevezett jótékony egylet 50 éves múltjára ós következtessünk annak jövő működésére is! Akkor is háború volt, akkor is országos inség sanyargatta a népeket, akkor is nehéz időket éltek, a mikor néhai Majer István akkor még kanonok, később püspök nemes lelkének sugallatát követve összehívta Esztergom város ós vármegye hölgyeit és urait ós a sérült harcosokat,majd ínségeseket segélyző egyletből 1867. nov. 19-én megalakították a sz. Erzsébetről nevezett jótékony egyletet. Az egyesület céljául tűzte ki a véginségre jutott testileg vagy lelkileg elnyomorodott vagy huzamosan beteg és munkaképtelen, ugy rendkívüli csapásokkal sújtott Esztergom városi és megyei mindkét nembeli lakosokat, főleg ügyefogyott özvegyeket, árvákat, sérült vitézeket és honvédeket, erkölcsi és anyagi vigasztalásban és segedelmezésben részesíteni s igy a közboldogságra áldásosán hatni. Az alapítók lelkében erősen élt a meggyőződés, hogy a hazának alig tehetnek jobb szolgálatot, mintha a közsebeket hegesztik, a jólétet terjesztik s igy a hazai földet az egyetértés és megelégedés paradicsomává varázsolni igyekeznek. Széles ós nagy programmal indult el az egyesület működésének útjára s most 50 év után a változott időkben és körülmények között is a programmnak megvalósítása gyógyulást hozhat mindazoknak, a kiken a háború nehéz sebei fájdalmasan esengnek segítségért. Özvegyek, árvák, sérült vitézek, honvédek erkölcsi és anyagi vigasztalása és segedelmezése, — nemde mintha a mostani időkbe tekintett volna a jó István bácsi látnoki szemével? Kevesen élnek azok közül, kik a munka legkezdetón vele együtt voltak, de sokan vannak még, kik vele éveken át együtt munkálkodtak a szegények könnyeinek letörlésén, s akiket kell, hogy az ő lelke megihlessen, minden erővel azon fáradozni, hogy az egyesület programmját megvalósítsa minden időben! Megmutatta az utat, a melyen haladnunk kell, megjelölte a módokat, amelyekkel célunkat elérhetjük. A sebesült katonáknak tépéseket, jó olvasmányokat, 9V2 akó vörös bort, mankókat, imakönyveket, árva fiuknak inget és keszkenőt, lábbelit, ruhát adtak az alakulás évében és 1400 forintot osztottak ki a szegények között. Alig egy évvel később már ott látjuk az egyesület tagjait buzgólkodni a nemzet remózöldre" festette. Hogy a foulard beveszi-e a borsózöldet, az mindenesetre kérdéses, de a vegyi festő megmondhatja. A vegyifestő meg is mondta, hogy nem veszi be. Maradtunk tehát amellett, hogy lila . . . izé . .. szürke . .. fekete. . . barna . . . szürke . . . fekete . . . lila . . . Még aznap elutaztam. Háromnap múlva mégis hazamerószeltem és feleségem ismét örömrepesve jött elém: a ruha munkában van . . . meg akart vele lepni. Valóban meglepett vele. A foulardból gyönyörű világoskék kelme lett és Sherlock Holmes sem sejtette volna, hogy valamikor piros volt. És csodálatos, hogy a festés vegyi eljárása alatt nemcsak a szövet szine, hanem maga a szövet is átváltozott: azelőtt foulard volt — és most (hogy-hogy nem) crépe de Chine lett belőle,. . . . Én persze belelátok az egész manipulatióba. Mig elvoltam — suttyomban vette feleségem a crépe de Chine-t — igy oldván meg a kényes és nehéz kérdést. Jól látom az egészet, de hallgatok. Örülök, hogy a foulard egyelőre ismét nyugszik a szekrény lágy ölén. Bár soha elő sem kerülne! Minek is? Mikor piros feleségemnek sohasem állt jól és most sem áU jól és ezután sem fog jól állani, soha ! . . . Soha! nyei körül a kisdedóvodában, a melynek tagokat gyűjtenek, s ahol a gyermekeknek ruhát osztanak ki. Ugyanakkor felmerül a gondolat, hogy az egyesület egy-két árva leányt vegyen gondozásába s a gondolatot csakhamar tett követi. Az 1876-iki ínséges esztendőben, a mikor áradás, fagy és rossz termés sújtotta az országot, áldásosán vette ki az egyesület részét a jótékonykodásból. Ebben az esztendőben január 9-én beállt a nagy Duna, febr. 22-én megindult a jég s utánna jött a nagy áradás, amely a királyi város jórészét elborította. Az egyesület 1000 forintot ajánlott fel a segélyezésre, 500 kenyeret osztott szét az első szükségben, ingyen gyógyszert adott a betegeknek s ismét az árvák istápolását hangsúlyozta. S mikor a hercegprímás őfőmagassága a sz. Anna templomban népkonyhát nyittatott, a melyben naponta 500-an étkeztek, az egyesület tagjai közül Mészáros Károlyné, Zubcsek Mihályné, Reviczky Gáborné, Simor Teréz segédkeztek a kedves nővéreknek. A bibornok hercegérsek, a méltóságos főkáptalan, a hatóság, a pénzintézetek és a tehetősebbek kezdettől fogva méltányolták az egyesület működését s adományaikkal és erkölcsi támogatásukkal tették lehetővé, hogy az egyesület évről-évre fejlődött ós áldásosabban működött. 1890-ben már 5079 forint 50 kr. alapítványa volt'. 1891- ben nagyszabású tombolás mulatságot rendezett az egyesület a hadsereg tisztjei árváinak kiképeztetósére alapított hernalsi és soproni intézetek javára, amelynek eredménye gyanánt 1000 forintot juttatott a nemes célra. Ugyanebben az évben fölállitják az egyesület hölgyei az első karácsonyfát az óvodában ós a ruhasególyezés mellett apró ajándéktárgyakkal örvendeztetik meg a kisdedeket. 1892- ben tevékeny részt vett az egyesület a közelgő koleravész idején szükségessé válható segélyezési akcióban. Ekkor merült fel a népkonyha eszméje is, amelynek egyelőre csak felügyeletét vállalta el az egyesület. Miután a járvány nem terjedt, a népkonyha sem nyilt meg. 1893- ban nagy csapás érte az egyesületet. Elveszítette elnökét, kit a jó Isten magához hívott, hogy a hűséges szolgát gazdagon megjutalmazza. A hála és kegyelet szövétnekét gyújtjuk meg porladó hamvainál! Büszkén hajtjuk meg lobogónkat a szelid lelkületű és jóságos szivü főpap képmása előtt, a ki 50 év előtt aj életre keltette az esztergomi társadalmat! 1894- ben gróf Csáky Károly apátkanonokot látjuk az egyesület elnöki székén, ki 1900. május 6-ikáig viselte a tisztet, mig oldalán dr. Fehér Gyula akkori királyvárosi plébános osztozott a munkában. Alig foglalta el az elnöki széket, máris a népkonyha felállítását "sürgeti s egyik ülésből dr. Walter Gyula urat kérték föl, hogy a pozsonyi népkonyhát tanulmányozza. Teljes erejével azon fáradozott, hogy az egyesületnek minél több tagot szerezzen és minél többeket vonjon be a munkába. Az ő idejében 1898-ban rendezte az egyesület egyik legsikerültebb hangversenyét. Nehezen vált meg püspökké törtónt kinevezése alkalmával kedvenc gyermekétől, a mely, miként Ő maga irta — szivéhez nőtt, szivével egybeforrott, az egyesülettől. Utolsó szavait idézzük midőn kívánjuk: Áldja meg őt a Mindenható Atya, Fiu, Szentlélek! Még ebben az évben Bogisich Mihály püspök urat kérte fel az egyesület elnökéül, ki e tisztet mai napig is viseli. Sz. Erzsébet nagy tisztelője 5 áldásos munkájának igazi apostola ő. 1903-ban az' eddigi kenyérosztás helyébe a népkonyhát létesítette, amely mai napig is legáldásosabb intézménye a szegények istápolásának. Mindjárt az első évben 7209 ebédet osztott ki a konyha. Nem kiméit áldozatot, nem kiméit fáradtságot, hogy kedves eszméjét állandóan élni lássa. Azok az estélyek, azok a hangversenyek, élőképes előadások, amelyeknek nemcsak rendezésében, de előadásában ós részt vett, mind bizonyítják, hogy mennyire szivén hordta az egyesület minden, de főképen a népkonyha ügyét! S ha valamikor, ugy a mostani háborús időkben tett nagy szolgálatot a város szegényeinek a népkonyha. 150-en kapnak naponkint meleg ételt ós bőséges kenyóradagot. E mellett az egyesület ma is segélyezi pénzzel, gyógyszerrel szegényeit s ruházza az óvodás és iskolásgyermekeket, vigasztalja a testilelki szükséget szenvedőket! Az egyesület vagyonilag megerősödve mindinkább betölti azt a hivatást, amelyet alapitá-