ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-03-31 / 13. szám

lelket a központ, mint azt a- szövetkezetnél is látjuk. No és az öntudat is valami. Már pedig az öntudat annál dagadóbb, mentől tágasabb körben egyesülhetnek az erük. De ki szervezze az erőket? A keresztényszociális párt, illetőleg a nép­szövetsége • • t-. v: : . ( i Amint a keres^tényszociális néppárt két ágat hajt, egyikkel az ipari munkásság, másik­kal a földműves nép fölé terjeszkedik védelmezve, azonképen egy országos ifjúsági szervezetnek is két ágat kellene hajtania: az egyiknek az ipa­ros ifjúságot, a másikpak a földműves ifjúságot kellene táplálnia gyümölcsével és nevelni a ke­resztónyszociális eszme, illetőleg a népszövetség számára. • Ker. szocialista irányban vezethetné a ser­dülő nemzedéket az uj lap, az „Ifjúságunk." Min­dent meg kell tennünk felvirágoztatására, azon­ban nem szabad felednünk, hogy az esetben, ha a keresztény, szocializmust" nem terjesztjük a munkásság körében — van még tér elegendő-— hiába ilyen lapnak erőfeszítése, mert a tőle hin­tett magvakat elnyomja, elpusztítja a szociál­demokrata légkör, melyben különben az ifjak forognak. Ott ahol a keresztényszocialista mun­kások már szervezve vannak, a megfelelő ifjú­sági szervezetek, is könnyebben erősödnének. Az ifjúsági lap hangját az ily egyletekrezonanciája csak erősítené, viszont az egyletek . a jól szer­kesztett lapban varázsfuvolát nyernének, mely­nek hangja gyűjti ós' vezeti a tagokat. Szóval a lap segítse az' egyletet, az egylet a lapot. A felnőttek szervezete hasson az if jakra, az ifjak egyesületé adjon újoncokat a felnőttek szervezetének. Kéz-kézben, párhuzamos munká­val, egymást támogatva! Tudjuk, könnyű ezt igy leírni, nehéz vég­rehajtani, Kevés az ember, a szervező-erő, hiány­zanak az anyagiak. Nagy a részvétlenség, a kö­zöny keresztény ipari munkásságunk iránt, óriási és vad a vörösök versengése/Mégis, mégis min­dent meg kell tenni az ifjúság érdekébem : A földműves ifjúságnál a munka látszólag könnyebb. Ki vannak -építve népszövetségi szer­vezeteink, és az alapszabályok értelmében a tizen­ötéves ifjak már tagokul felvehetők.*) A nép­szövetségnek tehát csak ifjúsági szakosztályt kellene létesítenie mindenütt, külön ifjúsági fü­zeteket és naptárt kiadni, és az ismétlőből ki­került fiatalok szervezve volnának.- Ok, kik ed­dig csak álltak gyűléseink körül és szájat tátot­ták, most tevőleges részt vehetnének a keresz­tény: öntudat erősítésén. *Ugy tudjuk, a népszövetség foglalkozik is ez eszme megvalósitásával. Itt is felmerül' az aggodalom : részesül-e majd ezen ifjúsági mentő­*) -Mi az ifjúság folytatólagos erkölcsi vezetését az elemi iskola VI. osztályának elvégzése után is, a gyermek 12 éves korában szükségesnek tartanok, mert a 12—15 év közti 3 év, mit az ismétlöiskolában, heti 4—5 órai iskolai behatás alatt tölt, éppen elég áz elzüllésre. Szerk. akció fárváinkban kellő támogatásban az amúgy is tulhalmozott kath. munkaerők részéről? De kell részesülnie! A háború után úgyis minden I térén a megfeszített munka elve érvényesül, ór­! vónyesüljön itt is ! Annyi bizonyos, hogy a fenn­! vázolt módon lehetne könnyen az ifjúságot jó ol­; vasmányokkal ellátni és helyesen szórakoztatni, J (contra fórcinunkák és mozi!)., főleg pedig csakis ! igy lehetne az iparos fiatalságot a szociáldemok­ráciával szemben megóvni. A cél érdemes az áldozatra! Dr. Hamvas Endre. Chopin. Lobogó, sötét hajával pajzánul játszott az alkonyi szellő, ameh r susogva surrant be a nyi­tott ablakon. Chopin a zongoránál ült és jászott, játszott oly szépen, oly lágyan, oly bánatosan. Lent nyüzsgött Paris ; az ő lelkében számtalan emlék, tópett-szárnyu, visszajáró gondolat zsibon­gott. Szemei lassan, elmélázva "fürkészték a le­nyugvó nap bíborának utolsó vibráló sugárkáit, amelyek a Szajna hullámain lejtettek fáradt, halotti menüetteket. Chopin lelke fehér szárnyakat öltve elrö­pült a Visztula zöldpázsitos, fehér-ködös partjaira. Elvonultak előtte a lengyel hősök, a Koszciuszkó, a Boleszláv Chobry (a vitéz) lelke, a lengyel csaták, a lengyel bánatok s látta lehullani meg­kötözött szárnyakkal a fehér sast, a lengyelek szent fehér sasmadaxát . . . Föltekintett, Szemeiben apró könnyek ra­gyogtak s lassan-lassan megnövekedve végig hullottak finom, arisztokratikus arcán . . Ez Chopin igazi képe! * De Chopinnak' ez az igazi képe csak a külsőt, csak a testet mutatja, de e külsőnél, e testnél sokkal nagyobb, sokkal szebb és érdeke­sebb a belső, a .lélek. Chopin lelkét nem lehet képben megérzó­kiteni, nem lehet Írásban, hideg betűkkel vissza­adni ; csak akkordokban, csak zénóben lehet élet­hűen megmutatni, de nem minden zenében, csak az ő zenéjében. Csodálatos lélek, mely végtelenségének és halhatatlanságának tudatában sohasem járt a középúton, sohasem szorult a valóság korlátai közé, hanem mindig a magasabb szférákat szelte keresztül-kasuL Az 6 lelke nem olyan volt, mint az embe­reké általában. Nem tapadt a földhöz, nem hordta magán az emberi nyűgöket, bilincseket, hanem mindenkor az ideált kereste, az esztétikát, a hyperesztétikát kívánta megjeleníteni. Csodálatos lélek volt. Nem szerette a haj­nalhasadást, nem szerette a delelő napot: az ő világa az alkonyat volt. Lelke mohón itta be a a haldokló nap biborló vérét, szemei lázasan ta­padtak a violaszinü alkonyi felhők csoportjaihoz. titkon, szívvel-lélekkel, úgy, mint a názáreti Jézus tanította: •• „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ..." A gyermekek -felkerekedtek ismét mind annyian és szép libasorban kimenónek minden reggel a városkapuján, ahol most más őr állt, akinek ábrázata zordon, haragos .tekintetű vala és nem engedé meg, hogy a gyermekek a kapu árnyékában játszadozhassanak. Még sóvárabban, aggódó szivvel várták most a testvérek bátyjukat s elmentek messze előre az uton elébe ,s bíz' sokáig csalódással kellett nekik visszatérni, míg egyszer aztán fel­bukkant előttünk a távolban az ismerős tevés karaván. Nosza boldogan versenyt iramodtak a gyer­mekek bátyjuk elé. 4R n al nagyobb lőn örömük, hogy bátyjuk arca is szokatlan derült, magasz­tos lelkesedést mutatott. S leugrott Jórim fürgén a teve hátáról, felrakta rá a boldogan mosolygó, ujjongva kacagó testvéreit. Amint betoppant Jórim az édes szülői hajlékba, Mikálnak az vala az első hozzá inté­zett kérdése: — Fellelted-e, fiam, a názáreti prófétát, akit gonoszul megcsúfoltál ? — Megtaláltam; jó anyám s ismét meg­gyógyított és azóta szüntelen 1 velem van: a szivemben lakozik! — monda Jórim szent ihlet­tel, megdicsőült tekintettel. És elmondá, mint támadott fel a megfeszített Jézus, aki az Isten­nek jobbkarja által felmagasztaltatván, az Atyá­tól nyert Szent Lelket kitöltötte tanítványaira, mely után megkeresztelé Péter apostol őt is, mint megtért hivőt, a Jézus Krisztus nevében. Áhítatos szivvel hallgatá Mikal a fia aja­káról elhangzott szent dolgokat és kél lelkében erős vágy, olthatatlan szomjúság, hogy ő is megkeresztelkedik a Jézus Krisztus nevében... Eljövének házukhoz az ő atyjafiaik s hall­ván Jórim ihletett szavait, ők is vágyódának a szent keresztségért és a Szentlélek ajándékának elnyeréséért. Sokáig együtt valának és tanácskozának, az ő atyjafiai és elindulának Jeruzsálembe. Fáradhatatlanul haladt az Isten országát kereső kis karaván a hosszú, kietlen uton. Éjsza­kánkint is csak keveset pihentek, hogy minél előbb célhoz érkezhessenek. Elől, a vándor karaván ólén haladt Jórim, csillogó szemmel, erős, bátor lélekkel. Kint, a pusztai uton egyszercsak hatal­mas him oroszlán bukkant fel a hold fényénél előttük. A rémülettől, kétségbeeséstől hangos sikoly ós jajszó hagyta el a kis karaván tagjainak ajkát s a szivük verése is elállt rémületükben. — Ne féljetek! Hisz velünk van az én Uram Megváltó Jézusom ! — szólt hátra Jórim lelkes csengő hangon s ment bátran előre és szemébe tekintett merőn a fenevadnak, mely meghunyászkodva távozott el előlük. Zenedarabjaiban soha sincs felkelés, mindig a violaszinü felhők melanchöliája néz felénk le­fátyolozott arccal. Ez színtiszta igazság, a lélek­nek tükre, a lélek zenéje. Zene, amelynek ak­kordjai nem az ajkak piros mosolyából, nem a báltermek fojtó párfőm illatából, hanem a sze­mek forró könnycseppjeiből, a szívnek marcan­goló fájdalmából születnek. És honnan ez a fájdalom? Honnan e hű lólekreprodukció ? A szívből, mely szenvedélye­sen szeretett, a Chopin-szivből, amely százszo­rosan adott vissza minden hangrezgést, a Cho­pin-szivből, mely nemcsak szeretett, hanem ha­tártalanul szeretett. A Chopin-zene hatalmas visszhangja a lengyel nép elnyomatásának, óriás bánat a nemzet le veretesén, egy — mondhat­. nám — örökös in memoriam-ja a hazaszeretetnek, a honfiúi sziv keservének. Ez sir ki a polonézekből, ez reszket át az impromptuk futólagos akkordjaiból kicsillanó könnyeken, ez zokog oly szivettópően a köny­nyekkel átitatott Berceuse melódiájában. A Balladák mind-mind a visztulamenti kö­dökön átszűrendő fájdalom, könnyeinek lerakó­dásai requiemszerü melódiákba, amelyek örök melódiákká edződtek a sziv, a Chopin-szívben egyúttal a lengyel-sziv szeretet-tüzében. * A Gr-moll balladát már akkor irja a nagy, sápadt, lengyel zene-poéta, mikor George Sand, az odaadó szerelmes ápolásában a lengyelek sza­badságharcának leveretése után Parisban él ós napról-napra kisebbedik tüdeje. A zongora billentyűivel együtt gyöngyöz­nek könnyei, miközben kérdő, fájóan kérdő ak­kordokban fordul kedveséhez : Madame, messze a Visztulánál A lengyelek most mit csinálnak ? (Harsányi Lajos: Chopin G-móll [balladája.) Majd hallva a Szajna hullámainak csacso­gását, elmereng Paris szépségén, de, mintha vá­dolná magát, hogy elhagyta hazáját, igy riad föl elmerengő akkordjaiból: De én egy beteg lengyel vagyok, S a Visztula az igazi folyó ! (u. 0.) Azután elmereng lelke a Visztuláról: Az bús mezőkön kanyarog, A partjai néha dörögnek, (a. o,) Majd átvillan agyán és lelkén a sok-sok hősnek emléke, akik életüket vesztették a sza­badság-harcban s igy zsongnak tovább a han­gok a zongorán, lelkének fényképezőgépén: Mellette az anyák szeméből Egyre hullnak, hullnak a könnyek ... (u. o.) Tompa gyász borul lelkére. Kigyúlni véli a visztulamenti temetők száz és ezer kis sir-mó­csót . . . Majd mély melancholia karolja át lel­két és rezignáltán zokog tovább : . . . Lengyelhon egy bus napnyugvás, S a ködös sikon engem várnak! (u. o.) Aztán lelke ismét Parisba szálldos és izga­tottan hallucinál: A tűzfalak közt hallja! hallja! Lengyel dalt sirnak a szeiek! Adieu, madame, kérem, bocsásson, Meghalni ott a ködös tájon A Visztulához — hazamegyek ! (u. o. De nem mehetett haza. Parisban halt meg, ott is nyugszik és sirja fölött gyönyörű emlék jelzi, karrarai fehér-márvány emlék jelzi a fehér sas egyik magas röptű fiának örök nyugvóhelyét. Éz Chopin lelkének igazi képe: könnyek, bánat, hazaszeretet. És öt várták a ködös sikon ! Őt, aki a len­gyel-napnyugvást látta, őt várták, hogy előcsalja a naptámadatot. Zenedarabjai mind-mind egy­egy epitáfiuma a lenyugvó, de mind-mind egy­egy invitációja a felkelő napnak, amelyet ő már nem láthatott meg. De nem is lett volna jó neki meglátnia, szive nem tudta volna örömet el­viselni. Most megéledt a fehér sas, a lengyelek szent, fehér sasmadara ! Lerázta szárnyairól az idők porát, felröppent s hószínű -szárnyai meg­tépték a Visztula ködjeit s a ködök mögött cso­dálatos látvány tárult Chopin népének szemei elé: a felkelő nap sugarai reszkettek a Visztula gyöngyös hullámain ... Lolly.

Next

/
Thumbnails
Contents