ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-02-10 / 6. szám

— Erélyes, de nem erőszakos rekvirálást helyez kilátásba az uj közélelmezési miniszter a minisztertanács csütörtöki ülésén megállapított uj fejkvóta alapján jelentkező terménytöbblet behajtása körül. Az eróly és az erőszak fogalma a mi fölfogásunk szerint ugyan elég távol áll egymástól, csak az a baj, hogy a két eljárás közti különbséget a rekvirálás foganatosítása körül jelentkező kedélyhullámzások ugyan ha­mar összemossák s hogy a rekvirálás passiv alanya : a búzáját, lisztjét féltő paraszt hamar dühbe gurul, mikor zsákjai körül kotorász az ál­lamhatalom végtagjának legkisebb ujjizülete, a gonosz sors által kirendelt rekviráló biztos s ez a különben fölemelő honfiúi kötelesség teljesí­tése nem mindenkor talál császárimrei udvarias­ságra a termelő részéről. Distinkciókat ott a bőrfotelok süppedékes ölében sokkal könnyebb fölállítani, mint fölmászni a padlásra a kajánul befűrészelt létrán, mely ilyeténképen preparálva az államhatalom kiküldöttjének ravasz fölcsúfo­lására szolgál. A zsákok közelébe odatámasztott vasvilla sem túlságosan biztató jelenség ugyan s közélelmezési mártiromságra sem igen vágy­nak a szegény tisztviselők, de azért nagyon jól van: el kell venni a fölösleget ptt, ahol jelent­kezik. Viszont azonban a fölöslegnek az a per­fid szokása van, hogy nem akar jelentkezni, sőt a rekvirálóbiztos látogatása elől udvariatlanul eltávozik hazulról, nem akarja fogadni a biztos urat, akit az alispán úr erre a megtisztelő sze­repre felkért. Ha pedig otthon marad, akkor el­búvik a látogatás elől a padlásra, pincébe, szalmakazalba, kútba, esetleg az ágyba kény­szeritett öregmama dunnája alá. S ekkor követ­kezik a kedélyes társasjáték, melyet gyermekded kedélyű lánykák szoktak az irgalmasnónók zár- I dáinak pietikus excluzivitásában vasárnap dél­után játszani: eldugtuk a buzácskát, tessék meg­keresni. S most jön az erélyesség. — Bácsi, adja elő a buzácskát! — Nem adom, mert megették a galambocskáim! — Mit tesz ilyenkor az eré­lyes rekvirálóbiztos ? Vagy megmagyarázza a legszebbik ékesszólás hangján a honpolgári kö­telesség magasztos erényét, vagy kihúzza az ágy­ból az öregmamát a köszvényével együtt. Azaz hogy, hopp ! — ez már erőszakosság s erre nincs följogosítva a rekvirálóbiztos. Vödörbe ülni s a kútba leszállani pedig nem egészséges dolog, mert a téli náthából nehéz kilábolni. Pedig a kutak vízvonal fölötti „pandalyjai" néhol akkorák, hogy közélelmezési bált lehetne bennük tartani. A felkutatás, az erélyesség, a jelentkező fölösleg, az erőszak s az akasztófa, mellyel a rekvirálóbiztosokat s a közigazgatási hatóságo­kat fenyegetik, eszerint csak akadémikus értékű csevegések, ellenben a cséplőgépnél megejtendő rekvirálás elmulasztása sokkal komolyabb bűne a mulasztóknak, mintsem ők gondolják. Hát igy. Csak erélyesen, de ne erőszakosan. Sz. Anya- és csecsemövédelmünk. A magyar gyermekvédelem, melynek minta­szerűségét az ellenséges érzületű külföld is elis­meri, a világháború okozta sebek egyik gyógy­szerekónt a m. kir. belügyi kormány nagy horderejű s legujabb szociális tervének megvaló­sulásában, az állami anya- és csecsemő-védői in­tézmény megszervezésében egy uj éltet adó té­nyezővel gyarapodik, mely hatását az ember­anyag pótlásában fogja megmutatni. Már a békében is aggódó figyelemmel ki­sértük országunk nagy gyermekhalandóságát, mely a népesedés statisztikáját nálunk olyannyira kedvezőtlenül befolyásolta, hogy a népesedés te­kintetében nagyon hátra maradtunk. Ez a nagy világégés pedig, melynek különösen a vitéz ma­gyar fajt pusztító tüze a magyarság húsát, vérét égeti, hazafiúi kötelességünkké teszi, hogy fog­lalkozzunk azon problémákkal, melyeknek he­lyes megoldása a népmozgalmi statisztika ezen nemzeti veszedelmet jelentő, szomorú adatainak előnyös megváltozását eredményezheti; ez kész­tette szociális érzékű kormányunkat is arra, hogy a gyermekhalandóságot a csecsemők és a fiatal anyák állami védelem alá helyezésével csökkentse és ezzel a magyar faj megerősödését s a nem­zetet éltető erők gyarapodását elősegítse. A kormány megtette ós megteszi köteles­ségét s akkor, midőn ezen rendeletét kiadta és az ügynek legmesszibb menő állami támogatás­ban való részesitósót kilátásba helyezte, a nem­zetóért, fajáért aggódó társadalom megnyugvás­sal és örömmel vehet erről tudomást. De csak ebben nem merülhet ki annak a magyar társa­dalomnak szerepe, mely minden közérdekű in­tézmény és mozgalom, eredményes támogatásá­val történelmi nevet szerzett magának s dicső­séget a magyar nemzeti közérzésnek. Ez a tár­sadalom tudni fogja kötelességét s valamint a nemzetpusztitó betegség : a tüdővész gyógyítá­sának ós korlátok közé szorításának nehéz küz­delmét jóformán a társadalom irányítja és moz­gatja, ópúgy e másik nemzeti veszedelem, a gyermekhalandóság csökkentésére irányuló tö­rekvéseknek is társadalmunk lesz a lelke és megtestesítője. Az állam mindenható földi hatalmával megadhatja mindennek eszközeit s módjában áll mindarról gondoskodni, mi intézményeinknek az anyagit jelenti, de nem nyújthatja részükre az érzés világát s az anyagiasságba lelket öntő szi­dohányt, hogy megtölthesse pipáját, mivel már vagy húsz éve kénytelen volt nélkülözni ezt az élvezetet s aztán lassan elszendergett a karos­székében. Furcsán néztünk erre az égből pottyant vendégre, akit bizonyára most addig kell nálunk tartanunk, mig biztos helyre nem tudjuk őt jut­tatni. S megvallom nem valami sok lelkesedéssel vállalta el egyikünk se a tisztet, hogy tudtára adja neki határozatunkat. — Atyám egy szobát készítettem el az Ön számára, — mondta aztán az ideiglenes parancs­nok, mikor a misszionárius felébredt — magától értetődik, hogy addig a napig, amig biztonságba tehetjük, mint vendégünk jól érezheti magát. Ugy látszott, hogy nem értette meg a dolgot. —• De . . . hogyis, leszáll az est ós itt az éj, — kérnék egy kis csónakot, hogy visszaevez­hessek oda, az öböl mélyébe, a szárazföldre, mielőtt még egészen éj lenne — mondta nyug­talanul. — A földre!! . . . És mit akar ott tenni? — Hát vissza akarok a falumba térni — szólt fenséges egyszerűséggel. — Ah, a világért sem tudnék itt aludni, jól értenek ugy-e?. . . Hátha éppen ma éjjel lesz a támadás ? Minden egyes szavával nőtt előttünk ez az oly közönségesnek látszó lény és mi körülvettük őt elragadtatott kiváncsisággal. — De hisz Atyám éppen Ön lesz az, akit legkevésbbé fognak megkímélni. — Oh valószínűleg, sőt biztos — válaszolt ő nyugodtan ós bámulatra méltóan, mint egy ókori martyr. Tizen a hivei közül fogják őt talán várni, vagy tán annyian sem, tán senki s igy egyedül fog haza ballagni, a sötét pusztaságokon, s azután Isten a megmondhatója, hogy mi lesz. Kértük őt, hogy maradjon köztünk,'mert a biztos kegyetlen kinai halálnak megy neki, de hiába volt. — Felháborodott, makacsul, rendit­hetetlenül, de minden nagy mondás vagy harag nélkül. — Én térítettem meg őket és önök azt akarják, hogy most hagyjam el őket, mikor hi­tükért üldözést szenvednek? Oh ezek az én gyermekeim, értik az enyéim! . . . Némi meghatottsággal bocsátotta le a pa­rancsnok a csónakot, hogy visszavigye őt s mi az elinduláskor barátságosan kezet szorítottunk vele. Újra szótlan s csendes lett, majd még egy levelet bízott ránk, hogy küldjük el öreg roko­nának Lotharingiába s még egy kis dohányt is kért, franciát s aztán útnak indult. Es mialatt a nap lenyugodott, hosszú ideig meghatottan néztünk utána, a meleg s csendes vizén tova haladó apostol silhouetteje után, aki a biztos, szörnyű halál ölébe sietett. Mi a következő héten elataztunk, már nem tudom hová s az események ez időtől kezdve szünet nélkül hánytak össze-vissza a széles vilá­gon és soha többé nem hallottunk sem a misz­szionáriusról, sem pedig szegény magukra ha­gyott híveiről. vet, az érzelmek nagy tárházát, melyek nélkül az erkölcsösség egyedül helyesen irányító sugara s a szeretet boldogságot árasztó melege nem hatolhat be még a leghatalmasabb palotákba sem. Hiába építteti fel az államhatalom szociális intézményeinknek a modern kor minden vívmányá­val felszerelt épületeit, azok híjával lesznek annak a felemelő és áldást hozó erőnek, mit csak egye­dül az egészséges katholikus társadalom s annak melegséget, szeretetet árasztó tényezői nyújthat­nak. Mert a társadalomban ott van a szelleme szegénynek, gazdagnak egyaránt, mert a társa­dalom nemcsak a milliomosok s gazdagok egye­sülését jelenti, de a magasztos közérdekű célo­kért önkéntelen tömörülésre kész millióit a dol­gozni és érezni tudó nemzetnek. S akik e társadalom élén állanak, azok már nagyon sok szociális intézményünk működésénél tanújelét adták annak, miként kell az államhatalomnak segítségére lenni s hogy mily módon lehet a nemes célok megvalósításánál tökéleteset alkotni. Ezen legujabb gyermekvédelmi intézmé­nyünknél is az államhatalom képviseletében maga a belügyi kormány nyújtotta a legnagyobb elismerését társadalmunk egyik előkelő intéz­ményének, a Stefánia-szövetségnek akkor, midőn a védőnői intézmény országos megszervezésével ezen egyesületet bízta meg, mely ezen magasz­tos ós kitüntető megbízatását, mintegy átruhá­zott állami hatáskörben fogja végezni. . A társadalom irányító és vezető közremű­ködése tehát a szervezésnél biztosítva van, de az országos szerv mellett nem maradhatnak tétlenül a helyi szervek sem s igy már most kell foglalkoznunk annak szükségességével, hogy városunk és megyénk társadalma is belekap­csolódjék ezen szervezetbe vagy olykép, hogy meglevő jótékony egyesületünk legelőkelőbbje a n Szt. Erzsébet Jótékony Nőegylet" programmját ezen ajabb nemzeti érdekű tevékenységgel kibő­vítse, vagy pedig, miként ezt a belügyi kormány is célozza, hogy a törvényhatósági anya- ós csecsemővódő egyesület megalakuljon. Bármelyik megoldást választják is intéző köreink, hasson át bennünket s mindazokat, kik tényezői s "irányitói lesznek a társadalmi hasznos munkásság ez ujabb megnyilvánulásának, annak a tudata, hogy gyermekvédelmünk ezen legif­jabb intézménye, a magyar faj veszteségét lesz hivatva pótolni és a magyar nemzeti erő forrá­sának, a népesedésnek uj zsilipjeit fogja meg­nyitni, melynek a magyarság jövőjére kiható eredményeit társadalmunknak teljes erkölcsi s ahol szükséges lesz, anyagi erejével is a lehető­ségig tökéletesítenie kell. Mert nemcsak az anya- ós hitves sír az elhunyt hősök teteme fölött, de sír a nemzet terebélyes fája is korán lehullott levelei múlá­sán ! A hős fiait sirató nemzet iránti szeretetünk csak nagyobbodott s a nemzetet ért véres vesz­teségek nemzeti öntudatunkat s az összetartó­zandóság érzetét csak emelték! Ez az emelke­dett szellem fogja mindenütt jellemezni a ma­gyar társadalmat, ahol a nemzet megerősödésé­ről s az uj Magyarország jövendő boldogulásáról lesz szó. Dr. B. A. HÍREK. A királyné köszönete. Mint lapunkban akkor jeleztük, tavaly június­ban Zita királyné tudvalevően fölhívást intézett a magyar püspöki kar tagjaihoz a hadigondozás támogatása érdekében. Fölhívásának következ­ménye számos nagy alapítvány lett, amelyeket a magyar egyházfejedelmek és egyes egyház­megyék létesítettek a hadiárvák javára. A ki­rályné most levelet intézett Csernoch János her­cegprímáshoz, amelyben megköszöni a püspöki kar tagjainak készségét. A királyné udvarmeste­rének a Felséges Asszony megbízásából irt le­vele meleg elismeréssel honorálja az ország her-

Next

/
Thumbnails
Contents