ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-12-15 / 50. szám
is megtalálják megérdemelt helyüket. A másik rendelet arra kéri a tanítókat, tartsanak propaganda-nópgyüléseket a köztársasági hadsereg megszervezése érdekében. Figyelmeztessék az öt fiatalabb korosztályt bevonulási kötelezettségére s toborozzanak önként jelentkezőket is a köztársasági hadsereg számára. A tanitók e társadalmi szerepének előkészítése céljából a hadügyi kormány egy-egy kiküldötte Esztergomban december 19-ón információs értekezleten fogja informálni vármegyénk tanítóit. * Karácsonyi bazár. Az esztergomi kath. Munkásnő Egyesület f. ho 15.-én d. e. 10 órai megnyitással egy napig tartó karácsonyi bazárt rendez. A megnyitást dr. Antóny Béla polgármester végzi. Az egyesület helyisége Németutca 22/a. * A lékai németek példája. A mostani Istentől megfeledkező világban igazán üditő balzsamként hat a lélekre a vasmegyei Lóka németjeinek eljárása. Agilis esperes-plébánosuk Heisz Mátyás szavaira a frontról hazatért katonák kivétel nélkül meggyóntak ós sz. áldozáshoz járultak. Dec. 5.-én pedig 1100- (ezerszáz) hivő járult sz. áldozáshoz és ajánlotta fel azt a háborúban elesettek lelki üdvére. * Olcsó ruha és cipő jön Amerikából. Külföldi lapok jelentése szerint az amerikai legnagyobb ipari központjainak kereskedelmi kamarái felszólították a kormányt, hogy a kész cipők és ruhák nagy tömegére vonatkozó háborús zárlatot azonnal szüntesse meg és ezeket az árukat Európába exportálni engedje. Amerikában ruhában ós cipőben óriási túltermelés van s ugy számítják, hogy az amerikai kész ruha a mi pénzünk mostani értéke szerint 220—250 koronába, a cipő 70—80 koronába fog kerülni detaileladásban, elsőrangú árut értve. Az első küldemények megérkezése 4—5 héten belül várható. * A katonai fölszerelés népvagyon. A hadügyminiszter kimondotta, hogy a katonai kezelésben levő kincstári javak, mint pl. élelem, ruházat, felszerelés, berendezési tárgyak, jármüvek, anyagok, épületek stb. népvagyont képeznek s azokat csak a népkormánynak felelős hadügyminiszter engedélyével lehet eladni. Az ily javak eladója s megvásárolója ellen büntető eljárást fognak indítani, ezenfelül pedig a megvett katonai javakat elkobozzák. E rendeletet a kenyérmezői tábor felszerelésének dr. Fonyó által törtónt eladásának aktualitásából ismertetjük. * A tisztviselők burgonyája ügyében lapunkban két hót előtt „egy tisztviselő" aláírásával közölt közérdekű levelünkre vonatkozólag a levélíró arról értesiti ismételten lapunkat, hogy „a levélre mégis csak megmozdult az illetékes intéző körök lelkiismerete, t. i. egyik oldaláról átfeküdt a másikra s azóta is jóizüen alszik. S ezért nem lesz karácsonyra a tisztviselőknek a múltkor emiitett kis liszten, meg az elkeseredésükön kivül semmi egyebük." (Hát a szólásszabadság az semmi ? Szerk.) * A M Kolos"-kórház karácsonya. Városunk jószívű közönsége minden évben lehetővé tette, hogy a szegény kórházi betegeknek is jusson egy kis öröm a szeretet ünnepén. Miután nemcsak polgári betegek, de még a háború sebesültjei is a kórházban várják gyógyulásukat, a kórház főnöknője kéri a nemesen érző jószívű közönséget, tegye adományával ez évben is lehetővé, hogy a szenvedők részére karácsonyfa legyen felállítható. A legcsekélyebb adományt is köszönettel fogadja és hirlapilag nyugtázza a kórház főnöknője. * A VIII. magy. hadikölcsön kötvények kiadása. Az Esztergomi Takarékpénztárnál a VIII. magyar hadikölcsönre jegyzett összegekre vonatkozó eredeti államkötvények Budapestről megérkezvén, azok mielőbbi átvételére az ügyfelek ezennel felkóretnek. Minekután pedig még az első hét hadikölcsönből is nagyobb mennyiségű eredeti kötvény fekszik beváltatlanul az intézetnél és már ezek kamatai is esedékesek, felkéri a takarékpénztár ezen hadikölcsön kötvény tulajdonosait is, hogy azokat is — saját érdekükben —• mielőbb vigyék el. * Katonák és rendőrök harca. Szerdán este egyik éjjeli mulatóból telefonon jelentették a rendőrkapitányságra, hogy 30—40 felfegyverzett katona megtámadta az épületet s a személyzet ós az ottan szolgálatot tevő négy katonarendőr életveszedelemben vannak. A ház udvarára berohanó katonák legyilkolással fenyegették a rendőröket ós öten közülük a konyha elé állva tüzelést is indítottak rendőreink s különösen Skultéti Lajos ellen, aki Licián János katonát a délután folyamán a mulatóhelyről, mivel ott garázdálkodott, kiutasította. A rendőrök életveszélyes helyzetükben kénytelenek voltak szintén fegyvert használni, miközben az elől álló Skultéti a legelői álló és éppen őrá célzó katonát egy jól irányzott lövéssel leterítette. A katona azonnal szörnyethalt. Az udvarban halva feküdt a lelőtt katona, kinek személyazonosságát a rendőralkapitány az igazolójegy alapján nyomban megállapította. Rácz József németszőgyéni születésű 14-es honvéd az illető. Az éjszaka folyamán még négy izben kellett a tartaléknak kivonulnia, mert mihelyt a rendőrök eltávoztak, a támadók újból megjelentek ós rémítették az épületben levőket. Csak éjjel két óra tájban csendesült el minden, amidőn a támadók többé nem mutatkoztak. A rendőrkapitány a történtek után felterjesztéssel élt a mulató ideiglenes bezárására nézve s az éjjeli rendőri járőrszolgálat beszüntetését is elhatározta s ezt a polgárőrség látja el ezután, mig a rendőrlegónység a laktanyában mint tartalék áll a közbiztonság rendelkezésére. = A Korona-mozi jövő heti műsorán, vegyesen szerepelnek a filmirodalom legjobb drámái és vígjátékai is. Hétfőn „Sorsok és emberek" c. 4 felvonásos szinmű, kedden és szerdán „A csitri" cimű 4 felvonásos közismert szinmű, melyet a Star filmgyár állított elő, kerül bemutatásra. Csütörtökön és pénteken „Júdás" cimű Phönix-film lesz a műsor szenzációja, mig jövő szombaton és vasárnap Mia May íilm: „A nagy érzés" kerül bemutatásra. A mozi tulajdonosa az, e heti műsort a közönség különös figyelmébe ajánlja a filmek gyönyörű, látványos részletei s a filmművek érdekes thómái miatt. — Muszáj nevetni I „Újvári telefonál" a címe annak a legujabb kétoldalú tréfás hanglemeznek, melyet Újvári Károly adott elő. Ezen a hanglemezen a kitűnő komikus fölül multa önmagát, olyant nyújtott, amely e lemezhez fűzött óriási várakozást teljes mértékben igazolja, szóval a legjobb hanglemez-produkciót. A lemez pénzért nem kapható, csupán 6 drb. lejátszott öreg lemezért szállítja Wagner „Hangszerkirály" Budap est, József-körut 15. Közérdekű levelek. „ Több jóizlésű és keresztény gondolkozású választópolgár nevében M. F." a következőket irja lapunknak: „Aki józanul mórlegeli az egyes társadalmi osztályok mostani hangulatát, lehetetlen, hogy minden jó érzésével ne tiltakozzék egyik helyi lap dec. 12.-i vezércikkének hangja ellen, melyben például a következő kitételek vannak: „a fellobbanó láng az ártatlanoknak sem fog kegyelmezni . . .", másutt: „az urak pedig bújjanak vissza odúikba, mert a nép dühe nemcsak vissza fogja őket kergetni, hanem majd ki is füstöli őket." Mi erre csak azt kérdezzük a vármegye kormánybiztosától és az esztergomi nemzeti tanács elnökétől: hát szabad igy is? Nekünk is szabad? Mert akkor jól van! Ez a közrend, a közbiztonság, a békesség? Akarnak-e valamit tenni, hogy ilyesmi még a sajtószabadság korában sem történhessék ? Sürgős választ kérünk ! /" Szerkesztői üzenetek. Bpest Lipótkörút. Ta'án később jobb bir megy. Hogy vagytok ? Mondd meg illetékes belyen, hogy a szerkesztőség mindig lelkesedik ideális dolgokért. Szivélyesüdvözlet mindnyájatoknak! — M. J. Azt igen ! De csakis úgy, ha két hasábnál nem több! Politikai vonatkozású lehet-e vezércikk ? — kérdi. De mennyire ? — G. Csak nem viccel ? Igy akar Pegasuson lovagolni ? Biztosítjuk, hogy ledobja! Isten vele! — F. Gy. Budapest. Terveid szépek: Tárcáidat várjuk ... — H. K. Esetleges szociális irányú cikkeidet, vagy politikai megjegyzéseidet örömmel várjuk. Üdv.! — J. K. Regényt ? Ne rémítsen! Még hosszú elbeszélést se olvasunk el örömmel, hát még regényt ? Erre már igazán nem vállalkozhatunk. Csak rövid és szellemes dolgot kérünk! — Ilonka. Ne féljen! Mikor a nőknek szavazati jog jár, akkor a tollat ia megragadhatják. Sőt nagy örömmel hozzuk cikkeit. De — csak ha jók E Legalább olyanok, aminőt most küldött. A tárca — befogadja Ámort is. De nobilis köntösben! — Lolly. Csak igy lehetett csoportosítanunk a beosztás miatt. — Ksztpéter. Levelet irtunk. — Dr. H—s. Nagyon megkésve érkezett, mikor máris túlszedésünk volt. De mihamarabb sorát ejtjük mindkettőnek. — Cs. dr. Balony. Ezideig semmi bizonyos, de, amint valamit megtudok, azonnal értesitlek benneteket. Lapunk az egyházi ügyek minden fázisáról, értesít. Annyit hallunk: van szó arról is !!! Baráti üdv. — M. K. Pozsony. Duna-u. 4.5.. Mi van veletek ? Hosszú idő óta'semmi hir ! Itt semmi baj. Üdvözlet mindnyájatoknak t — Veridieus. Jövő számban jön. Most anyagbőség miatt kimaradt.— Sz. V. Levél megjött, minden.úgy fog történni. Kiadó-tulajdonos : dr. Marczell Mihály. I Pásztor József J papi és polgári szabó Ú% S reverenda és cimáda-készitö 5 Katonai szolgálatomból visszatérve, ( kérem a ft. papság további szives táJ mogatását. # Elvállalom papi öltönyök és J polgári ruhák készítését, átfordítását és javítását. l Reverendás cimádát l $ 120 koronáért 5 0 0 Q kifordít; miseruhákat javít Q 0 Szabó Aurél Budapest, 0 g IV., Veres Pálné-utca 31. £ Az eredeti PFAFFvarro nemcsak varrásra és mühimzésre alkalmasak, hanem a legujabb készülékek segélyével önműködőlég végeznek beszegést, fodrozást, sujtás, betét és levarrási munkákat. E készülékek használata készséggel lesz bemutatva Schenkengel A. varrógép-raktárában Esztergom, Kossuth Lajos-utca 23. sz. Muszáj nevetni! „ÚJVÁRI TELEFONÁL"^ a cime annak a legujabb tréfás, kétoldalú hanglemeznek, melyet Újvári, a közkedvelt magyar éneklő komikus a Télikertből ad elő. Hogy ez a kiváló, népszerű komikus az ő csodás tehetségével milyen elsőrangút produkál, azt a most megjelent lemezen a legfényesebben igazolja. E lemez pénzért nem kapható, hanem csupán hat darab használt, lejátszott lemez ellenében, kizárólagos joggal WAGNER „Hangszernagyáruház"-nál Budapest, József-körút 15. Fiók: IX., Ráday-utca 18. Telefon: József 35—92. Beszélőgépek 200 koronától 1000 koronáig. Fényképes dalszöveges lemez-és hangszerárjegyzék ingyen