ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-02-02 / 5. szám

a bűnösök — pedig a gyanú igen nagy — akkor rájuk kell nehezednie a törvény súlyos kezének, mert inkább pusztuljon néhány gyújtogató, minthogy a tűzvész belekapjon az állam épületének ereszébe. R. — Főispánválság hullámaitól fodros a vármegye politikai életének különben csendes tükre. A Károlyi párt ugyanis a kormányválságból kifolyólag a szőnyegen lévő országos ós nagy horderejű politikai ügyekből eredő differenciák miatt ellenzékbe ment át s igy consequenter a Károlyi párti főispánok — kik közé Esztergom vármegye főispánja is tartozott — lemondottak móltóságukról. Az elvhűség mindenesetre férfias ós elismerésre méltó erény különösen politikai téren, de mi, kik jelen sorainkban nem politikai, de társadalmi szempontból szólunk hozzá a főispánválsághoz, őszintén sajnáljuk a főispán távozását. Sajnáljuk pedig azért, mert úgy véljük, hogy a mostani nehéz időkben a vármegyének, sőt az egész országnak inkább a háború ezer baját, nyomorúságát, szenvedéseit, úgy a katonai, mint a polgári elem nehéz helyzetét megértő, átórző, megszívlelő vezetőférfiakra, mint politikai delegátusokra van szüksége s hogy fontos létérdeke az országnak, hogy a minden s leo-főbb országos érdekeket biztosító társadalmi együttérzés, összetartozandóság és megnyugvás hangulata hozzáértő kezekbe legyen letéve. A júniusi főispánválság napjaiban megkönnyebbülten lélegzettünk fel, midőn a régi rendszer képviselője itthagyta a főispáni széket s kétségtelen örömet okozott megyeszerte az uj kormány elhatározása, mellyel a főispáni székbe a vármegye egyik közismert, becsült s úgy a vármegyei, mint a szociális közélet minden mozzanatát nemcsak alaposan ismerő, de jóakarattal megértő szülötte, maga is a vármegye birtokos-osztályának egyik tagja, — került. Az uj főispán a személyéhez fűzött várakozásokat az elmúlt félév alatt minden téren be is váltotta s kitűzött programmját főbb vonásaiban meg is valósította. Sokat tett különösen a háborús nyomorúság enyhítése érdekében, jóakaratú buzgósággal fáradt vármegyéje közönségének gazdasági s népjóléti érdekeinek biztosítása körül s- inkább a kormány népjóléti, mint pofikéit a halotti ének, a Requiem. S a hangok egymásba ölelkeztek, mint a mennyei karok fényes angyalai, mint a tavaszi ébredések kósza illatai, mint a boldog emberek búcsúcsókjai. És sirtak és könnyeztek és távoztak néha susogó, néha búgó, néha felsikoltó hangon. Aztán egy pillantásig a csend zenélt, a siri zenén — majd újra bele ivlett, mint egy messziről jött zokogó hang, s panaszkodott, hosszan sóhajtott ós fuldoklóit szaggatottan, szárazon, mintha a szemfedő szögeit verték volna be. S mintha életének koporsója ott lett volna a homályos kis szoba sötét hátterében, a fonnyadt virágok s elszáradt koszorúk halmai között. A melle felsajgott, a zongora fájdalmasabban szólt s a gyengülő piánók halk hangfoszlányaiba beledudolt a kint kóborló zizegő szél. . . . Elet, élet, búcsúzom tőled . . . szép napjaimnak már vége . . . érzem a sir hűvös falát . . . s a testemen végig megy egy lassú járású lomha bogár. Brr ! A zongora felriad, a szól kint elcsitul s mintha egy elvérzett óriás utolsó jajszója lenne, nehéz erősséggel búg a sötétbe. Aztán még egy, aztán még egy utolsó sóhaj és vége. A koporsó eltűnt, a szél megrázta az ablakokat, s Mozart végig húzta remegő kezét izzadt homlokán . . . * Megkezdett munkáját Bécsben, kedves családi körben fejezte be s mivel már járáshoz nem volt ereje, karosszókében ülve, a halál tüzének foltjaival az arcán, dirigálta halhatatlan, örök életű hattyúdalát a —• Requiemet. — y. — tikai exponensének szerettük őt e méltóságában tekinteni. • Kétségtelenül veszteség tehát távozása s elviselhetetlen kára az országnak, hogy akkor, mikor ezer seb vár gyógyító írra, ezer szenvedő lélek vár megnyugtató balzsamot, akkor az ország urai malomalatti politizálásban tetszelegnek egymás előtt s az országos, nagyfontosságú szociális, népjóléti, közélelmezési, hadigondozói, ipari ós közforgalmi rendeletek gyártását protekciós, tapasztalatlan, tudatlan zsúrfiúkra bízzák. Most, vagy soha, — gondolják meg már egyszer az ország korifeusai, hogy a nagy néptömegek tűrhető jólétének kérdése mégis csak előbbrevaló ma minden politikai zsonglőrködósnól s hogy ma egy darab barna rozskenyeret százszorta többre becsülünk minden politikai ékesszólásnál és diplomáciai sikernél. Sz. Katholikus nyomdásznök. Kevesen tudnak róla, hogy ilyenek is vannak. Pedig vannak! Nem nyomdaseprő asszonyok, vagy a gépet papírral etető leányok, hanem intelligens szedőnők. És hozzá katholikusok. Így nevezik magukat és szervezetüket nyíltan, ország-világ előtt, jeléül annak, hogy a nők^e szociális vívmánya a kath. szellem szülötte. És ha belépnénk munkatermükbe, ott látnók őket asztaloknál, szekrényeknél, gépeknél végesvégig, amint ellátják az egész nyomdai munkát férfi segítség nélkül — nyomdászapácák vezetése alatt. Nyomdász kedvesnővérek! Nem hangzik ez elég modernül ? És még mondja valaki, hogy az egyház nem tud alkalmazkodni! Eddig csendben, észrevétlenül működtek, vagy inkább küzdöttek a budapesti Apostolnyomda feszületes falai közt. De most két és fél évi kezdet után a nyilvánosság elé léptek egy estéllyel. Ott voltunk. Tanultunk. Bizalmat merítettünk ós lelkesedtünk. Zsúfolásig tele volt a kongregációs otthon terme. Néhány művészi ének és zeneszám felvillanyozta, egyetlen ünnepi érzésbe olvasztotta a közönség hangulatát, mikor fellépett Bangha páter és vázolni kezdte a nyomdásznők küzdelmeit és célját. Amint beszólt, elhalkult a lélekzet. Mert idegfeszítő küzdelem tárult szemeink elé, melyet, mint a leviatánok vizalatti harcát, eddig csak sejtettünk. Először a veszedelmet fejtegette, amelyben a kath. ügy forog. Magyarországon — úgymond — a nyomdászok közel 100%-a szervezett szociáldemokrata. Mit jelent ez? — Azt, hogy Magyarországon a nyomdászok csaknem teljes 100%-a önként vagy kénytelenségből követi az atheista és nemzetellenes vezérek intését. Azt, hogy még legnagyobb kath. nyomdáink munkásai 's fizetik heti adójukat egyházunk halálos ellenségeinek. Mit ér, ha vannak kath. államférfiaink, iróink, tanáraink, hadvezéreink ezerszámra, mikor a kath. sajtó-ügy ki van szolgáltatva a szociáldemokráciának, ugy hogy egy szép napon a vörösek kimondhatnák: kath. irodalmi termékeket nem nyomtatunk? Ugy állna itt a kath. nép tömege, mint a sereg, mely el van vágva vezéreitől, élelemtől, municiótól. — De ha ez nem is történik meg,* micsoda inzultusoknak van kitéve a kath. szellem magukban kath. nyomdáinkban is a szocialista munkások részéről! Káromkodások a munkánál, gúnyolódások szedés közben napirenden vannak. Megesett, hogy egy hitbuzgalmi lap megkótyagosodott szedője beállított a nyomdafőnökhöz is kijelentette, hogy „e papi ostobaságokat csak fölemelt bér mellett hajlandó szedni." A fájdalom érzete ós a veszedelem tudata érlelte meg hát a Józustársaság atyáiban az elhatározást, hogy külföldi példák után az Apostol nyomdában megszervezik a kath. női munkát. De mily küzdelembe, mily óriási fáradságba került ez ! Az anyagi -nehézségeket mérhetetlenül felülmúlták az erkölcsi nehézségek. Mert a szociáldemokrata terror ébren volt. Detektivekkel kellett őriztetni a nyomda táját, s a nyomda vezetője hetekig nem mehetett ki az utcára, hanem ott kellett hálnia műhelyében, mert joggal * Mondják, hogy erről szó sem lehet. De tény, hogy a szociáldemokraták hatalmában vagyunk. És hogy a hatalmat a jövendő szociáldemokraták nem fogják ellenünk használni, azért a jelenlegiek sem biztosithatnak minket. attól tartott, hogy odakünn valamely „felhéberült" atyafi hátulról nagy bátran fejbe kólintja. Most már a kezdet nehézségein túl vannak s a kath. nyomdásznők is kilépnek a nyilvánosság elé, hogy a kath. közönség erkölcsi és anyagi támogatását kérjék. Láttuk is őket, a szent ügy hősnőit, kik rést törtek az ellenség falanxán. Ifjan, életvidámán mozogtak a színpadon. Blaskó Mária jónevő írónőnk „Sajtómama" cimű kis darabját adták elő. Jaj de nagy gondot is okozott a sajtómamának, hogy édes vérbeli leányai, Mária és Márta (a kath. lapok megszemélyesítői) olyan félénkek, szerények, valóságos mamlaszok. Bezzeg még a nyakán maradnak, nem kelletik magukat senkinek. Hanem a Záli és Rebeka (a zsidó lapok) bizony élelmesek. A nyelvük, a hanglejtésük, a modoruk tiszta kósen Azután, hogy tudnak tolakodni! Mikor a nénémasszony feleséget keres két fiának, lefogják, pletykákkal tartják, kuplékat énekelnek, hízelegnek, valósággal elkábítják. Tetszenek is neki a leányok ! A nevük is ősi, magyaros, (persze csak magyarosított), jól illenek majd magyar fiainak. Csakhogy — ó jaj — a Záli és Rebeka sütetjétől, kivált a Népszava-tortától beteg lett a nénémasszony gyomra. Ekkor előlépnek Mária ós Márta, kik eddig a tolakodóktól hátraszorittattak, és megkínálják a nénit jófajta „Sajtó "-likőrrel. Helyre is jött tőle. No de nem is kellettek most már neki a csalfák! Kivált mikor felvilágosították, kik azok, mik azok. A Mariskának és Mártusnak is jól szeme közé nézett, megtetszettek neki: „Ezek kellenek az ón jó magyar fiaimnak: a keresztény magyar leányok !" Mindezt oly kedvesen, olyan hűen adták elő a nyomdászleánykák, hogy a közönség egyik nevetésből a másikba esett. Akik pedig ott voltak a zsidólapok olvasói közül, önkénytelenül a gyomrukat tapogatták, nem fájdult- e meg az is, és másnap sietve kapkodták a templomok előtt az orvosságot; a „Sajtót." Csak az a baj, hogy a kath. nép jó részének gyomra nem nagyon érzékeny, bevesz az mindent. Ám hisszük, csak addig, mig jobbhoz nem szoktatjuk. Olyanhoz ; melynek nemcsak a receptje, de a sütetje is, nemcsak az Írógárdája, de a munkássága is magyar és keresztény. O, de addig, még sokat kell küzdeniük, sok gáncsot és félreértést kell elviselniük a Jézus-társaság atyáinak! Dr. Hvs. HÍREK. Krónika. Újra installáció Lesz a vármegyében, A főispán nem marad Az aranyos széken. Fusson más a nyugalomnak, A tömjénnek, bóknak, Ö csak újra kardot ragad Nem aktacsomókat. Kár pedig, hogy a nagy seprőt A sarokba tette ; Maradt még a vármegyében, Min elsepergetne. Lesz-e aki megragadja Újból azt két kézzel? Hogy seperjen: ha kell, olykor A "seprű nyelével! H. I. * A főispán lemondása. B. Kobek Kornél Esztergom vármegye Károlyi-párti főispánja a Károlyi pártnak az ellenzékbe való átvonulása folytán január 26.-án bejelentette a belügyminiszternek főispáni állásáról való lemondását. Kobek Kornélt 1917. július 6-án nevezte ki a király Esztergom vármegye főispánjává s hét hónapos főispáni működése alatt a vármegye közéletének fellendítésében igen kiváló eredményeket ért el. Utódjának személyére nézve még nem történt döntés; a vármegye s a primási város politikai s társadalmi életének nyugodt mederben való fenntartása s biztosítása szempontjából mindenesetre kívánatos volna, hogy a vármegye politikai s társadalmi közéletét alaposan ismerő, tevékeny ós ügybuzgó s mindenekfölött katholikus érzületű főispánt kapjon a primás vármegj^éje. * Vitézségi kitüntetés. Dr. Ernszt Károly és Porubszky Béla katonalelkészek, főegyházmegyénknek papjai a harctéren az ellenséggel szemben tanúsított bátor magatartásukért már eddig háromszoros kitüntetésben részesültek.