ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-10-06 / 40. szám

szólunk bele Magyarország katholikusainak alvajáró tömegébe: ébredjetek! szervezkedjetek l itt a tizenkettedik óra! ... És lelki szemeim előtt elvonul az önérzetre ébredt katholicizmus hatalmas tábora. Amióta Prohászka Ottokár, az istenadta zseni, a katholicizmus bástyafokára kitűzte a keresztényszocializmus zászlaját, azóta huszonkét millió keresztény katholikus ember hite, reménysége és szeretete kiséri öt, a népmentés örökzöld utján. Vándor Károly. A Kath. Tanitók Segélyalapjának XXXIV. közgyűlése. Közli: Pauer Károly. A magyarországi latin és görög szertartású róm. kath. tanitók Segélyalapja, a bibornok-hercegprimásnak f. é. május hó 25-én 2647. sz. a. kelt kegyes leirata értelmében ez idén is kivételesen Esztergomban, dr. Walter G-yula vál. püspök, a segélyalap elnökének lakásán tartotta szeptember hó 30-án XXXIV. közgyűlését. Jelen voltak: dr. Walter G-yula v. püspök elnöklete alatt az egyesületi ós részben a kath. tanügyi tanács képviseletében: Számord Ignác, dr. Török Mihály, Dombay Nárcisz, dr. Mattyasovszky Kasszián, Pauer Károly, Oberth Ágoston és Fekete Árpád. Távolmaradásukat kimentették: Keményfy K. Dániel ós dr. Majer Imre. Dr. Walter Gyula elnök az 1868-iki népoktatási törvény 50 éves jubileuma alkalmából igen szép, gazdag tartalmú beszéddel üdvözölte a bizottság tagjait. Megnyitó beszédét egész terjedelmében itt közöljük: Mélyen Tisztelt Bizottság! Tanügyi életünk szokott egyhangúságába figyelemre méltó változatosságot sző az a kiemelkedő mozzanat, amelyet a jelen év folyamán az 1868. évi 38. t.-c. szentesítésének félszázados évfordulója képvisel. A nevezetes esemény annál több joggal kelt széleskörű érdeklődést, mivel tudvalevőleg nem hiányoznak tekintélyes birodalmak, amelyek szorosan vett népoktatási törvénnyel még napjainkban sem rendelkeznek. Poroszország 1801. óta kilencszer tett ily törvény életbe léptetésére nézve kísérletet. Törekvése azonban mindannyiszor hajótörést szenvedett. Fennakadt azon nem könnyű kérdés szikláján, hogy az egyház, az állam, a községek és szülők közül ki szerepeljen tulajdonkópen az iskola birtokosa gyanánt! Méltán függeszti ennélfogva tekintetét e jelentőségteljes határkőre az egész haza. Erezi mindenki, hogy a tanügy kincseket hordó gólyája oly kikötőben vetett horgonyt, amelynek világító tornya sok eszményi törekvés, sok veritékes munka, sok hazafias tevékenység eléggé alig becsülhető eredményeire, vívmányaira löveli sötótségoszlató sugarait. Fokozott méltánylást vált ki a ritka esemény a kath. tanügy munkásainak lelkéből. Az oktatás- és nevelésügy majd viruló, majd hervatag mezőin kígyózván keresztül pályájuk, a közművelődési élet minden megnyilvánulása élénk viszhangot kelt szivükben. Önkéntelenül megszólaltatja azonban bensejökben ez ünnepi pillanat azt a felemelő tudatot is, hogy azoknak a messzire tekintő ősöknek utódai, azok odaadó működésének osztályosai, akik először lobogtatták a hazában a tudomány és műveltség zászlaját. A dicső honfoglalók a legnagyobb előszeretettel kétségkívül a harc ós háború iránt viseltettek. Kedvelt zenéjüket a tárogatók riadója, a kardcsörgós ós fegyverzaj képezte. Hő vágyuk volt, hogy nyergeikben pattanva, a vész és dicsőség ölébe rohanhassanak. Amennyire azonban a fenmaradt gyér adatok bizonyítják, képességeik és hajlamaik, fogékonyságuk és érzékük sugallatait követve, nem idegenkedtek a szellemi foglalkozásoktól sem. Becsülték és értékelték azokat. Tény mindazáltal, hogy az értelmi és erkölcsi fejlődós bíboros hajnala csak akkor kezdette gazdagabban ontani áldásos sugarait, midőn sz. István lángoló buzgósága folytán már a kereszténység éltető ós termékenyítő napja ragyogott a magyar föld határai felett. A halála után uralomra jutott ádáz pártoskodások, folytonos belvillongások és zavaros viszonyok nem gyakoroltak a gyönge csemete fejlődésére, erősödésére, izmosodására kedvező befolyást. Az egyház azonban óriási delejes telepet képviselt az országban, amely a küzdelmek és viszályok között szétporlott társadalom tömecseit magához vonzotta és lekötötte. Gondoskodása állandóan oda irányult, hogy tömörítse a nép különböző elemeit ós művelésének előmozdítására, értelmi színvonalának és erkölcsi tartalmasságának emelésére megfelelő intézményeket létesítsen. Századról századra lelkesen karolta fel a közművelődós ügyét és bőkezűen hozta meg az áldozatokat, amelyeket a Múzsák nyugalmas otthonai kívántak. Joggal hangoztatta ennélfogva a szóban forgó törvény tárgyalásánál Simor János az elévülhetlen érdemeket, amelyek e tekintetben az egyház tevékenységéhez fűződnek. „Ha •— úgymond — tudományos fejlettség és közintézetek dolgában nem mérkőzhetünk is a világ első rangú népeivel, tekintve mégis a pusztító viszontagságokat ós hányattatásokat, a melyeknek hazánk több századon keresztül ki volt téve, nem hisszük, hogy akár az elemi, akár a felsőbb iskolák számára és minőségére, akár az általános szellemi műveltség fokára nézve sokkal kedvezőbb eredményt mutathatnánk fel, ha az államnak saját költségén, saját közegei által kellett volna létesítenie azt, amit a hitfelekezetek hivatásszerű buzgósága és áldozatkészsége hozott létre." Bárminő szilárdak legyenek is azonban valamely épület alapjai: bárminő tömörek és erősek falai; bárminő célszerűek ós jól felszereltek helyiségei: századok behatásainak alig képes diadalmasan ellenállani. Egyrészről az időjárás viszontagságai és a hosszas használat kikerülhetlen esélyei által okozott rongálmányok sürgetnek javításokat, kivannak pótlásokat. Másrészről a szünetet nem ismerő haladás, a fokozódó igények és a fejlődő izlós követelményei harcolnak az átalakítások, módosítások, változtatások halaszthatlan foganatosítása mellett. A hazai tanügy gondosan megalapozott és körültekintéssel épített palotája sem menekülhetett a hasonló művek közös végzete elől. A rohanó századok nem kímélték megörlő befolyásuk következményeitől. Ujjáalkotásának nem könnyű feladata várakozott ennélfogva a közművelődés fontos érdekeinek előmozdításáért hevülő keblekre. A korszakos munkát az a törvény hajtotta végre, amelynek eszméje Eötvös József báró nagy elméjében villant meg. Külföldi utazásai alatt észrevette, minő távolság választja el nemzetét a műveltség azon magaslataitól, amelyekre a nyugati népek emelkedtek. Sokoldalú tapasztalatai meggyőződéssé érlelték lelkében, hogy szebb jövőt, virágzó haladást egyedül az értelmi nevelés fejlesztése, fokozása, általánosítása és mélyítése biztosithat a „bátrak hazája" számára. Azértis, midőn másodízben súlyosodtak vállaira a kultuszminiszteri tárca teendői és gondjai, programmjának sarkalatos pontja gyanánt a népoktatás reformját hangoztatta. Rajongó lélekkel óhajtotta megvalósítani azt az izzó vágyát, a mely már első minisztersége idején hevítette. Javaslatának tárgyalásánál a jelleg kérdésének gordiusi csomója élénk és beható viták izgalmait korbácsolta fel. A higgadt megfontolás ós bölcs mérséklet varázsvesszeje lecsillapította ugyan a széleskörű felháborodást, de nem hegesztette be a sebeket, amelyeket a legszilárdabb alapokon nyugvó jogok sérelmei ütöttek a kebleken. Heves küzdelmek, SZÍVÓS erőpróbák után létre jött a törvény, amely immár félszázados múltra pillanthat vissza. Létesülésének évfordulója rezgésbe hozza a lelkek nemesebben csengő húrjait. Sokkal közelebbről és ; mélyebben érinti ugyanis a kultúra érdekeit, hogysem mellette közönyösen elhaladni lehetne. Nem lépheti át népoktatási törvényünk a második félszázad küszöbét anélkül, hogy ne legeltessük szemeinket a gazdag sikereken, amelyek a törvényben kidomborodó nagy elvek: az általános tankötelezettség, a szervezett tanítóképzés és a rendszeres tanügyi kormányzás gyökérszálaiból sarjadoztak. Nem lehet elzárkózni az eredmények elől, amelyek a hozzáfűzött várakozásokat igazolták. Hathatósan előmozdította az érdeklődést a közművelődés kérdései ós ügyei iránt. Megnyitotta harmadfél millió tanköteles számára a legszükségesebb szellemi értékek és legbecsesebb erkölcsi javak forrásait. Ritkította azok sorait, a kik e megbecsülhetlen kincsek bányáit megközelíteni, kiaknázni nem tudták, vagy nem akarták. Megtörte azon közöny jegét, amely a tanitói kar önművelése, egyleti tevékenysége, szociális helyzete tekintetében uralkodott. A szociális alkotások keretébe illeszkedik segélyalapunk is. Több, mint három évtized óta ügyekszik már enyhíteni a kath. tanítóság gondjait ós könnyíteni nyomasztó terheit. Működése nem ismeretlen. Sajnos azonban, hogy a kívánatos pártolás ós támogatás rejtélyes hiánya miatt nem öltheti azokat a méreteket, amelyekkel dicsekednie kellene! A népoktatási törvény félszázados jubileuma — tekintettel főleg a háború tapasztalataira — kétségkívül lángokra fogja lobbantani minden kath. tanitó keblében az olthatlan vágyat és törhetlen elhatározást, hogy hü ragaszkodásban az egyházhoz, minél nagyobb odaadással ós minél több eredménnyel szolgálhassa a közművelődós érdekeit. Reméljük, hogy lelkesíteni fogja a Segélyalap tevékeny felkarolására is! Tömöríteni fogja oófjai köré és ellenállhatlanul buzdítani, tüzelni, hogy közhasznú feladatainak megvalósításánál hathatósan működjék közre. Igen könnyen megtörténhetnék ez! Oda kellene a ft. esperesi kerületeknek és t. tanítóegyesületeknek törekedniük, hogy a Segélyalap ügyét tanácskozásaikban sűrű eszmecsere tárgyává tegyék és pártolásának fontosságát nyomatékos szavakkal hangoztassák. Midőn a szives figyelmet erre felhívni bátorkodom, őszinte bensőséggel üdvözlöm a m. t. bizottságot és a tanácskozást megnyitottnak nyilvánítom. A tanulságos megnyitóért Számord Ignác mondott köszönetet az elnöknek, ki a kath. tanügynek mindenkor lelkes barátja és támogatója volt s közel negyven évet töltött a tanügy terén. Egyúttal indítványozta, hogy a beszéd egész terjedelmében vétessék a jegyzőkönyvbe s a kath. lapoknak is küldessék meg. Indítványát helyesléssel fogadta a közgyűlés. Az elnöki bejelentések után következtek a számadások, melyeket az elnök terjesztett elő és kérte a fel mentvény megadását. A számadások szerint: a) Évközben kiadható segélyekre nála maradt 3016 K 79 fill. b) Segélyezésre s egyéb költségekre kiadatott 2493 „ •— maradt 523 K 79 fill. c) Ösztöndíjakra megszavaztatott . . . 3000 K Kifizettetett . . 2400 „ maradt 600 K d) Segély- és gyámpónzek gyanánt folyósítva lett 2000 K Kifizettetett . . 2000 K maradt — E számadások szerint az elnök rendelkezésére áll ez idő szerint 1123 K 79 fill. Miután a bizottság a számadásokat rendben találta, az elnöknek a felmentvónyt őszinte köszönetének kifejezése mellett megadja. Következett Csekó Grábor egri prel.-kanonok, alapkezelőnek a segélyekre vonatkozólag összeállított kimutatása. Ezen kimutatás szerint felosztás alá esik az 1918-ik évben 9,756 K 39 fill., s igy az 1918. évi költségvetés szerint ösztöndijakra 2800 kor. ós segélyekre 2520 korona lenne kifizethető, ezenkívül időközi segélyekre ós kiadásokra 2633 kor. 28 fill, lehetne folyósítani. A bizottság az elnök költségvetését elfogadja s felhatalmazza az elnököt, hogy a 2633 kor. 28 fill, összegből különösen a hadbavonult tanitók családjainak nyújtson sürgős segélyt. Segélyezésért összesen 36-an folyamodtak. A bizottság elhatározta, hogy tekintettel a mai nehéz megélhetési viszonyokra, valamennyi folyamodónak 70—70 kor. segélyt utalványoztat ki. Indítvány nem tétetvén, Számord Ignác köszönetet mondott az elnöknek a gyűlés bölcs vezetéséért, továbbá odaadó és buzgó munkálkodásáért, melyért különösen a tanítóság lehet igen hálás az elnöknek. Kívánja, hogy a Segélyalapot minden kath. tanitó támogassa, hogy az mindenkor virágozzék. Elnök forró köszönetét nyilvánítja a bizottság szives fáradságáért és továbbra is a bizottság szives jóindulatába ajánlva magát, a gyűlést bezárja. Ragasszuk levelünkre háziezredünk levélzáró bélyegét!