ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-09-15 / 37. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 3ffegjeienik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szám ara 20 jillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. „Mindvégig kitartunk." Esztergom, 1918., szept. 14. A vén "Európa népeinek nagy mérkőzésében itt is, ott is belerótta a változandó szerencse az erőpróba mérölécébe néhány sötétebb napnak a jegyét, melyek a visszaemlékezés mécsénél egyre halványuló árnyékként vonulnak végig a világháború egén. A nagy világháború egyes fázisai hasonlatosak a sakkmatadorok világversenyének esélyeihez, melyeket egy-egy bástyának, futárnak, lónak kidülése, félreállitása juttat el a játék eldöntéséhez, vagy legtöbb esetben a remishez. A játék izgalmai hasonlatosak a háború szörnyű valóságának drámai epizódjaihoz, melyek a szemben álló hadseregek erőinek kifejtésében már négy év óta ide-oda ingadozó, gördülő hullámzásban egyszer mégis csak el fognak jutni egy nyugvópontra, hol a nagy tusa, — a békekötés remisében — véget fog érni. Ma már mindenki meg van győződve arról, hogy a világháború befejezésekor győző és legyőzött félről szó sem [lehet, mert hisz a négy év óta tartó mérkőzésben egyik fél sem tudott döntő eredményre jutni s ha ezidöszerint az entente pillanatnyi előnyöket tudott is magának biztosítani, viszont a központi hatalmak óriási területi nyereségei a legjobb biztosítékai a tisztességes béke megköthetésének. Kétségtelen, hogy az antant sem jókedvéből folytatja ma a háborút és sokkal szivesebben abbahagyná, mintsem gondolnók, ha éppen a központi hatalmak által elhódított területek visszaszerzésének vágya, illetve ezek elvesztésének kudarca nem élesztené benne az elkeseredés és izzó gyűlölet tüzét. Mi azonban már úgy megacélosodtunk az ö gyűlöletük tüzében, hogy bennünket már semmiféle pokol lávája sem képes megolvasztani. Mi álljuk a sarat, kemény a szivünk, edzett a lelkünk, ele puha, lágy a kezünk, ha baráti, megértő, békülésre hajló kézszorítást kell véle viszonoznunk. Ezt bebizonyítottuk Oroszországai s Romániával szemben is s bebizonyítottuk tisztességes békét provokáló, a múltban tett békeajánlatainkkal is. Az ántánt a gyűlölettől megkótyagosodott agyával nem akarta belátni ajánlatunk tisztességes, becsületes szellemét, ám mi az ö makacsságuk ellen is csak a kitartó következetesség fegyverével tudunk védekezni. Hindenburg mondotta, hogy ebben a háborúban az lesz a győztes, akinek az idegei jobbnak bizonyulnak. Hát nekünk az idegeink is rendben vannak. Nehéz megpróbáltatások után is fenntartott fejjel haladtunk tovább a magunk útján s katonáink csodával határos teljesítőképessége a mi legjobb egészségi bizonyítványunk. Mi védekező háborút folytatunk a ránk rohanó gyűlölködés gyehennája ellen s velünk van a magyarok Istene. A mi szűz Máriás lobogónkat nem fogja soha sárba tiporni az élhetetlenség, a kalózszellem rablőrohama. A mi karunk nem erőtlenedéit el a kard forgatásában s szivünk nem puhult el a lobogó Védöasszonyának szeretetében. Sarjadtak ugyan a mi vérrel itatott rögeink felett is hamis próféták s kútmérgezök, de a mi fülünk nem vette be a hazugságokat s ajkunk nem ízlelte a [kutak marólúgját. A magyar katona egészséges lelke, becsületes szelleme, szivének a hazai röghöz ragaszkodó szeretete sokkal erösebb, sokkal józanabb, semhogy ebben a hazugságok mételye megfoganhatott volna. Szövetségeseinkkel való szolidaritásunk pedig olyan, mint a kötél csomója, minél jobban húzza szét a két szárát az ellenséges kéz, annál szorosabbra fonódik. Ezért tekinthetünk tehát mi bízón a jövendő elé. A mi kipróbált királyhüségünk, évezredes hazaszeretetünk, dicső multunk minden szépsége, sok tűrésünk és lájdalmunk edző ereje s becsületes lelkünk acélossága predesztinál minket arra, hogy a jobb jövőt termő tisztességes béke áldásait kiérdemeljük. Az a tengernyi vér nem folyhatott hiába, az a tömérdek fájdalom nem zúdulhatott ránk érdemtelenül, az a hősi kitartás nem feszülhetett eredmény nélkül idegeinkben: mi hősöknek születtünk s igazán megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt, mely csak áldásos, eredményes, szerencsés lehet. Ebben a szent meggyőződésben írjuk oda a mi szűz Máriás lobogónk szalagjára jelmondatul Esztergom háziezredének jeligéjét, hogy „mindvégig kitartunk.* S—n dr. ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Holdkisasszony. (Keleti mese.) Irta: Taketori Monogatari. Sanuki, az öreg bambuszgyűjtő megijedt: a nádasban valami különös csillogást látott, eleinte nem akart közel menni, de a fény csak oda csalta s csodát látott: gyönyörű három hüvelknyi teremtést, — egy leányka volt ott, aki bájos gyermekszemekkel mosolygott rá. Hazavitte s felesége gondjaira bizta. A leányka pedig mindnyájuk csodálkozására s.zemmelláthatólag nőtt és néhány hónap múlva teljesen kifejlődött. Akita, a pap, (Imke törzséből), „Nayotake (sugár nádszál) Kaguyahíme" nevet adta neki. Nemsokára már úgy fésülte haját, mint akármelyik eladó lány ós három nap múlva ének és táncmuzsika hallatszott Sanuki azelőtt oly csendes házából. Sanuki pedig örült és alapos oka is volt rá, hogy a kis lelencet megbecsülje, mert mióta ez a házában volt, a szerencsecsillag soha nem látott fénnyel ragyogott rá ós napról-napra aranyat talált a bambuszcserjók csomóiban, úgy, hogy csakhamar jólét és gazdagság váltotta fel az előbbi szegénységét. Telt az idő ós Kaguyahime kimondhatatlan szépségének hire elterjedt az egész országban és számtalan kérő versenyzett kezéért. Sanuki azonban mindég csak azt mondta: .,Kaguyahime nem az én lányom, nem paran! csolhatok neki. írjon ő maga!" A leány pedig a leveleket mind válasz nélkül hagyta és olvasatlan dobta tűzre a hozzáirt sok verset. Szomorúan mentek el hát a kérők, csak hárman tartottak ki végig: Itsisu herceg, Kuromachi ós Otomo, aki a mikádó tanácsában is bent volt. Ezek folytonos kéréssel ostromolták az öreget, aki végre is elhatározta, hogy beszél Kaguyahimeval a dologról. A leány meghallgatta végig a kérést és válaszolta: „Jó. A három közül valamelyikhez feleségül megyek. Most azonban nem tudhatom, melyik szerelme a legnagyobb, tehát vigyenek véghez értem valami nagy dolgot, amelyből szenvedélyükről meggyőződhessem!" Samuki kijött a válasszal a kunyhó elé, ahol ők hárman ültek. Az egyik valami szerelmi dalt játszott fuvolán, a másik a szövegét énekelte, a harmadik legyezőjével a taktust verte hozzá. Midőn Kaguyahime kívánságát meghallották, örömmel vállalkoztak mind rá és kérték, hogy jelölje meg a feladatokat, amelyet meg kell oldaniok. Kis idő múlva három táblácskát hozott ki, melyekre a következő három feladat volt felírva: „Itsisu herceg a kinai tűzegór bundájából hozzon nekem kabátkát." „Otomo a sárkány fejéből szerezze meg az ötszinű drágakövet." „Napkelet tengerében van egy sziget, teknősbókákon úszik, ezen olyan fák nőnek, melyeknek gyökere ezüstből, ágai aranyból, gyümölcse pedig tiszta merő drágakőből van. Egy ilyen fáról tépjen nekem Kuromachi herceg ágat és hozza el ha szeret!" Mikor a kérők a föltételeket megtudták, látták, hogy mind a három életükbe is kerülhet, csak a szép Kaguyahime iránt érzett nagy szerelmük adott erőt ós bátorságot a feladatot elvállalni : amit a leányka kért, mind megszerezni, bármibe is kerüljön! Itsisu herceg levelet irt Okéi kereskedőnek, aki éppen akkor Kinába indult, hogy a tűzegér bundát megszerezze. Okéi nagyon jól tudta, hogy ez a bunda sem Kínában, sem Indiában, sőt sehol a földkerekségen nem található, de nem akarta a herceget megbántani és néhány hónap múlva gyönyörű kék bundácskát küldöttt neki ékkövekkel díszített szekrénykében. Örömmel fizette ki az összeget a herceg és arccal Kina felé fordulva, összetett kézzel mondott hálaimát. Azután Sanuki házához sietett és kérte, hogy adja át az értékes ajándékot szerelmesének. Kaguyahime szólt: „Azt hiszem, szabiid megvizsgálnom, vájjon valódi-e a tűzegór bundácska: ha a tűzben el nem ég, akkor igazán az és a herceg felesége leszek!"