ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-07-14 / 28. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Earész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő: SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Ifjúságunk és a közgazdasági egyetem. Esztergom, július 13. Amióta Székesfehérvár apostoli lelkületű püspöke kérlelhetetlen szigorral, de annál nagyobb igazsággal rávilágitott arra az aknamunkára, mely gigászi küzdelem közepette a magyar kereszténység szine-java ellen folyik, azóta az egész ország katholikus társadalma kezd felocsúdni lethargikus álmából, szervezkedést, sürgóst-forgást látunk a katholikusok táborában és a kiadott jelszó igy hangzik: Mentsük meg, ami még megmenthető! A háborúból a békére való átmeneti teendők foglalkoztatják vezető polikusainkat. Hogyha a jövő magyar generáció sziklaszilárd erkölcsi alapokon nyugvó neveléséről, fejlődéséről s minél céltudatosabb előrehaladásáról akarunk gondoskodni, akkor már jólelőre meg kell állapitanunk azokat a szükséges intézkedéseket, melyek ezt a reformtörekvést szükségessé teszik. Egy esztendeje annak, hogy a „Hangya" egymillió koronás alapítványával a közgazdasági egyetem megvalósulásának utja felé az alapkövet letette volt. A nagyfontosságú, bőkezű adomány azóta nem képezte vita tárgyát. A pozsonyi m. kir. Erzsébet Tudományegyetemen több tanszék betöltésével határozott ós elismerósremóltó jóindulatot tapasztalhattunk az akkori kormány részéről, csupán a közgazdasági egyetem kérdése maradt még mai napig megoldatlan kérdés. Már pedig ha soha, de az ezidőszerint tapasztalható nemzetiségi előretörések idejében nagyon is kívánatos, hogy a jövő magyar generáció nevelése a keresztény szellemben való megújhodás változatlan jegyében történjók s mi legelső sorban továbbra is az egyetemi élet magyar szellemben haladó továbbfejlődését minden irányban biztosítsuk. A képviselőház június 18-án tartott ülésén egy exponált nemzetiségű „követünk" azt a javaslatot találta helyénvalónak, hogy a pozsonyi egyetemen a tót nyelvnek is állítsanak tanszéket. Ha ez nem fog bekövetkezni, akkor— úgymond — a tótok cseh könyveket lesznek kénytelenek olvasni ! ? Más oldalról megint azt a szégyenteljes, megállapítást kellett hallanunk, hogy a fővárosi egyetem hallgatói közül 70 °/o a zsidó vallású hallgató. Mindezek a destruktiv jelenségek csak előmozdítják a magyar nemzet és a magyar föld jó hírnevének megcsorbítását, hiszen nagyon sokat nem kell ennek ellenkezőjét bizonyítanunk, mert — sajnos — -nagyon jól tudjuk, hogy kik, micsoda pénzzel vásárolták össze azt a földet, melyre elsősorban azoknak volna jussuk, . akik azt testük épségével megvédték. Amikor tehát elérkezettnek láthatjuk az időt arra, hogy a jövő magyar generációt távol tartsuk az ilyenfajta romboló, sőt veszéllyel fenyegető káros behatásoktól, az egymillió koronát adományozó „Hangya" a kormányhoz intézett felterjesztésében foglaltaknak eleget téve: sürgessük és hangoztassuk a közgazdasági egyetem mielőbbi felállítását, mint hazánk közgazdasági újjászületésének legelső s legfontosabbb feltótelét. Valamint a katholikus sajtó ügye olyan örvendetes módon közeledik a várva-várt megvalósidás stádiumába, éppen úgy nem lehet ma sürgetőbb, fontosabb, elengedhetetlenebb feladatunk, mint az, hogy a jövő magyar ifjúság nevelésének eminens kérdésében hazánk kereszté?iy katholikus, szintiszta magyar jellege és gazdasági megbecsülése legyen a vezető irányelv. Nap-nap mellett hangoztatják a többtermelés jelszavának előmozdítását. Ugyan mivel segítsük elő, milyen eszközökkel tegyük lehetővé gazdasági életünk eme evolucionális folyamatát, amikor az ehhez feltétlenül szükséges, hogy úgy mondjuk A.B.C. még mai napig sem látott napvilágot. Valahogyan ugy vagyunk ezzel a modern gazdálkodási problémával, hogy az elvétve előfordult s határozott sikereket felmutató eredményektől eltekintve, ennél többet sajnos, nem igen tudunk felmutatni. Mindezt pedig a közgazdasági egyetem volna hivatva nyélbe ütni s az eszmét megfelelő terjesztéssel ifjúságunk szivébe-lelkébe beleplántálni. A közgazdasági műveltség előbbrevitele, annak szociális ós kulturális fejlődése, a magyar föld iránti közömbösség és bizalmatlanság eloszlatása : ez legyen a jövő ifjúság vezető planétája. S amikor a sürgetésen kivül örömmel hisszük ós reméljük a közgazdasági egyetemnek rövid időn belül való megvalósulását, a nemes ügynek vélünk jó szolgálatot tenni azáltal, amikor kezünkbe vesszük annak a férfiúnak a közgazdasági egyetemről megjelent jeles tanulmányát, aki 1900-ban, a magyar gazdák kassai kongresszusán ' először vetette föl ezt a nagy horderejű kórdóst. Balogh Elemér, a „Hangya" nagynevű vezórgazgatójáó az első érdem, hogy a kérdést nem csak írásban, hanem élőszóval is terjesztette és a közgazdasági egyetemről szóló értékes tanulmányával mindenképen gazdagította szakirodalmunkat. Abban a nemes törekvésben és hazafias elszántságban, hogy most már a tizenkettedik órában meg nem szűnő erővel hangoztatjuk a közgazdasági egyetem felállításának szükségességét, a kórdós sikeres megoldása érdekében közöljük Balogh Elemér praktikus érzékével megirt könyvének egy-két részletét, mint olyant, melyet a közgazdasági reform-eszme helyes kikiakulásánál nem lesz szabad figyelmen kivül AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A tanitó úr. Irta : Mányiné Prigl Olg-a. Megcsókolta az alvó kicsiket S mig hullt a könnye lopva, csöndesen, Adta a, férfit, a bátort, erőst, Kit meg nem ijeszt könnyen semmisem. Piros szegfűt tűzött sapkája mellé, Feszesre húzta fáradt derekát, Csak ámult a falu, hogy meglátta A tanitó urat, mint rekrutát. Oly szépen állt a csukaszürke színhez Ezüstös feje, okos kék szeme, Beszédes szája, mely biztatva szólt: Győzünk ! — él a magyarok Istene. Ki soha fegyvert kézbe nem fogott, Ki bogárra sem taposott soha, Harcba és tűzbe öldöklő kedvvel, —Úgy indult a tanitó-rekruta. Sóhajtó esték halk, lágy zenéje Kísérte útján akárhova ment, Mesélő szaván búsongva örült A lepihenő, fáradt regiment. Azon éjjel otthon volt mindenik, Vele volt a ház nagyja, apraja, Meséje szárnyán ölükbe rakta mind A szépszavú tanitó-rekruta. Aludt a tábor, csak ő virrasztott, Szemére álom nem jött soha. Csak nézett egyre a vak sötétbe, S mély gondba borult sima homloka. Öt árva kis száj hívta egyre S az anyjuk, a kicsi, gyönge asszonya ; — Kitárta karját az éjszakába Es sírt a szegény, bátor rekruta. Másnap rohamra mentek a fiúk, A tanitó úr legjobban dalolt. Kurucos, pergő tüzes nótákat, Olyan jó kedve még sohase volt. Vígan taposták a deres mezőt, Ej haj! hiszen nem halunk meg soha ! De hogy mint kell, — azt is megmutatta A nótás kedvű, öreg rekruta. Ott messze, a lengyel mezők felett Akkornap törtónt a nagy diadal, Csodát művelt a fáradt fiúkban A tanitó úr ajkán az a dal. Repülve vitte őket előre, Mint az ős regék szent táltos lova, S a nagy mámorban észre se vették — Hogy elmaradt a dalos rekruta. Öt kicsi száj hiába hívja már, Elárvult a ház, az iskola. A szelid szemű, csendes tanító úr Már a legendák koszorús fia. Tüzes szekéren ment az égbe fel, Hogy sírját ne találják meg soha . . . Nem várja, hogy még majd megdicsérjék, Szegény, kopott, tanitó-rekruta. A sírját sem találják meg soha, De lelke szomorúan visszajár. Öt kis száj hivása egyre költi, Attól nem tud pihenni már. A gondverejtók kiveri arcát, S vérező szívvel bolyong tétova, A koldusbotra hagyott kis családtól — Nem tud nyugodni a hős rekruta!