ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-07-07 / 27. szám

franciák összelövödözni, ha majd német kézre kerül. S ki tudná megmondani, hogy mi vár még Velencére, Florenzre, Milánóra, Parisra. Nem fog-e az is Oroszország sorsára jutni, ahol a megvadult muzsikok felgyújtották a muzeumokat, palotákat, kastélyokat, lefe­jezték a márványremekeket s lyukakat ha­sítottak Verescsagin százezreket érő ké­pein. Betörtek Odessza mellett a Puskin mú­zeumba is, s az orosz Petőfi féltve őrzött, nagy gonddal összegyűjtött kéziratainál sza­lonnát pörköltek, amint egy hazatért fogoly magyar beszélte el. Szomorú idők, füsttel, vérrel irt sorok, a művészetek történelmében. Caysz. — Nagy az ijedelem a mozitulajdonosok kebelében, a duzzadó tárca alatt rejtőző szivek mélyén a kormánynak a mozik rekvirálására vonatkozó törvénytervezete miatt. A mozik mo­nopolizálása ugyanis inkább a zsebéhez, mint a szivéhez szól a mozitulajdonosoknak, kik a kul­túra terjesztésének szolgálatában legalább is annyi előnyt s kiváltságot vindikálnak maguknak, hogy ha már az állam a zsebükben akar kotorászni, akkor hadd dughassák ők is egyidejűleg a ke­züket a zsebükbe az állam keze mellé. A községi üzemű mozik a tervezet szerint afféle hatósági szórakozásosztó irodák lesznek, hová a röndór a kapu előtt szép párosan felso­rakozott tömeget a városi pecséttel ellátott szó­rakozási-jegy felmutatása mellett bocsátja csak be. A többgyermekes, többgondu családapák külön, élénkebb szinű elsőbbségi jegyet fognak kapni, mert ezeknek több kedélyfelfrissülésre van szükségük, mint például az agglegénysorban tengődő bankdirektoroknak. Aki hatósági orvosi bizonyitvánnyal tudja igazolni, hogy hajlamos a hipochondriára, az felemelt kvóta szerint kap mozijegyet. A fejadagot a kedólyügyek minisz­tere minden szezon elején külön rendelettel fogja szabályozni. Ha teszem azt rossz termés mutat­kozik, akkor a szellemi táplálék fejadagját bizo­nyos percenttel emelni fogják, viszont ha jól megverjük az olaszokat, akkor, — hogy a túl­ságos öröm meg ne ártson, — egy negyedévig csak sötét filmdrámákhoz adnak leszállított adagra szóló mozijegyet. A községi mozik üzemkezelése bizony nem lesz olyan egyszerű, mint most, hogy: megjött a film, fölcsavarjuk a kerékre, aztán brrkrr .... már táncol is a vásznon Rita Sachetto. Hát nem. A postán érkező filmet először beigtatják a vá­rosi igtatóba, aztán a szépművészeti tanácsos szignálni fogja a mozireferensnek, aki javaslatot terjeszt majd elő a kibocsátandó plakát, — bo­csánat: hirdetmény szövegére vonatkozólag. Ha 3. Kivánságok. Öregek mondják, hogy nem szabad az em­bernek kívánságai rabszolgájává válni; ez a mondás emlékeztet egy történetre, melyet a minap olvastam. Kínában élt hajdanában egy okos, tehetséges ember, aki azonban olyannyira varázs alá került, hogy a végén alig találta helyét. Koldus szegényen menekült az emberek közül és felhőkbe burkolt hegyek magányában bolyon­gott. Ott telepedett le az egyik sziklacsúcson és élete eddigi körülményeiről elmélkedett. Már már közel volt ahoz, hogy átadja magát a kétségbeesésnek, midőn egy hófehér hajú aggastyán jelent meg kísérteties öltözetben előtte. Az agg figyelmesen végignézte ós aztán szólt: „Egykor osztályosod voltam, — és midőn a másik térdre hullt előtte, homlokráncolva foly­tatta, — egykor te is az élet tartalmáról ós tör­vényeiről elmélkedtél mint én. De rajtad erőt vett ingatag szived hatalma ós kiforgatott minden józanságból. Én azonban legyőztem szivemet ós a szent törvény szerint éltem, mert tudtam, hogy csak igy leszek természetfölötti hatalommal felruházott szellem, kinek akaratával senki sem dacolhat. Kövesd példámat, változtasd meg érzéseid, gondolj állhatatosan a jóra ós azután próbálj igények nélkül élni!" Midőn emberünk észrevette, hogy a szellem isteni hatalommal rendelkezik, rögtön — kevés őszinteséggel — könnyekbe tört ki: „Rettentően ezt a szöveget a tanács elfogadja, akkor a leg­közelebbi közgyűlés elé vezérlik a filmet, mely elébb zárt ülésen meg fogja bírálni, hogy mi­lyen társadalmi rangú, nemű és korú közönség­nek mutathatja be a városi mozi a darabot. Mert a városi mozi, az más, az nem üzlet, az nem gscheft, az egy finom kultúrintézmény szaffiánba kötött erkölcstannal és birtokon kivül föllebbezhető zárószámadással. Tudom, hogy a zárószámadáshoz inkább kulcs kell, mint kultúra és erkölcs, de az ón fogalomköröm és eszme­társitási önfegyelmezettsógem már előre meg van zavarodva attól a gondolattól s kinos bizonyta­lanságtól, hogy ezentúl a községi moziba, mivel nekem ötezer koronán felüli jövedelmem, s csak négyen aluli gyermekem van, csak ugy jutha­tok majd be, ha a kedólyügyi tanácsoshoz jó protekcióm lesz. Pedig ón a mozit nagyon szeretem s épp azért féltem a községi üzemkezelés nehézségei­től s szekatúráitól. Én ugy szeretek szórakozni, hogy leszúrom az entrót a pénztárnál, de aztán ne álljon az utamba se röndér, se paragrafus, se szabályrendelet. Ezekből elég kijutott már a háború folyamán. Nekem a moziban jóizű neve­tés kell s nem bürokrácia. Pedig a községi mozi valami ilyesnek ké­szül. Szabályrendeletes községi üzemnek pénz­tárossal, ellenőrrel, számvevővel, tanácsossal, ruha­tárossal, jegyszedővel, sine curákkal, goromba­sággal, tessék váraival és deficittel. Holott a mozikhoz élelmesség, üzleti szel­lem, udvariasság, figyelmesség, izlés, no meg sok türelem kell, amit a községi üzemekben, — tisz­telet a kevés kivételnek, — még nem igen ta­láltam. Azért is ón át tudom érezni szívfájdalmát a mozitulajdonosoknak is, meg a publikum­nak is. Sz. Odesszai levelek. Irta: Lenz Ferene. Odessza, 1918., VI. 6. II. Mikor 1918. elején Trockij a középponti hatalmakkal kezdett a békéről tárgyalni és azt a világtörténelemben egyedül álló megoldást ta­lálta: „Oroszország leszerel, hadseregót hazaküldi, a háborút befejezettnek tekinti, — de békét nem köt" — már akkor a teljes felbomlásnak indult orosz hadsereg kétharmada részben otthon is volt s mint haditónyező nem jöhetett többé tekintetbe. Már január elején a hadseregek képviselői a sov­jetek középponti választmányának ülésén jelent­gették a hadsereg siralmas helyzetét. A második hadsereg (Armee) képviselője jelentette, hogy a front a fegyverszünet ideje alatt teljesen össze­omlott. Az első vonalak lehetetlen állapotban vannak, a drótakadályokat leszerelték, a fedezé­kek, kavernák széjjelrombolva, betemetve. Ugyan­szenvedek az éhségtől és a szomjúságtól. Fensé­ges szellem, gondolj a barátságra, amely minket egykor egybefűzött! Szánj meg, és adj valamit, amellyel éhségem csillapíthatom ! Eletem végéig I hálás leszek érte !" Az agg mosolygott: „Olyan vagy mint a kavics a kemencében, érzékeid sóvársága miatt szenvedsz annyira. Azonban egyszer teljesítem kívánságodat." Hangosan felkiáltott: „Hamu !" ós azonnal 4—500 rizzsel telt zsák termett előttük. „Ezzel a rizskószlettel" —szólt emberünk­höz — egész életedre kielégülhetsz. Azt mondják: akinek mindene van, az nem kivan semmit. Ugy hiszem, neked sincs semmi vágyad most már?" „Jótéteményed mélyen meghat" — szólt a másik — „de mégis volna még egy csekélyke kérésem. Rizst ugyan adtál uram bőséggel, de ez nem sokat használ, na csűröm nincsen, ahová elzárjam. Ha teheted, szerezd meg nékem ezt is !" A szellem bosszúsan kiáltott rá: „Nem tud­nál te magad is csűrt építeni, te telhetetlen, az­által, hogy valamit ebből a rizsből eladsz ? De ha már első kérésed teljesítettem, megteszem a másodikat is. Hamu!" — kiáltott újból, mutató­ujját felemelve. És azonnal számos csűr emelkedett fel a földből, melyek magukba fogadták a rizst. „Meg vagy most már elégedve?" „Igen" — felelt emberünk még mindig térdelve, — „azáltal, hogy ezeket a pompás csű­röket előteremtetted, teljesítetted legnagyobb kí­vánságom. Jóságod határtalan s ez örömmel tölt akkor a trén és tüzérség lóállományának hetvenöt százaléka már nem volt meg, az orosz paraszt elhagyta a frontot, de vitt magával két-három lovat, amelyekkel elhagyott otthoni gazdaságát gyarapítsa. Hasonló jelentéseket tettek az 5., 10., 12., 6., 11. és a román fronton álló hadseregek képviselői. Mikor áthaladtunk a volt orosz vonalakon, láttuk, hogy az állások elpusztultak, a tüzérségi állásokban messze sehol sincs ágyú és egy had­osztály frontszakaszát legfeljebb ha egy század tartotta megszállva. A fegyelem az egész orosz hadseregben megszűnt ós bizony a tömegek által meg nem értett bolseviki jelszavak alig fogják helyreállítani. A katonák Kerenszkij bukása után tömegesen tértek haza és senki sem kérdezte, hová mennek, senki sem próbálta őket visszatartani. Sokan a távoli szülőfalvakból hamarosan visszatértek a nagyobb hadtápi városokba, mikor az éhség kény­szeritette őket falvaik elhagyására és olyashová menni, ahol még élelmiszer volt. Dünaburg vá­rában január közepén körülbelül 200,000 katona volt, akiket csak az élelem tartott ott, akik ott naplopva őgyelegtek, politizáltak, lármáztak ós éjszakai lövöldözéseket rendeztek, amelyeknek szép számú áldozata is volt. A vezénylet a köz­legénység kénye-kedve szerint változik naponta többször is. Századok, osztagok, csapattestek vá­lasztják, elbocsátják, megverik, megölik vezetőiket az épen'uralkodó hangulat szerint. A vasúti állo­másokon hemzsegnek a frontról haza és hazulról a hadtápba utazó katonák. Az ötödik hadsereg parancsnoka, akinek ellenjegyzése nélkül az Armeestab semmi parancsa sem érvényes, február elején egy 22 éves fiatal­ember volt, egy vidéki színház volt színésze, aki­nek a katonák sok derült percet köszönhettek, meg is választották fővezérnek. Március hatodikán agyonverték. A pétervári garnisonban a kormány közvetlen befolyása alatt még ugyan van némi fegyelem, de kérdés, meglesz-e akkor is, ha a kormány már nem lesz olyan helyzetben, hogy elitcsőcselékét továbbra is becézni, dédelgetni tudja. Az orosz tisztek rangjukat letették. Egyen­ruhában járnak, de rangdisztinkció nélkül. Akik anyagilag függetlenek, úgy élnek, mint magánzók, akiknek vagyonuk nincs és pályájukat kenyér­keresetül választották, azok nyomorult munkával keresik meg néhány napi rubeljüket, hogy es­ténkint egy darab kenyerük, meg egy heringjük legyen. Egy májusi este elmentem az odesszai Jachtklub mólójára és béreltem egy csónakot, hogy rajta kissé kievezzek a tükörcsendes tengerre. Egy nagyon szurtos, piszkos, mezítlábas, rongyos alak mászott a mólón valami vitorláson. Szóltam neki, hozzon evezőt a bérelt csónakhoz. Hozott és felszerelte a ladikot. Aprópénzem nem volt, de munkáját meg akartam fizetni, egy marék cigarettát nyújtottam festókes, piszkos keze felé. el. De mondok valamit és gondolkozz rajta: ez a sok rizzsel telt magtár valóban pompás ajándék, de nincs-e lakásra is szükségem ? Ha az emberek ezt a sok rizst és csűröket látják, nem fogják-e a házat is keresni; ós nem fogják-e a nagy szellemet szűkkeblűséggel vádolni ? Nekem pedig nagyon fájna, ha az emberek efféléket beszél­nének Rólad!" „Igazán ravasz vagy s úgy tudsz kérni, hogy szinte kell, hogy teljesítsem kérésedet" — szólt az agg ós ismét felkiáltott: — „Hamu!" •— mutatóujját felemelve és nyomban gyönyörű házak emelkedtek, telve ékességgel és fénnyel, szépek, mint a Mikádó palotája. „0 köszönöm, ezer hála!" — kiáltott em­berünk homlokával 9-szer érintve a földet — „Rizs, csűrök és ez a lakás, f —- most már igazán nincs semmi kívánságom. És mégis — vájjon nem fognak-e az emberek bolondnak tartani, hogy ennyi minden mellett még csak egy réz­darabot sem mondhatok a sajátomnak? Grondol­kozz csak e fölött! Ha még ezt is megadnád nekem, ó hatalmas szellem, ha öt, vagy hat arannyal, ezüsttel telt szekrényt, három vagy négy láda mindenféle ruhát ajándékoznál, nem volna semmi kívánságom többé; nem kérnék egyáltalán semmit tőled, még akkorát sem, mint egy újszülött csecsemő hajacskája!" Az agg egy percre szótlan lett a bosszúság­tól, de aztán gondolta magában: Már annyival megajándékoztam ezt az embert, hogy ráadásul még ezt is megtehetem érte, akkor legalább min­den vágya beteljesül.

Next

/
Thumbnails
Contents