ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-05-06 / 18. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szarn ara 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A háborús konjunktúra képviselői. Esztergom, 1917. május 5. Ugy hisszük, hogy csordultig megtelt a keserűség pohara, az isteni Gondviselés kifürkészhetetlen akarata folytán végső befejezéséhez közeledik ez a rettenetes emberpusztitás és a világdráma színpadán a függöny végre valahára legördül. Semmiesetre sem lehet túlzásnak mondani azon állítást, hogy csak a békekötés után fog majd bekövetkezni a népek és nemzetek harcának legkomolyabb, legmegfontolhatóbb ideje, hiszen ennek minden fázisától függ a nemzetek sorsa, jövője és valamint nem kíméltünk áldozatot, nem riadtunk vissza soha el nem képzelt erőmegfeszitésektöl a háborúban, — éppen ugy résen kell lennünk most, a békekötés tizenkettedik órájában: a katholikus Magyarország felépítésének idejében. Akkor fog bekövetkezni a mérlegcsinálás ideje! Össze kell halmoznunk mindazt, amit a háború felszínre vetett: bút és bánatot, szenvedést és nélkülözést, lelketlen spekulációt és velőtrázó árúuzsorát s igy felfegyverkezve kell szembeszállni a legnagyobb harccal, hogy megingathatatlan alapkövét tehessük le Magyarország gazdasági és kereskedelmi életének. Hogy ebben az országban sok-sok szégyenteljes dolog adta elő magát, hogy akadtak emberek, akik keresztülgázolva minden erényen, érthetetlen emberi leleményességgel — de szégyenteljes s megbocsáthatatlan gazsággal — szerezték azokat a milliókat, melyeket ma — sajnos — birnak: mindez most már megtörtént és az elmúlt idők legsötétebb pontjait fogja mindenkoron képezni. Kötelességünk lehet elsősorban bonckés alá venni mindazt, amit minálunk „szabad kereskedelemnek" szoktak nevezni, amihez a bankokrácia olyan szívesen adja oda magát, hogy a háborút üzletnek, a konjunktúra nagyszerűén összeillő idejének tekintse és árufelhalmozástól'kezdve a közellátás és közélelmezés bármilyen kérdésébe belekontárkodjon, ami számára üzletet s minél nagyobb hasznot jelent. Nap-nap után olvassuk azokat a mérlegeket, melyeket a fővárosi bankok egymásután kiadnak és az a tiszta nyereség volna hivatva jelképezni azt a dicsőségteljes munkát, amit mások (?) verejékével elvégeztettek, — legyen hirdetője annak az uralomnak, melyet legújabban földbirtokpolitikának többtermelés jelszavával akarnak minálunk — igen ügyes cégér mellett •— meghonosítani s legyen az a tiszta nyereség egyszersmind legékesebb dokumentuma és esetleges forrása annak a helynek, ahová majdan bátran fordulhatunk, ha a nemzetnek milliós beruházásokra lesz szüksége. Szolgáljon itt ízelítőül egy-két fővárosi pénzintézet nemrégiben kiadott mérlege. 1916. tiszta nyereség többlet 1915-tel szemben 18,005.006 K 56 f 2,836.047 K 30 f. 16,431,208 , 38 , 1,541.918 , 60 „ Pesti Magyar Kereskedelmi bank ... Magyar Általános Hitelbank Magyar Bank és Kereskedelmi R, T Leszámítoló Bank Pesti Hazai Első Takarékpénztár ... ... 10,387.732 , 04 , íme öt fővárosi pénzintézet egy év leforgása alatt hetven és fél millió korona tiszta nyereséget 14,334.453 , 85 11,321.737 „ 85 790.821 „ 30 mutat ki. 1915-ben Budapesten 97 pénzintézet működött ! — Hiszen jó volna igy; ezek a szédületes számok egyrészt ennek az országnak gazdasági és kereskedelmi presztízsének s erejének kétségbevonhatatlan bizonyítékai, de viszont nézzük csak, hogyan csúszik egyidejűleg a föld a magyar gazdatársadalom kezéből olyanok birtokába, akik azt soha meg nem művelték és azt a földet portékának tekintve, úgyszólván kisajátítani akarják ezt a bankok számára. A Magyar Gazdaszövetség februárban tartott rendkívüli közgyűlésén hangzott el, annak igen népszerű szónokától egy igen találó hasonlat, mely szerint: „A párnázott foggantyus kupónvágó olló és a durva ekeszarva között mégis csak nagy a külömbség." Valóban, látjuk a különbséget a háború előtt, alatta és annak végeztével, kik bírták akkor a földet és kik fogják azt magukénak valihatni, ha majdan felpántlikázva, rozmaringos bokrétával jönnek haza édes testvéreink, akik ezt a földet testük épségével megvédték. — És itt szögezzük le az immár harmadéve duló világháború legszégyenteljesebb jelenségét: a nagytőke rettenhetetlen hatalmát és azt a tehetetlenséget, amely ennek óriási terjeszkedését kisérte! Van azután a háborús konjunktúra kiaknázóinak még egy fajtája, akik ugyancsak szabadon garázdálkodtak ebben az országban és senki sem érezte magát hivatottnak arra, hogy ezt a szégyenteljes állapotot mogszüntesse. Csak ugy hevenyében állítottuk össze azt a statisztikát: miféle üzleti vállalatok alakultak ez év három első hónapjában, a kereskedelem melyik ága volt a „legkeresettebb", végül pedig kik lehettek azok, akik a háborút üzletnek és a hirtelen meggazdagodás idejeAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az egerek. -rr- Prosbauer Márton. — Ford.: Szabó Nándor. A k—i hadtestparancsnokság hivatalos helyiségében ült a két szolgálattevő titkár és halkan mulattak. — Mondd csak Ivánovics Pável, mit akart tulajdonképen tegnap este az a patikus tőled? Svinka Ivánovics Pável kacsintott a bal szemével, szusszantott egyet az orrával és úgy nézett kollégájára és barátjára, Kovaleff Gabrilovics Gregorra hunyorgatva: Nos hát testvérkém, mit akart? — kérdezte viszont. — Szállítást? — találgatta Kovaleff — azt nem lehet. Azt most mind a moszkvai központ adja. .. sajnos! — tette hozzá nagyot sóhajtva. Svinka Pável csak rázta a fejét. — Nem, nem szállítást akar. — Hát akkor a katonaságtól akar szabadulni — bólintott Kovaleff megértőleg — pedig az sem megy könnyen. — Miért ne? Előjegyzem egyszerűen arra a liszfára, amelyen a szanitéc szolgálatra alkalmasak állanak, sohasem kerül rá a sor, oly sokan vannak már előjegyezve. — Épen emiatt nem megy, te tökfilkó! •— oktatta Kovaleff, aki úgylátszik, nagyobb tekintélyű volt kettejök közül. — Ezen a lisztán már háromszor annyi van, mint amennyit szabad lett volna felvennünk. Van talán valami jó kifogásod, ha a vizsgálóbizottság jön? Svinka sajnálkozva ringatta fejét és vastag ujjaival a bajuszát vakargatta. Nagy kár, hogy nem megy ez tovább. Egyáltalában ez a liszta-rendszer valóságos nyomorúság! Ezelőtt az ember egyszerűen eltüntette, ha véletlenül egy bizottság jött és ami nem volt itt, nem is lehetett ellenőrizni. De ujabban az az átkozott rendelet jelent meg, hogy a titkárok könyveikért felelősek és csupán az egyszerű „eltűnés" már eleve egy évi börtönt von maga után. Az ördög hozta ezeket a németeket akik hibásak abban folytonos győzelmeikkel, hogy a nagy urak ott fenn roszkedvűek lettek és most mindenféle undorító rendeleteket fundálnak ki. Svinka Pável nagy gondjában felsóhajtott. Azután magához vonva idősebb kollégáját, kérdezte: Mit tegyünk most pajtás? — Nem tudom, — morgott a másik — meg kell fontolni; s attól függ, mennyit akar adni? — Még nem nyilatkozott, én azonban éreztettem vele, hogy 1000 rubelen alul nem megy. Kovaleff felnyögött: Pável, te igazán állat vagy, ökör vagy! 1000 rubelért felmenteni azt .a pirulagyárost. Kocsis vagy te, hogy mindenkire egyforma taksád van? Kutya az a patikus, hogy annyira lebecsülted? Fölháborodásában felugrott. Ekkor kinyílott a vezénylő tábornok dolgozó szobájának ajtaja és maga gróf Dimitrieff tábornok ő Excellenciája jelent meg az előszobában. Kovaleff dühös felpattanása egyszeriben mély meghajlássá változott. Svinka is felemelkedett és mind a ketten, mintegy kórusban mondták: Jó étvágyat kívánunk alázattal Excellenciádnak, jó étvágyat ! A tábornok jóakaratúlag bólintott és átcsörtetett a szobán; hirtelen azonban megállt. — Hallja csak Kovaleff, izé, mit is akartam mondani, itt az én szobámban egerek vannak, undok egerek! — zörgött. Kovaleff összecsapta a sarkát: De Excellenc — kiáltotta felháborodva — hogyan lehetséges az, itt azonnal kell valamit tenni! ' — Igen, kérem intézkedjen, hogy ezek a kellemetlen állatok kipusztuljanak, mert már világos nappal is szaladgálnak a papírkosárban. Tehát minél előbb gondoskodjanak — jó étvágyat! Sapkájához emelte egy ujját és az ajtó felé lépett. Kovaleff és Svinka ismét kihúzták magukat. — Mit képzel ez magáról — szólt Kovaleff halkan s fejével az ajtó felé intve — az egész parancsnokságon vannak egerek, csak éppen nála ne legyen egy sem! — Na de mit tegyen az ember ilyenkor ? — kérdezte Svinka. — Semmit, — szólt Kovaleff. — Mit gondolsz, hogy én most nekiállok egeret fogni? — Nem, noha megtehetnéd, — tette hozzá Svinka, — persze, ha az ember kamravadász volna és hivatalból kötelessége lenne — akadozott és kollégájára nézett. — Gondolod, hogy hivatalból kötelességünk ezzel vesződni? — kérdezte Kovaleff — ej, de mit lehetne felszámítani, 10 vagy 20 rubelt, manapság ez nem pénz! Az óra tizenkettőt ütött. — Különben itt az ideje, hogy ebédelni men-