ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-03-11 / 10. szám

1917. március 11. ESZTERGOM 5 * A hercegprímás az Oltáregyletnek. A bibornok hercegprímás ujabban 100 koronát adott az esztergomi oltáregyletnek s ezzel 500 koronát tesznek ki azon adományok, amelyekkel a most ren­dezendő kiállítás sikerét előmozdította. * A nyári időszámítás. A belügyminiszter értesítette a hatóságokat, hogy a nyári időszámí­tást ez évben is elrendelik. Az erre vonatkozó rendelet a napokban jelenik meg, s a belügyminisz­ter felhívja a hatóságokat, hogy ez idöszámilás életbeléptetésére tegyenek meg minden előzetes intézkedést. A nyári időszámítás április 1.-én lép •életbe s egészen október l-ig marad érvényben A változás nem fogja érinteni a vasúti menetrendet •és a hivatalos órák beosztását. Hogy a belügymi­niszter ezt hogyan érti, arra vonatkozólag bizo­nyosan a megjelenő rendelet ad majd bővebb fel­világosítást, mert igy nem tudjuk elképzeni, hogyan lenne összeegyeztethető a kétféle időszámítás közti egy óra időkülönbözet ? * Maszlaghy v. püspök adománya. Masz­laghy Ferenc v. püspök, prelátus-kanonok a „Ke­resztény Szeretet Országos Gyermekvédő Művé­nek 200 koronát adományozott. * 10,000 imakönyv a katonáknak. Az esz­tergomi főkáptalan a március 9 én tartott tanács­ülésen elhatározta, hogy a harctéren küzdő kato­náknak tízezer imakönyvet ajándékoz. Az ima­könyveket a sz. István társulatnál már meg is rendelte. * Esküvő. Reisinger Rezső cs. és kir. fő­hadnagy f. évi március hó 11-én d. u. l kh kor vezeti oltárhoz Havas Irmuskát az esztergomi vizivárosi plébánia templomban. * Katonai kitüntetés. Az olasz harctéren harcolt Draxler Gyula császárvadász és résztvett ezredének a Costa d'Agrán intézett rohamában. Az ifjú vitéz ezen alkalommal nagyon kitűnt vitéz magatartásával. A rohamból megsebesülve került ki, most megkapta jutalmul a kis ezüst vitézségi érmet. * Felvétel a polgári iskolába. A polgári iskola igazgatósága szives tudomására hozza az érdekelteknek, hogy felsőbb rendelet folytán a polg. II., illetve III. osztályába az el. isk. V. vagy VI. osztályából felvételi — illetve különbözeti vizs­gálattal az átlépés nincs megengedve. Aki a II. vagy III. osztályba óhajt felvétetni, köteles az I—II. osztályról szept. hó elején magánvizsgálatot tenni s eziránt folyamodványát előzetesen a fő­tisztelendő Főegyházmegyei Főtanfelügyelőséghez beadni. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál az igazgatóság. * Az iskolásgyermekek ruházása. A vallás­<és közoktatásügyi miniszter rendeletet intézett az ország összes tanintézeteinek vezetőihez a tanuló­ifjúságnak ruhával és cipővel való ellátása dolgában. E rendeletében arra való hivatkozással, hogy úgy­szólván az összes szövet- és vászonnemű, a cipő felső- és talpbőrkészlete a hadsereg részére le­foglaltatvan, felkéri a tanügy munkásait, hassanak oda, hogy minden avult, de szükségből még fel­használható anyag a tanulóifjúság és a polgári lakosság részére okos takarékossággal s hazafias megalkuvással felhatználtassék. Az elnyűtt cipők és ruhák anyagának újból való át- és feldolgozá­sára, újból való felhasználására különös gond for­dítandó úgyannyira, hogy a legcsekélyebb érték­nélkülinek vélt foltocska se vesszék kárba. Cipő­és ruhajavitó műhelyek felállítását ajánlja, melyek­nek vezetői tanítók, munkásai pedig tanulók vol­nának, kiknek a hadvezetőség a katonai műhelyek­ben szívesen nyújt módot arra, hogy az erre való készséget elsajátítsák. Minden cipő a legszélső le­hetőségig kijavítandó, az elnyűtt ruha kifordítandó, mert nemcsak a ruházati anyagban való hiány van emelkedőben, hanem a tisztességtelen speku­láció e cikkben is mértéken felül való áremelkedést idézett elő és ez a kérdés igen sok családra a mai nehéz élelmezési viszonyok között ólomsullyal nehezedik, főleg ha több gyermeke is van. A ta­nárokhoz és tanítókhoz intézett kérelmét a kul­tuszminiszter megtoldja azzal is, hogy az óvodákba, napközi otthonokba vagy más iskolába járó sze­génysorsú tanulóknak lábbelivel vagy ruházattal való ellátásának kérdéseiben a fenti szempontok figyelembevételével a gyermekek felruházásával foglalkozó jótékonysági egyesületeknél, asztaltár­saságoknál hassanak oda, hogy a viselt ruháknak, cipőknek összegyűjtését, átalakítását, kifordítását is vegyék fel programmjukba. A tanítónőknek el­tiltja a fenti rendelet a piperekézimunkák készít­tetését, inkább ruhajavitás, foltozás tanítandó, a tanítókat pedig kéri, hogy a slöjdmunkával kap­csolatban fatalpak előállításával is foglalkoztassák tanulóikat. * Adományok a Szent Vince-egyletnek. Brühl József és dr. Machovich Gyula prelátus­knnonokok az esztergomi szt. Vince-egyesületnek 100—100 koronát adományoztak oly célból, hogy a pénzt érdemes szegények felsegélyezésére for­dítsa. * Népakadémia. Az Esztergom-szenttamási és vizivárosi kath. olvasókör (Vörösmarthy-utca 13.) ma este 6 órakor ismeretterjesztő előadást tart a következő műsorral: 1. A mozi. 100 vetített és 5 mozgóképpel. 2. Imádság. Szép Ernőtől. Szavalja 3. Ott a kéklő bérceken túl. Énekli: Szabados Jenő. 4. István vitéz. Dávid Lászlótól. Szavalja: Tóth Aranka. Tagoknak belépti dij nincs. Nem tagoknak I. hely 90 fill., II. hely 60 fill, és III. hely 40 fill. Főpróba délután 3 órakor 30, 20 és 10 filléres belépti dij mellett lesz megtartva. * Adományok az Oltáregyletnek. Az Esz­tergomi Oltáregyesülethez a napokban a következő nagylelkű adományok érkeztek: Méltóságos Főkáp­talan 100 K. Schiffer Ferenc prelátus kanonok 100 K, melyből a sz. Anna-zárdai óvodának 50 kor.-t és a sebesülteknek 50 kor.-t juttatnak, Bayerné sz. Schalkház Gizella 100 K., ebből 50 K. a rok­kant, 50 K. a sebesült katonák részére, Rochlitz Arthur gyógyszerésztől 20 doboz sebtapasz a sze­mináriumi és a Vöröskereszt hadikórházak részére. Hálás köszönettel nyugtázza özv. Reviczky Gáborné. * A burgonyával való takarékoskodás. A legfőbb tömegehlmicikknek, a burgonyának kimé­lése szempontjából az ültetési idő közeledtével egy szakember azt az érdekes tanácsot adja, hogy a régi szokástól eltérőleg, mikor egy fészekbe 3—4 krumplit is szoktak dobni, teljesen elegendő, ha az ilyenkor zárt pincékben tartott s csírázásnak indult burgonyának letördelt csiráit alig nyirkos homokba eltéve, védett helyen levő kertek kellőleg előkészített talajába, esetleg melegágyszerűleg ke­zelt földjébe alkalmas időjárás esetén kiültetjük úgy, hogy a fészekbe ültetett 3—4 szál krumpli­csirát a föld teljesen befödje. Fagyok ellen törek­szalma rászórásával lehet a talajt védeni, de min­denesetre jobb az ültetéssel addig várni, mig a talaj valamennyire fölmelegszik, mi déli oldalnak fekvő, homokos kerti talajoknál mihamarabb bekö­vetkezhetik. Addig a burgonyát esetleg nem kell lecsirázni. A krumpliágy földjét nem szabad túl­nedvesen tartani, mert akkor az elültetett csíra megrothad. * Hajójárat megnyitása. A M. F. T. R.-T. igazgatósága hirdetményt bocsátott ki, mely szerint az átkelési hajójáratokat Nagymaros és Visegrád közt az idei március 5.-én ismét megnyitotta. * A gőz- és kádfürdő szünete. A főkáp­talani gőz- és kádfürdő a jövő hét folyamán hét­főtől kezdve szombat reggelig kazántisztitás miatt szünetelni fog. Szombaton reggel megnyílik az üzem és a fürdő ismét a közönség szolgálatára áll. * A tyűktojáskereskedés farsangja hosszú böjt után ismét megkezdődött, illetve az országos közélelmezési hivatal főnökének legújabb rendelete szerint újból földerült. Eddig ugyanis szállítási igazolvány nélkül tojáskereskedőknek s azok „meg­bízót tainak", kiket mi köznyelven beszélő jámbor polgárok „kofáknak" neveztünk, Budapestre nem volt szabad tojást szállitaniok. Báró Kürthy ezt a rendeletet hatályon kivül helyezte, amennyiben a vidéki törvényhatóságokhoz rendeletet küldött, melyben kimondja, hogy egyes fogyasztási körze­tek nem zárhatják el termékeiket a többi körzetek elől s kiviteli tilalmat nem állithatnak föl. Intéz­kedik a tekintetben is, hogy iparigazolvánnyal el­látott tojáskereskedőket s azok alkalmazottait, — a kofákat, — akik pedig a közfelfogás szerint sok visszaélést követtek el, — bevásárlásaikban akadá­lyozni nem szabad. Közli még a rendelet, hogy a tojás árára vonatkozó maximálást megszün­teti s a tojás árát a kereskedők ezentúl a hivatalos idöközönkint megjelenő árjegyzék alapján állapit­hatják meg a kiskereskedők hasznának hozzá­számitásával. Ez a rendelet természetesen csupán Budapestnek kedvez, Esztergomot azonban alig érinti. Itt eddig sem volt tojás kapható, ezután sem lesz. Ami lesz is, azt sem vesszük meg. Kinek telik ma ilyen fényűzési cikkre ? — Pedig az esz­tergomi rendőrség éppen a minap büntette meg Cseri Lajosné ágói lakost 50 koronára, s több esztergommegyei kisbirtokost 8—15 koronára, kik szállítási igazolvány nélkül akartak Budapestre tojást szállítani. Most már vigasztalódhatnak Cseri et comp., bevasalhatják a tojáskereskedelem terén felmerült differenciáikat a budapesti gyomorbajos betegeken, kik végtére is inkább esznek drága tojást, mint emészthetetlen gyomorpuffasztó babot. * Márciusi ünnepség. Március 15 én csü­törtökön, a magyar szabadságharc emlékünnepén az Esztergom-szenttamási és vizivárosi kath. kör ünnepélyt rendez. Ez alkalommal szinre kerül a „Talpra magyar" cimű 3 felvonásos színdarab. Kezdete este l U 8 órakor. Belépti dijak: I. hely 90 fill., II. hely 60 fill, és III. hely 40 fillér. * Közélelmezési kihágások büntetése. Az esztergomi rendőrkapitányság nemcsak az üzleteket s a piaci árusokat, de a malmokat is szigorúan ellenőrzi, hogy a közélelmezési rendeleteket pon­tosan betartják-e s szigorúan birságolja a rende­letek paragrafusai közt búvócskát játszó molnárokat. Igy a közelmúlt napokban S. F. esztergomi mol­nárt azért, mert őrlési igazolvány nélkül elvállalt gabonát megőrlésre s egyéb, malmában tapasztalt szabálytalanságok miatt 300 koronára bírságolta. Ugyancsak 150 korona birsággal sújtotta M. J. pilisvörösvári lakost, ki szállítási igazolvány nél­kül lisztet szállított. * Nem lehet hamiskodni. Egyik szegény esztergomi család három nőtagját erdei falopáson érte az erdőőr s mikor igazolásra szóllitotta fel őket, a fatolvajok hamis név bemondásával akarták tévútra vezetni az erdőőrt, ki azonban élvén a gyanúval, előállította őket a rendőrségen, hol ki­sült a hamisság. A három deliquenst a rendőrka­pitány a hatóság félrevezetéseért 10—50 korona pénzbirságban marasztalta el. * A járdák tisztántartása. Az esztergomi rendőrkapitányság kihágási bizottsága március hó­ban a hónak és jégnek a gyalogjárókról való el nem távolításáért lefolytatott kihágási eljárások során 120 ítéletet mondott ki, kóbor ebek baran­golásáért pedig 80 ebtartó gazdát büntetett meg. Mindkét dolognak szigorú büntetését nagyon he­lyeseljük a város lakossága testi épségének megóvása és biztosítása szempontjából. * Nyitramegyei tanítók háza. A Nyitra­megyei tanítók házában létesítendő nyitramegyei tanítók hadi árvái alapja javára Csernoch János hercegprímás már emiitett adományán kivül gróf Batthyány -Vilmos nyitrai püspök 1000, a nyitrai székeskáptalan 200, Bjelik Imre tábori püspök és dr. Csárszky István esztergomi prelátus-kanonok 100 — 100 koronát adományoztak. A nemesszivü adományokért ezúton is hálás köszönetet mond a nyitramegyei tanítók háza ügyv. gondnoksága. * A számlák nem kerülnek az uj bélyeg­fokozat alá. Az űj bélyegtörvény életbeléptetése óta a kereskedők bizonytalanságban vannak a kü­lönféle bélyegfokozatok miatt. Különösen azt nem tudják, hogy melyik táblázatba tartozik a számla. Tájékozásul közöljük, hogy a számlabélyeg az új illetéktörvény dacára is teljesen változatlan marad Éppen most jelent meg és Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében kapható: Krisztus keresztje borűs napjaink világossága. Nagyböjti körlevél, melyet híveihez intézett dr. Csernoch János bibornok, hercegprímás, esztergomi érsek. Ára példányonként 24 fillér, 100 példány 20 K. Kapható továbbá, mig a csekély kész­let tart, Öeminenciájának 1916. évben ki­bocsátott nagyböjti körlevele is: R lelkierő a nemzetek igazi ereje. Ára példányonként 20 fillér, 100 pld. 16 K. Ugyanez tót nyelven is megjelent.

Next

/
Thumbnails
Contents