ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-03-04 / 9. szám

XXII. évfolyam. Esztergom, 1917. március 4. 9. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara Ifi fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A háború s az uj birtokpolitika. Esztergom, 1917. március 3. A magyar föld nagyon divatba jött népszerű s életkérdéses théma lett. Az országgyűlésen, a hirlapsajtóban s a szakmunkákban az agrár reformokat, mint a háborúval kapcsolatos államszocializmus gerincét hirdetik itt is, ott is. Politikusok, egyházi s világi vezéregyéniségek, nagy gazdák, ipar- s bankbárók egymásután adják le nyilatkozatukat arról, hogy miképen képzelik az uj magyar földbirtok-politikával a nemzeti izmosodást biztosítani. És minden okoskodás megegyezik abban a végső következtetésben, hogy a föld termelő ereje gazdasági megújhodásunk s ezzel állami jövőnk alapja. Ez a nagy igazság különben nem uj dolog. Csak a háborúval járó óriási gondok és terhek állították újra előtérbe, amikor a háborús 25—30 milliárdos adósság terhére alapot keresünk. Most érezzük, hogy a mezőgazdasági haladást az államtól túlzottan űzött merkantilista politika nálunk mennyire háttérbe szorította. A háborúnak kellett jönni, hogy itt járó német szövetségesünk útmutatására, meglássuk az irigyelt magyar földnek gazdag erejét s késztessük azt áldott képességének ^kiaknázásával oly termelés fokozására, hogy egyrészt a ránk nehezedő terheket elviselni, másrészt a hősi halált haltak s a rokkantak tűzhelyét megmenteni segítsen. A uj birtokpolitika jelszava: Minél többet termelni. Sok szó esik a nagybirtokról s kisbirtokról, a bankbérletről s a parcellázásról. A nagytöke mintagazdaságokat hirdet s üzemi hitelt akar adni a közép és kisbirtokosnak az albérletekre. Vállalja a nagybirtokok bérletét s nagy befektetést igér a belterjes üzemformára. Mivel a föld előkészítésében, a termény ápolásában s betakarításában stb. a gépeknek s ezekkel a gőz, motoros erőnek elhatározó szerepük van, a nagy gazdaságok óriási előnyben vannak a kis gazdaságok fölött. Viszont az is tagadhatlan, hogy Magyarországon a birtokelosztás aránya nem egészséges a közép- és kisbirtok fejlődésére. Az uj birtokpolitika tehát, amidőn több termelést sürget, egyben már szociális szempontból is a közép és kisbirtok segítségére kell, hogy siessen. A birtoktagozás, az irányítás, a támogatás, a kitanitás elengedhetetlen feltételek, de nem elegendők. A közép, főképen a kisbirtokos osztály nemzettartó pillére az államnak! erősítésére tehát meg kell adni a szükséges feltételeket. E feltételek abban állanának, hogy a házi kezelésű nagybirtok, mely a sulyosodó munkás viszonyokkal a rája váró terheket sok helyen amúgy se fogja igen elbírni, nagy forgó tőkéje is szórványos lesz, — önönmagát decentralizálná a birtokbérlettel. De ne egyenest bankokkal, hanem magukkal az érdekelt birtokosokkal. A bankbérlet legtöbbször kihasználást jelent s a bankok bérlet-tevékenysége mint a képviselőházi s egyéb gazdasági intézmények tanácskozásai igazolják, csak nagy ellenakciót provokálnak a gazdasági életben a nagy tőke ellen s a plutokratáknak a birtokos osztály verejtékéből nagy, fáradságnélküli jövedelmet produkálnának. A birtokpolitika keretében, nem lehet mellőzni az egyházi birtokkezelés reformját se. A másfél millió hold katholikus egyházi birtok (a többi felekezeteké Va millió hold) a földkérdés megoldásánál nagy sull/al bir a több termelésre nézve. A több termeléshez kellő hozzáértés s vezetés, megfelelő munkaanyag s szükséges felszerelés szükséges. Színvonalon álló invesztíció nélkül nincs intenzív s modern üzemű gazdálkodás a legkiválóbb tisztikar mellett se. Hogy az egyházi birtoknál ebben legtöbb helyen nagy hiányok vannak, az tagadhatlan nyílt tényállás. Nem keresik az invesztícióhoz a megfelelő arányú tőkét, de sokszor a kedv is hiányzik hozzá. Nem alakult ki még általánosan az*a tendencia, hogy tulajdonképen nem az egyéni célra, hanem az intézmény javára kell gazdálkodni. Még mindig megelégednek sok egyházi birtokon azzal, hogy csak a javadalmas szükségletek igényét fedezzék. Ami különben a magyar földbirtokos osztály általános betegsége. De hogy mennyit s mit lehetne még abból a birtokból kihozni, hogy a jövedelemfokozással mennyi kultusz és kulturcél juthatna erőforráshoz, hogy a birtokhoz nemcsak a javadalmasnak, hanem az egyházi érdeknek is köze van, az még sajnos nem alakult ki az egész vonalon otthonos gazdasági elvvé. Éppen ezen jelenség miatt látjuk, hogy a most folyó birtok politikai eszmecserékben s munkákban, nagyobbrészt elég jóindulattal s élénk érdeklődéssel foglalkoznak az egyházi birtokpolitika jövőjével is, az ahhoz kötött nemzeti, kulturális s szociális érdekek szempontjából. Ezen bajok megszüntetéséhez a pénz, tehát tökeszükséglet igénybevétele áll elő. A modern intenzív gazdálkodáshoz szükségelt nagyobb arányú ipari üzemmel kapcsolatos invesztíciót amortizáció utján esedékes kölcsön utján lehet megnyerni. Ha több helyen a javadalmi törzsvagyon erre nem lenne elég, lehet felhasználni alapítványi s egyéb kölcsönt is. Necsak egy javadalmas, hanem az utód is viselje a nagyobb befektetés terhét, amely a cél érdekében amúgy is meghozza a hozott áldozat arányában annak gyümölcsét. Egyházi szociális s nemzeti érdeket kell együttesen szolgálni AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A szegény asszony diákja. Irta: Csite Károly. Husz évvel ezelőtt az iskolai év elején a nagy diákvándorlás idején ősz hajú, görnyedt hátú, kopott ruhás anyóka fürkésző, kék szemű kis diákkal szállott le a városi álomáson. — Megérkeztünk, fiam. Itt tanult szegény boldogult édesapád és nagyapád is. Az utunk gondterhesebb része azonban még hátra van: hol találunk neked való, megfelelő s olcsó szállás- és ellátási helyet a városban? A kijárat előtt megszóllitotta az öreg nénit egy hasonló kopott ruhás anyóka: — Van-e már lakása a kis fiúnak, édes asszonyság ? — Nincs még, lelkem, most hozom először felsőbb iskolába az árva kis unokámat. Tanitó volt a megboldogult édesapja és nagyapja, az én boldogult jó uram is s igen szeretném, ha Isten engedné, hogy ebből is tanitó lehetne. —- mondta a kisfiú nagyanyja. — Adnék én neki szállást és ellátást, ha nem vetnék meg a szegénységemet. Jó csendes, nyugalmas helye lesz nálam! — Igen szívesen adom kigyelmedhez kis unokámat, ha elfogadja annyiért, amennyit tudok érte fizetni. Mert szegény vagyok, csak havi 14 korona nyugdijat kapok magam után, unokám után pedig négyet. Összesen tizennyolc koronát s azt szántam a kis unokám teljes ellátására. Magam úgyis csak abból élek, amit kőtögetéssel tudok keresni. •— Én meg nem kívánom, hogy az összes nyugdiját nekem fizesse. Tizenhat koronával is megelégszem, természetesen ha a kis fiu is megelégszik az én szegénységemmel. — Oh hála légyen a jó Istennek, hogy öszszevezérelt kigyelmeddel! — hálálkodott az öreg tanitóné boldogan. Városvégi kicsi hajlék, utolsó kis szobácskája fogadta lakóul a kis diákot, mégis olyan boldog volt benne. Hűséges gondozója volt a csupa szívvel, jósággal megáldott Sára néni, aki ép ugy, mint a nagyanyó, kőtögetéssel kereste meg a mindennapi kenyerét. A hosszú téli estéken az asztal egyik végében Gabi, a kis diák tanulta leckéjét, az asztal túlsó végénél pedig Sára néni kötögetett. Gyakran megtörtént vele, hogy elszunnyadt az asztalra borulva s kötése kihullt a kezéből. Sokszor órahosszat aludt igy és egyszer azt álmodta, hogy egy kis angyal szállt le hozzá s vele szemben az asztalnál csodálatos gyorsasággal kötötte tovább az ő harisnyáját. Mikor nagysokára felébredt, a kötése mellette feküdt az asztalon s nagy meglepetéssel, csodálattal azt tapasztalta, hogy a harisnyaszár félarasztnyiyal nagyobbodott azóta, hogy abba hagyta kötését. És azután is rohamosan növekedett a harisnya, még pedig akkor, mikor egyéb dolga miatt avagy a szokott elszunnyadása következtében kikerült kezéből. Azt hitte a jámbor lélek, hogy csakugyan valami csoda történik vele, mig rájött a dolog nyitjára. Egy alkalommal a szokott késő esti elszunyadása igen rövid ideig tartott. Amint felébredt, önkénytelenül az asztal szélére nyúlt kötéséért, de keze nem találta ott, hová helyezte. Erre fürkészőleg tekintett föl, ime Gabi kezében volt a kötése s oly szaporán forgatta kezében a kötőtűket, hogy gyönyörűség volt nézni. — Jézusom ! hát magácska köti az én harisnyáimat?! No még ilyent soha sem láttam, soha sem hallottam ! Ilyen diák nincs több a világon! Aztán hol tanult meg ilyen szépen kötni? Gabi kissé elpirult s aztán mosolyogva mondta : — Nagyanyától tanultam, neki is mindig segítettem kötni. Ha a néni venne számomra kötőtűket, még többet is segíthetnék. Tanulás mellett is könnyen lehet kötni . . . •—• Veszek, édesem, veszek! S amit köt, annak az árát magácskának adom. Nem kívánhatom én azt, hogy nekem dolgozzék. Attól „fogva versenyt kötöttek esténkint az agg Sára sszony és a kis diák s a versenyt tovább birta Gabi, melynek eredménye az lett, hogy a következő hét végén egy szép ezüst pengő ütötte a markát. A kis diák kék szeme ragyogott a boldogságtól. Megírta azonnal a nagyanyának a nagy eseményt, azzal a kiegészítéssel, hogy a következő hó elsején 2 koronával kevesebbet küldjön kosztpénzre s ha Isten engedi, tán ezután is tud valamit keresni.