ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-12-30 / 52. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik ammen vasárnap. Előfizetési árak : Eeesz évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 1H fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő: SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Amiről az ős Janus regél. . . * Esztergom, december 29. Az év fordulóján megint a Janus-ívnél állok. A kapu még mindig nyitva áll, már negyedik esztendeje. Régen, mikor még divott az ős itáliai istenség tisztelete, a római hozzá volt szokva, hogy ezeket a kapukat nyitva lássa, s a krónikások mint rendkívüli dolgot jegyezték fel az időpontokat, mikor a Janus-ív kapuja bezárult, s a nagy birodalomban béke honolt. Mióta a régi ív elmúlt idők nagy emlékévé lett, Európa mindig jobban és jobban tudta értékelni a békét, s eljött az idő, mikor hízelgett magának a gondolattal, hogy a Jánusív kapui talán örökre bezárultak. De egyszerre, hirtelenül újra feltárultak a kapuk s azóta nyitva állanak. Az ósdi ívek látták elvonulni maguk alatt százával ezrével a népek legjobbjait, kik soha többé vissza nem térnek, s mi minden évfordulón elzarándokolunk hozzájuk lélekben, mintha titokban el akarnók lesni a múltba s jövőbe tekintő, kettösarcu istenség gondolatait, mintha töle akarnók megtudni, mikor lesz az ö íve újra a béke szimbóluma. S ilyenkor az ős Janus regél nekünk a múltról, s a jövőről, a múltnak letört reményeiről, s a jövőnek édes álmairól. Mikor a háború kitört, mindenki kivétel nélkül remélte, hogy majd kivívunk nagygazdasági előnyöket, melyek megérdemlik azokat az áldozatokat, mellyekkel a háborút magunknak elképzeltük. Tiszteltük a kormányzó hatalom szándékát, mely ilyen módon az anyagi jólét emelésével hozzá akart járulni a népek boldogitásához. Azóta érezzük a rettenetes terheket, melyeket vállainkra rótt a népek végzetes összetűzése és gazdasági előnyökről már nem igen álmodunk . . . Mennyi letört remény! A háború elején fogalmunk sem volt az áldozatokról, melyeket tőlünk követelt. Azt hittük, hogy talán alig fogjuk megérezni ezt a nyomasztó csapást. S a négy év alatt a háború szakadatlanul szedte nagy tömegekben áldozatait. Valamennyi halálthozó golyó többszörösen sebzett; megölte nemcsak a fiút, a hitvest, de mélyen sebezte a szülőnek, az arának szivét is. Ezek a sebzett lelkek közöttünk élnek, sürü fátyollal rejtik el a fürkésző szem előtt fájdalmukat, mely kinn ül arcukon, s a fénysugár, mely áthatol a fátyol sürü szövedékén, megtörik a ki-kicsorduló könnyeken . . . Mennyi letört remény! A háború elején reméltek sokan ettől a világégéstől nagy erkölcsi megtisztulást, melyből majd megifjodva kerültek volna ki Európa népei. Remélték sokan, hogy a népeknek nagy harca eddig nem ismert erkölcsi értékeket fog kiváltani, s erőszakos lépéssel fogja Európát közelebb hozni az erkölcsi ideálhoz, melyet csak lassú fejlődés utján tudott volna megközelíteni. Ma már a háború szülte erkölcsi megtisztulás is csak álom, melyből felébredtünk, az erkölcsi haladás helyett inkább arról gondolkozunk, hogyan fogjuk majd megszüntetni a háború rettenetes hatásait, melyek az erkölcs világában nyilvánulnak . . . Mennyi letört remény ! Reményeinkben csalódtunk, de azért még sem csüggedünk. Az emberi sziv, bármennyit csalódott is, mindig remél, s bármennyire leveri a múltnak rideg képe, a jövő álmain fellelkesül, s újra erőre kap. Ma is a múltnak csalódása dacára is remélünk. A béke hajnalpirja uj eröt önt' szivünkbe, s ez a csalódott emberi sziv bekapcsolódik reményeivel a jövőbe, a jövő álmaiban kárpótlást keres a mult csalódásaiért. Ma az uj év kezdetén remélünk a közel jövőtől nagy lelki kultúrát, melyben majd kifejlődést nyernek az emberi lélek nagy erői, nemcsak értelmi képességei, hanem akarati világa is. Ebben a kultúrában majd megtalálja a maga igazi szerepét a számító értelem mellett az örökké szeretni vágyó sziv is. A népek tudatára fognak ébredni, hogy nagy küzös céljaik vannak, s ezeknek elérésében egymás támogatására fogja őket sarkalni a kölcsönös szeretet. Lehet, hogy a ma még ellenségként egymással szemben álló népek egy ideig idegenkedni fognak a szeretet gondolatától, inkább jogtiszteletröl, mint szeretetről fognak beszélni, de ez az isteni erö titkon dolgozni fog a szivekben s érvényesülést keres. Le fogja győzni az előítéleteket, s akiket ma elválasztott a rideg jogfelfogás, kiengesztelődve fogja egymáshoz közelebb hozni, egymáshoz láncolni a keresztény kultúra nagy mozgató ereje, a szeretet. Álmainkat tovább szőve erősen hisszük, hogy ez a nagy uj lelki kultúra nem fogja elnyomni nemzeti sajátosságainkat, söt ez fogja megadni az igazi lehetőségét annak, hogy nemzeti kultúránkat kiépítsük. Biztosítani fogja a békét, mely alapja minden nemzeti fejlődésnek, s mert át fogja hatni a lelkeket, minden népben biztosan megmutatja majd a nemzeti fejlődés helyes irányát, a népek szeretete megjelöli majd a határokat, melyeket nem léphet tul az önszeretet. A nemzeti kultúra egész alakulásában állandóan érezni fogja a népek közös nagy kultúrájának jótékony befolyását. Ennek az uj évnek elején, mely a béke jegyében indul meg, erősen hisszük, hogy mindazt a sok bajt, amit előidézett a népek nagy összecsapása, meg fogja gyógyítani az idö. Nemcsak a gazdasági helyzet problémái nyernek megoldást, de elsimulnak a lélek világának gyógyíthatatlannak látszó fájdalmai is. Lelkek, akiket megsemmisitnek a szenvedés lángjai, mint főnix-madár emelkednek ki a lángok közül, s visszanyerve régi erejüket, újra fognak vágyódni, remélni, szeretni, mint azelőtt. A jövő reményeinek távlatában elmerülve lépjük át az újesztendő küszöbét, s él bennünk a hit, hogy ezek nem lesznek elmúlt idők letört reményei. M. Z. A szenvedés problémája. Irta s az Esztergomi Oltáregyesület f. évi közgyűlésén felolvasta: dr. Madarász István, igazgató. (Vége.) Három főkisértés környezi az emberi lelket az életben: az élet kevélysége, a szemek kívánsága s a test kívánsága, vagyis a gőg, kapzsi bírvágy s érzékiség. E három főkisértés erejét töri meg a szenvedés. A szenvedés mindenekelőtt megtanít arra, hogy nem mi vagyunk az élet urai, hogy más uralkodik felettünk, kinek akaratunk ellenére is engedelmeskednünk kell, ki ellen hiába lázadozunk, ki legyőz s megbüntet, a szenvedés megtanít továbbá arra, hogy nem minden, mit szemünk megkíván érhető el s nem minden elért kincs boldogít, végül a szenvedés megtöri az érzékiség hatalmát s elveszi mérgező fulánkját. A szenvedő térde földre rogy, keze imára kulcsolódik s ajka alázatos könyörgésben sóhajt fel: „Atyám! ha lehetséges vedd el tőlem ezt a keserű poharat. Mindazonáltal legyen meg a te akaratod." Azt mondja a latin közmondás: „Aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre." Ugyanazt lehet elmondani még fokozottabb mórtékben a szenvedésről is. A szenvedés az imádság iskolája. A szenvedő lélek saját magán tapasztalván a szenvedés keservét, tudja azt méltányolni szenvedő embertársain, megtudja, mi a nyomor, megismeri az irgalmat, a részvétet, kemény, rideg lelkéről lepattan a szeretetlensóg jógkérge, a lélek meglágyul, belélopózik a szeretet melege. Igy válik a szenvedés hatása alatt a gőgös, érzókies, rideg ós szeretetlen lélekből alázatos, tiszta, résztvevő, szenvedő lélek. De nemcsak a megtisztulás, a nemesítés, a tökéletesítés és a szenvedés hatása alatt megy végbe. Minden nagy, nemes és szép dolog szenvedésből születik, miként az igazgyöngy, mely fájdalomban fogamzik és szenvedés nyomása alatt növekszik a kagyló testében. Az ember,a paradicsomban teremtetett, földi boldogságban élt. De csak a szenvedés és nyomor tette lehetővé és szükségessé a megváltást. Krisztus Urunk élete is örömmel kezdődik, de szenvedésbe, halálba megy át, hogy a megváltás gyümölcsét megérlelje. Igy vagyunk az ember egyéni életével is. Gyermekéveink bohóságaival, gondatlanságával, az ifjúság örömeivel kezdődik az élet. De mindez éretlenség, itt nem szabad megállapodnunk, meg kell ismernünk a tanulás, a munka, az önmegtagad lemondás, az áldozat, egyszóval a szenvedés keservét. Ha a gyermek csak örömet élvezne, saját akarata mindig érvényesülne, elkényeztetett, elpuhult gyermek, csúnya kis zsarnok lenne belőle, szülők keserve, testvéreinek réme . . . elromlana. Ha az ifjú csak élvezeteit keresné, minden hajlama, kívánsága teljesülne . . . hamarosan elzüllene s a társadalom számkivetettje lenne. Ha a házasélet csak rózsalánc lenne, csak örömök, élvek s boldogságok láncolata, hol maradnának a nagy erények : áldozatos lélek, sírig tartó hűség, szeplőtelen tisztaság, önfeláldozás, lemondás stb. stb. Ha a bűn mindig örömet szerezne s nem hordaná magában a bűnhődés keserű, magvát, mikor következne be a megtérés, a vezeklés. Mikor a búcsúzó Ur Jézus távozása miatt szo-