ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-12-02 / 48. szám
gondolkodó s bős fiai iránt melegen érző lelkes közönségének e gyűjtés iránt tanusitott áldozatkészségéért s kéri, bogy azok, kiknél a gyűjtők már a nap rövidsége miatt meg nem jelenhettek, szíveskedjenek e célra szánt netáni adományaikat a városi fogyasztási hivatalba elküldeni, hol elismervényt adnak a küldeményről. * A határidős felmentettek bevonulása. A honvédelmi minisztérium rendeletet bocsátott ki, melynek értelmében azok a felmentettek, kiknek felmentése pontos határidőhöz volt, vagy van kötve, ujabb felmentési kórelem előterjesztése esetén sem kaphatnak további bevárási engedélyt, hacsak egész kivételes esetekben, ha bevonulásuk a közérdeket vagy a közgazdaságot súlyosan érintené, esetleges további meghosszabbítást csak ugy kaphatnak, ha a közigazgatási hatóságok az illetőket ily cimen táviratilag javaslatba hozzák. * Az „Egyházirodalmi Iskola" megnyitó ülése. November 18-án tartotta meg az esztergomi hittanhallgatók „Egyházirodalmi Iskolája" megnyitó gyűlését. Dr. Pécsi Gusztáv vezérelnökletóvel nagy lelkesedéssel a tisztikart a következőkép állapították meg, illetve egészítették ki: Elnök: Badics' Gyula, IV. é. h. h.; alelnök: Hlusek István, IV. é. h. h.; főjegyző : Rákosi Mihály, III. é. h. h.; főpénztáros : Pulay István, IV. ó. h. h.; főkönyvtáros: Sármány Ferenc, IV. ó. h. h.; sajtószakosztály vezetője: Krebsz Ferenc, IV. ó. h. h; levéltáros: Trochta József, III. é. h. h. Az Egyházirodalmi Iskola elnökének igen tanulságos és mély gondolatokban gazdag megnyitó beszédjét lapunk mai tárcarovatában közöljük. * Adakozás. A szent Erzsébetről nezezett •esztergomi jótékony nőegyesület népkonyhája részére- Machovich Jánosné gyűjtőivén adakoztak: 100 K-t: Dr. Rajner Lajos püspök, Graeffel János •és dr. Machovich Gyula prelátusok; 60 K-t: Schiffer Ferenc ós Brühl József prelátusok; 50 K-t: Dr. Walter Gyula, Kanter Károly, dr. Lepold Antal, dr. Fehér Gyula, Klinda Teofil, dr. Kohl Medárd, dr. Horváth Ferenc, Dedek Crescens L. és dr. Halmos Ignác prelátusok; 10 K-t: Magurányi Józsefné, Magurányi József, Schrott Amália, Lőrincz János, dr. Tichy Gyula, Machovich Jánosné és Machovich János; 6 K-t: Merényiné; 5 K-t: Dr. Póchy Gusztáv, dr. Kiss Károly, dr. Mosonyi Lipót és dr. Krammer G}^örgy; 4 K-t: Dr. Török Mihály; 2 K-t: T. K. Összesen 972 korona. — Martinecz Jozefa gyüjtőivén: Guttmann Istvánné, Thaller Gyuláné, Novotny Lenke, Klein Gyuláné, Bayer Károlyné, Sántha Kamilnó, özv. Halasy Lajosné, Martinecz Jozefa 2—2 kor. — Mészáros Károlyné gyűjtőivén: Mészáros Károlyné 100 kor.; Schönbeck Mihályné -5 kor.; Stefan 4 kor. ; Stefán Jolán 3 kor.; Novotny Gizi, Novotny Ödönné, Csillag Józsefné, özv. Foltuczné, Prokopp Gyuláné, özv. Kadleczné 1—1 kor. Isten fizesse meg! * Az Esztergom-városi villamos-üzem által szolgáltatott villanyvilágításnak tűrhetetlenül silány volta méltó felháborodást kelt a fogyasztóliözönség körében. Az esti órákban naponkint tapasztalható s mind gyakrabban bekövetkező üzemzavarokból keletkező kellemetlenségek egész sorozatát lehetetlen szó nélkül eltűrni s midőn a fogyasztóközönség nevében ezeket az állapotokat itt a nyilvánosság fórumán is felravatalozzuk, a közérdeket kívánjuk szolgálni ez állapotok megszüntetését célzó akciónkkal. A villanyos világítás állandóan lobog, pislog, hunyorgat, majd meg kialszik s állandóan oly sötéten ég, hogy 32—40 gyertyafényű körték mellett a szem megerőltetésével lehet csak írni, vagy olvasni. Boldogok a. petróleumhiányban szenvedők, mert nem kénytelenek szemeik épségét az •esztergomi villamos „mű" garasoskodó üzemének feláldozni s legalább bele tudnak nyugodni a háborús állapotokkal indokolt petróleumtal anságba, mig Ganzék fogyasztói a horribilisán magas fogyasztási ár mellett szemeik s idegeik épségét kénytelenek áldozatul dobni ennek a minden szomorú kritikát megérdemlő villamos üzemnek. Mióta a város villanyvilágítását bekapcsolták a dorogi bányatelep villamos üzemkörébe, azóta mintha még silányabb volna a villanyvilágítás, mely azelőtt is tűrhetetlen volt. Szívesen vennők az üzem vezetésével úgy a bérlő cég, mint a tulajdonos város részéről megbízott mérnökök szakszerű felvilágosítását, ha azzal a villanyvilágítás zavarait elfogadhatóan indokolni tudnák s ha nem a háborús állapotokat akarnák magyarázatul odaállítani a közönség elé, mert azoknak a közönséggel együtt mi már nem hiszünk. Mi legelfogadhatóbbnak vélnők az őszinte beismerést, hogy az egész berendezés és hálózat anyaga, felszerelése, munkája silány s hogy ez a villamos mű elsősorban üzleti érdekeket szolgál s csak másodsorban a közvilágítás és közfogyasztás érdekeit. Ez legalább tiszteletreméltó őszinteség volna s legalább tudná a közönség, hogy miért fizet hectowattonkint nyolc fillért. Mert a világítás ugyan nem ér egy fületlen gombot sem. — Az a magyarázat pedig, melyet éppen most olvasunk az E. F. U.-ban, hogy tudniillik az esztergomi telepnek a dorogi telepre való naponkinti átkapcsolása alkalmával származik „pár pillanatnyi" egyenetlenség az áramelosztásban, még mindig nem magyarázza meg azt, hogy miért ég esténkint órákhosszat az ötven gyertyafényű körte az olajmécsesek mélabús sápadtságával s hogy miért lobog a világítás a diadalmi zászlókat megszégyenítő élénkséggel esténkint ugyancsak — órákhosszat. Örömében ugrál, hogy Esztergomból átkapcsolják Dorogra ? Méltán táncolhat . . . * Tanárok és tanitók családjainak vasúti kedvezménye tárgyában Rákos István a Magyar Tanitók Országos Szövetségének alelnöke küldöttséget vezetett a kereskedelmi államtitkár elé, hol a vasúti utazás kedvezményének kiterjesztését kérték a közoktatás minden téren működő tanerők családtagjaira. Az államtitkár az utazási kedvezmény ily mérvű kiterjesztésének lehetőségét azonban csak a háború utáni békés időkre helyezte kilátásba. * A hadkötelesek nősülése. A honvédelmi miniszter a törvényhatóságokhoz rendeletet intézett, melyben közli, hogy a törvényes állitásköteles kort még el nem ért 18—20 éves ifjak, kik állítási kötelezettségüknek a mostani kivételes viszonyok közt már eleget tettek, úgyszintén az összes népfelkelésre kötelezettek, ha nem teljesítenek katonai szolgálatot, engedély nélkül "nősülhetnek, mig a besorozattakra nézve az eddigi rendelkezések továbbra is fenntartatnak. * Megdrágul ismét a dohány. A kincstár számára termelendő és beszállítandó dohánylevelek árát a pénzügyminiszter legutóbb kiadott rendeletével a háborús viszonyokra való tekintettel az 1918. beváltási évre az eddig érvényben lévő árak háromszorosára emelte fel. Ez a horribilis áremelés minden bizonnyal a dohányárak ugyanily arányú felemelését fogja maga után vonni s ezzel elérkeznek a dohányos emberek a dohányzás élvezetéről való kényszerű lemondás stádiumához. Mert az bizonyos, hogy mint eddig is minden áremeléskor, a dohány nemcsak drágulni, de rosszabbodni is fog s igy a maholnap gesztenyefalevélből készített trabucóórt igazán csak a szenvedélyes dohányzók fogják megadni az eddigi ár háromszorosát. * Jegyzések a Vit. magyar hadikölcsönre. A mai komoly és válságos időknek megfelelő szorgos ós eredményes munkát végez városunk és vármegyénk első pénzintézete, az Esztergomi Takarókpénztár. A hazafias, lelkes agitációnak eredménye már az első hét alatt 639,400 korona hadikölcsönt eredményezett. Ez összegből maga az intézet 200,000 koronát jegyzett, mely tétellel az Esztergomi Takarékpénztár saját hadikölcsönkötvény készlete 3 millió koronára emelkedett; ezen felül nagyobb téteket jegyeztek és pedig 100,000 K-t: az Esztergomi Főkáptalan. 29,000 K-t: dr. Walter Gyula püspök, Rudolf Mihály és Orsz. kath. tanitói árvaház. 15,000 K-t: ifj. Paál Dénes Csúz ós dr. M. I, 10,000 K-t: özv. Etter Gyuláné Kernend, Dedek Jenőné, Roszival Rezső, Erős Mici Nagykovácsi, Erős Pali Máriaremete, Német Gábor, Putz József Csolnok és Policzer Ilonka. 9500 K-t: Schulze Lipót Sárvár. 9000 K-t: dr. György .Emődnó. 8000 K-t: dr. Rapcsák Imre Vác és K. N. ós neje. 6000 K-t: Moldován Lajosné Magyarszőgyón és Thier Mihály Csolnok. 5000 K-t: Brühl József prel. kanonok, Farkas Tivadar, Paál Dénes Csúz, Pósch Sándor Sárisáp, özv. Brenner Józsefné ós É. B. 4000 K-t: Nedeczky Miklósné ós Závodszky Ignácné. 3200 K-t: Jávorka Mihály Dorog. 3000 K-t: Jaksics Imre, Simonyi Lajos Köbölkút, Farkas Jenő, Esztergomi tanítóképző Segitő Egyesülete. 2650 K-t: Böhm Pál jegyző Ipolyszalka. 2600 K-t: Dajcs József Helemba. 2000 K-t: Seyler Vilmos, Erős Rezsőné, Bitter János Párkány, Ouintz Magdolna Csolnok, Uly Tamás Dágh, Jugmann Karolin Nagylóe, Fodor Pál Tokod, özv. Lusztig Mórné, Ledergerber Katalin Nyergesujfalu, Dejcző Gergely Ebed, Herczfeld Ignácné, Clementis Gabriella Aszód, Ábrahám Jánosné Budapest, Clementis Zsigmond, Tárnok Károly Süttő és Bartalén István Auguszta-Akna. 1400 K-t: Morvái Ferenc Ebed. 1000 K-t: dr. Lakner László, Nóvák József vmegyei tisztviselő, Molnár Böske, Groffits Gábor, özv. Zvillinger Hermanne, ifj. Etter Gyula ' Kernend, Polusin Mátyás, Tihanyi Flórián, Simcsák Albert, dr. Zoltán József, Kirschner imre Annavölgy, Főgym. kath. Deákasztal, id. Kis István, Kovács Mihály, Tóth András Uny, Foltin János Bajóth, Hegedűs Sándor, Sándor János Farnád, Mura Mészáros Dénes törzsorvos, Lakner Katalin Nyergesújfalu, Bebiák Erzsébet, Tóth János Lábatlan és Móri Péter Béla. Tekintve, hogy az Esztergomi Takarékpénztárnál az egyes hadikölcsönökre egy millió koronán felüli összeg szokott befolyni, reméljük, hogy városunk és vidékünk hazafias lakossága ez alkalommal sem marad vissza és a még hátralévő időben oly összegű befizetéseket eszközöl, melyek megütik az első hat hadikölcsön mértékét. Idő van még hozzá, mert a jegyzés csak folyó december hónap közepén fog bezáratni. * Meghivó. Az Országos Magyar Organologiai Társaság december 4-én este 6 órakor az Orsz. M. Kir. Zeneakadémiában alapszabály véglegesítő közgyűlést tart. A tárgysorozat legfőbb pontja az alapszabályok véglegesítése és az Orsz. M. Orgonaépitési Szabályzatra vonatkozó intézkedések. Esetleges megkereséseket Antalffy Zsiross Dezső zeneakadémiai tanár, Budapest Zeneakadémia, Liszt Ferenc-tór 12. fogad el. * Felmentettek behívása. A hadügyminiszter a legközelebbi időben rendeletileg katonai szolgálatra fogja behívni mindazokat a felmentetteket, akik 1889—1899. években születtek. A behívás alól mentesítést semmiesetre sem fognak adni, illetve ha valakinek a felmentését nélkülözhetetlensége miatt okvetlen fenn akarják tartani, akkor helyette más, idősebb korosztályú felmentettnek kell bevonulnia. * Jótékonycélu adventi estélyek. Az Esztergom-Szenttamási és Vizivárosi kath. Polgári Kör a mai napon ismét megkezdi jótékonycélu adventi estólyeinek sorozatát hasonlóan azon nagysikerű előadásciklushoz, melyet ez óv tavaszán nyújtott az esztergomi közönség nemesirányu szórakoztatására. A mai estély műsora a következő : 1. Ének, zongorakísérettel. 2. Mozgófénykép előadás. 3. „Oh azok az asszonyok." Vígjáték 2 felvonásban. Kezdete este pont fél 8 órakor. Helyárak: I. hely. Az első öt sor 2 K, a többi 1 K 50 fill. II. hely 1 kor. Állóhely 50 fill. Délután fél 4 órakor főpróba félhelyárakkal. A tiszta jövedelem felerészben a beteg katonák kórházi karácsonyára, felerészben a kör házalapja javára fordittatik. Szives megjelenést kér a rendezőbizottság. * Az országos fehérnemügyüjtés fuvardij kedvezménye. A hadsereg fehérnemüszükségletónek ellátására megindított országos gyűjtőakció mind hatalmasabb arányokat ölt. Serényi Béla gróf kereskedelemügyi miniszter díjmentes vasúti szállítást engedélyezett a vidéki állomásokról Budapestre. Ezeket a csomagokat azonban a hivatkozott miniszteri rendelkezés értelmében csak akkor fogadják el díjmentes szállításra, ha a községi elöljáróság, vagy iskolaigazgatóság adja fel. Minden fuvarlevelet a tartalom-bevallási rovatban a következő jelzéssel kell ellátni: Az országos fehérnemügyüjtés eredménye. * Fogyasztási szövetkezet Párkányban. A mult hó 14.-i számunkban közöltük, hogy a párkányi Katholikus Népszövetség Jtagjai Szkalka Lajos népsz. h. igazgató indítványára kimondották, hogy fogyasztási szövetkezetet fognak alakítani Párkányban. Az elmúlt 6 hót alatt a részvényesek nyűjtése már annyira haladt, hogy a „Hangya" központ, melyhez a párkányiak csatlakoztak, elérkezettnek látta az időt a szövetkezet megalakítására. Mult vasárnap, f. hó 18.-án tartották alakuló közgyűlésüket Balogh Miklós, a „Hangya" által kiküldött központi tisztviselő vezetésével. A kath. iskola legnagyobb termét zsúfolásig megtöltő részvényesek nagy figyelemmel hallgatták a „Hangya" központi tisztviselőjének előadását, majd az igazgatóság ós felügyelőbizottság tagjait választották meg. A választások eredménye a következő: Elnök: Majer Imre p. kamarás, plébános; helyettes elnök: Istvánffy Elemér takarékpénztári titkár; ügyvezető igazgató : Szkalka Lajos gyakorló iskolai tanitó; könyvelő : Majer Ferenc járási számvevő ; pénztárnok : Kovács Noé ny. postaaltiszt. Igazgatósági tagok :