ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917
1917-11-11 / 45. szám
* Katonáink karácsonyi ünnepeinek boldogabbá s ünnepiesebbó való tétele céljából Esztergom vármegye alispánja jólelkű adományok gyűjtésére szóló felhívást bocsátott ki, melyet helyszűke miatt csak lapunk legközelebbi számában közölhetünk. * A nyomdai termékek megdrágulása. A typografia körébe tartozó könyvnyomdai, betü•és tömöntŐ, litográfiái, könyvkötő és kemigrafiai üzemek alkalmazottai a megélhetés nehézségeire való hivatkozással ujabb jelentékeny béremelési igényt jelentettek be országos szervezetük utján. A munkaadók természetesen most sem térhetnek ki alkalmazottaik jogos kívánsága elől, mert hisz józan belátással el kell ismernie mindenkinek, hogy a nyomdák személyzete nem élhet meg tisztán a halálos ólomméregből, mit állandóan magába sziv, vagy a szellemi kincsekből, mit rossz kéziratokból kénytelen kihámozni, hanem a nyomdászok életfeltételeit is a háborús drágaság arányaihoz mérten kell biztosítani. A munkaadók ezért bölcsen el is határozták, hogy alkalmazottaik drágasági pótlékait fölemelik, ellenben a 'nyomdaipari termékek árát részben a munkabérek s nagy részben a papir drágaságára való tekintettel szintén •fölemelik. Nemsokára várható tehát a hírlapok árának a tényleges előállítási költségelmek megfelelő lényegesebb emelkedése is.. * A Magyar Gyermektanulmányi Társaság Esztergomi Fiókköre 1917. november hó 10-ón délután 6 órakor a főgimnázium fizikai előadó termében pedagógiai szakosztályi ülést tartott a következő tárgysorozattal: 1. Folyó ügyek. 2. Obermüller Ferenc: „A gyermeki intelligencia vizsgálata". I. rész. A gyermeki intelligenciáról és az intelligencia vizsgálatokról, a különféle vizsgálati módszerekről általában. * Apostoli királyunknévnapján az ugyanily •cimű ifjúsági színjátékot adták elő a nyirgyulaji görög- és római katholikus elemi iskolák növendékei. A jól sikerült ünnepély 100 koronát jövedelmezett, mely összeg a Járási Hadigondozó Tanács javára lett beküldve. (A színmű, mely -az egész ünnepi programmot közli, megrendelhető Ivancsó Jenő néptanítónál Nyirgyulajban. Ugyanitt kapható „A gör. kath. magyarok naptára" 2 koronáért portómentesen). * Burgonyarekvirálás burgonya nélkül. Az ország közélelmezési miniszterének a burgonya rekvirálását elrendelő határozatával a napokban foglalkozott szokásos jegyzői értekezletén Esztergom vármegye esztergomi járásának jegyzői testülete. Az értekezleten a rekvirálási rendeleteket s a rekvirálás módját tárgyalván, -a jegyzők értekezlete úgy nyilatkozott, hogy az •esztergomi járás" községeire nézve e rendelet teljesen céltalan, s végrehajtása keresztül nem vihető, mert a járásban annyi burgonya sem termett, amennyi a gazdáknak a jövő évi vetésre szükséges volna, sőt a községek lakossága is hatósági ellátásra fog szorulni burgonya dolgában, Ezt az állapotot pedig a közmondás úgy festi, hogy „ahol nincs, ott ne keress." * A nagyszombati érseki főgimnázium segélyegyesülete folyó hó 4-én délután tartotta alakuló közgyűlését Hudyma Emil igazgató elnöklete alatt, ki bevezető beszédében beszámolt az •egyesület hat évi működéséről s kinek mindenre kiterjedő s mindvégig érdekfeszítő előadását a hallgatóság örömmel vette tudomásul. A segélyegyesület szegénysorsu deákok felruházása körül igen számottevő eredményt tud felmutatni, a •deákok részben ingyen könyveket, részben pénzbeli segélyt kaptak. Ji. háború okozta nehéz élelmezési viszonyok felszínre vetették egy deákasztalnak a megvalósítását, melyhez a jelenlévők talpraesett javaslatokkal szóltak hozzá. Dr. Roth József örömmel vette tudomásul egy Mensa Academika felállítását, javasolja, hogy a segélyegyesület minél szélesebb rétegben való terjesztése érdekében Nagyszombat sz. kir. város hölgyközönsége is bevonást nyerjen. A pillanat hatása alatt a felmerülendő költségek fedezésére 350.— korona értékű hadikölcsönkötvényt tett le. Dr. Francyscy Lajos polgármester a legmelegebb támogatásról biztosítja a jelenlévőket, a neki (felajánlott elnöki tisztet elvi álláspontjánál fogva nem fogadhatja el, azonban, mint a múltban, úgy a jövőben is minden befolyását s jóindulatát a főgimnáziumi segélyegyesületnek szenteli. A maga részéről egyelőre 100.— korona pénzbeli segélyt ajánlott fel. Dr. Báthy László érseki helynök örömmel látja a felvetett eszme felkarolását. O Eminenciája a bibornok hercegprimás megbízásából annak 10.000 koronás adományát jelenti be, mély összeget —• mint az ő ajándékát — 1000.— koronával told meg. Hudyma Emil köszönettel veszi tudomásul a hercegprimás és a többi ajándékozó bőkezű adományait. A közgyűlés egyhangúlag határozatilag kimondja, hogy a sególyegyesület fővédnöksógét dr. Csernoch János bibornok hercegprímásnak ajánlja fel s erre személyes közbenjárásra Hudyma Emil igazgatót kérik fel. A megejtett választáson a segélyegyesület elnökévé dr. Csapkovits Károly ügyvéd, alelnökévé dr. Perger Kálmán járási főszolgabíró lettek közfelkiáltással megválasztva. * Fafuvarozás közerővel. A földmivelósügyi miniszter legújabb rendeletével az alispánokat felhatalmazta arra, hogy a már kitermelt tűzifának, vasúti talpfának s bányafának a rákodókra, vasúti- és hajóállomásokra, vagy közeli helységekbe való elfuvarozása céljából a személyes szolgálatok és egyéb- szolgáltatások igénybevételét a saját hatáskörükben elrendelhessék, ami annyit jelent, hogy az igás erőt fahordásra az alispán szükség esetén bármikor kirendelheti. * Köszönetnyilvánítás. Az esztergomi községi főreáliskola igazgatósága a főreáliskolai Segitő Egyesület választmányi határozatából kifolyólag tekintettel az általános drágaság közepette segélyt kérő tanulóinak nagy számára ós ezzel szemben a „Segitő Egyesület" igen szerény anyagi eszközeire, azon kérelemmel fordult a helybeli érdemes pénzintézetek igazgatóságához, hogy hadbavonul^ apák reálisicolába járó, segítségre szoruló fiai téli cipőszükségletének megszerezhetósót kegyes pénzadományaikkal lehetővé tegyék. Az igazgatóság kérelmére az Esztergomi Takarékpénztár R.-T. 200 koronát,-az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank 100 koronát, az Esztergom-Vidéki Hitelbank R.-T. 25 koronát, az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 25 koronát, az Esztergom-Főegyházmegyei Alapítványi Pénztár 20 koronát, az Esztergomi Önsegélyző Takarék és Hitelegylet 15 koronát adományozott a nevezett célra. A főreáliskolai igazgatóság mind a „Segitő Egyesület", mind a segélyre szoruló szegénysorsu tanulók nevében nevezett intézetek igazgatóságának nemes adományukért mélyen érzett hálájának ad kifejezést. * Asszony a Dunában. Pénteken reggel fél 8 órakor Párkányból iskolába jövő gyermekek nagy lármával mutogattak a Duna tükrére, amelyen egy asszony hanyatt fekve úszott lefelé teljes öltözetben. A gyermekek lármájára felnyitotta lecsukott szemét és keserves pillantással nézett végig rajtuk. Ekkor már a parton levő katonák is figyelmesek lettek a történőkre, hamar csónakba vetették magukat s a párkányi hajóállomás mellett szerencsésen ki is húzták az asszonyt, akiben Krizsán Istvánné párkányi lakosra ismertek rá. A szokatlan eset magyarázata az, hogy az asszony családi körülményei miatt elkeseredve belegázolt a Dunába s bár jó hosszú vonalon úszott, a ruhái fentartották a vizén. Hozzátartozóik hamarosan hazaszállították, miután egy közeli házban száraz ruhába öltöztették. * A vonat alatt. Szerdán reggel Budapestre haladó személyvonat hirtelen .zökkenéssel megállott Solymár tájékán. Az utasok leugráltak és zavaros lárma közben kérdezősködtek a megállás oka felől. A vasutasok ide-oda szaladgáltak és nézegettek be a vonat alá, azonban kénytelenek voltak megállapítani, hogy az asszony, akit a vonat alá láttak beesni, nincs sehol. Egy aszszony ugyanis az állomásról kifelé lassan haladó vonatra a nyilt pályán felugrott és két kocsi közé esett. Az utasok nyomban segélyére siettek s épségben hnzták ki, mert szerencsésen fennakadt a kocsikat összekötő láncokon és töm L lőkön. Azután a büntetéstől félve kitűnő színészi talentumról tévén tanúságot, úgy elkeveredett a többi utas közé, hogy a vasutasok semmikép sem tudtak nyomára jutni, bár nagyon szerették volna megbírságoltatok Egyik fékező végre mégis megismerte. Érre leszállították a vonatról s az állomásról odasiető csendőröknek átadták. * Az egyiptomi sötétség fekete leplét fogja az országra borítani a kormánynak a gyertyaarak maximálása tárgyában kiadott legújabb, de nem legszerencsésebb rendelete. A petróleumhiányon ugyanis csupán a* segített idáig, hogy aki esti óráit mégis valami munkával akarta eltölteni, ha drága áron is, gyertyát vásárolt. A mostani ármaximálás az 1 /i6-od kgrm. súlyú gyertyát (félkilós csomagban 8 drb.) 22 fillérben állapítja meg, mire persze a gyertya úgy el fog tűnni a közforgalomból, mint ahogy a benzin elpárolog a nyitott üvegből. Az holt bizonyos, hogy gyertyát jó néhány hónapig csak dugva, titokban, óriási uzsoraáron lehet majd vásárolni a maximálás következtében. Eddig ha drága volt is, de volt; most azonban egyáltalán nem lesz gyertya kapható. Jön tehát az egyiptomi sötétség délután 4 órától reggel 8 óráig. A sötétség ugyan rossz tanácsadó, ellenben ügyes-bajos dolgaink megfontolására bátrabban lehet majd egyet aludni. * Védekezés a baromfivész ellen. A házi szárnyasok elhullása ellen gyakran kitűnő szert nek bizonyult, ha a baromfiaknak faszenet adnak, mi a bélcsatornát fertőtleníti, illetve a bomlási termékeket és a ragályos betegségek csiráiártalmatlanná teszi. Legjobb a faszenet poralakban a szárnyasok étele közé keverni. Állítólag a baromfiak tolla is tisztább és fényesebb lesz a faszéntől. * Oltárok felszerelése. Pozsony vármegye ftdő plebániahivatalait tiszteletteljesen kérem: hogy ha valami egyházi szerelvényt, azaz parmentumot, vagy egyéb tárgyat szüksógelnónek, azt még november havában egy pár hozzám intézett sorral jelezni méltóztassanak. — Czaykowski, oltáregyleti igazgató Pozsony-Károlyváros. Tanügyi hirek. Igazgatói kinevezés. Balázs József nagylévárdi rkath. elemi iskolai tanítót az egyházi főhatóság az ottani elemi iskolához igazgatótanítóvá kinevezte. Tanitói választások. Palczer Teréz garamujfalui, Czirok Matild nógrádsipeki, Holly Irén székelyialvai, Janosovszkyné Pitelka Róza temet vényi, Ventura Ilona ujgyallai, Bors Mária kékkői, "Wojatschek Laura budaőrsi ós Szommer János leányvári rkath. elemi iskolai tanítónők illetve tanitók választását az egyházi főhatóság megerősítette. Irodalom és művészet. Bováry űr. (Az Isten háta mögött) — Legjobb könyvek 1. sz. —• Irta Móricz Zsigmond. Ara 40 fillér. A „Milliók könyve" nagy eltérjedettsége nyomán gomba módra kezdtek elszaporodni az olcsó regények. Uton, útfélen, villanyosokon, vonaton mindenütt láthatók, mintha elmaradhatatlan utikellókei lennének a szórakozva tülekedő emberiségnek. Ezek közé tartozik a nemrégen megjelent „Legjobb könyvek" első füzete is, mellyel Móricz Zsigmond ajándékozta meg az olvasóközönséget. Móricz Zsigmond, ez a furcsa tehetség, akiről az ember sokszor nem tudja, mikóp vélekedjék, mivel nincs határozott mesgyóje, melyen szekerét hajtsa, szerencsétlenül hajította el ismét a sulykot. Sárba esett a sulyok, s piszkos, nagy foltokban ráverődött mahajitóra. Kíváncsian kezdtem olvasni munkáját, de nagy csalódásomra lapról-lapra lohadni kezdett a kedvem a benne előforduló sok ízléstelenség ós képtelenség miatt. Móricz Zsigmond lépet állított fel a szegény magyaroknak „Bováry úr" cimmel. Ismeretes ugyanis, hogy a francia dekadens irodalom egyik legnevesebb írójának Flaubertnek hasonló cimű munkája „Bováryné" a klasszikusok műveinek sorában kapott helyet s igy nagyon ismeretes lett. A buzgó olvasó meglátva a cimet, hasonló klaszszikus munkának vette, de mennyire csalódott. Mérges levegőjű lápvilágot kapott. Móricz Zsigmond erkölcseiben teljesen megroppant, szellemében romlott kisvárosi társadalmi életet állit elénk, a maga egyhangú, st»ha nem változó pletykavilágával. A regény főszereplője, akinek a figyelmet magával kellene ragadnia, nem Bováry, illetve Veres Pál, hanem ennek a felesége. Egy laza erkölcsű, könnyüvérű asszony, ki buta, szinte együgyű ura mellett udvarlókként fogadja a luteránus öreg s fiatal paptól kezdve a város összes úri embereit. Szegény hatásvadászatok, érzéki jelenetek űzik, hajtják egymást egész végig. A végin azonban letörik az asszony, s öngyilkossági kísérletet követ el, mert észreveszi, hogy megöregedett s az áhított boldogságot még sem érte el. A szegényes egyhangú történetbe némi, halvány, vérszegónyes bonyodalmat hoz Veres öccse, egy züllött, horpadt arcú maturázó diák. Csodálatunkra az egész összetákolt regényben nem találunk egyetlen egy ép erkölcsű,