ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-07-15 / 28. szám

ESZTERGOM 1917. július 15. s ha már mindez nem lehetséges hát legalább is folyjon felfelé a Duna. S hogy mindez nem történt meg a maga teljes és osztrák részről megszokott merevségében, az annak a komolyabb és higgadtabb felfogás érvényesülésének köszönhető, mely a világháború tapasztalata és tanulsága következményeként itt is megnyilatkozott. Ez az okos és komoly szellem hatotta át Weisskirchner Richárd főpolgármester megnyitó és üdvözlő beszédét, amidőn kifejezést adott ama reményének, hogy a világháború tüzében acélszilárdan egyesült Szövetségesek, a béke munkájában is együtt lesznek s közös erővel képesek lesznek a vizi-utak nagy és nehéz kérdését eredményesen megoldani. A vita meglehetősen éles volt ama két irányzat képviselői között, akik az egyik oldalon a Duna-Odera-Elba-Visztula vizi-utakat, vagyis a Keleti tengernek a Feketetengerrel való összeköttetését kivánták első sorban kiépíteni, ezek Wien, Csehország, Krakkó, Drezda és általában Szászország képviselői, akik a másik oldalon a RajnaMajna-Duna vizi-utakat, vagyis az Éjszaki tengernek a Fekete-tengerrel való összeköttetését tartották elsöbbrendünek, ezek Linz város, az alpesi osztrák tartományok, a bajorok és poroszok képviselői. A kölcsönös megértés és megbecsülés szelleme, melyet a háború közös szenvedése teremtett meg a központi hatalmak, Németország, Ausztria, Magyarország és a Balkán államok között a két ellentétes irányzat között megegyezést hozott létre, melynek eredményeként az osztrák vizi-utak kongreszusa a következő határozati javaslatot fogadta el: a kongresszus feltétlenül szükségesnektartja az osztrák vizi-uthálózat azonnali kiépítését és annak a Német birodalom vizi-ut-hálózatával való összekapcsolását és a Dunának a Budapesten 1916. év őszén tartott Duna-konferencia határozatai értelmében való szabályozását. Kívánja a beihajózás állami támogatását, megfelelő kikötök, rakodók, tárházak, vágány összeköttetések létesítését, hajóépítő telepek létesülésének előmozdítását, megfelelő díjtételek megállapítását a vasutakkal való csereforgalomban is, hajóiskolák létesítését és egységes belhajózási törvények meghozatalát. Kimondotta továbbá a kongresszus, hogy a vizi-utak egyszersmind fontos eszközei a mezőgazdaság emelésének, amennyiben lehetővé teszik öntöző müvek létesítését és vizi erőforrásokat teremt. A kongresszusi vita során egyes felszólalók rámutattak arra, hogy a belső forgalom tekintetében mennyire előnyös, söt szükséges a közép-európai vizi-út kiépítése, hogy a háború okozta és soha el nem képzelt forgalom, melyre a vasutak egyedül képtelenek, ezen vizi-utak létezése esetében könynyen le lett volna bonyolítható, hogy menynyire könnyebb volna a győzelem e rettenetes világháborúban a központi hatalmak részére, ha ezen vizi-utak nyújtotta szállítási lehetőségek rendelkezésre állanának. A tárgyalás során kimutatást nyert az, hogy az osztrák vizi-utak összköltsége másfél milliárd korona, a német vizi-utaké pedig öt milliárd korona. Ezen nagy összegekkel szemben egyes előadók azon megnyugtató magyarázatot adták, hogy a nalgy beruházásoktól nem kell félni, söt az az állam lesz gazdag, mely kellően és bátran fektet be nagy tökéket. Ezek a nagy beruházási költségek nem lehetnek a kivitel akadályai, mert annak a szövetségnek, mely a világháború költségeit ily hosszú időn ,át akadálytalanul tudja előteremteni, annak semmi esetre se lesz lehetetlenség ily nagy horderejű közgazdasági létesítmény költségeit elviselni. Nekünk magyaroknak elsőrendű feladatunk és kötelességünk lett volna, ép a Budapesten megtartott Duna-konferencián szerzett tapasztalat alapján, ezen a vizi-utak kongresszusán minél nagyobb számban és minél teljesebb és alaposabb készültséggel jelenni meg. — Ennek dacára a magyar kormány képviseletében senki se volt jelen. Magát Budapest székesfővárosát is csak egyik városi tanácsos képviselte, s a dunai városok közül is talán háromnak kiküldöttjei voltak bejelentve. Annál kellemesebben érintett bennünket a kongresszus határozati javaslata, melyet nélkülök, de nem ellenünkre hoztak meg. A fejedelmi Duna, mely belekapcsolja nemzetünket Kelet- és Nyugat kultúrájába, a^szláv és germán világbirodalomba, hü müradt hozzánk, magyarnak bizonyult és mindenkinél ékesebb, meggyőzőbb szószólónk volt. Ugy elgondolkodtam, ugy elszégyenkeztem, amikor azt a komoly, munkás polgári német és osztrák birodalmi képviselőket a maguk egyszerűségében, komolyságában, alaposságában hallottam a vitában részt venni, s amikor a mi részünkről egyetlen egy négysoros kis üdvözlés hangzott el. Nem tudtam megszabadulni attól a gondolattól, hogy bezzeg a bécsi lóversenyek alkalmával a budapesti gyorsvonatok csak ugy öntik honfitársaimat. A kongresszusi vitából elhoztam magammal azt a megfigyelést, hogy Ausztria minden tagozottsága dacára kulturailag, iparilag, kereskedelmileg hatalmas és gazdag s tudatában van annak is, hogy a munka, az erkölcs és a demokrácia azok a hatalmas tényezők, melyeknek mindazt köszönheti. Ebben a világháborúban nemzeti becsület, kötelesség volt hősnek lenni életünk feláldozásával és északon a Kárpátokat, délen a Dunát mindenünket feláldozva megvédeni, mert hisz nemzeti létünk függött tőle; a békében a munka legyen a nemzeti becsület, a ríemzeti kötelesség. A fizikai és szellemi munka egyaránt, melyben a magyar eddig is kivált, a vele együtt élő népek közül. Az esztergomiak is számoljanak azzal, hogy csak a lelkiismeretes, a megfeszített, az áldozatkész munka lesz az, ami a háború útán ennek a városnak is meg fogja hozni a szebb jövőt. A Duna is csak akkor lesz hü segitö társunk, fejlődésünknek támasza, ha munkát és munkát fektetünk bele. Csakis ezzel teremthetjük meg azt a lehetőséget, hogy a Dunának várt és remélt nagy átmeneti forgalmából nekünk is jusson, ezzel létesíthetünk egy pihenő vagy telelő kikötőt, a szénbányák közelsége folytán szénrakodási forgalmat, szénkikötöt, melynek létesítése annál is kívánatosabb, mert ezáltal az Esztergom— Párkánynána közti vasúti összeköttetés kiépítése volna biztosítva, viszont ennek folyománya lehetne dunai átrakodásra szolgáló berendezések létesítése is s ezzel egyéb árúk, különösen gabona és fa-forgalomnak lebonyolítása, melyek mind Esztergom város fejlődését, vagyonosodását jelentenék. A kongresszus lefolyásáról városunk ügybuzgó és nagyszorgalmu főmérnöke részletes jelentést készített, melynek tanulságait az esztergomi dunai kérdésnél hasznosan vehetjük majd figyelembe. Hivatalos nyelvek. A hivatalos eljárás és érintkezés nyelve komoly, kimért, udvarias; ez általánosan elfogadott nézet. Termesztés is, hogy a szorgalmas tisztviselőnek ideje nem is engedi, a hely sem arra való, hogy ott jókedvű beszélgetés, eszmecsere légyen közérdekű vagy pláne közönyös dolgokról. A hivatalos tiszteletnek sokszor használt kifejezése is azt jelenti, hogy a hivatalos állást tisztelni kell, ha egyébként az egyént nem is tartanánk arra különösen érdemesnek. A hivatalos tekintély a legfőbb társadalmi alapélv; az emberiség pedig belső természeténél fogva kívánkozik a társadalmi rend után, mert érzi, hogy az egyén ott fejlődhet ki. A tekintély a velejáró engedelmességi kötelességgel együtt az a szellemi kapocs, a községek azon ütőere, amelyből egészséges erő árad szét; alkotó kormányzó eleme minden társas életnek; azért annak sérelme a közjónak kára. A derék polgár nevére érdemes ember nem lehet a közélet, a köztevékenység tekintélyeinek becsmérlője. Annál inkább kell, hogy az állásokat betöltő egyének, saját állásuk iránt mindenkor köteles tisztelettel legyenek, ellene sem hivatalos, sem magánéletben ne vétsenek. Durva hangú, Istent bántó, társadalmi illemet sértő beszédnek nem szabad a tiszteletet kivánó hivatal helyiségében elhangzani; sajnos hogy még is előfordul. Erről egyes községek lakúi sokat mondhatnának. A közjólét kitűzött céljára lankadatlan eréllyel törekvők, az akadályokkal bátran megküzdök száma kevés, de annál több a kegyeket osztani hajlandó hiu önérzet, s igy jutnak hangadó emberek ajánlata mellett álláshoz egyesek, a melyre papiroson ugyan képesítve vannak, de egyéni tulajdonaik arra nem kvalifikálják, amelyben őket fönntartja, ugyanaz az elnéző protekció, kárára a közügynek. Innét van, hogy vannak tisztviselők, kik magánéletük kellemetlenségei, családi perpatvaraik által zaklatott kedélyüket hozzák a hivatalba, ahol ideges nyugtalanságukban megfeledkeznek arról, hogy ők tulajdonképen a közönség ügyeinek elintézésére vannak s nincs joguk fölényes hangon kényükkedvük szerint máskorra utasítani az ügyes-bajos feleket. Ugyan mit csinálhatnak mindig ezek az urak — mondják a hivatal előtt várakozók, mindig azzal küldenek el, most nem érek rá. Mit csinálhat az, a ki semmire sem ér rá?! Erre a kérdésre nehéz volna felelni. „Az igazán művelt ember —• mondja Jósika Julia — annyira érzi az udvariasságnak szükségét, hogy legutolsó cselédjével sem fog másként, mint udvariasan bánni és ezáltal minden esetre sokkal több tekintélyt nyer, mintha durva hangon szól alattvalóival." Ennek az állitásnak igazságát hivatalos ember, ha nem ismeri, nem érzi is, magát mindamellett kétségbevonhatlan joggal, a művelt osztályhoz tartozó számítja; pedig ez tévedés. Naponként szemléljük mily fenséges alkotásokkal irja az emberiség a maga történetét. Mint hajt hatalmába vizet, gőzt, levegőt, villamosságot, mint rohan nekihevülve a technikai fejtődésnek utján; de ezek mellett a szépnek, igaznak, a szelídebb érzésnek kultuszában > még messze elmaradtunk. Nemcsak a' szörnyű világégés cáfol reá a kultúrával dicsekvő lármás beszédre, de ellentmond annak a közéletnek számos apró eseménye, számos hivatalos helyiségnek uralkodó tónusa. Civis. HIREK. Dr. Rott Nándor püspök kinevezése. Megjött a királyi kinevezés, dr. Rott Nándor visszavonhatatlanul megkapta a veszprémi püspökséget a nagy lelki hatalommal, a fényes méltósággal és a többi értékes hozzátartozókkal együtt. A királynét koronázó püspök lett az az egyszerű prefektus, aki nem is oly régen a szerénységben és az alázatosságban példányképünk volt az esztergomi szemináriumban. Örülhetnek a veszprémiek, mert csakugyan papot, atyát és nem hidegen rendelkező gazdát kapnak benne. Örülhet az egyház, mert kevés olyan egyházi férfiút találhatnának hazánkban, aki nagyobb önzetlenséggel, áldozatosabb odaadással képviselné és védené az egyháznak jogait, bár meg kell vallanunk, hogy nagyon buzgó és odaadó főpapokkal dicsekedhetik a magyar kath. egyház. A kinevezés tehát általános örömet szülhet