ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-06-24 / 25. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara Ifi fillér. Esztergom, 1917. június 23. — A hercegprimás adománya a papi nyugdijalapnak. Dr. Csernoch János bibornokhercegprimás jótékony kezének áldását úgyszólván napról-napra tapasztalhatják hazánk kulturális és jótékony intézményei. Mondhatjuk, hogy sem a közeli, sem pedig a távoli múltban nem mutathatunk rá még egy főpásztorra, aki ennyire, ily nagy mértékben irányitoLta volna jövedelmeit a jótékonyság mezejére. Még alig fejeztük ki hálás köszönetünket a bibornok-hercegprimás iránt, máris ujabb 100,000 korona adományával kelt bennünk jóleső bámulatot. A most adományozott 100,000 korona az esztergomi főegyházmegyei papi nyugdíjintézet tőkéjének és jövedelmének emelésére van szánva, mert e, még elég fiatal intézmény nem volt eddig abban a helyzetben, hogy a kiérdemült lelkipásztorok kellő ellátásáról gondoskodhassak. A főpásztor, kegyesen tekintetbe véve az egyre nagyobbodó drágaságot, megengedte, hogy a nyugdíj-alap minden nyugdíjasnak 400 korona drágasági pótlékot adjon. Ezen ujabb járulék természetesen rendkívüli megterheltetést hozott a nyugdijalapra s a hercegprimás bőkezű adományával egyrészről ezen a nyomáson akart könnyíteni. Van azonban ezen százezer koronás adománynak más és különösen említésre méltó célja isA lelkészkedő papság ugyanis látva azon nehéz sorsot, amely a háborús drágaság folytán a nyudijasokra ránehezedett, megajánlotta, hogy — a saját nehéz helyzetét nem tekintve — hajlandó jövedelme után 3 %-ot fizetni a nyugdijalap javára. Ezzel a megajánlással akarta a papság lehetővé tenni a nagyobb nyugdij folyósítását. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Paganini irigye. Buol után. Az irigység önmagunk elitélése, mert mig irigyeljük a nagyot, önmagunk törpeségéről állítunk ki szegénységi bizonyítványt. Önbecsülésünk kell, hogy be ne eressze ezt a sápadt idegent a lelkünkbe vagy ha betolakodott volna, hogy onnét kivesse! Genua müveit világa nagy és ritka ünnepre készült. A város szülöttje, Nicolo Paganini visszatért európai körútjáról és most szülővárosának akart néhány élvezetes órát nyújtani. Szegény édes anyja ugyan soha nem gondolt arra, hogy az ő hiányos pólyába takart, szegényes bölcsőben ringatott gyermeke ilyen világhírű művész lesz. De az Isten adta tehetség hamar elárulta magát. Ha a kis Nicolo hegedűt vett kicsi kezébe s végigsimogatta a vonóval, az a száraz fa megmegelevenült és majd ujjongott lelkes ujjongással, majd meg sirt szivettépö zokogással. Genua lakosai hamarosan megismerték a csodagyermeket s amikor a genuai templomok kórusain játszott, az előkelő signorák bizony többet néztek a kórusra, mint az oltárra s nem fogytak ki az elismerő kritikákból. Ez első sikereinek társa is megosztója Silvio Boschi volt, aki szintén ügyesen kezelte a vonót, Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. A bibornok-hercegprimás azonban papságának szándékát a magáévá tette, s a terh t nagylelkűen magára vállalta s a papi nyugdijalapot az eddigi nagy adományok után egyszázezer koronával még életképesebbé tette. R. Űj idők, űj emberek . . . Nemzeti életünk periódusaiban szinte emberöltönyi pontossággal visszatérő történelmi idők és események jelentős napjait éljük ezúttal is, midőn a világháború tombolása közepette megszületett politikai megújhodásból kilobbant örömtüzek táplálásához izmos karokkal hordjuk máglyára a régi, korhadt rendszer utolsó támfáit. Azok a nagy társadalmi s közgazdasági erök, melyek a háború rémét a világra rászabadították, felszínre dobták e nagy evolúció hamujával s lávájával együtt a nemzetek lelki öntudatosságának mélyén fekvő nemes , értékeket is: a közélet tisztességének, az egyéni szabadságnak s a társadalmi és családi boldogulásnak vágyait. A közelmúlt évtizedek politikai s társadalmi berendezkedésének korruptsága a nehéz bilincsek nyűgével hatott úgy a nemzeti, mint az egyéni elöhaladás, a tisztes életviszonyok megalapozása érdekében kifejtett minden társadalmi s törvényhozói jóakaratra s e bármily erkölcsi értékek odadobásától s feláldozásától sem rettegő, vissza nem tartható rendszer bűneinek szomorú eredményei, gyászos következményei már annyira felszívódtak a közfelfogásba, hogy bár nem árulta el azt a kiváltságos tehetséget, melyben Paganini mindjárt kezdettől fogva tündökölt. A két kis művész elválaszthatlan jóbarátok lettek, akik csak egymásért látszottak élni és — hegedülni. Később még két ügyes hegedümű- l vész csatlakozott hozzájuk s igy négyesben bejárták az egész Európát, mindenütt lázba ejtve a műértő hallgatóságot. Kőrútjuk valóságos diadalmenet volt s bár mind a négyen osztoztak a dicsőségben, a legtöbb taps és babér mégis Paganininek jutott ki állandóan. Ez a körülmény nem csekély mértékben keltette fel Boschi féltékenységét s e féltékenység egyre nőtt, mint valami fekete árny, mig végre egészen beárnyékolta lelkét. Fekete lélekben fekete gondolatok rajzanak. Boschi irigysége is csúnya bosszút forralt az ünnepelt Paganini ellen, A mai estét választotta meg tervének megvalósítására. A hangversenyterem még üres volt. A közönség nem sietett, hisz hetekkel élőbb biztosította volt már magának mindenki a helyet. Az emelvényen négy kottaállvány s ugyanannyi szék. Egy fiatal ember lépett az emelvényre, magas, sápadt arcú, hosszura növesztett fekete hajjal és mélyen fekvő, villogó szemmel. A kottákat rendezte. Arcán a lelkében duló vihar nyomaival. — Mindig csak őt dicsőitik, csak őt ünneplik, csak őt ajándékozzák meg. Pedig őneki csak az ujjaiban van, ami nekem a fejben s a szívben? Majd meglássuk,- mit tud ő ma 1 Tudta a mai műsort. Beethoven egy nagy szimfóniájával akarta Paganini az estét megnyitni. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. a mostani gyors rendszerváltozás remélhető jó kihatásaiban már alig is tudnánk hinni, ha nem állana ott e rezsimváltozás várható jő eredményeinek kezeséül maga a legelső magyar ember: a koronás király. Történelmi idők szelleme tanította meg az ifjú uralkodót az emberi jogok méltánylására és megbecsülésére s epochális tcrténelmi események forrásává vált a király elhatározása, mellyel energikusan odatette a pontot a régi rendszer bünlajstromának végére. Uj idők, új emberek következnek a háború viharának ezer korbácsától sújtott magyar nemzet életének jobbraforditásában. Ebben a remélt megújhodásban nem az orosz forradalom megrázkódtatásai mintájára felszínre dobott epizód-alakoknak, hanem izig-vérig kipróbált erkölcsű s hűségű egész embereknek kezébe helyezhette csak az ország sorsának megjavítását a legfelsőbb gondoskodás. Az új érában új emberek, új erök, uj energiák fogják eltörölni, kiirtani a régi rendszer összes szomorú emlékeit s ezek fognak uj alapot rakni a közéleti tisztességnek, az egyéni szabadságnak s társadalmi boldogulásnak szentelt templom oszlopai alá. Teljes megújhodásnak kella nagy háború vérhullámival elborított mult után következnie minden téren. A közerkölcs, a köztisztesség, a közfelfogás terén. Űj emberek kellenek minden vonalon, merre a nemzet jövőjének szekere halad. Új életfelfogás, új elv, új erő kell minden vezető állást betöltő köztisztviselő agyába, ereibe, idegeibe. Új Azután néhány magánszólammal is kedveskedni a végén pedig — szokásához híven —-valami bravúros darabbal a hangversenyt berekeszteni. .Egy Presto volt, mely a végén Prestissimóvá vált és I ugyancsak próbára tette a művész készségét. Idegesen kereste ezt a kottát. Megtalálta. Egy kis üveget vett ki mellényzsebéből s annak tartalmával az utolsó két lapot — összeragasztotta, épp ott, ahol a prestissimónak hatvannegyed kottái vibráltak. Pokoli káröröm siklott végig sápadt arcán. — Micsoda befejezés lesz az! S ezzel visszavonult, mert már kezdődött a közönség felvonulása. — Ez ő? Ez Paganini? — suttogták egymás között. — Ó nem! — világosította fel a kérdezőket valaki nyugodt hangon. Ez — csak Boschi! Mint valami éles tőr döfése hatolt ez a csak Boschi szivébe. De nem törődhetett vele soká, mert a terem hamar megtelt a jelzett időre és miután elült a tapsvihar, mellyel Paganinit üdvözölték, siri csendben kezdetét vette a játék. Ó ha Beethoven ezt hallhatta volna! A közönség percekig ünnepelte — a Mestert. Ismét csak öt csupán ! Senki sem tartotta érdemesnek — Boschi nevét csak fel is említeni! Hát nem pokoli kin ez egy a tehetségére rátartó, önérzetes művészre nézve? Kis pihenőre visszavonultak. A közönségnek is időt kellett engedni a felocsudásra. — Mily pompásan játszottál te ma, Silvio ! — szólt kedvesen Paganini. — Ugy? Én? Nagyon kedves vagy, Nicolo! — válaszolt — amaz hidegen.