ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-06-17 / 24. szám

A letűnt kormányrendszer. Világtörténelmi nevezetességű háborúnk alakulásai nemzeti életünknek is történeti becsű forc.ulatait szülik. Midőn fegyverben áll az ország és \ érével keveri a hon polgársága az évezred által kérges erőssé tett hazai földet, felkavarodnak az áramlat közepett egyúttal azon kérdések is, melyek a békés véralkatban legalább is lassan mozogtak. Most pezsdülésbe jöttek. A külügyi kérdések tehát igenis a legszorosabb kapcsolatban vannak belügyeinkkel. Lehetetlen ezt a háborút ugy befejeznünk, hogy éppen ennek útmutatása mellett megoldást ne találjanak azon problémák, melyek az 1914—17. (18)-at nemzeti életünknek legalább is olyan határkövévé ne tennék, mint az 1848 vagy 1867 volt. Ha figyelemmel kisérjük a történelem megszokott mozdulatait, azt kell tapasztalnunk, hogy a háborúk a bennük szerzett alkalmi észrevevések révén rendszerint maguk után vonták a belügyek al ikulását is, miáltal rugóivá lettek a nemzeti élet evolúciójának. Már most ily felkavart helyzetben, mint a milyenbe a háború pezsdülése hozott bennünket, számot kell vetnünk azzal a sablonos felfogással, mely talán ma is a megcsontosodott pártprogrammok végrehajtására gondol és abban vélni elérni a helyzet igazi magaslatát. Természetesen mindig a kormányrúdra nézett az a párt, mely ellentét 3s célok szolgálatában vallott. Főbből alakult ki a többségi kormányzat szükségessége, mert egy ország közmegnyugvásának biztosítására, ami pedig fontos — bár nem direct kormányzati érdek azcn oknál fogva, hogy a kormányzat első érdeke mindig a salus rei publicae — az állam jóléte — ezáltal látszott elérhetőnek. A többségi kormányzat megteremtésére pedig programmra volt szükség, még pedig kellő terjedelmesre. Ezen programmot időnként azután felváltották az egyes kérdések elintézésének szűkebb programmjai. Ezek azonban mind tulajdonkép egy kormányra kapott kaszt, vagy klikk összekorr.ponalt előterjesztései maradnak lefelé és felfelé egyaránt. Emellett a nemzeti élet kimerülhet egyszerű igen — nem, bólintgatásban. Tulajdonkép csak a nemzet szekerének döcögő továbbrángatása. A nagy nemzeti megmozdulások és vérpezsdülések életet ihlető működései nem szoríthatók bele ezen programmatikus működésbe. Nem szoríthatók bele azért, mert a többségi uralom mellett az ország igazi érdekei még mindig 3sorbát szenvedhetnek, mert a közvélemény nem bármikor mozdul meg elementáris erővel, tehá; a nemzet a többségi párttal nem azonosítható évek hosszú során át, mert a pártok fája mellett felütheti fejét a nemzeti élet zsenge virága uj hajtása is. Másrészt pedig a parlamentek összt:állitódása is kérdésessé teheti az igazi többségi elvnekérvényre jutását. Ezekután átlátható, hogy a tulajdonképeni kormányzás, melynek csak eszköze a pártok öszszeál.itódása, még nem kénytelen az igazi közérdek és országos nemzeti élet alakulásában csakis a pállok gerincén kúszni. Hanem emellett kell, hogy módot tudjon találni oly kérdések kialakulására és keresztülvitelére is, melyek a többségi pártodat addig nem érdekelték, vagy nem ösztökélték elementáris erővel. S ép ebben rejlik a Tisza-kormányzati rendszer ósdisága. Ugyanis a megcsontosodott 1910-iki hevenyészett programmon heverni még az akkor csirájában sem vélt 1914-i óriási vulkáni erők kitörése után is, anélkül, hogy a nemzeti politika többi pártjai által is felvetett kérdésekben rugékonysígot és életet jelentő alkalmazkodást tűrne meg, egyszerűen lehetetlen állapot. A világháborút észre kell venni azon programmoknak is, melyek talán sziklakemények és vakok. Mellékes még az a kérdés is, hogy ez tulajdonkép prolongált parlament. A fő az életképesség hiánya. Ezek után világos, hogy mekkora bűn, ha a kormányzat egy parlamenti párt egyoldalú beltagjává sülyed és egy pártéletnek keretei között mozog és pedig mint exponált pártférfiak. Ez a kormányzat fenségének non plus ultra degenerálódása. A párt ugyanis, bármily széleskörű és helyes programmja legyen, mégis csak párt marad és nem az egész nemzet. A pártot érhetik váratlan fordulatok és programmját is felboríthatják. A nemzeti életnek részesei a kisebbségi pártok is. Azokat sem lehet számításon kivül hagyni, vagy pláne kidobni és önhitten leszavaztatni. Ez nem kormányzat. Ez csak pártabszolutizmus és a nemzeti életben beteges tünet, melynek múlónak kell lennie. A kormányzat fogalma nincs sanálva azáltal sem, ha látszatos technikai és taktikai fordulatokkal olykor az uralom még prolongálható is. Mert azért igaz marad, hogy a danaidáktól félni kell sokszor még az ajándékok álarca dacára is. Csak egész természetes, ha ily körülmények között a kormányzat másik tényezője : a koronás uralkodó, nem sülyed le pártemberré, hanem keresi az egészséges kibontakozás és a helyes kormányzat biztosításának megfelelőbb útját. Ez pedig első tekintetre az egészséges koncentráció, mely nem azonos a koalícióval. A minisztériumból ki kell a pártjelleget operálni és más férfiak bevonása utján biztosítani a pártok felett álló kormányzat rugékonyságá't és az állam érdekében sokoldalú munkaképességét. Amint látszik azonban, a tárgyalások alatt a Tisza-kormány megmaradt makacsságában és pártemberi elzárkózottságából egyáltalán nem hajlandó kilépni azáltal sem, hogy egy sedátus tagja által az uj kormányban magát képviseltetné. Ez már a krizis jele, mert általa csökönyössége folytán a párt, mint ilyen veszti el értékét és létjogosultságát. Ez annál szembetűnőbb, mert túlzott konzervativizmusát oly kérdésekre terjeszti ki, melyeket már 48 vagy 67 kellett volna, hogy végleg megoldjon. Ezek már azóta az egyenetlenség alapjai. Most, midőn a nemzeti élet ujabb határkövéhez ért, már ezen kérdéseket tovább befejezetlenül nem hagyhatja. Itt a harcok a bukott kormánnyal szemben nem csoda, ha az elkeseredés jellegét öltik fel, mert benne még a 48 előtti kasztszellem áll szemben a néppel — a megvetett néppel. Az uralkodó részéről csak helyes tapintatra vall, ha ily kormány helyett szükség esetén kisebbségi kormányzatot óhajt létesíteni. Annál is inkább, mert a kisebbségi pártok a kormányzat dolgában elég pártfelettiséget árultak el és nem vetették el a többségi párt befogadásának lehetővé tételét sem. A nemzet tehát bizonyos, hogy joggal nem lehet elfogult egy kisebbségi kormány iránt sem és adott esetben kell, hogy magáévá tegye az uralkodónak semmikép sem kifogásolható, szükségszülte állásfoglalását. Ha pedig nem, akkor okozójául válhat azon esetleges keményebb nemzeti megmozdulásnak, mely [vele szemben erélyesebb módon is megszerzi érvényesülésének lehetőségét. Ez csak az általános helyzet lenne. Az csak sajnálatra méltó, hogy egy Tiszának bukása után a helyzet még jobban elmérgesedett és specifikálódott, mert egymás irányú elégedetlenség csiráját is táplálta azonnal. Mert eltekintve attól, hogy Balthazar püspök személyével szemben a megalkuvás pártálláspontjára helyezkedett, legyen szabad arra hivatkozni, hogy azon feldobott felekezeti demagógiától furcsa ép Tiszának félteni a parlament megtöltését, midőn oly tehetségesnek bizonyult épp abban, hogy párthíveivel minden ellenkező mozgalmat a saját pártcéljai javára fordíttasson. S mivel ez a lenézés ép a földmivességet éri, csak annál kárhozatosb, hogy az országnak gazdasági kérdéseit csupa elfogultságából következőleg kiszolgáltatná az ipar és kereskedelem más téren mozgó politikájának is. De ez is csak taktika, mely nem sikerülhet. A Tisza-rendszer tehát lehetetlenné vált kormányzati szempontból. Lehetetlenné az uralkodó előtt, lehetetlenné a szocialistáknak tovább nem alkuvó serege előtt és bizhatunk abban, hogy lehetetlenné válik a nép előtt is. S csakis igy jöhetett létre egy helyes kormányzat, mely a kort megértve, nem fogja a virágzó nemzet virágait leverni, hanem megtermékenyíteni. Ez lehet csakis és kizárólag a békés állapot. K. Gy. S. HIREK. Krónika. Jó emberek, akik összeálltuk, Hogy idegenforgalmat csináltok,. Ne költsétek plakátokra, könyvre, Ilyen reklám nekünk nagyon gyönge ! Mindezeknél tudok én egy jobbat, Adjatok helyt jószándékú szómnak! A vasúti hozzájáró útnak Hibájáról sok-sok ezren tudnak. Akit az ég Esztergomba elhoz, Ezen útért szidalmaz és átkoz. Ezen útra gondol félelmébe, Ahányszor csak mi jutunk eszébe. Azt mondják, hogy csakis Afrikában, Ott is csak a hires Szaharában Van ilyen nagy por, ily feneketlen, Ily hatalmas, ilyen lehetetlen, Ilyen finom, ily szemtelen, ennyi, — De ott nem kell senkinek se nyelni! Tisztelettel oda konkludálnék, Hogyha már nem segíthetünk máskép, Legyen ez út olyan ritkasága Esztergomnak, minek nincsen mása, De amit az idegen nem retteg, Hanem inkább tart majd élvezetnek. Ezt az útat javítani nem kell, (Nem is igen erőlködnek evvel!) Ezt az utat javítani vétek; Hanem hozni kell reá tevéket. Ki hozzánk jő, itt tevére ülne: S a forgalmunk mindjárt fellendülne! (-•) * A hercegprímás fejedelmi adományai. Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás a sok csapással küzdő emberiség igazi atyjaként mutatta be magát, amidőn a mult hetet — mondhatjuk — a nagyszabású adományok hetévé tette. A még nem régen tett, többszázezer koronás alapítványok után 100,000 koronát adott a kath. újságíróknak. — Ezzel az adománnyal lapunk külön cikkben foglalkozik. — A budapesti „Irgalom Házá"-ban Csernoch János bibornok-hercegprimás 12,500 K-val egy ágy-alapitványt létesített azzal a rendeltetéssel, hogy a kamatjövedelmekből egy a világháborúban rokkanttá lett gyógyíthatatlan magyar állampolgár élete fogytáig gondoztassék. Az alapítványi helyet jelenleg Horváth Károly rokkant katona élvezi. Végre az esztergomi föszékesegyház énekkarának nyugdijalapját 10,000 korona értékű • hadikölcsönkötvénynyel gazdagította. Mindezen adományokkal a főpásztor őszinte hálára kötelezte úgy az érdekelteket, mint a közjótékonyságot megbecsülni tudó közönséget. * Változások a primási uradalmi tisztikarban. Majer Ferenc szőgyéni intéző Bajcsra áthelyezve s egyúttal tiszttartóvá előléptetve. — Kovács Aladár boldogasszonyi intéző Szőgyénbe áthelyezve. — Kelndorfer Károly bajcsi ellenőr boldogasszony! intézővé kinevezve. — Parcsami József központi ellenőr lándori intézővé kinevezve. — A harctéren lévő Meszéna Lajos és Kapisztóri Ferenc ellenőrök pedig május 1-étől intézőkké lettek kinevezve.