ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-06-10 / 23. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre ő kor. Egyes szám ara Ifi fillér. A közgazdasági egyetem kérdéséhez. Esztergom, 1917. június 9. A „Hangya" egymillió koronás alapitványán kivül a háború ezerféle baja és nyomorúsága kellett ahhoz, hogy a közgazdasági egyetem kérdése ismét felszinre kerüljön. Azóta ez a kérdés bejárta a napi sajtó minden elképzelhető fórumát, szépirodalmi lapjaink közül a Magyar Kultúra, A Cél, az Ujnemzedék és mások is kimeritö értekezések keretén belül vették bonckés alá ezt a legújabb fajta thémáját a megoldandó kérdéseknek, ugy, hogy napjainkban ide vonatkozólag már a vallás- és közoktatásügyi miniszter is nyilatkozott, habár végleges megállapodásra s megegyezésre még nem került a sor. A megjelent fejtegetések között találunk különféle véleményen levőt: vannak, akik nem helyeslik a közgazdasági egyetem Budapesten való felállítását, azt Szegeden kívánják életbe léptetni, — vannak, akik keveslik a „Hangya" által felajánlott összeget, viszont akadtak olyan hozzáértő hazafiak is, akik —• ugylátszik félve a felvetett eszme alapos megoldásától és annak jövőjétől, — teljesen feleslegesnek tartják az ilyen egyetemnek nagyobb alapokon nyugvó működését. Lett légyen a dolog bármikép, annyi bizonyos, hogy a mag el van hintve, a m. kir. JózsefMűegyetemen lévő közgazdasági osztály múltja, felmutatható sikere, mindenesetre buzditólag fog hatni azokra, akik most már il „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Megáldom a golyót, mely véd hazát s királyt! (Harctér.) Dr. Porubszky Géza. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. egybevetve az ide irányuló törekvéseket, véglegesen döntő szerepet fognak betölteni a kérdés tisztázásánál, ugy, hogy alapos reményünk lehet arra, hogy a közgazdasági egyetem kérdése a maga teljességében maholnap örömteljes megoldást fog nyerni. Ahhoz nem fér kétség, hogy a közgazdasági egyetem felállítása, — már értve ugy, ahogy azt a „Hangya" a kormányhoz intézett felterjesztésében kifejtette — elsőrendű kérdése kell, hogy legyen az újjászületendő Magyaroszágnak. Mielőtt azonban az utolsó szót az erre illetékesek kimondanák, célszerűnek véljük egy-két adattal megvilágítani a Budapesten müködö magy. kir. JózsefMűegyetem közgadasági osztályának napjainkig felmutatható sikerét, annak tulajdonképeni célját, jövőjét, — szóval kétségbevonhatatlan adatokkal kívánjuk leszögezni az elmult tapasztalatokon okulva, — azon tényt és igazságot, hogy „nekünk nem diplomás proletárokra van szükségünk, hanem gazdákra, akik ésszerűen kezelik birtokaikat, iparosokra, akik képesek európai színvonalon álló ipartelepeket szervezni és vezetni, kereskedőkre, akik nem csupán az ösztön sugallatára hallgatnak, hanem készek arra is, hogy érdekeiket összhangba hozzák a nemzet gazdasági érdekével." Az imént emiitett közgazdasági fakultás, immár megdicsőült királyunk által, 1914. február 14.-én nyert legfelsőbb jóváhagyást. Amint tehát látjuk, fél évvel a háború kitörése előtt. Hogy mennyire volt szükség egy ilyen közgazdasági tanszék felállítására, misem bizonyítja jobban, mint a magyar királyi JózsefA királyi boldogságról. Elszürkült sárga, tépett szélű memoárok, porlódó lapok, mily sokat mondtok ti ma. Tavasz ébredéskor, virágnyiláskor nézek felétek, s ti szóltok az eltűnésről, a nagyságok kicsinységéről, s a fényességek éjszakáiról. Ablakomon besüt a langyos napsugár, s zúgva repül el mellette a cserebogár s én forgatom az öreg papirosokat, régi memoárokat, leveleket. Nem királyok írták, királyutódoknak, nem is császárok, hanem csak, amolyan biedermayer korabeli lányok; — ott találtam őket, jó nagyanyám, félre tett „kiment módi* szoknyái között. S bár egyszerű szivek mindennapi élményei húzódnak el előttem, mégis a boldog megelégedettség sugárzik ki belőle : „olyan boldog vagyok, mint egy királyné", áll az egyiken s utána egy menyasszony áradozásával zeng tovább. S itt megállok, elfárasztottak a betűk, elbágyasztott a tavaszi fény. S mintha valami bugó hang azt dúdolta volna szünetlenül, hogy „királyikirályi" ugy tünt fel nekem. S láttam a fényes varseillesi udvart, Borghesek palotáit, Bourbonnak fényes kertjeit, Richelieu, Pompadour, Napoleon illatos szalonjait, s ugy éreztem, hogy az a kedves, boldog szivü biedermayer leány „elirta" magát, mikor a királyok boldogságáról szólt, azután vágyakozott. A kedves, azt hitte, hogy ott a boldogság, ahol éjszakánként andalító zene csittitgatja az alvó embereket, s nappal vad hajsza vadászatok, táncok, öltözködések vidámítják az életet. Pedig hát, az éjjeli zene, Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Műegyetem által kiadott hivatalos tájékoztatónak következő kijelentése, mely szerint: „Hazánk közgazdasága, bár 1867. óta lényegesen fejlődött, a nyugati nemzetekével összehasonlítva alacsonyabb fejlődési fokon áll és a haladás mértéke is jóval lassúbb volt nálunk, mint nyugaton." Tudjuk azt is, hogy az egész vonalon a jogász-világ bizonyos meghatványozott tüneteivel kellett megbirkóznunk, hiszen ahová csak nézett az ember, mindenütt ügyvédjelölteket, ügyvédeket láttunk, ami végeredményben tagadhatatlanul ezen a pályán való tulproduktióra vezetett. De ez nem is igen lehetett máskép. A közgazdasági tanszék felállítása előtt, ezeket olvassuk a műegyetem tájékoztatójában: „Ismeretes, hogy földbirtokos középosztályunk, iparosaink, kereskedőink és tisztviselőink gyakran csak ezért küldik gyermekeiket, akiket főiskolai műveltségben akarnak részesíteni az egyetemek jogi fakultásaira, mert számukra eddig más, a gyakorlati gazdasági életpályákra előkészítő főiskolai képzés nem kínálkozott." Meg kell jegyezni itten mindjárt azt is, hogy a jelenleg müködö közgazdasági fakultás csupán egy éves tanfolyamból áll, annak négy éves tanfolyammá való kibővítése a háború miatt, könnyen érthető okokból nem volt keresztülvihető. Nézzük most már ennek az egy éves tanfolyamnak működését. Az egy éves fakultást csak végzett főiskolai hallgatók látogathatják. Előttünk fekszik Zelovich Kornél, a királyi József-Műegyetem közgazdasági osztály jelenlegi dékánjának nemrégiben irt lekötelező szives levele, melyben a halimely a platános verandák, leander, orchidea bokrok felől hullámzik, mily gyakran a haldokló, rettegő szivek siri zenéje, bűnök takargatója. Mintha látnám — bár rég letűntek — a halk járású lakájokat, kik mosolyogva öntötték a halált uruk poharaiba s merev udvariassággal hajoltak meg távozóikban, — a finom vázákat minüatür szépségeikkel, eozin figuráikat, velencei tükreiket, nehéz biborselymüket, tafota szőnyegeiket, — érzem lengő illatukat suhogó csipkéiknek, rizsporos parókáiknak : — s az egyszerű szivek azt vélik, hogy csak a takargatói az emberi sziv netovábbjának, a boldogság gaurizankárjának. S mikor a selyem lehull, az eozin váza összetörik s a korona gyémántjaira ráhull a királyi palota vakolata s akkor itt marad, — mi marad itt? — a könny. Királyi boldogság, de királyi a könnye is, nagy a fénye, de nagy az árnyéka is. Soha sem fogom elfelejteni, — ugy lelkembe vésődött — III. Iván orosz cár rettenetes életét. E szerencsétlen ember tragédiája bölcsőjében kezdődött 1741. nov. 25. éjjel, midőn néhány királyi vérre szomjazó, vakmerő kalandor betört a cári kastélyba, a palota őrségét leöli, a cárnét vasra verik, s a kis III. Ivánt meg, a „kölyköt" eltüntetik. S a trónra Nagy Péter leányát, Erzsébetet kiáltják ki. S a megkezdett tragédia folytatódik tovább. A dünamündei, oranienburgi kazamaták, a schlüsselburgi s archangelszki börtönök szomorú történeteket tudnának elmondani a királyok boldogságáról. S a vége, a tragikomédia fináléja 22 év múlva játszódik le, főhőse egy őrült, kinek rögeszméje az, hogy ő cár, a nagy Áldás. Mosolygott az égbolt, mikor kezem még A föld gyümölcsét termővé megáldta. A szőlőágra, fesledő kalászra Szenteltvizet szórtam nem is nagyon rég. Arany-eső hullott a főoltárra, Égből leszálló, kincset rejtő harmat, ( Míg áldva adtam hitvesi hatalmat A térdelő sok boldog ember párra. Nincs most rengő kalász, piros gerezdek, Arany-eső már vérszinüre vált! S gondok maradtak itt nehéz kökeresztnek. Halál zenéje zúg kint s vérre kiált... És én tűnődve új áldást kezdek: