ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-04-02 / 14. szám

XXL évfolyam Esztergom, 1916, április 2 14. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szani ára 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1916. április 1. — Lesz-e a háború után háború? Nem is olyan balga ez a kérdés, amelyet felvetettünk, mert az államok a vérontás elkerülésével is tudnak kiméletlen harcot folytatni a kereskedelmi és gazdasági téren. Azok a hírneves kávéházi konrádok, akik a veszedelmek idején kitűnő stratégák voltak s megrajzolták az oroszok betörési vonalait, a mostani kedvező hadászati helyzet folytán a gazdasági kérdésekre vetették rá magukat s kisütötték, hogy hiába győzünk fegyverekkel, mert azután az entente gazdasági eszközökkel fog ellenünk állani. Régen se volt igazuk, most sincs igazuk. A győztes központi hatalmak tudnak .. majd olyan békét kötni, amely nemcsak a fegyverek nyugvását fogja biztosítani, hanem a gazdasági érdekeknek is erős vára lesz. Különben se gondolja senki, hogy az entente államai gazdasági szempontból valami nagyon szolidárisak. Ezen szempontból Oroszország természetellenes helyzetben van, midőn Angliával társul, mert érdekei épen a vele hadban álló Németországhoz kötik. Tévednek hát mindazok, akik a jövőt úgy gondolják el, hogy a most fegyveres szövetségben álló államoknak az lesz a főgondjuk, hogy a békekötés után egymással szoros gazdasági szövetségben maradjanak és igy a középeurópai államokat egymásra, továbbá a szövetséges Bulgáriára és Törökországra szorítsák. Nyilvánvaló, hogy a nemzetek mostani gyűlölködése mesterségesen szított tűz, amelynek hamarosan ki kell aludnia s a józanul gondolkodó fejek belátják azt, amit most nem tudtak felfogni s egyik jobban fog törekedni mint a másik, hogy Anglia karmaiból kiszabaduljon. n. Oroszország angol-japán barátsága. Oroszország amilyen nagy és hatalmasnak látszó embertömeget képes megszámlálni és felölelni : magában véve ép olyan gyér és üres, úgyannyira, hogy idegen támaszték és segítség nélkül a rettenthetetlennek hitt orosz birodalom alig képes megállani saját lábain. Igy aztán a találékony Franciaország még jóval a háború kitörése előtt orosz szomszédját nemcsak jó tanácsokkal segítette, de egyúttal pénzelte és számára anyagi áldozatokat is hozott, hogy adott pillanatban befűthesse azt a bizonyos gözhengert. Ámde a francia tőke mégsem volt oly találékony, hogy a hozott áldozatokért gazdasági téren rekompenzálja magát, mert tudjuk, hogy nemcsak az orosz üzletre fizetett rá, hanem befagyott a híres gőzhenger is s a háború borzalmas anyagi és katonai csődje magát Franciaországot is annyira kimerítette, hogy ma már nincs mivel olajozza a gözhengert. Most aztán ezt az olajat Anglia és Japán szállítja Oroszországnak, de nem oly önzetlen jóbarátsággal, mint Franciaország tette, hanem olyan drága kamatot fizettet érte, hogy Oroszország az angol-japán barátságot hosszú évtizedek multán se heverheti ki. Ma már nem Franciaország, hanem Anglia irányítja az orosz kül- és belpolitikát. Az orosz kormánynak anélkül is sok gondot okoz a levert és elcsüggedt néphangulat s a cárnak a dumában tett legutóbbi látogatása is eme hangulat korrigálását célozza. Ez szintén Anglia tanácsára történt s ezért változtatta meg az uj orosz miniszterelnök eredeti programmját. Valamit tehát ez irányban kellett tenni, mert tovább igy nem mehetett. A népnek nemzeti engedmények kellenek, no meg gazdasági tekintetben is kell valamit tenni, hogy a német kereskedelem és ipar kiszorítása által a hézagok pótolva legyenek. Ki foglalja el tehát a németek helyét? Erre a jövedelmező szerepre természetesen Anglia és Japán pályáznak, de Oroszország borzalmasan ráfizet erre az angoljapán segítségre. Az orosz kereskedők a háború okozta rendkívüli viszonyok között még a legjobb üzletek mellett sem kereshetnek semmit, mert amíg Anglia egyrészt kénye-kedve szerint kiuzsorázza őket, másrészt még a mozgási szabadságot is elvonja tőlük, mivel az orosz kormány útján még az egyes kereskedelmi forrásokat is megszabja, ahol szükséges cikkeiket saját meggyőződésük ellenére, sőt tönkremenésük biztos kilátásában kötelesek beszerezni. Anglia eme szerepót nagyon is érti, mester abban, miként hintsen valakinek a szemébe port, hogy tüntesse föl saját magát úgy, hogy abból senkisem vegyen semmit észre, még azt se, hogy a reklámköltségeket egyáltalában nem ő fizeti. Orosz politikusok részére Londonba kéjutazásokat rendez, de gondoskodik arról, hogy az ellenséges pártok külön vonaton utazzanak, nehogy elrontsák egymás hangulatát. Az orosz újságírókat gavallérosan honorálja — az angolimádó cikkek ellenében. Végeredményben pedig mindezt az oroszok fizetik meg s ennek nemcsak az orosz ipar és kereskedelem van tudatában, hanem az orosz érAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Nyilnak-e ott is ... ? Nyílnak-e ott is orgonabokrok Merre ti jártok, Zsongnak-e ott is bús szivetekben Tavaszi álmok? S hogyha merengő alkonyi estén Hazagondoltok, Vigasztalnak-e titeket ott az Orgonabokrok ? Itthon a ringó orgonafürtök Lila virága Szemünk gyöngyével egyszerre hull le Az út porába S mig idegen föld száraz avarja Véretek' issza, Mi könnyeinkkel sírunk mindennap Titeket vissza . . . Jöjjetek vissza; epedőn, vágyón Várunk tirátok, Tinéktek nyílnak a szivünk mélyén Ápolt virágok S rátok vár minden piros sziromja Annyi kis kertnek, Hogy ott viruljon sapkátok arany Rózsája mellett. . . Szvoboda Román. Timót boszűja. Irta: Filó Károly. Az orosz-galíciai határon széles terepen napok óta dühöngött a harc fúriája. A terület falvainak házai égtek s a megrémült lakosság pincékben és más rejtekhelyeken keresett menedéket. Az egyik galíciai határszéli faluba egy napon mint a hirtelen támadt fergeteg rontott be az oroszok előretolt lovassága a kozákok. Az egész környéken a napok óta szóló ágyúk bömbölésétöl már amúgy is iszonyatos ijedelmeket kiálló lakosok a kozákok hirtelen és váratlan megjelenésére igen megrémültek. Elbujt és elrejtőzött, aki csak tehette. Különösen a nők és a gyermekek. Borzadalmas dolgokat hallottak a kozákok vadságáról, kort és nemet nem tekintő állatias kegyetlenségéről és irgalmatlan pusztitási és rombolási vágyukról. Féltek és rettegtek. Alig páran maradtak házikóikban, hogy a falut megszálló vad kozákokat szives fogadtatás és ajándékok és élelmiszerek nyújtása által kis hajlékuk megkimélésére bírják. A falu öregebb emberei a kozákok vezetője elé járultak és a falu és lakosai számára irgalmat és kegyelmet kértek. Vad hahota volt a válasz. A szilaj vérű kozákok megkezdték a rablást és fosztogatást. Behatoltak a házak udvaraira, berontottak a szobákba, felkutatták a szérűket és éléskamrákat és követeltek élelmet maguk és lovaik számára. Kardjukkal hadonászva fenyegették, lándzsáikkal döfölték azokat, kik követeléseiket nem a nekik megfelelő és tetsző módon, avagy csak immelámmal teljesítették. Irgalmatlanul leütötték és levágták azt, aki ellenállani merészelt, avagy hangoztatta, hogy szegény és semmije sincs. Durva erőszakkal, vad szidalmak, otromba átkozódások és ocsmány káromlások között vették el a szegény és nyomorúságosan élő nép utolsó falatját. Szemtelen és szemérmetlen módon elraboltak mindent, ami nekik megtetszett. Elhajtották a marhákat, lovakat sertéseket és a hátramaradt táborba terelték. Összeszedtek minden lisztet, gabonát és a rimánkodó parasztoktól erővel ellopott kocsikra felrakódva szintén a táborba irányították. Egyesek különösen szeszes italokat, bort sört, de legkivált pálinkát követeltek. A táborban nem kaptak, itt akarták magukat kárpótolni. A kezük ügyébe esett korsókat, fiaskókat, hordókat mind átkutatták és tartalmukat mohón ürítgették. — Ne féljetek és ne siránkozzatok — röhögtek a sopánkodó és kifosztott emberekre. — Majd a cár, ha erre jön, mindent megfizet nektek. — Csak inkább ne fizessen és maradjon ott, ahol van. És titeket is elvihetne az ördög és elnyelhetne a poklok mélységes feneke ! — suttogták a szepegő lakosok, de nem merték hangosan mondani. Eközben a vad és szilaj természetű és a szeszes italoktól felhevített kozákok folytatták rablásaikat. Törtek, zúztak mindent, amit csak találtak és el nem vihettek. Nem törődtek a férfiak sopánkodásával, nem a kétségbeesett nők és gyermekek jajgatásával és siránkozásával.