ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-03-05 / 10. szám

XXL évfolyam. Esztergom, 1916. március 5. 10. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara Ifi fillér. Esztergom, 1916. március 4. — A dunai hajózás jövője. A világháború politikai és katonai alakulása a dunai hajózás kérdését is előtérbe tolta. A Kelet felé vezető úton a Duna képezi a közlekedés egyik legfontosabb eszközét. Az európai nagyhatalmak — köztük leginkább Anglia és Franciaország, melyek pedig a folyammal nem is határosak — igen gyakran foglalkoztak a dunai hajózás szabályozásának kérdésével. A 19. század elején a Duna alsó folyása Törökországhoz tartozott, mely azonban a dunai hajózást soha sem igyekezett megnehezíteni, az osztrák hajókat már a 18. században átengedte a Fekete-tengerbe. Csak akkor léptek életbe korlátozások, amidőn Oroszország nyomult előre az alsó Dunáig. Az 1812. bukaresti béke értelmében, mely Törökország és Oroszország közt a Dunát jelölte meg határul, csak a két államnak volt joga az alsó Dunán hajókat járatni. Csak 1840-ben létesült Oroszoszország és Ausztria között oly értelmű szerződés, mely elismerte az alsó Dunán a hajózás szabadságát. Az egész megállapodásnak azonban nem volt sok értéke, mert Oroszország a birtokában levő Duna-torkolatokat el hagyta homokosodni. Az 1856-iki kongresszus visszaszorította Oroszországot a Dunától és megalakította az európai Duna-bizottságot, melynek az volt a feladata, hogy a Duna-torkolatokat és a Fekete-tenger határos részeit a hajózás részére szabaddá tegye. Ez a bizottság a Duna-torkolatokra nézve egy hajózási aktát dolgozott ki, mely a hajózási rendőrségre, felügyeletre, révkalauzokra, rakodó helyekre stb.-re vonatkozó intézkedéseket tartalmazza. Az akta lényegileg ma is hatályban van. Az 1878. berlini kongresszus a Dunára nézve ujabb határozmányokat hozott. Kimondották, hogy a dunai hajózás szabadságának biztosítása érdekében az Alduna mentén fekvő várak lebontassanak. Hadihajók a folyamon nem közlekedhettek. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Az európai Duna-bizottság, mely 1856. óta mindig meghosszabbíttatott, most állandósittatott és hatásköre Galacig kiterjesztetett. Románia szavazatot kapott a bizottságban és Ausztria-Magyarországot a Vaskapu szabályozásával bizták meg. 1883-ban a berlini kongresszus szignatárius hatalmai Londonban konferenciára gyűltek egybe, melyen jóváhagyták a Duna-bizottság által kidolgozott hajózási szabályokat. Egyúttal kimondották, hogy a bizottságbanRomániának csak tanácsadó joga van ; szavazati joga nincsen, Románia tiltakozott ez ellen és a konferencia határozatát magára nézve kötelezőnek nem ismerte el. A Duna-bizottság ennek ellenére juriszdikcióját Galactól Brailáig is kiterjesztették és a Kilia-ágat Oroszország érdekében a bizottság hatásköre alól kivették. Minden fáradozás dacára a dunai átmenő hajózás mindeddig nem fejlődött ki olyan mértékben, amint azt általában várni lehetet. Ennek főoka az, hogy a Vaskapu szabályozása nem teljes. Másrészről gazdaságpolitikai okok akadályozták a hajózás emelkedését. Különösen az angol hajózás igyekezett a Duna-torkolatnál magának monopóliumot biztosítani. Anglia vasat, szenet, és gépeket fuvaroz a Dunára és onnan gabonát és más mezőgazdasági terméket hoz vissza. Ha a dunai beihajózást fejleszteni akarjuk, ugy eltekintve a szükségessé vált szabályozásoktól, meg kell szüntetni az 1856. évi párisi szerződést és Angliát a Dunáról ki kell szorítani. Most, hogy a szövetséges seregek győzelmei következtében az északi tengertől Mezopotámiáig egyenes és közvetlen összeköttetés létesíttetett, a legszebb perspektívák nyílnak a dunai hajózás fellendülésére. A hajózási társaságok már most annyira igénybe vannak véve, hogy a keresletnek alig tudnak eleget tenni. Az összes társaságok a hajóparkok lényeges növelését határozták el és a különböző hajógyárak már is fokozott erővel dolgoznak. Biztosra vehető, hogy a közel jövőben uj hajógyárak és uj hajózási társaságok fognak alaTanuljatok tőle, ti, botor nemzetek! Kí az Úr ellen küzd, porba sújtja azt S hogy ha bűneiből akkor se térne meg, Számára nincs többé égi kegy s malaszt! Suhogtasd csak, Uram, bűntető ostorod! S beszélj csak hozzánk ágyúszörnyek torkán! Mig csak meg nem térnek minden a gonoszok Megcsukló térddel hűn Eléd omolván; Amig csak el nem jő Te szent, szép országod, Hol testvérként élnek fajok s nemzetek ; Mig csak ujjá s szebbé nem teszi világod: Krisztus békéje s Te nagy szereteted! Patyi Gyula. Mikor a tolvaj megtér. Irta: Csite Károly. Mélységes csönd honolt koromsötétséggel párosulva, a kis viskó szobájában. Az ősi, kopott falióra tizenegyet ütött. Erre megmozdult egy kis nyikorgással a kályha melletti ágy s óvatosan leszállt róla Szekér Ádám. Kabátját és kalapját kézbe véve, mezítláb, lábujhegyen kiosont az udvarra. Magára hagyta a mélyen alvó Dorka asszonyt. Ott kint fogott az öltözéshez. S oly sötétség volt ott is, hogy alig talált kezével a kabátja ujjába. t — Ép alkalmatos az idő . . . vagy mégsem egészen. Különben, ahogy vesszük, — morogta s a kertekalja felé vette útját. Elment a harmadik szomszéd portájáig. Pár percig figyelt s hallgatózott a kerítéshez lapulva, mint a nyúl a barázdában. S aztán átvetette magát az alacsony sövénykeritésen. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. kulni. Azt is meglehet jósolni, hogy a Dunának a német vízi hálózattal való összeköttése a békeidők első alkotása lesz. Ez az összeköttetés a Lajoscsatornának a Majna és a Duna közti meghosszabbítása és a Duna-Odera-csatorna kiépítése által lesz elérhető. Ausztria és Magyarország. Van egy politikai pártunk, a függetlenségi párt, amelynek fő programmpontja, ősi törekvése az: a personal unió meghagyása mellett próbáljunk önálló életet, szóval szakadjunk el Ausztriától. E néhány szó puszta és rideg, ámde értelme és fogalma oly mély, hogy minket, akik az elmondottak felett gondolkozni kezdtünk — megdöbbentett. Hogyan, hát szebb, avagy jobb lenne, ha Magyarország minden irányban ujjá vedlene át?! Nem tudtuk megérteni, s mert eddig még nem tudtuk azt, amit sajnos ma tudunk, s mert nem láttunk a jövőbe ugy, ahogy most és fölényeskedtünk — mosolyogtunk rajta — s „elhallgattattuk." Azóta egy tapasztalatokban gazdag esztendő múlott el s mi szomszédunkkal, Ausztriával tisztába jöttünk. Amik Ausztriát illetőleg több évtizeden át itt az országban elhangzottak, azt sajnos, ma be kell látunk, mert velünk együtt mindenki látja és tudja. Hogy Ausztria nem a jó szomszéd s egyáltalában nem a jó testvér és bizalmas barát szemével néz bennünket, szegény magyarokat, ez köztudomású dolog. Mi ugyan el lehetünk Ausztria Szép, kerek növésű barackfa alatt állt meg. Már nappal kiszemelte, azért tudta a nagy sötétség dacára is a többi közül kiválasztani. A törzs alsó ágába kapaszkodva, fölmászott rá s szedni kezdte a gyümölcsöt, melyet a derekára kötött nagy kékfestésü kötényébe rakott. Lassan haladt a szedéssel, mert a sötétség miatt nem tudta a barackot megkülönböztetni a falevéltől. Úgy kellett tapogatóznia a gyümölcs után. A távolból égdörgésszerü moraj hallatszott, mintha csak föld alól jött volna a rémes hang. Szekér Ádám azonban nem rémült meg, sőt hirtelenében ilyesmit gondolt magában: — Hej, uram Istenem, ne csak dörögné, hanem pislantaná is egyet, hadd látnám, merre van a barack szebbje? Abban a pillanatban vakitó fény lobbant fel a távolban s alulról hangzó irtózatos robaj és dördülés közt megrázkódott a föld és a gyarló emberi szív. A barackfa majdnem földig hajolt, tolvaját két ölnyire elhajítva magától. Pár perc múlva megismétlődött a rémes földalatti moraj s megrázkódott ismét a föld, de ezt már Szekér Ádám nem hallotta, nem érezte. Eszméletlenül feküdt a földön. A bal lábszárcsontja eltört. A jobb karja vállban megiramodott. Amikor eszméletéhez tért, már mozdulni sem tudott a nagy fájdalomtól. — Látod, látod, gonosz lábam, — vádolta először is a lábát, addig-addig jártál gonosz utakon s másztál föl mások gyümölcsfáira, mig lám, egyszercsak megsokalta a jó Isten: maga rázott le róla . . . — Hej, gonosz voltál te kéz is, ki hozzányúltál mindig a máséhoz, ellenben a dolgot elkerülted. Ugy-e most megbüntetett az Isten: Ágyúdörgés közben. Üdvözöllek, te, nagy világfelfordulás, Lelkeket tisztító, rémes fergeteg! Késő már a bánat, nyögő porbahullás: Mennydörögnek már a gyilkos fegyverek; Elég volt a tűrés, hiába szólt az Úr, Nem hallgattatok rá, gőgös nemzetek: Sorsotok: bűnhődés nyomorultan s gazul S nincs, ki meggyászolna sirva bennetek! Ami rút bűnt csak kigondolhat emberész, Gyomként burjánzott már mind e földtekén; Ó! az ember, ha kell, aljas, ha kell, merész S szivtelenül kaján lelke fenekén! Gőgje már az egek boltozatát verte, Hogy ledöntse az Úr örök trónusát; Most is, bár jajgatnak kezüket tördelve, Büszkén zengik mégis bűnük himnuszát! Hálát adok néked, nagy irgalmu Isten! Hogy kiválasztád kisded nemzetem, Hogy boszus karodnak sújtani segítsen A gaz, bérgyilkos istenteleneken! Akik a világot vérviharba hajták Önzőn, galádul s rút szeretetlenül: Angolok, franciák, olaszok, rácfajták, Rajtatok az Úr most Ítéletet ül! Hiába tekint'tek a hagy Góliátra: Összeroncsolt teste hullaként hever ; Sok szegény muzsikja Istenhez kiáltva. Hajléka üszkén sirva térdepel: