ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-02-13 / 7. szám

Olaszország ki akarja zárni a pápát a békekonferenciából, hogy lehetetlenné tegye a garanciatörvény nemzetközi jellegüvétételének felvetését. És azt hiszi, hogy ezzel meggátolja egyúttal a római kérdés megoldását is. Lássuk csak! A békekonferencia föltételezi, hogy az ötösszövetség a háború váltakozó szerencséjében megnagyobbodva fog kilábolni és a háború vége előtt nem megy tönkre. Ellenkező esetben szó sem lehet békekonferenciáról, legfeljebb kisebb különmegegyezésekröl, lehetőleg magán a harctéren. A londoni egyezményt pedig az aláiró hatalmak önként (úgylátszik részletenként, a körülmények hatása alatt) vállalták magukra, szétbomlása tehát a felek visszalépése által bármikor megtörténhetik. Sőt előreláthatólag meg is fog történni, mihelyt valamely visszalépni akaró államnak az egyezményből kára lesz és a többi szerződő képtelen lesz a visszalépést erőszakkal megakadályozni (pl. egy döntő leveretés következtében). A felbomlás igy automatikusan fog végbemenni. A mai viszonyok közt ugyanis a politikai életben nem létezik a tiszta önzetlenség, annál kevésbbé ellenfeleinknél. Nem tekintendő tehát feltétlen bizonyosnak a londoni egyezmény életrevalósága, valamint az általános nagy békekonferencia összehívása sem abszolúte biztos. Az sem lehetetlen, hogy Olaszország különbékét kér, s akkor az előrelátó győző aligha fogja eltűrni, hogy neki tanácsokat adjon és feltételeket szabjon, és különben is, mivel a kötendő békében „Olaszország létkérdése forog majd kockán, az olaszoknak aligha lesz kedvük szabadkőműves pápagyülöletük kielégítése érdekében saját exisztenciájukat kockára tenni és a győztes félt új harcra ingerelni csupán azért, hogy „mind politikailag, mind dogmatikailag szent és sérthetetlen* garancia-törvényükkel továbbra is zsarnokoskodjanak. Győztes fél! Vagyunk oly szerénytelenek, hogy magunkat tartjuk győztes félnek és bizonyára erösebb jogalapon, mint az entente. De minő okok fogják kormányunkat arra hangolni, hogy a Szentszék jelenlegi helyzete érdekében tárgyalásba bocsátkozzék? Valóban, léteznek ilyen okok? Németországban, de különösen Ausztria-Magyarországon a katholikus állampolgárok száma oly többséget alkot, hogy évek óta szüntelenül felhangzó követelésüket, egyházi fejedelmük helyzetének tisztázását a kormány nem hagyhatja szó nélkül, hanem oda fog hatni, hogy elvitázhatatlan követelésükben segédkezet nyújtson és a Szentszékkel karöltve, azaz a Szentatya óhajainak meghallgatása után a letiport Olaszországtól a többi békefeltétel között „a római kérdésnek pápánkra kedvező megoldását" is forszírozza. Mindezektől eltekintve, maga Bajorország, Poroszország és AusztriaMagyarország diplomáciai követeinek kényszeritett elutazása sem maradhat megtorlás nélkül és azt a következtetést vonja maga után, hogy a jövőre nézve gondoskodni kell, nehogy újból előállhasson ez a visszás helyzet és diplomatáink működésének lehetősége ne függjön egy becsületritkán fordul elő, hogy dunai hajóskapitányoknak szalutáljanak és már mosolyognak azon, hogy az utánuk négy héttel bevonult még öregebb csontok milyen civilesek. Egy közös ambíció van: a tartalékos tiszti iskola, hogy legalább hosszú karddal az oldalukon vonulhassanak a harc mezejére, hol vérrózsák nyílnak. Ha valami hozzá nem értő civil a kávéházban remegve kérdi: — Vájjon meddig tarthat még a háború? Caesari módon odavágják: — Még négy, még öt évig, ha kell! Akármeddig ! A győzelemig!! A szegény civil megijed és szepegve kér egy világos kávét szűrve. A hős pedig szigorú, katonás ábrázattal parancsolja oda magának a lapokat, hogy stratégiai szakértelemmel elolvassa az összes — békehíreket. Mind hősök ők, mind férfiak, mind hű és hazafi I Szegény első, januári b)-népfölkelőönkéntesek! Hányan kaptatok fakeresztet! Uzsok! Gorlice ! Zlota-Lipa! Belgrád ! Doberdo ! Monte san Michele ! Hányan kezdtetek, mint karrikaturák és végeztétek, mint hősök. Küzdve orosz, szerb, olasz és saját ephialteseink ellen ! Legyen más szine, melege ennek a mondatnak, mikor újra leirom : „Mind hősök ők, mind férfiak, mind hű és hazafi lü" szavát nem ismerő, hitszegő állam kénye-kedvétől. Ha azonban a pápa nem szivesén látná, hogy idegen hatalmak szerezzék vissza jogait, mert nem akarná az olasz nép engesztelhetetlen gyűlöletét magára vonni, azt mégsem akadályozhatja meg, hogy a győzők viszonyaikat Olaszországgal szemben olyképen szabályozzák, hogy belőle a pápának is sok előnye legyen. A pápa lelkiismerete pedig mindenképen nyugodt lehet, hogy nem ő okozta az olasz nép megalázását, hiszen mindvégig kész volt békéltető jobbját nyújtani s a különbségeket elsimítani, csak Olaszország maradt meg gyermeki durcáskodással csökönyösen jogtalanságai mellett. A Szentatyának jogában áll helyzetét az egyesült Itália hátrányára is oly eszközökkel megváltoztatni, amelyek jobb jövendőt biztosítanak neki, igen, jogában áll hatalmát ősi alakjában visszaállítani, mert rajta esett meg az az erőszak és jogtalanság, amelyen a modern Olaszország felépült. Más kérdés azonban, követelhet-e Németország Olaszországtól valamit és szabhat-e számára föltételeket! Ha az ötösszövetség végig fennáll, azaz Olaszország mindvégig jelenlegi szövetségeseihez, a mi ellenségeinkhez köti további sorsát és nem köt különbékét, ekkor egyszerű a dolog, mert az esetben Németországnak csak egyetlenegy szerződő féllel van dolga: az entent-tel, amelynek legyőzése megadja a lehetőséget, föltételeinek és követeléseinek érvényesítésére, Olaszországgal szemben is. Ellenkező esetben, — ha Olaszország kilép az ötösszövetségből — e lehetőség teljesen Németországnak Itáliahoz való viszonyától függ. Nagyon messzire vezetne, ha a megváltozható viszony következményeit akarnók bemutatni, azért csupán arra szorítkozunk, ami van. Hát Németország ma hadiállapotban van Olaszországgal? — 1915. dec. 1-én Sonnino azt állította, hogy a két hatalom közötti viszony a megszakított diplomáciai összeköttetések viszonya, mig más, mégpedig hasonlóképen diplomáciai körökből úgy értesülünk, miszerint Németország Olaszországgal hadiállapotban levőnek tekinti magát. Az tény, hogy valóságos, törvényesen kihirdetett hadiállapotban nincs a két állam. Márpedig, ahol nincs hadiállapot, ott logikusan gondolkozva béketárgyalásokról sem lehet szó, — mivel béke uralg közöttük, hiányzik tehát a legszükségesebb alapfeltétel. Ki van tehát hadiállapotban Olaszországgal és kinek van joga a béketárgyaláshoz ? AusztriaMagyarország- , Törökország- és Bulgáriának! E két utóbbit nem fűzi semmiféle személyi érdek a Szentszékhez, mivel az egyik az izlám hazája, a másik pedig szakadár, sőt nincs is különös szükségük a Vatikánnal szorosabb diplomáciai összeköttetésben állani, mert aránylag parányi csekély a keresztény elem országaikban. így hát egyedül Ausztria-Magyarországra lehet számítanunk. Igen, a mi győztes szövetségtársunk, akit — lakosainak messzire feltűnő arányú vallását és magát az uralkodó családot tekintve — igazi katholikus államnak mondhatunk, valóban e hűséges bajtársunk az, akinek kezében minden eszköz, sőt az óriási hatalom van, amely áruló szövetségesére egy jobb jövőt biztosító föltételt is kényszeríthet, amelynek foganatosítása folytán nem állhat elő újra az a helyzet, hogy diplomáciai képviselőnket kénytelenek le gyünk visszahívni s amely egyúttal szabad, felülvizsgálhatatlan és korlátlan közlekedést teremt a Szentatya s az egész földkereksége között. Németország, — melynek kétségtelenül nagy érdeke van e kérdésben, — a maga részéről semmi támogatást sem fog megtagadni. Különben sem tekinthető komolynak a londoni egyezmény sokat emlegetett záradéka, mintha az a békekötés „conditio sine qua non"-ja lenne most, amidőn szorul a hurok az entente nyaka körül és már csak a teljes összeomlás megakadályozásáról lehet szó. De mit is tehetne Olaszország, ha valamely középponti hatalom, vagy semleges állam önként kezeskednék a pápai szék szabadságának és függetlenségének megoltalmazásáról ? Legföljebb tiltakoznék ellene, de tiltakozásának és ellenszegülésének ma már nem tudna érvényt szerezni. Csak erélyes fellépésre volna szükség és minden jelentékenyebb kényszerítés nélkül ki lehet ragadni Itália kezéből a pápa sorsát. Mert Olaszországgal szemben, ily véres háború után keményebb kényszereszközökre nem lesz szükségünk. Mindezekből kiviláglik, hogy a sokat vitatott római kérdés megoldása a legkevésbé sem függ a pápa követének a békekonferencián való részvételétől. Ha kizárnák a pápa küldöttét, az súlyos sértés volna, a középponti hatalmak meg sem engednék, sőt előreláthatólag nem az entente fogja eldönteni, ki ülhet a békekongresszus zöld asztalához. Végül az olasz záradék elfogadása különben is minden tekintetben politikai oktalanságot árul el. A háború vesztes feleire nézve ugyanis kétségtelenül jóhatású volna a pápa követének közbenjárása, mert a Szentatyának elveiből kifolyólag nem lehet érdekében bármely állam megsemmisülése, sőt ellenkezőleg, ő hivatásához hűen konzervatív, az államok életének hű védelmezője. Működésének vezérelve, a viszályok elhárítása, az ellentétek békés kiegyenlítése. Az entente pedig elveti magától e közbenjárást. íme, minden tény arra mutat, hogy a londoni egyezménynek a Szentszék ellen irányított záradéka tehetetlen és hatástalan a pápával szemben, sőt baklövés volt, amennyiben a római kérdés végleges megoldását egy csöppet sem hátráltathatja; az entente ellenben elérte azt, hogy befolyásán és tekintélyén a Vatikán előtt csorba esett, renomé-ját sok időre elvesztette, — Olaszország pedig csak érzékenyebbé tette vereségét, mélyebbé előrelátható bukását. „Aki a végén nevet, az nevet igazán!" Ezek után sejthetjük, kit ér e szerencse . . . Szerbia bányái. Csak most fordul valóban a tudomány és kutatás érdeklődése Szerbia felé, amikor a tulajdonképeni jobb sorsra érdemes ország, majdnem teljes egészében elveszett és megszűnt szerb királyság lenni. A ki a Karagyorgyevicsok uralkodásának irányát csak némikép is ismeri, az mind azt mondaná, hogy Szerbiának ipara és kereskedelme oly jelentéktelen, hogy komolyan számba se jöhet. Ámde a valóságban még sincs igy, mert igaz, hogy Szerbiát a Karagyorgyevicsok uralkodása majdnem a tönk szélére juttatta s a föld színéről elsöpörte, de mindamellett kereskedelme s ipara nem csappant meg, mivel Szerbia belseje oly kincseket rejt magában, amellyel kevés ország dicsekedhetik. Ezt mindeddig nagyon kevesen tud* ták, most azonban, hogy Szerbia legnagyobb részét velünk együtt a bolgárok is elfoglalták — kipattant a titok és hir: amely a laikusokat nem csoda, ha bámulatba ejtette. Sietnek is a szófiai tudósítók beszámolni azzal, hogy a bolgárok a Morava vidékén gazdag rézbányákat foglaltak el, melyeknek termelő képességük jelentékeny. Szerbia történetével foglalkozók eme tudósításokra megjegyzik, hogy a föld alatt még ki nem aknázott kincs sokkal több, mint a mi a föld felett van, mely a népnek kenyeret ad. A bolgárok ez elfoglalt bányákra természetesen a hadi jog alapján rátették kezüket, s abba ma már bolgár alattvalók dolgoznak és hozzák a felszínre a különféle bányatermékeket. A rúdniki hegység például már a rómaiak idejében is gazdag volt ércekben, az Ómoljában eredő Pek medrében pedig, a melyet seregeink már régen elfoglaltak, nagymennyiségű aranypor van. Itt 1330-ban öt arany és ugyanannyi ezüst bánya állott rendes müvelés alatt, s a XIV. és XV. században Szerbia ezekből a bányákból annyi aranyat és ezüstöt aknázott, hogy a külföld számára is nagy mennyiség jutott belőle. Bányaipara Szerbiának abban az időben annyira ment, hogy három bányát, évi 200,000 aranyért a saguraiaknak is bérbeadhatott. Ércbányái közül kettő a leghíresebb: a kopesniki és a májdánpeki bányák, mely utóbbinak területe 20'000 hektár. E helyeken, mely ez idő szerint circa 2000 métermázsa rezet termel évenkint, Szerbia olyan laboratóriumokat, olvasztó kemencéket és vasöntödéket állított fel, amelynek beszerzésére 12 milliót költött. A pozsareváci kerületben, amely ugyancsak ma már birtokunkban van, nagyon sok az ólom, cink, arany és ezüst bánya, amelyek még a középkorban híresek voltak s ma is felvirágzott állapotban vannak. A Drinától keletre már a Ruipanjai ólombányák terülnek el, amelyekből a szerb hadsereg céljaira gyártották az ólmot, — s amely ma már csakúgy el van foglalva, mint a többi. 1870. óta a Jágodnya hegységben a szerb állam rendszeres üzemet vezetett be, a hol az olvasztó kemencék a több mint ezer méter hosszú tárnából 400,000 kiló ércet szolgáltatnak. Belgrád fölött az Avala hegységben a higanyt bányásszák nagyban s a Blégojevkámenen dús aranyerek vannak. Kőszénbányái közül figyelmet érdemel a penjei, melynek területe 8000 hektár, kőszénrétege pedig