ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916
1916-12-31 / 53. szám
egész közvélemény, szidták a vezérférfiakat és mindenkit, akit csak valamikép belevonhattak ebbe az ügybe. Nem engedjük jogainkat; az igazság bosszút s a bosszú vért kivan! Háborúra nem került a sor, népünk vigan folytatta nemzetgazdagitó munkáját. Az eloszlott felhők azonban ismét föltornyosultak hazánk egén. Az ellenséges nemzetek titkos készülődése közben ért bennünket a nagy csapás, aljas összeesküvők gálád merénylete, melynek vasakaratu trónörökösünk és angyali lelkű neje esett áldozatul. — Ha van igazság e földön, akkor nem maradhat megtorlatlanul e gonoszság, éljen a háború 1 Forrongott népünk, a háborút követelte oly hévvel, hogy nem tudom ki állhatott volna ellen az áramlatnak. Helyesen! A magyar névre ne száradjon gyalázat, sem tunyaság, ne legyünk némi fegyelemből türt nép folytonos manővereinek tárgya, ezt kívánja a becsület, ezt az igazság. Arról hires a magyar ember, hogy az igazságot sohasem hagyja cserben, megvédi azt akkor is, ha saját életébe vagy más fejébe kerül is. Ne legyünk tehát mi se nyulszivü unokái vitéz őseinknek, valljuk be őszintén, hogy akartuk a háborút, mert nem vettük volna lelkünkre, hogy az unokák átka szálljon ránk azért a hanyagságért, mert nem védtük meg hazánkat az ellenségek seregétől, nem tartottuk fenn számukra teljes épségben. Másrészről elleneink hadseregei már egy félévvel a hadüzenet előtt határainkon állottak árgus szemekkel lesve az alkalmas pillanatot, hogy ránk támadjanak. Nem hagyhattuk ekkép állandó veszélyben nemzetünket, drága földünket, amelyre ellenségeink fogukat vicsorgatták. Akartuk a háborút s ha ma yar vér folyik ereinkben, akarnunk kellett a közbiztonságot állandóan veszélyeztető aljas törekvések gyökeres kiirtását. De ha akartuk a háborút, miért fenyegetjük most az Isten trónját ökölbeszorított kezünkkel? Ö szabadakaratot adott nekünk s ezért áldanunk kell Fölségét. Engedte, hogy igazságérzetünk szabadon válassza meg a módot, amellyel megfélemlítsük a leskelődő vérszopókat. Nem érheti tehát vád, csak dicséret, a földi halandók alázatos köszönete. Jót akart nekünk, jót tett velünk, teljesítette hő vágyainkat, azért hódolattal boruljunk trónja elé. A szenvedés, amelyet magunkra vállaltunk, a világháború mélyenjáró kinjai nemesitik lelkünket, dicső emléket szereznek nekünk már e földön és örök vértanukoronát az égben. Ma nyugodtan mondhatjuk, hogy megtartottuk hazánk épségét, sőt kiterjesztettük honunk dicsőségét az ellenséges országok szivéig s mindezt annak a jóságnak köszönhetjük, aki rendületlenül állott a Dornawatrán, az Isonzón, napsugárnál vakítóbb kardját ott villogtatta Orsova alatt... S az emberiség mivel viszonozta ezt az elárasztó kegyet? Örömmel gondolok itt azokra, kiket a haza védelme visszaszerzett az Istennek, a vallásnak. Hányan gyűlölték az imát, vagy legalább is nem törődtek vele s ma . . . önkénytelenül is imára kulcsolódik kezük az élethalálharc kemény tusájában. De túloznék, ha csak azokat említeném, akiknek szivéből nem veszett ki végleg az Isten gondolata, sőt készek az Isten nevével ajkukon a másvilágra költözni, vak volnék, ha nem látnám, csaló volnék, ha latagadnám azokat, akiknek szive még ma is hideg, kopár, üres, sőt daccal fordul el a Mindenhatótól. Nem érdemelném meg a betevő falatot, ha kihagynám azt a mély sülyedést, amely erkölcsi téren mutatkozott ez évben. Csak egyet említek névleg. — Akció indult a törvénytelen gyermekek elismerése érdekében. Ez olyan szennyfolt állami életünkön, amelyet a háború dicső győzelmei sem mosnak fehérre. Katholikus nemzetnek tartjuk magunkat, királyunkat tegnap nagy ünnepségek keretében katholikus szertartásokkal kentük fel, láttuk országunk ujonan megkoronázott szent és sérthetetlen királyát, amint az ünnepi mise alatt megáldozott ... és tűrjük hogy egyesek azzal kérkedjenek az ország neveben, hogy „a mennyei angyalok is skrupulus nélkül néznek a törvénytelen kicsinyek égkékszinü szemébe." Igaz, a szegény apróságok nem tehetnek róla, de kérdem panaszkodhatik e jogtalanságról az, akinek most semmije sincs, mert atyja, nagyatyja hazaáruló volt s ezért elkobozták vagyonát, birtokait, bemocskolták a család nevét, tönkre tették az utódainak jövőjét? . . . szó sincs róla. A törvény szigora méltán sújtja őt ezzel a közjó érdekében. — Hasonlóképen kell felfognunk a törvénytelen gyermek kérdését is. Hiszen még az egyetlen korlát áll fenn, ha ezt is eldöntjük, akkor fékvesztett erkölcstelenség kap lábra, nagyobb a háború összes erkölcsi káránál. Az igazság mindenekelőtt; ragaszkodjunk hűségesen az igazsághoz és az erkölcshöz, ne hozzunk szégyent magyar voltunkra. Spártát az igazság és a rend, az erkölcsös nevelés tette naggyá, Róma hatalma alá az erkölcstelenség, a kicsapongás dobta az égö üszköt. Eddig a világ valamenynyi letűnő nemzetében beigazolódott az írás szava : „Az igazság fölemeli a nemzetet, a bűn pedig szegényebbé teszi a népeket." Pedig bizonytalan jövőnk mindenegyes pillanata. „Nincs maradandó városunk a földön, hanem a jövendőt keressük," azt zümmögi fülünkbe a tél dermesztő szele, a távoli harcmezők alacsony kis kúpjain, hőseink sirdombjain végigsuhogó szellő, ezt nyikorogja a bécsi kapucinusok királyi sírboltjának lecsukódó ajtaja. Elmúlt az 1916. esztendő, estéjét üljük; s az óra félelmetesen elkongja a tizenkettőt, nincs az a hatalom, amely visszahozza azt. A múlté marad. Vándorúton haladunk, a népek vándorútját járjuk, könnyes szemekkel, keserűségekben megacélosodott szívvel. Minden bizalmunk a jövőé, amelyet a mult már nem pótolhat. Ma egy határkőhöz értünk; elparentáljuk a közelmúlt örömeit, fájdalmát és buzgó fohásszal köszönjük a tengernyi sok jót, amit a Hatalmas velünk művelt. Legyen áldott szent neve, hogy annyi millió halandó közül épp bennünket tartott érdemesnek a jövőre, a boldog jövendőre, melyen felragyog az emberiség lehullott, elvesztett csillaga: a béke, az agyonsóvárgott béke . . . Dr. Dombóváry. HIREK. Krónika. Koronázási legenda. Künn zúg az éljen. Hangos ágyúk Ünneplő bömbölése ballik. Ezernyi fényes nép körében Most mond esküt az uj király. Felvágtat aztán büszke ménen A szent balomra és a karddal (Amelyre bágyadt napsugár buli,) Bevág a légbe jel gyanánt. Itt benn, az Urnák hajiokában, (Szent Zsigmond kápolnája hajdan,) Halkan megmozdul egy csodás Kéz, Mig künn a szívek lángja ég. Megmozdul halkan és amerre Csapkod a hangok óceánja, Keresztet ír le ... És a templom Angyaldalokkal lesz teli. Az áldó Kéz körül sugárok, Selyemfinom felhők fonódnak, Sok apró angyalarc mosolygva Zeng haladási éneket . . . (-•) Az új esztendőben. Az ország felajánlását Jézus Szentséges Szivének a bibornok hercegprímás a következő szavakkal rendeli el: Az Urnák 1916-ik esztendejét avval a reménynyel kezdettük, hogy véres harcok és kemény megpróbáltatások után meghozza nekünk a sóvárogva várt békét. Most az évnek alkonyán szomorúan hajtjuk fejünket az Ur Jézus szentséges Szivére. Csalódtunk reményünkben. Mas volt az örök Isten végzése, akinek megfoghatatlanok az Ítéletei és megvizsgálhatatlanok az utai. Titokzatos erővel törnek elő az érzések és örvénylő mélységekbe szállnak le gondolataink az év utolsó napjának estélyen és az újév hajnalán. Megnyílnak a végtelen örökkévalóság messze távlatai. Gyönge tehetségünkkel meg nem mérhetjük az Örökkévalónak tervét, amellyel a nekünk oly hosszúnak tetsző harcot és szenvedést megengedte. De bizodalmunk meg nem rendül őbenne. Ereztük feltűnően a hosszú harc alatt segítő jobbjának beleavatkozását, mert kiküzdött sikereinket csak neki köszönhetjük. Sőt látni véljük már a küzdelemnek közelgő végét, a békét. A búcsúzó év december havának 12. napján mi és szövetségeseink békejobbot nyújtottunk ellenfeleinknek. Miután utolsó ellenségeinket is legyőztük, gyakoroltuk a győzőnek legszebb jogát; engesztelődést ajánlottunk. Bármi legyen is az ellenfél válasza, az erkölcsi diadal a mienk s ennek a diadalnak láthatatlan és megmérhetetlen erői hatni és működni fognak, amig a legkeményebb szívbe be nem hatolnak. A nagy esztendőből legszebb és legmaradandóbb emlékünk a nagylelkű békeajánlat. Ezt a dicső tettet az Ur Jézus szellemében vittük véghez s megfogadtuk vele az ö földi helytartójának, a a római pápának szavát, aki Sión ormán őrt állván meg nem szűnt kiáltani, hogy megmozgassa az eltévedt emberek lelkiismeretét. Azért az 1917-ik év küszöbén megkönnyebbült lélekkel tekintünk föl az örök Biró arcába. Hisszük, hogy a ránk kényszeritett küzdelemben általunk kiontott vér nem kiált föl boszúért az égbe, másrészt hiszünk a mi fiaink kiömlött vérének engesztelő erejében. Evvel a hittel lépünk az év utolsó és első napján az oltárok elé s megújítjuk országunk fölajánlását az Ur Jézus szentséges Szivének. Megújítjuk a fogadalmat, amelyet 1914. és 1915. év elején tettünk. A két elmúlt évben velünk együtt imádkozott ősz apostoli királyunk, I. Ferenc József, aki most már az Isteni Bárány előtt énekeli a megdicsőültekkel a mennyei carmen saeculárét. Ezidén ifjú királyunk IV. Károly és felséges királynénk imádkozzák velünk a fölajánló imádságot. Mindjárt a koronázást követő napon belevegyül az ö imádságuk a hivek millióinak könyörgésébe, hogy a Szentséges Sziv a mi országunlcat vegye oltalmába s ajándékozza meg a béke áldásával. A Szentséges Sziv meg fogja hallgatni a koronás király és a nemzet egymásért dobogó szivének imáját. Elrendelem, hogy december 31.-én a hálaadás alatt és 1917. év január elsején a délelőtti vagy a délutáni ájtatosság alatt az imádásra kitett Oltáriszentség előtt imádkozzák el a főegyházmegye minden templomában az 1914. évi körlevelek 233. lapján található fölajánló imádságot. * Boldog" újévet kívánunk lapunk előfizetőinek, munkatársainak és mindazoknak, akik lapunkat szellemileg vagy anyagilag támogatták a mult esztendőben. Az „Esztergom" szerkesztősége és kiadóhivatala, * Ünnepség a koronázás napján a bazilikában. Esztergom vármegye és város hivatalosan a főszékesegyházban ünnepelte a magyar király koronázásának napját. Szombaton 9 órakor dr. Raji, er Lajos püspök fényes segédlettel nagymisét pontifikált. Az asszisztenciában a növendékpapokon kivül részt vettek : dr. Madarász István főszentszéki jegyző, Rolkó Béla karkáplán, szerkesztő és dr. Meszlényi Zoltán udvari pap. A főkáptalan itthon levő tagjai a legnagyobb díszben: a „cappa maior"-ba öltözve ültek stallumaikban. A bazilikát a felvonult katonaság és az intézetek töltötték meg. Fent a szentély padjaiban helyet foglalt a vármegye és a város tisztikara, a helybeli ezrednek tisztjei. A hercegprimási tisztikart Hajdú István jószágigazgatóba főkáptalani tisztikart pedig Erős Rezső jószágigazgató vezette. A takarékpénztárt Bleszl Ferenc királyi tanácsos, a járásbíróságot dr. Vaniss Dezső, a kir. adóhivatalt Franck adótárnok képviselte az intézet, illetve hivatal több tisztviselőjével. Az ünneplők között volt továbbá dr. Krasznay Gábor kir. közjegyző és dr. Sebők Imre tanitóképezdei igazgató. Fönt a kóruson a főszékesegyházi énekkar szépen, művésziesen énekelte a Büchner Antal karnagy által szerzett szép misét az ő vezetése alatt. Az ünnepségen résztvevők meghatva gondoltak a haza sorsát intéző nagy aktusra, a király koronázására. A szent mise végén a magyar lélek ájtatos hangulatának emeléséhez csak a magyar „himnusz" hiányzott. * József főherceg levele Bogisich püspökhöz. József főhercegnek vezérezredessé való kinevezése alkalmából Bogisich Mihály v. püspök — mint aki a fenséges családdal régi és bizalmas kapcsolatban van — a főherceget örömmel üdvözölte. József főherceg a harctérről sajátkezüleg irt levéllel válaszolt, amelynek szövege a következő : Méltóságos Bogisich Mihály Püspök. Esztergom. Fogadja Méltóságod legbensőbb köszönetemet és őszinte üdvözletemet. József főherceg vezérezredes. * Üdvözöltük az átutazó királyt. A magyar nemzet azt akarta, hogy a koronázásra siető királynak utja a magyar földön diadalát legyen. Az ország határától Budapestig minden nagyobb állomáson ünneplő tömegek üdvözölték a felséges párt. Esztergomban már az ünnepek alatt megkezdődött a készülődés és a szervezkedés és szerdán délben a párkánynánai állomáson látszott, hogy eredményes munkát végeztek a rendezők. A király vonatának 3 A1 órakor kellett megérkeznie, mégis szerdán délelőtt 10 óra tájban már egyre-