ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-10-08 / 41. szám

XXI. évfolyam. Esztergom, 1916. október 8. 41. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ara 16 fillér. „Szabad út a tehetségek számára." Esztergom, 1916. október 7. A német birodalmi kancellár ezt a hatalmas jelszót hangoztatta, a háború utáni idők vezénylő feladatául. Vezető politikus részéről, plane kormányszékről, alig hangzott el, ehhez hasonló önzetlen s objektiv programm. Hisz a politikának vezér exponensei, különösen a hatalmon levők, féltékenyen őrzik cirkulusaikat, pártdominiumukat a más pártbeliek félt befolyásától állandóan leeresztett sorompókkal zárják el. A választások idején pedig egész természetesnek látszó hadjárat támad azon politikai erők ellen, akik az uralmon levő párt politikájával nem azonosítják magukat. Sőt Magyarországon, mint a mult hetek parlamenti vitája, a disharmonikus pártközi villongások s az informáló bizalmi tanács meghiúsulása igazolják, még a háború se bizonyult erős útmutatónak a nemzet politikai elitjének időközi összehozására. Éppen azért merész sensatio, uj világnézet, politikai forrongás, mámorból való kijózanodás s tisztuló reménység hatását keltette a kancellár hirtelen jött szózata. Az egész világnak, a közérdeknek kiáltotta oda: „utat a tehetségeknek, állami szükségesség minden akadály ellenére, hogy az erőket az egész érdekében hasznosítsuk; és ha ezt minden előítéletből megvalósítják, akkor a Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. birodalom egészséges jövőnek néz elébe, mert minden köve s minden gerendája szilárd lesz." Egész ujjászületési folyamatot hangoztatnak a kancellár eme szavai, mint ö maga is megjelölte, a politikai, szociális, kulturális s közgazdasági élet terén. A tehetségekben hinni, azokban bizni, azokat a közéleti hasznosítás terére hívni, mintegy nemzeti kötelesség, hogy igy minden értékes erő beleszövödjék a nemzeti élet igéibe, munkájába és ezzel a jövő kialakulásába. Mintha azt mondaná a kancellár: utcsinálóknak kell az összes tehetségeket bevonni, hogy tágítsák az élet pályaterét és szétáradva a nemzet lelkében, egy-egy fényponttal növeljék elöhaladásunkat még akkor is, ha bizonyos elvek el is választják őket a hatalmon levőktől. Az ilyen ujjászületési folyamat kiveszi a kormányzatból a túltengő önzést a félszeg rivalitást s képessé teszi más, töle eddig távoltartott s le nem kötött szellemi erök meglátására, hatásuknak befogadására. Féltékenység, irigység s durvaság nélkül enged a közélet porondjára minden hasznos tehetséget, hogy mint értéket, a haza ne nélkülözhesse. De más jelentősége is van a kancellár programmjának. Egyrészt szabad mozgást, nyiló teret, szellemi szétáradást jelent a kancellár szava azok számára, akik attól eddig el voltak zárva, és mintegy érvényesülésre hivja meg őket, hogy a félreismerésből kikelve, még nagyobbaknak látszassanak. De Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. jelenti másrészt annak, a minden személyes tekinteten s párt szellemen fölülemelkedö objektiv beismerését is, hogy azért kellett végre valahára ezt riadót megfújni, mert ez idöszerint tulmértékben uralja közállapotaink vezetését főképpen a politikában az animositás, a párturalom, a túlhajtott protekció, a tehetségtelenség családias favorizálása, a politikai, tudományos s közgazdasági klikkek pressziója, a személyes összeköttetések legtöbbször igazságtalan kiaknázása. Rendszerré vált leszorítani, mellőzni azokat az erőket, akik az uralkodó kormányzat gárdájához nem tartoznak. Manöver lett elfojtani, kicsinyelni s végül letörni az önérzetes jellemeket, a bátor, erös lelkek megnyilatkozását. És hogy a polcon levők, ezek kizárólagos tehetségek annál pótolhatlanabbaknak tűnjenek fel fölfelé, és minél függetlenebbül kezelhessék az adminisztrációt, kormányzati taktika lett a közepén alóli, színtelen s gerinctelen egyéneknek vezető pozíciókba való helyezése. A német kancellár kétségtelenül, nemcsak pro domo beszélt. Általános és erélyes hadüzenet a kancellár megnyilatkozása mindenüvé, ahol korruptio van a tehetségek ellen. És hol nincs? . . . De egyben emelkedett hangú követelés a kancellár szava arra nézve is, hogy arra a nagy reform munkára, mely a háború után minden téren ránk várakozik, a közélet minden forgalmát és fórumát a tehetségek rajozzák be. És hol nincs erre szükség? .. . Gúnyosan szólt s nyújtotta vissza a kilenc darab ezeres bankó többletet: — Nono, ennyi kamat még sem jár a pénzem után! Legyen helyén az esze az úrnak, mert nagyon becsapódhatik még, ha nem ilyen becsületes emberrel lesz dolga, mint én vagyok. Pillanatnyi ijedtség látszott a fiatal, sápadt pénztáros arcán, de a sok bámuló szem miatt nem fogadhatta vissza a pénzt, ellenben erélyes hangon szólt az atyafira: — Vigye a pénzét, rendben van az! Menjen már Isten hírével, ne durváskodjék tovább ! — Úgy ?! Rendben van az urnák! Akkor nekem annál inkább rendben van. Isten áldja. Eltette Kapitány Lőrinc a pénzét, azaz a kilenc darab ezeres bankó többletet külön választotta a többitől (még nem tudta, nem gondolta meg, hová teszi, mi célra adja?) s a jobboldali belső kabátja zsebébe dugta, a többit pedig a baloldaliba. Hangosan kopogott aztán kifelé. A folyosón úját állta, az intézeti szolga, felszólította, hogy kövesse a belső terembe. A zordon atyafi pár percig habozott, hogy menjen-e vagy sem ? Végre mégis belépett a szolga után, hol a pénztáros várta már. — Mutassa Kapitány úr, mennyi pénzt kapott ? Az atyafi szörnyű nagy haragra lobbanva kiáltotta: — Nem mutatom! — De meg kell mutatnia, mert kilencezer koronával többet kapott s azt vissza kell adni! — Kínáltam az urnák, de nem kellelt 1 Még rám támadt, hogy takarodjam el, rendben van az ügyem, tehát semmi keresete nincs többé rajtam. — Értsen meg, édes barátom, a pénztárnál azért nem fogadhattam el a pénzt, hogy ne lássák AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az egyenes ember. Irta: Csite Károly. I. Ötven év körüli, alacsony, zömök termetű, haragos tekintetű atyafi dobogott be kemény léptekkel a városi takarékpénztári helyiségbe s egy betéti könyvecskét adott át az egyik könyvelő urnák. — Tessék a kamatot hozzá írni! Néhány perc múlva megtörtént a kamat beírás s a könyv visszakerült a zordon tekintetű magyar kezébe, aki okulárét vett elő, erősen összehúzott szemöldökkel vizsgálgatta a könyvecskébe irt számjegyeket. Majdan visszacsapta a könyvecskét, nagy indulattal az urakhoz. — Micsoda hiba ez ?! Számítani sem tudnak az urak, hiába az a mesterségük! . . . — Csendesebben és illendőbben viselkedjék, barátom! — intette meg az atyafit egy öreg takaréki úr. — Legyen nyugodt, helyesen van számítva a kamat! — Nem vagyok biz' nyugodt, mert ezerötszáz koronának másfél évi ötszázalékos kamata nem kilencvenöt koronát tesz ki, mint kigyelmetek irták, hanem száznál is jóval többet! — Csakhogy nem öt százalék ám most a betétjének kamata. Időközben le lett szállítva négyre, mert olcsóbb a pénz. — Micsoda ? ! Hát ilyen eljárás is lehetséges ? ! Az én tudtom nélkül, a saját tetszésük szerint, intézkednek az én pénzemnek az egyezségileg megállapított kamatjáról! . . . adják ki rögtön a pénzemet! Egy minutáig sem hagyom itt tovább . . . —• No csak ne pattogjon, atyafi! Megkapja azonnal a pénzét, noha nem volnánk kötelesek addig mind kiadni, mig a háború tart! — mondta az öreg takaréki tisztviselő Kapitány Lőrincnek, aki úgy belevörösödött a nagy indulattól, hogy a gutaütés kerülgette. A takarékpénztári tisztviselők siettek a kellemetlenkedő, indulatos atyafi ügyét elintézni, hogy minél előbb útnak ereszthessék, mert folyton méltatlankodott a többi jelenlevő ügyfél előtt. S akadtak többen a népek közt, akik helyeselték a szavait. A pénztáros elé jutott már a leszámítolásra elkészített könyvecske, mely szerint ezerötszázkilencvenhat korona és még egynéhány fillért kellett az atyafinak kifizetni. Távirat érkezett ép akkor a pénztáros részére s elhalványult arccal, erősen dobogó szívvel nézte, olvasta néhány percig a távirati sorokat. — No, mi lesz! Még most sem kapom meg a pénzemet! — szólt Kapitány Lőrinc türelmetlenül, haragos tekintettel. — Várjon egy kis türelemmel, az Isten áldja meg! — szólt rá a pénztáros szomorúan, levertséggel. A haragos, izgága atyafi ügyére tekintve, hogy, hogy nem, nagy izgalmában az ezerötszázJ kilencvenhat korona helyett tizezerötszázkilencvenhat koronát készített elő s azt tette Kapitány Lőrinc elé. — Tessék, itt a pénze, vigye azonnal! Több ügyének elintézését váró, kíváncsi, sóvár szem tekintete tapadt a csábos ezeres bankókra. S Kapitány gazda azonnal észrevette, hogy sokkal több pénzt kapott, mint járt volna neki.