ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-08-06 / 32. szám

II. Románia semleges marad. Kitchener Bukarestbe készült. Fehértemplom, aug. 1. A lapokat különböző változatban járta meg a négyesszövetség Romániához intézett jegyzékéről szóló híradás. A „Bukarester Tagblatt" július 28-iki száma vezető helyen világítja most meg a négyesszövetség bukaresti diplomáciai hadjáratának titkait. Van egy-két részlet ezen érdekes tudósításban, amely már részint nem egészen ismeretlen az olvasó közönség előtt, egészben véve a bukaresti, mindég jól informált német újság cikke sok uj és érdekes adattal szolgál a négyes szövetség romániai mesterkedéseihez. Jól informált helyről kiszivárgott hir szerint három nappal az orosz offenzíva kezdete előtt, Poklevszki orosz követ a négyes szövetség nevében jegyzéket nyújtott át a román kormánynak. Ezen jegyzékben a négyes szövetség kifejezi azon várakozását, hogy a román kormány igyekezni fog a román politikát, amelyről pillanatnyilag sem lehet tiszta képet nyerni, a négyes szövetség iránt barátságossá formálni. A jegyzék a továbbiakban kifejti, hogy az antant kívánságai teljesítése ellenében hajlandó áldozatokra is Romániával szemben, amennyiben azonban ez habozna jóindulatát Oroszország iránt kifejezésre juttatni, a négyes szövetség ezt annak bizonyítékául tekinti, hogy Románia csatlakozott a központi hatalmakhoz, a mi Oroszországot arra késztetné, hogy a besszarábiai határon csapatokat összpontosítson. Körülbelül egy időben ezen fenyegetésekkel, Anglia a román kormány néhány tagjának értésére adta, hogy a szóbanforgó áldozat alatt Beszszarábia egy részének a románoknak való átadása értendő. ' Ez a rész: a Dnyesztertöl délre és a Kogilniktöl nyugatra eső terület. Ez esetben tehát Kisenev és Mohilev orosz határvárosok lennének. Kapna azonban Románia egy kis szigetet a Dardanelláknál, szénállomásainak céljaira. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázására kellett volna Kitchener lordnak előbb Szentpétervárra, májd onnan Bukarestbe utaznia, hogy a román fővárosban a kormánnyal, királlyal és a vezérkarral megállapítsa Románia beavatkozásának célját, illetve módját. Mikor július 7-én reggel Kitchener halálának hire Bukarestbe érkezett, több román russzofil politikus már tudott az angol államférfiú utjának céljáról. Ezek a főváros első szállodájában már nyolc szobát ki is béreltek Kitchener és kisérete számára. Egyebekben, ha Kitchener szentpétervári utjának lett is volna eredménye, a misszió meghiúsul Bukarestben. Románia összes befolyásos körei annyira meg vannak elégedve az árú-csere kérdésében Németországgal és Ausztria-Magyarországgal létrejött szerződéssel, hogy ezt semmiesetre sem tartanák kívánatosnak anulálni. Ehhez járul, hogy még russzofil körökben sem viseltetnek bizalommal az orosz fegyverekhez. Román körökben megállapítják, hogy az oroszoknak eddig legfeljebb benyomniuk sikerült ellenségeik frontját, a mi korántsem olyan eredmény, hogy emiatt a román politika megváltoztatásáról beszélni lehessen. Bratiánu miniszterelnök válasza, amelyet a négyes szövetség jegyzékére adott, általános helyesléssel találkozott az egész közvéleményben. Románia válasz jegyzékében kijelentette, hogy rendületlenül kitart a semlegesség mellett!! Elutasítja Románia azon követelést is, hogy a sajtóban jelentse ki a semlegesség mellett való állásfoglalását, mert ezt a kívánságot nem tartja összeegyeztethetőnek egy független állam méltóságával. Végül, mint semleges állam, nem bocsátkozhatik tárgyalásokba az esetleges kompenzációk kérdésében sem. — Nem tudjuk — fejezi be cikkét a Bukarester Tagblatt — mennyiben tarthatnak számot a fentiek hitelességre, bizonyos azonban, hogy a romániai ántántbarátok heves agitációi Bratiánunak, a négyes szövetség kérelmét visszautasító magatartására vezethetők vissza. Dinnyés Árpád. Baltimore. Az új német kereskedelmi tengeralattjáró csodálatos útja az egész világ figyelmét Baltimore kikötőre, az Egyesült-Államok atlanti partján fekvő második kikötőjére irányította. Már békében is állandó hajójáratok kötötték össze Hamburgot, Brémát és Baltimoret. Bár a város angol eredetű — Lord Baltimore alapította 1729-ben — mégis már a 18. században a német bevándorlás főcélpontja volt és ma is a negyedmilliónyi lakosság egyötödrésze német származású. Könnyű megérteni, hogy miért kötött ki épen Baltimoreban az uj tengeralattjáró és nem New-York kikötőjében, ha tekintetbe vesszük, hogy a város nem a nyilt Óceán mellett terül el, hanem a Patapsco folyam mentén, Chesapeakebaitől 22 kilométernyire s nem kevesebb, mint 272 kilométer távolságnyira az Atlanti-Óceán partjától. Az emiitett folyó közvetlenül a város előtt széles, mély és sokfelé elágazó torkolati tölcsérré tágul. Maga a kikötő a város közepén van és egyúttal a város egész kereskedelmének és üzleti világának középpontját képezi. A francia kolónián kivül, amelynek tagjai 1793-ban menekültek ide Haitiből, számtalan fekete arcbőrű alak forgolódik ide s tova, ami a kikötőt jellegzetesen az Unió déli kereskedelmi pontjai közé sorozza. Baltimore hirtelen felvirágozását főképen a németek igen nagy bevándorlásának köszönheti. Kereskedelme mindinkább emelkedőben van; folytonosan növekedik a város ipari fejlődése, amely ma az amerikai konzervgyárak gócpontját képezi, hasonlóképen a fontos nagyipari műhelyek, mint pl. a vas- és ércöntödék feítartózhatatlan fejlődést mutatnak. A hajózás mellett különösen az osztrigahalászat virágzik, amely maga több ezer járóművet foglal le. Kiválóan szerencsésnek mondható Baltimore fekvése. A gyorsvonat egy óra alatt Washingtonba varázsolja az embert, öt óra alatt pedig New-York is elérhető. Nagy csapás érte Baltimoret az 1904. febr. 7-én pusztító tűzvész alkalmával. A dühöngő tűzvész, amely a város kereskedelmi gócpontjában ütött ki, a város egyharmadát elporlasztotta és valószínűleg egész Baltimore a tűz martaléka lett volna, ha nagymérvű dinamitrobbanások által elejét nem veszik az uralkodó elemi erőnek. Roppant nagy értékek pusztultak el a zsarátnokok között, de igazi amerikai szívóssággal láttak neki a város újjáépítésének, amely ép úgy, mint San-Franciskó, hihetetlenül gyorsan emelkedett föl lomha romjaiból. Ma már semmi sem látható a pusztulás nyomaiból és ha Baltimore azelőtt is tekintélyes város volt, akkor most építészeti szempontból az amerikai városok között egyike a legelsőbbeknek. A város legnevezetesebb terei a Monument Square a „Battie emlékművel" az 1814-iki hódítás emlékére, Washington és Mount Vernon Plaze, a 65 méter magas Washington-oszloppal, a Franklin^ és az Union Square. Washingtonon kivül Baltimoréban Kolumbusnak, Wallacenak és Edgar Allan Poe-nak is vannak emlékmüveik. (d.) Ki gyöz? Erre a kérdésre mi azt válaszoljuk, hogy természetesen mi győzünk, az entente pedig dühösen kiabál tul bennünket, hogy: de csak azért is megmutatja, hogy ő győz. No jól van. Adjunk egyelőre mindegyiknek igazat s hallgassuk meg a leveli béka szerény köntösébe öltözött falusi jóst, aki bátorkodik a fentiekkel szemben különvéleményt jelenteni be s a győzőt nem az ententenál és nem a központi hatalmaknál keresni. Egyik nagy német lap visszatükrözteti az entente amaz aggodalmát, hogy Németország teljes leverésére ma már egyáltalán nem lehet szászámitani. Németország verhetetlen s ha birtokába jutott hódításait itt-ott megnyirbálják is, harctéri presztízse és katonai fölénye vitán felül áll s kedvezőtlen békére csak úgy lenne szorítható, ha a háborút még legalább két évig húznák. Ez esetben Németország plusz nélkül fejezné be a háborút, sőt esetleg hadikárpótlás fizetésére lehetne kötelezni. Az entente nem akar mindenáron győzni, de azt mindenáron akarja, hogy Németország ne győzzön 1 Az entente háborús politikájával szemben Németország hajlandó a békére, a méltányos, a háború mérlege alapján megállapítható békére, de viszont a legnagyobb német lapban, a legkomolyabban kijelenti, hogy az entente háborús politikájának is szembenéz s a még évekig húzódható harc se változtatja meg azt a nézetét, hogy a méltányos békéből nem enged. „Akiben egy csöpp német vér van — irja — addig ki fog tartani, mig az ellenség is be nem látja, hogy Németországot nem lehet leverni, amig csak az utolsó fia el nem esett és utolsó gránátját ki nem lőtte. Földjeinket sárga buzakalászok borítják, Németország fiatalsága friss kedvvel tódul a kaszárnyákba és százezren várnak a parancsra, amely a frontra viszi őket. A német népet nem töltik el hóditási gondolatok, de legyűrni nem hagyja magát s a szent német földre ebben a háborúban nem lép többet ellenség. Ezt jegyezzek meg ellenségeink és semlegesek egyaránt." Igy beszélnek a németek.. Ha tehát egyik fél sem enged, lassankint minden komolyan gondolkodó emberben megérő' södik az a vélemény, hogy a háborúnak végnélkül való elhúzása a hadakozó felek országainak tönkre jutása s ezzel szembén Amerikának és Japánnak soha többé jóvá nem tehető meggazdagitásán dolgozik. A győzelem pedig a nemzeti javak anyagi jólétének fölszökkenését célozza s igy a még évekig elhúzódó nagy európai háború győzői nem Európa valamelyik népe vagy népei lesznek, hanem egy amerikai és egy ázsiai nagyhatalom. Az entente határtalan és tehetetlen gyűlöletéből megtörténhetik, hogy sem ő, sem mi nem győzünk, hanem koldusbotra juutnk mi, Európa és a világ vezető népei s helyünket a félvérü jenki s a sárga japán foglalja el. n

i. A holnap asszonya. Mi magyarok igen büszkék vagyunk ezer éves alkotmányunkra, melynek eredetét a vérszerződésig tudjuk visszavezetni, ennek alapján arisztokratáknak érezzük magunkat, az európai népek között. Szabadságtisztelök és szabadság védők vagyunk és jogainkra igen-igen féltékenyek. Segítettük, bátorítottuk más nemzet szabadságharcát és önérzetünkben nem fogadtunk el leckét másoktól. Tudjuk, hogy még nincs minden magyar embernek teljes politikai joga, de hisszük, hogy belátható időn belül elérjük ezt is és a különböző politikai pártok közt szinte csak arra az időpontra nézve különböznek a vélemények, amelyben e jogkiterjesztést életbe kívánják léptetni. Sajnos, a magyar asszony jogegyenlőségének szükségére nézve nem oly megértő a köztudat, mint azt a magyar nő múltjával és jelenével bőségesen kiérdemelte. A „lovagias" magyar ember „megbecsüli" asszonyát, de sohasem ismerte el önmagával egyenrangúnak, egyenlő értékűnek. Az asszony másodrangú ember, „ura" után lépked az uton és sokhelyen csak utána és fiai után nyul az ételhez. A müveit osztály férfia csupán szórakozásaiban keresi a nő társaságát. Az országházban pedig a karzattal kell beérnie. A közhit szerint az asszony maga sem kivan jobb sorsot, teljesen meg van elégedve helyzetévelj hogy ez nem áll, kitűnik azokból a régi okmányokból, amelyek bizonyítják, hogy a régi magyar asszony — holott 1848 előtt a mainál több joggal rendelkezett: követet küldhetett az országgyűlésbe és Kossuth Lajos is egy asszony követe gya* nánt került oda — teljes önérzettel követelte jogainak kiterjesztését. Ma, mikor a mindkét nemre kiterjedő iskolakötelezettség lehetővé tette értelmessége fejlesztését, mikor a gazdasági fejlődés, a háziipar legtöbb ágának gyáriparrá fejlődése, sok százezer asszonyt szólított ki otthonából, a magyar nő önérzete fokozódott és tudatossá vált. A háborús kor izzó levegője gyors hajtásra kényszeritette a magyar nő gazdasági önállóságának zsenge növényét és bármily kevéssé örvendetes e fejlődés okozója és hirtelen menete: evvel most már számolnia kell mindenkinek, feministának és a fenimizmus ellenségének egyaránt. A háború készületlenül kényszeritette bele a nőt mindenféle munkakörbe, mert. fenn kellett tartania önmagát, családját és a nemzet gazdasági életét. A közgazdaság fontos tényezőjévé lett, de minden lépésnél, minden munkájában belebotlik egy súlyos akadályba : saját politikai jogtalanságába. Számtalanszor állott eddig szakképzettség nélkül munkába, most pedig arra ébred, hogy a kiképzés lehetőségét elzárták előle csaknem mindenütt, ahol jól fizetett munkához vezet. Az állam az iskolákra szánt amúgy is csekély összegnek csupán kis töredékét költi leányiskolákra, a legtöbb szakiskola: gazdasági, erdészeti, bányászati akadémiák, felső ipariskolák, a kertészeti tanintézet, a vidéki gimnáziumok, az egyetem jogi fakultásai stb. csupán fiunövendékeket fogadnak be. Kizárják a nőket a szakképzésből még a szakszervezetek is teljesen érhetetlen, megfoghatatlan elvek szerint, még a legősibb női foglalkozásokból is, mint pl. a cukrászipar szakmunkájából. Szakképzettség hiján pedig természetesen rosszabb díjazással kell beérniök, a munkaadók pedig sietnek ezt kiaknázni a férfiak és a csekély számú jó kiképzést nyert nő kárára. Ezeken a mindenkit sújtó gazdasági bajokon