ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-07-30 / 31. szám

Tehát gyorsvonatjegy Párkánynánára! S már kongatnak a jelző harangok és a szobi hid táján nagy füstfelhők emelkednek. Jön a gyorsvonat. Megdobban a sziv, a főnök ur pedig a kavicson dobog. Fel Fedező. Krónika a lisztről. A liszt ma minden ember vágya: „Békét és lisztet adjatok!" S ha késik is a béke éppen, — De a liszt dolga fődolog! Lisztért sóhajt ma férfi és nő, Sóhajt közember és a tiszt, Sóhajt a gyermek és a felnőtt: A liszt kell csak! A liszt, a liszt! Láttad a lisztes boltok táját? Láttad mint zúgott, forrt a nép ? A lisztes ember nagy tekintély: A lisztesboltos és a pék. Ki eddig szépek rabja voltál, S imádtad Ernesztint, Alíszt, — Ma prózában súgod fülükbe: A liszt kell csak! A liszt, a liszt! A liszt fehér és lágy és selymes, De az se baj, ha nem fehér, Mert kenyér készül most a lisztből És nem kalács! Csakis kenyér! Búzából lesz, ha a malomban Megőröli a masiniszt' . . . És korpa is lehet belőle, De liszt kell csak! A liszt, a liszt! Ez táplál minket! A szakácskönyv Szerint, ha zsirt vegyitsz vele S a tűz fölött keverve tartod, Rántás leszen igy a neve. Kicsiny koromba ezt szerettem, Jobban mint a jó tejbe rizst. . . Ma mást szeretek és hát mégis A liszt kell csak! A liszt, a liszt! Ölthetsz selymet, bársonyt magadra, Ma nagyobb vágyad nem leszen. Ha liszted van, az többet ér ma, Mint a bársony és a selyem. Ha liszted van, lehet terajtad Talán a legolcsóbb batiszt, Mégis szép vagy és gazdag is vagy ! A liszt kell csak! A liszt, a liszt! A polgármester jár-kel érte S hálásak is vagyunk ezért! Nem kell nekünk törvényhatóság! Esztergom ez nélkül megélt. Nem kell összekötő vasút sem! Sem rend a Szenttamáshegyen ! Se vágóhíd a sok marhának, Csak liszt legyen! Csak liszt legyen ! (-•) pirulva. Ő tudta, mi fog most következni, Wladimir ellenben sohse gondolta. — Wladimir fejedelem — szólalt meg Sámuel cár — Isten különös sorsot rendelt neked. Mától fogva szabad, független ember s egyszemélyben uralkodó is vagy. Visszaadom neked elfoglalt országodat, minden kincseddel együtt s birodalmadhoz csatolom fővárosomat, Durazzót is. Én már öreg vagyok. Kezem nem birja a kardot és a buzogányt, uralkodj te népeid felett békében. És hogy boldogságodhoz semmi se hiányozzék, feleségül adom hozzád egyetlen leányomat, Koszorát, éljetek egymás oldalán boldogan. Leszállt a trónról, megölelte, megcsókolta Wladimirt s beletette kezét remegő leánya kezébe. * Sámuel bolgár cár nemcsak Wladimirt tette meg újra fejedelemmé, hanem unokabátyját, Dragomirt is, kinek szintén visszaadta elfoglalt területeit Trebinjével együtt. A bolgár nép eme ritka nagylelkűségét és lovagiasságát a bizánci krónikák is megerősítik, melyek feljegyezték e különös házasság történetét. Wladimir regényes életrajzát különben egy szerzetes is megírta bolgár nyelven s ez a könyv az elbasszáni kolostornak legnagyobb kincse volt. Ma már csak a hű másolatát őrzik, az erede'i elveszett. E feljegyzések szerint Sámuel cárt a trónon Wladimir követte s székhelye Elbasszán volt. Koszora és Wladimir emlékét a szerbek és bolgárok még ma is kegyelettel őrzik, de e két nemzet sohasem élhetett egymással békességben. Szellemi és erőbeli fölény a Balkánon már a múltban is a bolgároké volt s az lesz a jövőben is! Tarkaság. — Álomkép. — Béke királynőnél. Pirkadott a mennyboltozat alja. A keleti ég peremén bíborvörös csikók árnyai kezdtek mutatkozni. Kattogó masinánk már fenn röpködött a lenszürke levegöégen. Alattunk — észbomlasztó mélységben •— a gombóc nagyságú Föld bontakozott ki lassacskán ködfátyolából. Az első állomásunk Vénusz volt. A határon masinát változtattam. Előbb azonban a határrendőrségnél láttamoztattam útlevelemet. A kapitány úrnő, egy bájos, aranyzsinóros egyenruháju delnő, mosolyogva érdeklődött: — Hová, hová? — Mennyek országába. — Ugy? És mi célból? — Hirlaptudósitói minőségben kérdést óhajtanék intézni Béke felséges asszonyhoz. — Érdekes! — Az iránt, hogy mikor méltóztatik lefáradni újból a Földre. Édes kacagás a válasz. — No még nagyon korainak vélem. Azonban sok szerencsét kívánok. Most már villámvonaton utaztam tovább. Szellőszárnyakon róttam az utamat. A tájak a végtelen gyorsaságtól csak elmosódva mutogathatták bájaikat. A második állomást is elértük. Jupiter görög isten birodalma tünt elő. Az állomáson kevesen álldogáltak. Igaz, hogy még kora hajnal volt. Csupán egy szakállas öreg ember motoszkált. Egy szeme volt csak s azt is a homlokán viselte. De abba az egy szembe se lehetett nézni. Delejes tűzfény ömlött-ki onnét, hogy szinte megvakultam tőle. Egy boroshordóba mártogatott karvastagságú lószőr ecsetet, melyben sokféle piros festék volt összekeverve és vizben feloldva. — Mit csinál, bátyám? A szakállas öreg úr negédesen motyogja: — Hát nem látod? Pemecselek erre a vászondarabra. — És mi lesz abból? — Hát én előre dolgozok. Föstöm a napnyugtát. — Kicsoda hát a bácsi? Az öreg alázatosan meggörnyed s halkan rebegi: — A Nap felséges úr jobbágya, vagyis az alkonyat rajzolója. Egy kis hivatalos aktus után lóhalálban inaltam tova a villámvonaton. Épen jókorra értem a rendeltetési helyemre. Pont reggeli kilencre. Tehát szerencsésen megúsztam az áthidalhatatlannak gondolt levegőürt. Az imádság országába léptem. A fehér karrarai márványból épült állomáson ámulva, néztem széjjel. Megdörzsöltem szemeimet. Tényleg valóság. Ez lehet a Mennyek országa. A béke igazi hona. Cédrus erdők, narancsligetek, arany patakocskák, ezüst levegőég. Ezen az országon keresztül visz az út az ígéret, a megváltás és az örök élet földjére. Lenszőke hajú apród állított meg legelébb. — Hová tetszik menni? — A felséges asszonyhoz. — Ugy? Éppen reggelizik. S mi járatban van? — Meg óhajtanék egyet-mást tudni a felséges asszonytól. — Igen? Tessék a csarnokban várakozni. Bejelentem elébb. Graciozus lejtéssel tova lejtett. Negyedórai várakozás után megint elejbem tünt. — Tessék! És mentem utána. Útvesztő márványfolyosókon, cirádás termeken át. Mindenütt nyüzsgő sokaság. Az Isten igazán kiválasztott legszebb teremtményei mindannyian. Kíváncsian mustrálgattak engem. Én meg loholtam az apród után. Szivárványszínű terembe léptünk. — Tessék itt várni. Pár percig vártam. Egyszerre széthúzott selyemfüggöny hátterében csodás szép, plasztikus asszony alakja jelent meg. Túlvilági üde mosolygás honolt habfehér arcán. Fején diadém korona. Igen, ő volt az. A világháborús népek sóhaja és megtestesült vágya. Béke királynő. Szelíden, jóságosan vetette rám szemének csodás sugarát. — Békesség! Megrendültem egy pillanatra. A királynő elmosolyodott. — Honnét jössz, fiam? — Messziről, felséges asszonyom. A második purgatoriumból, az lenti pokolból. — A Földről? — Igen. Onnét. — S hogy jöttél egész ide? — Repülőgépen és villámvonaton. -— Veszedelmes út volt az. S aztán megint mosolygott. — Persze, szabadjeggyel. — Ugy van, felséges asszonyom. — S utazásod célja? Kicsit megszeppentem. Vájjon nem fog-e megharagudni vakmerőségemért? — Csak egyetlen kérdés miatt. — Nos? — Mikor tér vissza újból, felséges asszonyom, a Földre? S mikor veszi át dicsőséges, áldásos országlását ? A királynő arcát szelid bánat felhője borította el. — Mikor? Vájjon mikor is? Ugy szeretlek benneteket. Jobban, mint önmagamat. És sokat sirattam emberi gyarlóságtokat. Sirattam milliók oktalan pusztulását . . . Mindent. Ami miatt a pokol tüze égeti koronám legszebb diszét, a Földet. Elhallgatott. Szomorú meghatottsággal sokáig nézett maga elé, majd azután csak annyit mondott: — Ha majd a lángbaborult földön nem lesz győző és legyőzött, megint köztetek leszek . . . Fery. Kérjük lapunk t. előfizetőit, hogy hátralékos előfizetési dijaikat már csak azért is mihamarább küldjék be, mert ezáltal kikerülik a külön figyelmeztetéseket. * Személyi hirek. Lollok Lénárd prelátuskanonok a mult hét elején Esztergomba érkezett s még néhány napig itt fog tartózkodni. — Kanter Károly prelátus-kanonok pénteken utazott Wörishofenbe. Távolléte alatt a főszékesegyházi plébániát az idősebb karkáplán adminisztrálja. * Királyi kitüntetés. Egyre szélesebb hullámokat ver az az ünneplési mozgalom, amelyben az esztergomi főegyházmegye, Esztergom városa, az országos intézmények és egyesek részesitik aranymiséje alkalmából dr. Rajner Lajos püspököt. Munkásságának, érdemeinek és kiválóságának elismeréséül a király a II. osztályú vaskoronarendet adományozta az aranymisés püspöknek. A közönség nagy örömrílel és megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a pápai magas kitüntetés után Őfelsége is kegyes elismerésben részesítette az érdemes főpapot. * Főrangú vendégek Esztergomban. Csütörtökön d. u. 5 órakor a M. F. T. R. hajóállomásán kötött ki a társaság „Zsófia hercegnő" luxus hajója. A német-magyar-osztrák vám és gazdaságpolitikai tárgyaláson résztvett államférfiakat hozta e remek hajó Bécsből Esztergomba, Magyarország hercegprímásának székvárosába. A nagy társaság tagjai, mint a magyar kormány vendégei útban voltak Budapest felé és ez útjukban töltöttek pár órát városunkban. A diszes hajó utasai között volt Tschirschky-Bögendorf bécsi német nagykövet, gróf Nostitz-Wallwitz bécsi szász követ, Richter németbirodalmi államtitkár, Mérey Kajetan nagykövet, báró Ghillányi, báró Harkányi magyar miniszterek, Seidler osztrák földmivelésügyi osztályfőnök, továbbá államtitkárok, kormány- és miniszteri osztálytanácsosok, pénzügyi, kereskedelemügyi és közlekedésügyi főhivatalnokok mind a három birodalom kormánya részéről mintegy hatvanan. A vendégeket a hajóállomáson a bibornok-hercegprimás megbízásából dr. Drahos János pápai kamarás, érseki titkár, Kebíovszky-Mayer Lajos miniszterelnökségi titkárral fogadta. Ez utóbbi a magyar miniszterelnök megbízásából jött Esztergomba a vendégek elé, hogy üdvözölje őket magyar földön. A társaság dr. Drahos kalauzolásával a bibornokhercegprimás és főpapság fogatain felhajtatott a föszékesegyházba, hol a jelenleg távollevő dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás nevében a főkáptalan tagjai élén dr. Rajner Lajos püspök, általános érseki helytartó fogadta és üdvözölte a vendégeket. Az üdvözlésre a német nagykövet válaszolt s az egész utazó társaság hódolatteljes üdvözletét kérte tolmácsolni a bibornok hercegprímásnak. Ezután az államférfiak az érseki helynök és a főkáptalan tagjai kalauzolásával megtekintették a főszékesegyházat és a Sz. István kápolnát, melynek bástyájáról is sokáig gyönyörködtek Esztergom gyönyörű fekvésében. A várból dr. Drahos kisérte a vendégeket a hajóállomáshoz, honnan szívélyes búcsú után a „Zsófia hercegnő" 7 órakor Budapest felé indult előkelő utasaival. * A főkáptalan üdvözölte a püspököt. Az aranymise napján a főkáptalan meleg ünneplésben részesítette dr. Rajner Lajos püspököt.