ESZTERGOM XXI. évfolyam 1916

1916-01-16 / 3. szám

XXI. évfolyam. Esztergom, 1916. január 16. 3. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁESADALM1 HETILAP. / Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Szerkesztőség: Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Karakter. Esztergom, 1916. január 15. Nemcsak egyéneknek, népeknek is van karakterük. Az ezerféle szinpompában variáIódó egyéni jellemvonások a népiélekben kondenzálva jutnak a történelem forgatagába. Az egyéni jellemek kijegecesedéséhez évek, évtizedek, sőt életkorok szükségesek. Nemzetek karaktere pedig évszázadok méhében kristályosodik ki. A „ma" az egyéni életben sem tudja a „tegnap"-ot a fagypontra sülyeszteni. Ott liheg a tegnap érzése, gondolatvilága a ma lelkületében is, a múltnak emlékei ott zsongnak a jelen harmóniájában. Egy nemzetnek pedig karakterisztikus metamorphosisa máról holnapra metafizikai lehetetlenség. Chaotikus összevisszaságnak kell abban a lélekben lenni, mely ezt az axiómát nem látja meg. S a csodálat érzését váltja ki a szemléiöböl a a nyugalmáról hirhedt angol hidegvér, mely a nemzeti géniusz boszúját provokálja abban a pillanatban, mikor az általános védkötelezettség szentesitésében megtagadja önmagát. A stratégiai és morális kudarcok tragédiájában ez lesz az utolsó felvonás. Az angol nemzeti cég a világháborúnak Európába való importálásakor véres árúcikkét a világszabadság vignettájával reklamirozta, de a szabadság hőse a blokád hurokjával akarja milliós népeknek torkát halálra szoritani s belga és görög népeket a legteljesebb nemzeti függetlenségükben tirannizálni s a romlás örvényébe taszitani. Porosz militarizmus, német katonaállam ! — hangzik a szigetországból a kontinens felé. S kigyúlt a halálraítélt nép alatt a világháború máglyája. S ime! mi ellen küzdött a kalmár angol, azzá lenni készül maga is. Alkudozó, kufár szellemét egyenes lelkű, katonás jellemmé akarja átkovácsolni. A nyerészkedés géniuszát, a százalékok nemtöit megtagadni készül az összeadások nemzete. A cincogó hangú, sárgaképü tallérkerekek helyébe kátyúba akadt nemzetének szekere alá ágyúkerekeket s bömbölő szavú, acélszinü ágyútengelyeket farag Albion fia. Csak a megszorzott kétségbeesés ragadhatta e számitó fajt felfogásával, hagyományaival, az államról és szabadságról alkotott nézeteivel egyenest ellenkező tényre. Sem előkészítése, sem talaja, sem ráneveltsége nincs a szigetországnak e nagystílű önoperációra. A szigetembernek a véradó magaslatáig emelkedő lelki energiái hiányzanak. A pénzadók régióján túl fagyasztó a légkör gentlemani lelkületének. Az angol embernek faji, politikai és társadalmi alapelve: az életnek biztos methodus szerint való átélése s pedig oly keretek között, melyek más nemzetek egyedeinek életmódjához viszonyítva, az indiák pompájának fényét tükröztesse, mely a kis polgári ember számára is gyönyörű életet, mindennapi fürdőt, saját házat, biztositott nyaralást, szabad szombatot és vasárnapot, pecsenyés ebédeket, kitűnő könyvtárakat, jó, olcsó és gyors közlekedést, pompás villanegyedeket, jutányos ruházkodást és élelmezést s minden szükségleti cikkben a legjobbat szolgáltatja. A védökötelezettség az angol nemzet e karakterének forradalmi megváltoztatását jelenti. Akik az exotikus világ szines páriáit véres jármuk alatt tartották, akik Európa nagy népeit aranyozott igájukba fogták, az újvilágot aranyhegyekkel kápráztatják, a glóbus eldorádóiban, a gazdag Indiában s termékeny Egyptomban az élet örömeit tarlózták s az éhhalál és nyomor magvait szórták, azok egy napon maguk is a véres kötelezettségek hámjaiba állanak és országuk vaskapuit a háború halálangyala előtt megnyitják. De akik törpék voltak az eszmék Ítélőszéke előtt vesztegető, zsarnoki, hitegető és üresen lármázó hajlamuknál fogva, azok nem nőhetnek óriásokká a súlyos események préselő hatása alatt sem. Életet, vért nem tartani nagy árnak azokért az eszmékért, amelyek acélos karra és kardra szorulnak; nőt, gyermeket, apát, anyát, hitvest visszahagyni, csendes családi fészket felcserélni ágyúszótól dörgő, harci ménektől dübörgő csatamezökkel; széttépni azokat a szálakat, melyek az ember szive közepéből nőnek ki — csak olyan nemzet képes, melynek karaktere áldozatokat hozni és nemcsak követelni! Ha a védötörvény mérlegének serpenyőjébe beleveti az albioni kalmár vérének kincsét, az áldozat nagyságának terhe oly súlyos lesz neki, hogy könnyebbnek találja majd a békét. A szorzás-osztás meggyőzése előbb nyújtatja ki békejobbját, mint katonai legyözetése. Zádor József. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A magyar. Hős nép az én ős nemzetem, Büszke vagyok rája: A magyar a földkerekség Legjobb katonája. Derék nép, mindig szerettem, — Köztük ringott bölcsőm, — Békés, szelid s hogy ha jót tesz, Nem vár semmit kölcsön. Dolgozik megszakadásig: Imádja a földet, Melyért nála egy nép se türt Vérzivatart többet. Minden kicsi hantja, rögje Vértől ázott, szentelt; Összetör-zúz, hogy ha rálép, Bármekkora ellent. Sunyi orosz és aljas rác Máris sirva bánja, Hogy rárontott vakmerően Osi határára Ne is menjen senki többé Bája fenekedni, Ha nem akar véres fővel Porban hemperegni! Szelídsége: alvó tapló, Jaj! ha tűzbe hozzák: Fiaid mind oroszlánok, Harcos Magyarország! Patyi Gyula Huszártréfa. Aki azt hiszi, hogy Nagyszombat városa azért híres, mert sok a templomtorony benne s igy joggal Kis-Rómának is nevezik, — az nagyon tévedni fog. Nagyszombat korántsem erről nevezetes, mert más városban lehet, hogy talán sokkal több templomtorony van és mégis csak olyan mint a többi, se nem nevezetes, se nem híres. Hanem hát hadd mondjam el az egész dolgot úgy, ahogy azt egy nagyszombati, leborotváltképű, bajusztalan őslakótól hallottam, ki állítólag szemtanuja volt a „nagy eseménynek." A merenyei major lehet Nagyszombattól úgy háromfertály óra járásnyira, ha a kocsit két, a háborúból kiszuperált szürke húzza. A majorban az első tisztséget tekintetes Csanaki Benkö Gábor tiszttartó úr töltötte be, ki úgy tudott uralkodni népe fölött, mintha bizony kis király volna. És volt is, mert rettegett tőle a nép, még maga a földes úr is bizonyos tisztelettel beszélt Benkővel, akinek pedig nem lett volna mért drukkolni tőle. De az uraság Benkőt szerette; talán azért, mert kérlelhetlen szigorú volt, avagy, mert kitűnő gazdásznak bizonyult: az mindenki előtt örök titok fog maradni. Husz éve szolgálta Benkö már az uraságot, de hosszú husz év alatt panaszra egyszer sem adott okot. Igaz ő se panaszkodott soha senkire, de ép ez volt a baj. 0 maga volt a biró, maga volt a törvény, mindent úgy csinált, ahogy akart. A cselédség között egyénisége olyan kimagasló és félelmetes volt, hogy puszta nevét is félelemmel mondták ki. Ahol kövér alakja megjelent, ott a földig hullt le a kalap, ha pedig meglátták, már messziről köszöntek neki. Kérni sohse kértek tőle semmit, mert aki irodájába bemerészkedett lépni, az szép szóval sohsem jött onnét ki. Ha valamelyik asszony beteg volt s orvoshoz „cédula" kellett volna az „úrtól" -— az inkább saját megtakarított pénzét áldozta fel és hozatta ki az orvost a majorba. Előleget se kértek tőle, mert hiába volt minden. Akinek amije járt, azt pontosan és lelkiismeretesen kiadta, de ezenfelül már megszűnt minden „jóbarátság". Benkö megmaradt a komor, rideg, zárkózott természetű embernek, ki senkivel se köt barátságot, senkivel se előzékeny, fölösleges szót soha nem mond. Haragudott rá a nép nagyon, de úgy tett, mintha semmiről se tudna, pedig fél füllel nem egyszer hallhatta, hogy a pokol fenekére kívánják. Egy ízben, hogy a hátaslova valahogy megsántult, régi meghitt kocsisát elcsapta, helyébe pedig megfogadta annak 20 éves fiát: a Petrik gyereket. Magától értetődik, mint gyerekembert csak fél komencióval, noha a Petrik gyerek volt olyan erős, ki ép úgy felemelte vállára a zsák búzát, vagy krumplit, mint akármelyik más cseléd a majorba. De gyerekszámba ment mégis, egész