ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-02-14 / 7. szám

főúr, hogy a bácsi érsekség számára megnyerjék. Ezeknek határozottan kimondotta, hogy ö fogadalmat tett, amely ellen nem tehet, hacsak pápai felmentést nem kap. Amint Lajos király ezt megtudta, azonnal a felmentés kieszközlésére, követét küldte Ö Szentségéhez. Időközben Esztergomba járt Szerémi György, (a ki ezeket feljegyezte), hogy Pált felkeresse. Ott, a ferenciek zárdájában Szegedi János fráterrel találkozott, a ki midőn megtudta, hogy Pált keresi, a kertbe utasította őt. Ott meg is találta Pált, amint kapával kezében dolgozott. Midőn az érkezőt meglátta, a kapát letette és elébe ment. Barátságos üdvözlet után korholta Györgyöt, miért jár világi öltözetben, vegyen magára papi öltönyt. A mire György igy felelt: Atyaságod is rövid idő múlva a zárdán kivül lesz, mivel mi királyi káplányok tudjuk, hogy bácsi érsekké lesz. A király már küldött a pápához felmentésért. Amire Pál megjegyzé: Olvastál bizonyára György arról a szerzetesről, akit a pápa felmentett és halála után barátjának megjelent, hogy elkárhozását jelentse. Az csodálkozva monda: „Hisz a pápa felmentett!" „Igen ám" — monda amaz — „de az Isten nem egyezett bele!" Tomori a felmentés érkezése után, a továbbiak elintézésére Pesten tartózkodott a Ferencrendiek szent Péter apostolról nevezett zárdájukban. (Emlékirat 103—105.) A versengés elkerülése kedveért okvetlen feljegyezték volna, ha a Ferencrendiek Esztergomban két zárdával birtak volt, hogy a szentéletü Aegidius és a hírneves hadvezér és érsek, Tomori Pál a Segitö Szűz Mária vagy Szent László király ; az observánsok vagy conventualisok; a Salvatorianus-Gseribarát vagy a Mariánusok zárdájából valók voltak. V. A mohácsi vész után az esztergomi Ferencieknél történt eseményekről sok érdekest feljegyzett történetük irója. Sajnos azonban, hogy a Szent László kir. zárdájáról egy szót sem emlit. Lássuk a feljegyzések néhányát: Téli szállásra 1528-ban, mindszentek ünnepe körül Esztergomba jött Ferdinánd király serege, mely németekből és spanyolokból állott. Ezek között nagy halálozás tört ki, ugy hogy a spanyolok közül, több mint négyszáz halt el, magában a Ferenciek zárdájában, akiket ott el is temettek. Bizonyára többet is temettek egy közös sirban, 1529-ben, midőn Szolimán török császár pusztítva Bécs felé ment, népei Esztergomot is kirabolták és felgyújtották. Ekkor égett le a Ferenciek temploma először. Gritti Alajos, mint a török császár személynöke, hatalmas sereggel, temérdek ágyúval, sok naszáddal és más vizi jármüvekkel megjelent 1631-ben Esztergom alatt és azt keményen ostrom alá vette. A törökök pedig felégették a várost. Ekkor égett el másodszor a Segitö-Boldogasszonyról nevezett diszes templom és zárda ugy, hogy csak a templom teste marad meg ; de a remek torony harangjaival együtt a lángok áldozatává lett. A káptalanbeli kanonokok házai szintén mind leégtek. Ekkor Gritti a várat bevehomloka izzadni kezdett. A maximumra állitottam a gépet, a kerekek állni látszottak, a hő azonban folyton növekedett, bár a ventillátorok működtek. S ehhez járult még, hogy a chlormész patronok rosszul fungáltak, lassan szívták a kilehelt szén- I dioxidot. Szólni senki sem mert. Tudtuk, hogy baj van s azt is, hogy üldöznek, mert a vizkémlő ablakocska mellett a kapitány idegesen mozgott hol előre, hol hátra. Egyszerre recsegés, ropogás hallatszott s a perioszkop nyílásán zuhatag módjára kezdett beömleni a viz. Egy pillanat alatt világos lett előttem minden, A páncélos körül portyázó ellenséges torpedók észrevették a mi perioszkópunkat s hajszolni kezdtek. Hirtelen sülyedésre már nem volt idő, mert akkor oldalba böknek s végünk van, azért haladva kellett mélyednünk a vizbe. De utolért s elhibázott felső támadás következtében leszakította kémlelőcsövünket s áttörte az üvegréteget, Három ember odaugrott s gummilemezzel befedték a nyílást — Hál' Istennek ! — mondta a kapitány s láttam, ahogy arcába visszatér az élet, az ellenség nem sikerült támadásának kimondhatatlan öröme. Ellenáramot adtam, kis páncélosunk nagyot fordult s a viz felszíne alatt visszafelé kezdett futni. Mikor körülbelül már biztonságban éreztük magunkat — mert a „kopó" máshol szimatolhatott — felemelkedtünk. Ragyogó szép este volt. A csillagok aranyos kedvességgel csillogtak a kék ég tengerébe s a hold aranyos sugarakat vetett le a vízre. A friss levegő oly jól esett, mint a sivatag beduinjának egy korty hideg ital. A dreadnouttól nem haladtunk messzire, inkább mondhatnám a másik felére kerültünk. De hette volna, de a magyar urak ellenezték, nehogy török kézre kerüljön, mert azok voltak a többségben. (Toldy, Anaiecta 299—301.) VI. A török birtokába, 1543-ban, átment Esztergom vára az 1538-beli ostrom okozta rombolás nyomaival; azért maga Szolimán intézkedett a szükséges építkezéseket illetőleg. Az ő parancsára alakitattak át a templomok dsámikká; és a sok építkezés hirdette, hogy a török innen többé távozni nem akar. A Vízivárosban, akkor Alsóvárosban dsámi számára alkalmas templomot nem találtak ; azért építették az Öricseli Hadsi Ibrahimról nevezett dsámit, mely Erlia Cselebi feljegyzése szerint állott a Kis-Kapu (Kucsuk kapusi) mellett, mely nyugat felé a Dunára hajlik. Mellette volt a kerekekkel vizethajtó gépezetnek háza. A dsámi — mondja Eolia — ólomtetejü, festett padlásu, nagy térfogatú, tégla minarettes, magas és uj épület. E mellett volt iskola is, mely szintén Ibrahim nevét viselte. (Karácson, Eolia Cselebi 275., 278.) Bizonyára, ha a törökök itt valamely tágas templomot találnak, például a Ferencrendiek szent László templomát, akkor azt alakítják át dsámivá és nem építenek ujat. (Folyt, köv.) A jótékonyság jegyében. A katonai mozgósítás hiréie megmozdult a társadalom szive is. Ma itthon a háborús világot a nagylelkű szeretet áldozatos tettei jellemzik. A közös veszedelem közelebb hozta egymáshoz az embereket; a karitász mindenhozá elhatott, megtalált minden szükséget s módokat keresett, hogy kisebbítse a háború bajait, enyhítse a sebesültek szenvedéseit, elsimítsa az otthonmaradottak gondjait. Az általános szomorúság között vigasztaló látvány a szeretetnek kiáramlása, a közérzetnek ily nagy arányú megnyilvánulása. Ám a közös veszedelem tudata sem szüntette meg a munka lanyhasága miatt mindenfelé hallható panaszokat, nem ébresztette föl a munkának szeretetét, nem indított kettőzött szorgalomra egyes segélyre szoruló egyéneket. A mozgósítás kezdetén nem volt a mi népünk olyan nehéz körülmények között, hogy a megélhetés gondjai súlyos teherként nehezedtek volna vállaikra. Ennek tanúsága azon körülmény, hogy például Szentgyörgymezőn napközi otthon vagy népkonyhára senki sem jelentkezett. Volt annyi tisztesség és önérzetük, hogy amire nem szorultak rá, az után nem nyújtották ki kezöket. Egészen más viszonyok között van a fővárosi, pusztán napi keresményéből élő iparos vagy munkás. Budapesten, ahol a gyermekeknek az udvarra sem szabad kimenni játszani, ott a napközi otthon nagyon kívánatos, szükséges intézmény. A fővárosban több elemi iskola mellett van olvasó szoba is, ahol nagyobb gyermekek egy tanítónő felügyelete alatt könyveket olvashatnak, hogy ne lézengjenek az utcán s ne legyenek kitéve az utcai élet mételyező hatásának. nem volt sok gondolkodni való időnk, tenni kellett, mert a „kopó" bizton nyomunkban volt. A löveget beigazítottuk, a lanszirozócső működésbe jött . . . Egy kis elektromos szikra ... kis rázkódás s a I cél szentesittetett. A távolból ágyudörgést hozott felénk a viz, hova a lövés előtt ismét lesülyedtünk. A kapitány keresztet vetett magára, mi tisztek, legények mind. — Adj Uram nekik örök nyugodalmat . . . s ez oly fenséges, oly megragadó volt, ugy-e ön is átlátja Uram? Az ellenségért való ima ily megnyilatkozása a földkerekség legfenségesebb tényei közé tartozik. Erre felemelkedtünk. A lövés talált s szinte azt mondhatnám, hogy kettétörte középen a hajót. Két vége emelkedni kezdett, mig közepe sülyedt a feneketlen mélység, örök csend hónába. Higyje el, ugy sajnáltam azt a nagyszerű mestermüvet, jó lehet ellenség hajója volt, de mégis ugy fáj az embernek, amikor valami egészségeset, életre valót ideje előtt megsemmisülni lát. A mi ezután jött már, közönséges dolog. Munkát végezve, hazafelé baktattunk. Hajnal volt, mikor sebesülten megláttuk az arzenál forgó világitóját, amint másodperces fényével felénk integetett. — Az izgalom nagyon meggyöngített s mellem megfájdult, a levegőhiány megboszulta magát. Kissé köhögött s mosolyogva tekintett rám : — Nos mit szól hozzá? — kérdé s a kis aranyozott szélű fekete kereszt remegve csillant meg a mellén. Z. Gy. Más a vidéki városok lakóinak helyzete. Városunkban a hadbavonultak családjai legtöbben az államsegély folytán kedvezőbb helyzetben vannak, mint azok, kiknek kenyérkeresőjük itthon maradt, mert ezek sokan nem találnak keresetet. A hadbavonultak családjai épúgy gondoskodhatnak gyermekeikről ma, mint a háború előtt. E tekintetben ha volna is kivétel, az elenyésző kevés lehet. Ha mindamellett a közjótékonyság vezetői a hadbavonultak családjait apró gyermekeik gondozásával megakarják vigasztalni, az apai szeretetet ily módon nyújtott segéllyel pótolni, kétségkívül hálás elismerésre érdemes cselekedetet művelnek. Mig azonban a belváros területén a jótékonyság a bőség szaruját nyitja meg a gyermekek számára, addig ennek a városnak másik részében, Szentgyörgy mezőn be lévén a fiú- és leányiskola, valamint az óvoda a katonaság céljaira foglalva, az a 350—400 gyermek, kik itt évenkint beiratkozni szoktak, ez a gyermeksereg meg van fosztva a számukra rendelt intézetek áldásától. Egymás mellé állítván igy e két dolgot, eléggé szembe tűnik az az aránytalanul nagy ellentét, mely városunkban a gyermekek gondozásában mutatkozik. Ezt nem a háborús idöviszonyok kényszerítő szüksége idézte elő, egy kevés jóakarattal ezen az állapoton könnyen lehetne segíteni. Ha eltekintünk a leányárvaháznak ragályos betegek számára történt eléggé nem helyteleníthető lefoglalásától, ha az a 80 katona, ki most a szentgyörgymezői fiúiskolában van, máshová helyeztetnék át — amire a belváros területén elég hely volna — ugy a felszabadult fiúiskolában az itteni gyermekek váltakozó rendszer mellett épúgy tanulhatnának, mint a belvárosi elemi iskolában. A vallás- és közoktatási miniszter 4748/1914. számú rendelete azt mondja, hogy a miniszterelnök kezdeményezésére a közigazgatási hatóságok utasítást nyertek, hogy az iskolaépületeket csak végső szükség esetén vonják el eredeti rendeltetésüktől s a katonai hatóságoknak helyiségek iránt való iirényét, hacsak egyáltalában lehetséges, másként elégítsék ki. Ugyanezen rendelet a tanintézeteket miheztartás végett azzal értesiti, hogy a tanítás zavartalan munkájához fűződő nagy érdekeket állandóan szem előtt tartva, ezeknek megóvására maguk részéről is minden lehetőt kövessenek el. Nagyon világos e rendeletből, hogy nem a katonaság requirál, hanem a hatóság jelel ki helyiségeket, természetes dolog, hogyha sebesültek elhelyezéséről van szó, akkor az iskolák érdekének is háttérbe kell vonulni. Dacára e miniszteri rendeletnek, dacára hogy a magunk részéről mindent megtettünk, minden ez irányban tett lépésünk a hivatalos eljárás útvesztőjében eredménytelen maradt. Most már csak a társadalmi jótékonyság vezetőitől várhatjuk panaszunk orvoslását. Perger Lajos. HIREK. Karcolat. A háború zsírja. Mit mondjunk még? Milyen hasonlatot húzzunk elő szókészletünkből, hogy az emberiség jelenlegi veszedelmét ujabb, szokatlanabb megvilágításba helyezhessük ?! A világ nagy üstjében őrült kavargás, rotyogó forrongás morajlik. A nemes és nemtelen szenvedélyek tüze túlságosan magasra hevíti a nagy üstnek hőfokát s a két ellentétes tűzből feltörő lángok marakodva, sziszegve csapnak össze a levegőben. Mindnyájunkat magába sodort, felszippantott a tüzes forrongás orkánja s a különbség közöttünk csak abban áll, hogy a harcban álló katonák már ismerik, látják a veszedelmet szemtöl-szembe — ők már mindenre el vannak szánva, mi azonban, az itthonievők csak részleteket látunk; hadi tudósítások, emlékezések, a jövendő borzalmak rémei ijesztenek. A katonává lett apa, testvér, rokon, jóbarát már beolvadtak képzeletünkben, a hadsereg fogalmába. A hadsereg pedig nem fél, nem remeg, nem fázik, nem aggódik az éhség, a hideg, a ruhátlanság, a szállástalanság miatt. A hadsereg él és nem hal meg, mert nem szabad meghalnia. Az ilthonlévők számítgatják a csúf esélyeket. Ha mégis betörne a muszka! Rommá lőné, felégetné házunkat s igy hajiéktalanokká lennénk. Futnánk a téli fagyban, bár nem birjuk a hideget, a nedvességet, az álmatlanságot. Az ellenséges hadak eltaposnák vetéseinket s akkor miből fogunk élni.