ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-11-28 / 48. szám

méterre megtaláltam bőröndömet s vagy tizre Imrét, Szegény fiu ott nyögött, fejjel lefelé az árok partján, kificamodott kézzel. Biztonságba helyeztem. Majd a bőröndömből kivett electro lámpámmal a roncsok közé gázoltam. Az egyik gép befurakodott a másikba; a géprészek darabokban hevertek a földön. A fűtő a parázson sült fejetlenül. Kocsinkból csak a darab vasak összevisszasága maradt meg. ' Ahol jajgatást hallottam, teljes erőmből iparkodtam segíteni. Befurakodtam s hátamon hoztam ki, a tehetetlen, összezúzott embereket. Az egész vonalból tán húszan maradtunk meg sebesületlenül. A többi, halva vagy sebesülve vergődött az irtózatosan hideg vaskalitkákban. A nagy szerencsétlenségben még szerencse volt, hogy egy országút közelében történt a baj. Reggel felé, egy muszka paraszt hajtatott szánkájával arra felé s az felvett. Igy tehát most egy kis füstös szobácskában ülök. A jó lelkű emberek szívesen fogadtak s csodálkozva vettek körül, ilyen „urakat" még nem láttak soha. Sójukat és kenyerüket, melyet barátságuk jeléül nyújtottak, elfogadtuk. Szendrey kezét egy öreg anyóka helyre állította, olyan szakértelemmel, mint valami orvostúdor. Most alszik s én kis olajmécs mellett körmölök. Meleg van, dugott fullasztó szag. Az öreg bátyuska horkolása szaggatottan hallatszik a másik szobából. Fáradt vagyok én is, elfújom a mécsest s aludni megyek. Tajga, febr. 15. 9 órai szánkó út után Tajga városkába értünk, amely a fővonal mentén terül el Tomszktól alig néhány kilométerre. Utólag jelentést tettünk az összeütközésről. Sok jegyezni valóm volna, de nincs rá módom és időm. Irkutsk, íebr. 16. Igazi ázsiai város. A hidegség hatalma, dermedt karmait bele mélyeszti testébe s az szinte élettelennek látszik. Alig van benne élet, utcái aránylag véve nagyon néptelenek. S ha itt ott ember fel is tűnik, hát az sem orosz, hanem vagy magyar, vagy német fogoly. Az egyiket, ki épen fát hozott haza az erdőből, megkérdeztem, hogy mondaná el az itteni életüket. Fáradt erőtlenséggel beszélt. Elmondta, hogy vagy hét ezren vannak itt foglyok. Élelmük reggel, egy csésze tea s egy szelet kenyér; délben 5—6 sült burgonya kenyérrel s este meg leves. Foglalkozásuk, felváltva halászat a Baikal tavon. Vastag daróc ruhában járnak s csak a süvegükről látszik, hogy nem oroszok. Szakálluk nagy s hajuk nyakukig lelóg. — febr. 17. Már Mandzsúriában vagyunk, oroszokkal kevert kinai földön. Charbinban átszállunk s nem a befagyott Vladivosztok, hanem a Port-Arthur felé tartunk. Mukden, febr. 18. Furcsa kalandom volt. Este érkeztünk ide. S mivel a vonat csak reggel szándékozott tovább menni, hát bebandukoltunk a városba, hogy el éjtszakázzunk valahol. , . S igy lassan beszélgetve, ahogy a kertes pagoda sorok között haladunk az egyik sárkány oszlop mögül kiugrik egy kinai kuli s egy előttünk haladó hölgyet felkapva futásnak eredt. A szegény teremtés felsikitott, mire én utána iramodtam s Istenemre mondom, elbántam a sárga pofájú gazemberrel. Ugy elterült ütésem alatt, mint egy lisztes zsák. Bérünk az lett, hogy a hölgy, ki itt egy orosz kereskedőnek a leánya, meghitt minket, mivel megtudta, hogy szállást kereső utasok vagyunk. S igy az éjszakát egy szép nagy kinai módra épített pagodában töltöttük. Port-Arthur, febr. 20. A nagy orosz-japán háborúban, mily fontos pont volt ez a hely s mennyi vér keveredett itt össze a tenger vizével. S elmúlt minden. Ma nyomát sem látni már a halált osztó súlyos napoknak. Utána jártam; hajónk (American Ship. Co.) 25-én indul. Végtelenül boldog voltam, amikor megláttam a tengert. S ekkor tudtam meg csak igazán megérteni, (amin tanuló koromban mosolyogtam) hogy mit jelentett a Xenophon vezérlete alatt haladó elcsigázott görög csataszerü felkiáltása, a tenger megpillantásakor — Talatta-talatta . . . Vagy olyast éreztem tán, mint Mózes a Nebo hegyén, amikor meglátta az igéret földjét. HÍREK. Annuskának! Hogyha leszáll a csöndes éji óra Ringassa lelked lágyan nyugalomba Édes, nyugodt és boldogitó álom — Aludj, aludj kicsinyke kis leányom! S ha néha, néha álmodból felriadsz S meglátod Ámort, mint körülted virraszt, Mint tartogatja nyilát megfeszítve, Hogy szivedet hegyes nyilával sértse . . . Ne űzzed el a classicus csibészkét, Az Olympus e régi, ravasz kölykét, Hisz nyila nem fáj — kaptam már belőle — És annyi más is megsebesült tőle! .. . Hogyha leszáll a csöndes éji óra, Merüljön lelked édes nyugalomba, S mig én itt künn a harc mezőjét járom — Aludj, aludj kicsinyke kis leányom. —nz —ne. Tarkaság. Holdvilágos éjjelen. De szép is a katona-élet! Istenem, de szép ! Azonban csak a meleg szobából. Ahol a vaskályhában vigan pattogna a tűz, ha véletlenül égne benne. Dehát nincs fa, nincs meleg éjjelre. Álmosan szunyókál ezen oknál fogva a ket hatalmas, negyvenkettes formájú vaskályha. Éjjel van. Az egész táborban unalmas némaság, mélységes csend. Néha a tábor körül felállított őrszemek kopogós lépte töri csak meg a csendet. A mosolygós arcú teli hold pazarul szórja derűs tekintetének sugarait a havas vidékre. Gyönyörű világos az éjszaka, mintha nappal volna. A tejfehér világosság beszűrődik az őrszoba ablakain is. Az őrség édesdeden alszik. Egészséges horkolásuk messze kihallik a holdvilágos éjszakába. Szabad mindenkinek aludni, csupán a kiállított őrszemeknek nem, meg a szegény inspekciósnak. Ah igen, szegény. Ő az egész tábor tulajdonképeni baktere és a pontos vekkerórája. Az ő szegény vállaira nehezedik az éjszaka összes eseményeinek gyors és öntudatos lebonyolítása. Neki kell tudni a pontos időt. Ö kelti fel mindazokat, akik az álom országából esetleg száműzve lesznek. Félnégykor a muszka, négykor a magyar szakácsokat, aztán a lovászokat és a többi felkeltendőket, ami naponta bizony elég szép számmal van. Azonkívül esetleg kétóránként a felváltandó posztokat is. Afféle bolygó hollandus. Tehát csupán az inspekciós, magyarul ügyeletes viaskodik a szemébe lopódzó álommal. Irigy lélekkel gusztálja, milyen édesdeden alszik az egész társaság körülötte. Az egyik például milyen pompás vánkoson horkol! Leemelte a vaskályha domború tetejét, amelyik a pesti rendőr sisakjához hasonlít s arra fektette fejét. S a kemény párna nem rontja álmát, mintha bizony pelyhes vánkoson aludna. Hangos horkolása betölti az egész szobát. Néha valamit mormog álmában. Persze, hogy cigány az istenadta! Még pedig a javából. Szegény hadd aludjék. Megérdemli már azért is, mert az este ő mulattatta a gyerekeket. Hiába, a vér sohse válik vizzé. S jó is, ha akad a sok közt egy vidám, sohse búsuló cigány is. Aki a katonaélet zordonságát kissé enyhíti huncutkodása által. Egész este nem fáradt ki a sok herce-hurcában. Közkivánságra cigány-táncokat járt, bukfencezett, énekelt, asztal tetejére ugrott egyszerre két lábbal. Folyton mókázott, kacagtatta a jó fiúkat, akik halálra nevették magukat. A történelem számára fel is jegyzem nevét, hátha valamikor akad egy krónika iró, aki a mókázó Dumovics Mátyást, mint katona vidámitót, Clio nagy könyvében aranybetükkel fogja feljegyezni. A kályha mellett, a puszta földön, mantlijába burkolózva alszik egy másik fiú. Ö meg privát uri passzióból három darabka fát dugott feje alá, amelyet az este már nem volt szabad eltüzelni. Nohát ugy-e jó kis vánkos? Pedig a török szultán ö felsége is megkívánhatná a puha vánkost. Mert a szultán a bibor bársonyos vánkosok közt se alszik olyan jóízűen, mint ez a fiu a három darabka fán. S még hozzá milyen jót is álmodhat. Gyerekes, bajusztalan arca hogyan nevet! Szegény jó fiú! Bizonyára haza lopta magát álmában s édes jó mamája mézes kenyérrel traktálja az ő kedvenc gyerek-katonáját. iA harmadik, aki a kemény prices lelketlenségével dacolva alszik a szoba kuckóban, még álmában is a muszkákkal vesződik. Erősen mozgolódik fekhelyén, miközben nagyokat riogat: — Hajde, hajde! De nem sokáig tart már a boldogság, jön a felváltás. A kintievőnek megváltás, az alvónak pedig kárhozat. Mindegy. A kérlelhetetlen inspekcióssal nem lehet komázni. Csendesen megrázza mindegyik alvót: — Auf, auf! Abléz! Az alvó tábor pár pillanat múlva talpon van. A fegyver kéznél. Almos egykedvűséggel dobja vállára a fegyvert s borzongós háttal baktat kifelé, nagyokat ásítva a csípős, szép holdvilágos éjszakába. Fery. * A hercegprímás Budapesten. Csernoch János dr. bibornok-hercegprimás a mult hét folyamán Budapestre utazott. Résztvesz a főrendiház ülésén és december hó elején visszatér Esztergomba. * A főszékesegyházi plébános eskütétele. Kanter Károly prelátus-kanonok, főszékesegyházi plébános hétfőn, nov. 22-én tette le a plébánost esküt dr. Csernoch János bibornok előtt a hercegprimási palota kápolnájában. A bibornok igen szép beszédet intézett a plébánoshoz. Az eskütételnél dr. Tichy Gyula érseki szertartó segédkezett. * A főegyházmegyei egyesületi tanács ülése. A főegyházmegyei egyesületi tanács f. hó 24 én szerdán d. u. 4 órakor tartotta ülését dr. Walter Gyula v. püspök-elnök lakásán. A gyűlésen megjelentek : Számord Ignác alelnök, Mátéffy Viktor, dr. Wiedermann Károly, Siposs Antal, dr. Mattyasovszky Kasszián tanácstagok és Pauer Károly, a tanács titkára. A többiek kimentették távolmaradásukat. Elnök szívélyes szavakkal üdvözölte a jelenlevőket, majd örömének adott kifejezést, hogy e tanács két tagját: Mátéffy Viktort és Pauer Károlyt a király kitüntetésben részesítette ; az utóbbit pedig Kőhidgyarmatra nevezte ki adminisztrátornak Ő Eminenciája. Jelenti továbbá az elnök, hogy Pauer Károly mint kőhidgyarmati plébános is titkára marad a tanácsnak, lévén a központ közelében s igy titkári működése akadályokba nem fog ütközni. Ä Tanács örömmel vette tudomásul az elnök kijelentését. Ezután Pauer titkár felolvasta a legutóbbi ülés jegyzőkönyvét, mire a tagok megtették észrevételeiket az 1913-iki jelentésekre vonatkozólag. Behatóbb eszmecsere után a tanács elhatározta, hogy december hó első felében ismét ülést tart s annak határozatait közölni fogja 0 Eminenciájával. A gyűlés az elnök köszönő szavai után 6 órakor ért véget. * Főegyházmegyei hírek. Vasak József Selmecbányái id. segédlelkész, Németh László budapesti hitoktató és Kákonyi Zoltán budapesti III. ker. főgimnáziumi hittanár behivattak katonalelkészi szolgálatra. — Knapp Nándor hitoktató a budapesti Csalogány-utcai tanitónőképzőben lett hittanár. * A segély-akeió gyermekotthonairól. Beköszöntött a zimankós tél, melyen a szerényebb viszonyok között élő néposztály még normális viszonyok között is rendszerint csak küzdelmek árán szokott átesni, a tél azonban most kétszeres súllyal nehezedik azon családokra, amelyekből a kenyérkereső atyák már a második évet a harctéren töltik. A visszamaradottak segélyezésére alakult bizottság egyik legnemesebb feladata ezen családok apró gyermekeiről való gondoskodás. Az Esztergomban felállított három napközi-gyermekotthonban naponta átlag 300 gyermek részesül, lelket nemesítő, testet erősítő szeretetteljes gondozásban, barátságos meleg szobában és egészséges táplálékban, de ezeken felül dr. Perényi Kálmánné, valamint Marosi Józsefné úrnők áldásos jószívűségük folytán még jó meleg ruházatban is. A gyermekotthonok havi költsége most, amidőn már a harmadik, a szentgyörgymezei otthon is megnyílt, havonta közel 1000 (ezer) koronára emelkedik és tekintettel arra, hogy a menhelyek már tizenhatodik hónapja működnek és a segélyakció pénzkészlete fogytán van, kétszeres értékkel bírnak azon nemes adományok, melyek az intézmény fenntartását még ma is biztosítják. Ezek között első helyen kell megemlékeznünk az Esztergomi Főkáptalanról, honnan a legutóbbi, júliusi kimutatásunk óta három egyenként 150 K újabb havi adomány érkezett, ezenfelül adakoztak még az Esztergomi Takarékpénztár az eddigi 1300 K adományához a gyermekek téli felruházására 180 K-t, a nemes szivü Brühl József prael.-kanonok a már eddig küldött 9^0 koronához ujabban ismételten 100 K-t, végre Nádler István képezdei tanár 10 K-t, mely