ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-11-14 / 46. szám

Főmagasságodat, mint Fövédőjét, kérve továbbra is kegyes támogatását. Rajner Lajos elnök. Majd dr. Rott Nándor közp. igazgató terjesztette elő érdekes és tanulságos jelentését. Dr. Rott prelátus jelentése* Mélyen tisztelt Közgyűlés! Midőn e nehéz idők közepette bátor vagyok jelentésemet megtenni, lehetetlen rá nem mutatnom a háborúra, melynek befolyását minden egyesületi tevékenység megérezte. Sok egyesület működése szünetel, másoké pang s a mi egyesületünkön is meglátszik a háború befolyása az évi közgyűlés napjának messze kitolt terminusán. Ez év tavaszán oly nehezek voltak a közlekedési viszonyok, oly izgatottak a kedélyek, hogy a közgyűlésnek nyugodt előkészítése majdnem lehetetlennek látszott. Ezért határoztuk el a közgyűlés idejének lehető kitolását. Nem hagytuk el azonban azt véglegesen, mert hál' Istennek, egyesületünk a háborús idők folyamán nem működik kevesebb sikerrel, mint a béke áldott szakában, sőt jobban vette igénybe segítségét a háború okozta nyomor és szenvedés. Van tehát miről beszámolnunk a közgyűlésnek s van, miről tárgyalnunk a jövő szükségletei szempontjából. A halálnak nagy éve azonban elragadta egyesületünk egyik leghívebb barátját és tisztviselőjét : Véner Pál, apát kanonok, rozsnyói egyházmegyei igazgatót. Kezdettől fogva egyesületünknek egyik leghívebb terjesztője és szervezője volt s neki köszönhető, hogy a rozsnyói egyházmegye egyike a tagoknak, hol egyesületünk legjobban van szervezve s ahol a kath. gyermekvédelem a legszebb fejlődésnek indult. Emlékezzünk meg imáinkban a megboldogultról, hogy gyengéd szeretetét, mellyel az árva és elhagyott gyermekek iránt viseltetett itt a földön, jutalmazza meg minél nagyobb boldogsággal az isteni Üdvözítő az égben, hol már nincsen árvaság, nincsen könny és nyomorúság. Örömmel tölt el azonban a rozsnyói püspök úrnak főpásztori gondossága, mellyel Fábián Antal rozsnyói kanonok-plébánost nevezte ki az egyesület igazgatójává, ki ezen állásában érintkezésben lévén gyermekekkel, ezeket fogja megnyerhetni a gyermekmentés nagy ügyének, de magát a város közönségét is, mellyel, mint híveivel állandó érintkezésben van. Örülünk, hogy Papp Antal püspök úr a munkácsi egyházmegyében szervezte egyesületünket s Karczub Endre kanonok, püspöki irodaigazgató személyében egyházmegyei igazgatót nevezték ki. Állandóan felszínen volt az év folyamán is az állami menhelyek és egyesületünk közötti kapcsolat. Ezen kapcsolatot legjobban állami oldalról sürgetik és ajánlják s pedig — amint látszik — jó indulatuan és utógondolat nélkül. Ruffy Pál min. tanácsos úrral, a gyermek-védelem országos felügyelőjével ez ügyben a tavalyi nyár folyamán seggel töltötte be. E három érdemes tisztviselő helyébe elnökhelyettesnek Magurányi József ügyvéd, titkárnak e jelentés előadója s pénztárosnak Nádler István tanítóképző tanár léptek. Egyesületünk a céljának s hivatásának megfelelő térfoglalást másodsorban a védencek gondozásával tölti be. Az egyes egyházmegyék szerint gondozottjaink igy oszlanak meg: 1. Esztergomi főegyházmegyében : a) esztergomi érseki helynökségben 30, b) nagyszombati érseki helynökségben 40, c) budapesti érs. helynökségben 27. 2. Kalocsai főegyházmegyéből 23. 3. Egri főegyházmegyébői 2. 4. Pécsi egyházmegyéből 49. 6. Rozsnyói egyházmegyéből 18. 6. Szombathelyi egyházmegyéből 10. 7. Erdélyi egyházmegyéből 7. 8. Győri egyházmegyéből 8. 9. Nyitrai egyházmegyéből 4. 10. Székesfehérvári egyházmegyéből 3. 11. Váczi egyházmegyéből 1. Összesen 222, közöttük több mint 40, a hadbavonultak gyermekei. A főfelügyeletet fölöttük az egyházmegyei igazgatók, a közvetlen felügyeletet a helyi igazgatókként működő plébánosok viszik. Megemlékezve végül a szerető jótevő lelkek azon áldozatkészségéről, hogy 16.375 korona kegyadományban volt az idén része egyesületünknek, jelentésemet azon óhajjal zárom, hogy a háború után a magyar katholikus papság s társadalom mint valamt ezüstös, érces harangszó konduljon meg a keresztény gyermekvédelemért, h°gy igy azok, akik a harctéren forognak s otthonukra gondolnak, megnyugodjanak a hadiárvák nemzeti felkarolásában. Keményfy K. D. értekezletet is tartottunk. Az eszmecsere főbb pontjai voltak: a) vállaljuk el az örökbe fogadásnak lebonyolítását. Az állami közegek adnának alkalmas gyermekeket fizetnének érettök, de mi viszont létesítsünk ezek számához telepet; b) ajánlotta, hogy ne fizessünk saját pénzünkből a gyermekekért, hanem vétessük föl az állami menhelyek költségére, de vállaljuk el a nevelőszülőknél való elhelyezést s a felügyeletet. — Természetes, hogy ezen ponthoz készséggel hozzájárultunk. Jelenleg is vannak védenceink, kik fölött a felügyeletet gyakoroljuk s kikért mégis az állam fizet. Mégis kívánnunk kell, hogy az állami menhelyek igazgatósága utalványozza a pénzt egyesületünk igazgatóinak kezéhez, mert csak igy lehet a felügyeletet kellő hatással gyakorolni s csak igy érzik a védencek hozzátartozói, hogy a gyermekeik a mi egyesületünknek gondozottjai. — Bár kezdetben e pontban ellenkezésre találtunk, mégis ugy látom, hogy most már engedékenyebbek s igy pld. a pesti menhely igazgatója a mi egyesületünk ottani igazgatójának kezéhez utalványozza a havi részleteket. c) Nagyon ajánlotta Ruffy Pál miniszteri tanácsos úr, hogy egyesületünk vegye ki részét az állami gyermektelepek felügyeletében. Ezt részemről is legfontosabbnak tartanám. Bátran merem állítani, hogy senkisem konkurrál a vidéki gyermektelepeknél ezen felügyeleti állásokért. Nem teszi vitássá e tisztet a plébánossal, vagy segédlelkésszel szemben senki. Mindenki húzódik. Sem jegyző, sem más valaki nem akar abban részt venni. Ha a papság és a jó indulatú tanítóság a felügyelőbizottságba akar jutni, ahol könnyen megteheti, mindenütt örömmel engednék át a telepek vezetését. Mondhatom viszont tapasztalatból, hogy az minden tekintetben nagy állás volna. Mennyi panasz az orvosok pártos volta miatt, kik állítólag nem a megbízható családokhoz adnak gyermekeket, hanem azokhoz, kiktől valami viszontszolgálatot várnak. Mennyi panasz, hogy kath. gyermekek más vallású családokhoz, főleg alföldi tanyákhoz kerülnek, hol csak a gyermek kizsákmányolása, a főcél s ahol hitében is meggyengül. Mindez megszűnnék, ha a telepbizottságokban tevékenyen vennők ki részünket. — Erre nézve már felhívásban fordult egyesületünk a társulatilap utján a főt. papsághoz és a tanítókhoz, de szükséges, hogy ezt továbbra is hangoztassuk, hogy már a tanítónő- és tanítóképzőkben hangoztassuk növendékeinknél ezen akciónak elsőrendű fontosságát. — Ha gyermek-telepeink nem kerülnek jobb vezetés és felügyelet alá, akkor az állami gyermekmentés csakhamar krizis elé fog kerülni. Egyesületünk ezentúl is nyomatékosan fogja azt a gondolatot hangoztatni, hogy a helyi telep-bizottságokban való vezetés és élénk részvétel a jelenlegi pasztorációnak egy igen fontos és elengedhetlen ága. d) E mellett előtérbe lépett az állami segély kérdése is, melyet akkor lehetne megnyerni, ha valami intézete volna s az intézettel kapcsolatban vagy földmives, vagy valami ipariskolát állítana föl. Az egyesületi menhely kérdése egyesületünk állandó gondjai közé tartozik s nincs választmányi gyűlés, hol ennek szükségét a résztvevők nem hangoztatnák. Bár állandóan gyarapszik vagyonunk, mégis nem vagyunk még elég bátrak ily nagy kezdeményezéshez. Több bátorság s kevesebb megfontoltság bizonyára létesített volna már intézetet is, de sok szomorú példája áll előttünk, hol elégtelen anyagi erővel, de nagy neki buzdulással megkezdett kath. egyesületek rövid idő alatt igen kényes és kétes helyzetbe jutottak. Nem akarjuk vállalkozásunk s működésünk nemes célját kompromittálni bizonyos elsietett, tervtelenségre valló kísérletezéssel s kellő alap nélkül megindított akcióval. Több ajánlatunk volt már. Legjobb volt gróf Vay Péter apát, prelátus ajánlata, ki Pestmegyében, Gyón község határában fekvő kastélyát, annak mellék épületeit s mintegy 15 holdnyi kertjét ajánlotta föl nekünk, de azon föltétellel, hogy ott földmives-iskolát s kertészetet rendezzünk be. Az intézet befogadó képessége azonban nem lett volna arányban a befektetések szükséges nagyságával s igy egyelőre le kellett mondanunk a nagylelkű ajánlat elfogadásáról. Azóta különben a karmelita-apácák átvették nevezett ingatlant s velők jelenleg egyesületünk összeköttetésben is áll. Nagy gondját képezi majd egyesületünknek a hadi árvák lehető fölkarolása. Hiszen ez legsajátosabb föladataink közé tartozik. Szívesen gyámolitjuk ugyanis a fél-árvákat s ezek legalább is fél-árvák mind, kikre nézve élet-kérdés, hogy lehetőleg az anya védő szárnyai alatt legyenek s amennyiben ez nem lehetséges, megfelelő családokhoz, vagy intézetekbe kerüljenek. Még nincsenek végleges megállapodások, de mindenesetre azon lesz majd egyesületünk, hogy anyagi erejéhez mérten elsősorban a háborús árvákat karolja fel, mert ez most többszörös kötelesség. Egész erejével közre akar működni a háború árváinak nevelésében és megmentésében. Hiszen már eddig is sokat tett ez irányban s az idei évben 7100 koronát költött a hadbavonultak gyermekei javára. Örvendetes jelenségnek mondható, hogy Budapest székesfővárosban egyesületünk lassankint tért foglal. Gyönyörű ünnepélyeket rendezett az egyesület javára a budai II. ker. gyermekvédelmi csoport 1914. nov. 29-én és dec. 8-án, hol Zichy Sarolta grófnő nemcsak darabot írt, hanem nagyarányú és buzgó agitációval segítette a budapesti h. igazgatót: Molnár Lászlót a sikernek biztosításában ; majd 1915. június 6-án újólag fényes ünnepélyt rendezett ugyancsak a budai II. kerületi csoport. Ujabban a budapesti Horánszky-utcai kongregációs Otthon tartotta egyik ünnepi estjét egyesületünk javára. Az egyesület ezen ünnepélyek utjain nemcsak anyagi segélyhez jutott, hanem — ami sokkal fontosabb — sok uj tagot szerezhetett s ismét szélesebb körben lett ismertté. Őszinte köszönetünk illeti Valnicsek Béla bpestkőbányai plébános, budapesti igazgatót s Molnár László aligazgatót, kik sok és fáradhatlan munkásságot fejtettek ki egyesületünk érdekében. Őszinte köszönettel adózunk azonban Zichy Sarolta grófnőnek, ki egy szép darabbal gyarapította a gyermekvédelmi előadásokra alkalmas darabok műsorát s élénk érdeklődést tanúsított mindig egyesületünk iránt; hálás köszönetet mondunk az intézeteknek és a Mária-kongregációknak s azok vezetőinek, kik a vezetésök alatt álló ifjúságban fölkeltették az egyesületünk iránti érdeklődést, a gyermekvédelem nemes ügyének szeretetét s vele szélesebb alapot teremtettek a kath. társadalomban a gyermekmentés nagy munkájának. Hálás köszönetet mondok nagy jótevőinknek is s ezek között elsősorban kell megemlékeznünk Istenben boldogult Vaszary Kolos Bibornok-Érsek Atyánknak, ki mint minden jó ügynek, ugy egyesületünknek is annak alapításától kezdve fővédnöke, szerető pártfogója, nagylelkű istápolója volt. Bármily ügyben kértük is támogatását, azt soha meg nem tagadta s püspök-elnökünknek s alapitónknak minden kezdeményezését főpásztori tekintélyével födözte nemcsak, hanem mindig támogatta is. A szegény gyermekek páratlan atyja volt egész életén át. A szegények mennyei Atyja lesz majd az ő örök jutalma. Hálás köszönettel tartozunk a nagyméltóságú püspöki karnak, mely templomgyűjtések (az esztergomi, győri, rozsnyói, kalocsai, pécsi egyházmegyékben) engedélyezésével állandó nagy jövedelmi forrást biztosított egyesületünknek ; 0 Eminenciája a bibornok hercegprímás szintén előljárt egyesületünk támogatásában. Az északamerikai németeknek Magyarország számára gyűjtött összegből egyesületünk számára 4000 koronát eszközölt ki. Néhai Krizsán Mihály budapesti apátplébános hagyatékának szegény harmadából ugyancsak Ö Eminenciája előterjesztésére 600 koronás értékpapírt kapott egyesületünk. Mély köszönettel tartozunk a Katholikus Karitásnak, mely a Hadivirág elárusitásából 1600 koronát engedett át egyesületünknek. Hálával tartozunk az esztergomi Főkáptalannak, mely évről-évre jelentős összegekkel segíti ügyünket, Rajner Lajos elnökünk ő méltóságának s Számord Ignác igazgató úrnak, kik munkásságuk s gondjaikon kivül annyit áldoznak anyagilag is a gyermekmentésre, Molnár János és Brühl József prelátus uraknak, kik szintén állandó jótevőink közé tartoznak. — Egyben kegyelettel kell megemlékeznem egyik legnagyobb jótevőnkről: Wodianer Albertné bárónőről, kit annyi jótékony; ság után az Úr végre magához hivott, hogy Ö legyen majd mindezért igen nagy jutalma. Évenkint 2000 koronát adott nekünk, amig csak élt s ezt kérés nélkül tette, önként adott s szeretettel adott. Bár 84 évet élt, mégis mi is, de minden kath. jótékony intézmény velünk együtt is csak azt mondhatja: korán halt meg. Emlékét őrizni fogjuk s kérem is mindnyájukat, hogy erről a páratlan jótékonyságu hölgyről ne feledkezzünk meg imánkban. Hálás köszönetet mondok az egész egyesület nevében végül páratlan buzgalmú elnökünk Ő Méltóságának, ki midőn az ifjúság boldogulásaért aggkorában annyi munkát vállalt magára, mintegy megifjodni látszik maga is, oly sok féle s sokirányú munkásságot fejt ki, levelezést s tárgyalást folytat a gyermekvédelem érdekében. — Hálás köszönetünket az esztergomi, kalocsai, pécsi, rozsnyói, erdélyi egyházmegyék igazgató urainak, kik rendkívüli buzgalommal dolgoztak egyesületünk