ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-08-15 / 33. szám

272/915. Főmagasságu és Főtisztelendő Bibornok, Hercegprímás Ur, Kegyelmes Érsek-Atyánk ! 0 császári és királyi Fenségeik Károly Ferencz József főherceg, a trón várományosa és fenkölt hitvese Zita főhercegasszony magas látogatásának varázsoló hatása alatt egybegyülekezvén, mélységes hódolattal és hálás hűséggel emlékezünk ama kiválóan nagy megtiszteltetésről, mely e kitüntető látogatás által a magyar Sión ormát, s általa az egész magyar katholikus egyházat érte. Ezen történelmi jelentőségű eseményt, örök emlékezetül, hálánk jeléül és az utókor tanulságára jegyzőkönyvünkbe iktatni határoztuk. Ezen alkalomból azonban Eminenciádat is mély hódolattal és tisztelettel üdvözöljük, azon meggyőződésünknek adván kifejezést, hogy Eminenciád általánosan tiszteletet gerjesztő kiváló egyénisége s nem csupán állásának egyházi és közjogi jellege volt az, mely a Fenséges Trónörököspár kegyes figyelmét a magyar kath. egyház központjára irányította, Eminenciád és a magyar Sión meglátogatására birta. Hálás szívvel mondunk tehát köszönetet Eminenciádnak, hogy minket ezen örömnap részesévé tenni, hódolatunkat a Fenséges Trónörököspár előtt tolmácsolni, őket a föszékesegyházba felvezetni s ott kalauzolni méltóztatott. Magunkat továbbra is atyai jóindulatába ajánlva, a szent bibor csókjában maradtunk Esztergom, 1915. aug. 12-én t. r. t. ü. Eminenciád hálás káplánjai a székesfőkáptalan nevében: Graeffel János, nagyprépost helyettes. A város hangulata. Még azon a napon, amelyen a trónörökös pár esztergomi látogatása elhatároztatott, eljött a nagy esemény hire hozzánk és különös vidámság lepte meg az embereket. Talán az a sok jó hir és kedves eset szülte e hangulatot, amelyek közszájon forognak a trónörököspár eddigi utazásairól, vagy szivünk előre megérezte a kedves délután édes örömeit ?! Ha nem hozták volna is el a jó hirt ügyes és figyelmes emberek Budapestről, meg kellett volna tudnunk a jelekből, amelyek mutatkoztak. Ilyen jelek voltak: a téglagyár környékének hatósági tisztítása egy tűzoltó vezérlete alatt; a legutolsó zápor által erősen lemosott várutnak kővel és kaviccsal való kijavítása. A nagy nap előtt már jóval előbb megelevenedett a város. Akik a meleg elől házaikba bújtak s a harctéri emlékek visszatartottak otthonukban, kitódultak az utcára, mert mindenki szeretett volna ujabb részleteket hallani a bevonulás AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Magyarok siralma. Virágos kert vala hires Pannónia; Kövér sík rónáin bőven termett minden ; Nem kellett naphosszat étlen zokognia : Koldusé lett mindig a fölösleg ingyen. Lakói szivében öröm rózsák nyíltak, Isten szent kegyelme óva védte őket; Hogyha bus nótáik néha föl is sirtak, Elvétve ha láttunk múlton kesergőket. Haj! de mostan vége minden boldogságnak : Hangos siralomház kerek Magyarország; Irigy s kaján népek ellene rontanak, Hogy ősi szent földjét rútul elorozzák. Deli szép fiai fegyverre kelének, Hánynak visszatértét máris alig várják! Pedig ők nem jönnek, hogy is jöhetnének! . . . Szegény bus özvegyek s kicsi, siró árvák! Megverte a magyart a boszuló Isten! Emlékezzünk csak a nem-rég-multra vissza: Voltunk-e erősek mi az igaz hitben S van-e, kinek lelke bűnmocsoktól tiszta ? ! Éltünk és vigadtunk. Nincsen Isten: mondtuk; Nyugat Beliálján függött szomjú lelkünk ; Földi kéjek örök himnuszát daloltuk, Mikor az ég már-már borongott felettünk. A honszerelemnek lángját is elfújtuk: Földönfutókká tett a sok bűn már minket idejéről, a fogadtatás sorrendjéről és a díszítések módozatairól. Ebben az évben különösen meglátszott Esztergom utcáinak különben is gyér forgalmán a háború által okozott néptelenség. Csak a nagy győzelmek hirére tartott fáklyásmenetek csalták ki a lakosokat esténként az utcára, most azonban napközben is mutatkozott mozgás és forgalom, amely körülmény elűzte a város felül a megszokott nyomott hangulatot. A zászlók és a díszítések. Nem zászlók, hanem zászlóerdők voltak láthatók a házak során. Az őszinte lelkesedés és nem a hivatalos felhívás tűzette ki az ünneplést jelző lobogókat. Sajátságos eljárásnak tartjuk, hogy most, amidőn közfelfogás az, hogy a szövetséges nemzetek zászlóit: az osztrák, német és török zászlót minden nemzeti sérelem nélkül ki szabad tűzni, akadtak egyes intelligenseknek tartott egyének, a kik megbotránkoztak azon, ha egyházi és papi épületeken fekete-sárga zászlót láttak. A „Pesti Hírlap" még tovább ment. Az egyszerűen letagadja a tényt, amelyet talán 10,000nél is többen bizonyíthatnak, mert „ö" botrányt akar mindenáron. A „Pesti Hírlap" azt állítja, hogy a bazilika tetején egyedül csak osztrák zászló lengett, pedig — mint a legszebb látványosságot — egész nap csodáltuk, hogy a Duna felöl támadt szélben mint játszik, viharzik a két óriási zászló: a magyar zászló és az osztrák zászló. Persze, ha valaki kötekedni akar, a kákán is találhat csomót. De legyen meg az ö örömük! Feltűnőbb díszítések. Jutalmul felemiitjük azokat a házakat, amelyek legszebben voltak kidiszitve, de ezen méltatás buzdításul is szolgálhat a jövőre. A várost illeti meg első sorban is a dicséret, mert diszkapuival igazán szépet produkált. Szép díszítésükkel tűntek ki: Kerschbaummayer gyógyszertára, az ipartestületi ház, a gyalogsági laktanya, a vármegye háza, a városháza, a postaépület, a takarékpénztár, a Kereskedelmi és Iparbank, a Központi kávéház, Marosi József cég, a Matus-féle ház, a főkáptalan háza, a vízivárosi zárda, Brühl József, Machovich Gyula és Schiffer Ferenc prelátus-kanonokok házai és kisebb mértékben a többi prelátusi házak, végre a látogatás célja: a hercegprimási palota és a környéke. Külön emiitjük meg a zöld lombok erdejével díszített hajóállomást. A bevonulás. Minden munka félbemaradt e nap délutánján a mezőn, a műhelyekben, a konyhákban és az irodákban, hivatalokban. A jó nép, a lelkesedő közönség engedelmesen áll a fegyveres katonák sorfala mögött végig az egész vonulási útvonalon S kik szent elvek nélkül járják földi útjuk, Tűrtük, hogy kifosszák önnön véreinket! Gaz termelő kert lett mi boldog hazánkból: Gyalázatot hoztunk hithű eleinkre ; Ima helyett átok ömlött bűnös szánkból, Aki rámutatott romlott leikeinkre. Még az a szerencsénk, hogy betelt a mérték S ránk sújtott az Isten boszuló szent karja: Gonoszok a jókkal egyaránt fölérték, Mily súlyos büntetés zúdult a magyarra. Az üres templomok zsúfolásig teltek. S nincs ajk, mely ne zengné esedezve, sirva: Boldogasszony Anyánk! — kik fegyverre keltek, Tekints le pártfogón szegény fiainkra! Legutolsó szálig mind hiveid ők már, Te szép országodért álltak csatasorba ; Bizodalmuk Benned erős, mint egy kővár S mint a Kárpátoknak napsütött bércorma! Milliószor bánjuk minden rút bűnünket, Midőn Hozzád esdünk győzedelmek Anyja. Hogy kezedbe vévén mi nagy s bus ügyünket: Mienk legyen a harcnak döntő diadalma! S azután hadd jöjjön újra áldott béke Elárvult, búskomor, könnyes otthonunkba S mi fogadjuk, nem lesz, aki ne dicsérje Szent neved hatalmát soha meg nem unva! S nem lesz köztünk, aki hitét ne becsülné S ki előtt ne lenne szent a haza földje : Csak te ne hagyj minket, de légy mindenünkké Nagyasszonyunk, Anyánk, örök mindörökre! Patyi Gyula. a primási palotáig és föl a bazilikáig. Az utcák közepén csendőrök, karszalagos urak és a Budapestről segítségül hívott 50 rendőr sétál az esztergomi rendörségen kívül. Négy órakor az „ éljen^-ek'orkánjában robog végig a kijelölt és feldíszített utcákon a trónörökös gépkocsija több gépkocsi kíséretében. A primási palota előtt díszszázad, katonazene, „Gotterhalte" fogadja a trónörököspárt. A palota kapuja alatt a Mária-kongregáció tagjai állanak Mattyasóvszky Marianna vezetése alatt, a lépcsőkön pedig a vízivárosi zárda növendékei Benkő M. Szeréna főnöknő és több apáca felügyelete mellett. A kocsiból kilépő Fenségeket a bíboros hercegprímás fogadta meleg köszöntéssel, a lépcsőházban a főkáptalan tagjai prelátusi díszben, a vármegye és város tisztviselői diszmagyarban, az udvari és helybeli papság ünneplő ruhájukban állanak sorfalat. Mindenkinek jut egy mosoly és egy barátságos szalutálás. A Fenségek már nem is viselkedhettek volna nyájasabban és demokratikusabban. A trónörököspár előtt jöttek: Jankovich Béla közoktatásügyi és báró Ghillányi földmivelésügyi miniszterek, Rosner Ervin király személye körüli és Hazay Samu honvédelmi miniszterek, Boda főkapitány és Bárczy főpolgármester, gr. Marenzi tábornok, Meszleny Pál főispán, Perényi Kálmán alispán és Vimmer Imre polgármester. A fenség-ek kísérete. A trónörököspár kíséretében megérkeztek: herceg Pálffy magyar főudvarnagy, gróf LilienhoffAdelstein vezérőrnagy, herceg Lobkovitz kamarai előljáró, gróf Thuen-Hohensteinné, főudvarmesternö és gróf Noztits-Reineckné udvari hölgy, gróf Ledochowszky alezredes, Otrubay Károly vezérkari százados, gróf Hunyady János százados, Gross Győző főhadnagy, a trónörökös titkára és több udvari főtisztviselő. Csokrokat nyújtottak át a trónörököspárnak: a főgimnáziumnál mint tartalék-csapatkórháznál : Halmos Annuska urleány, oki. tanítónő; Szabó Margitka urleány, oki. tanítónő a palotában a Mária-kongregáció nevében a trónörökösnének; ugyanott Eggenhoff er Margitka urleány a trónörökösnek; gróf Sternberg Bózsika a hajóállomásnál. Midőn a menet a Kossuth Lajos utcából a gimnáziumkórház elé ért, a fenséges pár kedves meglepetésben részesült. A vöröskereszt lobogója alatt a feldíszített épület előtt Hammerschmidt ezredorvos, Kuffler kórházi főorvos és Lenkei főhadnagy vezetése alatt a kórház személyzete fogadta és üdvözölte. Az önkéntes ápoló úrhölgyek pedig Büttner Bóbertnével élükön fejezték ki hódolatukat, melynek szerény szimbólumaként Halmos Annuska fehér szegfűből és rózsából csokrot nyújtott át. A fenséges pár kegyesen és Naplómból. Irta: Lenz Ferenc Pozsony, 1915. április 25. Mára rémes éjszakát éltem át. Talán a velemszületett humornak köszönhetem, hogy jobban meg nem rázott, hogy melancholia nem vett erőt rajtam. Betegszállitmányt vezettem Nagykanizsáról Pozsonyba. Hat beteget. Egy szinmagyart, nomine Mák Mihályt, civilben kanász Zalaegerszegen, két stájert Mürzstégböl, egy lengyel jogászt, kit a háború elején valamilyen okból megfosztottak önkéntesi jogától, egy dúsgazdag bácskai svábot és egy tizenegy éves galíciai orthodox zsidó fiúcskát. Mákot ischias gyötri, néha alig jár. Az egyik stájernek előhaladott szervi szívbaja van. Szívdobogás, sokszor fuldokol, nyög és szaporán szed digallen cseppeket. A másik stájerben golyó rejtőzik. Böntgen eljárással majd megkeresik. A sváb rovatában bronchitis olvasható. Sokat köhög és állandóan szidja a „rácokat", sőt nemes haragját csillapítandó, Szombathelyen két üveg rumot csempész be a vöröskeresztes kocsiba. A lengyel jogász, nyilván, hogy a hadsereg kötelékéből elbocsássak — hülyének tetteti magát. Mily mélységes erkölcsi sülyedés! Nekem felfedte taktikáját. Nagyon müveit fiú. Bzesovból való, régi nemesi lengyel családból származik. Szereti Beethovent, Homerosból, Vergiliusból oldalakat tud citálni — és hülyének tetteti magát. Egy lengyel! Egy lengyel nemesi sarj, kinek nemzete százezreit kardélre hányta, ólombányába űzte az orosz despotizmus, kinek ebben a háborúban legszentebb kötelessége volna nyomorult nemzete felszabaditá-