ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-01-17 / 3. szám

hogy szétmarcangolják azt, de e borzasztó gondolat sem volt képes őket ájtatosságukban megzavarni. Sokan mikor megáldoztak, mozdulatlanok lettek, mint az alabrastrom szobrok, mintha otthon lettek volna valahol, rezedás szagú fatornyos kis falucskájuk imádságos csendü kápolnájában. Megragadóan szépek a rózsafüzér ájtatosságok, melyeket katonáim saját jószántukból tartanak. Mikor ugy estefelé a tüzelés elnyugszik s itt-ott a pihenés édes békéje terül el puha, meleg lepel gyanánt a fáradt katonákra, ekkor kelnek fel a kőrakások mögül, a gőzölgő puskát letéve s olvasóval a kezükben imádkozni mennek. Düledező, lyukas falu templom áll itt, ebben mécsest gyújtanak s ennek szürkülő, derengő világosságában könyörögnek, fohászkodnak. Innen száll lelkük hazafelé, édes családi körükbe s itt kérnek erőt és kitartást az alázatos szivre hallgató hadak Urától. Mikor aztán felzeng a bucsudal s a basszus hozzá az ágyúdörej, kisiklik a szemből a könny s mint forró, izzó gyémántcsöpp hull a földre, a vértől párás érzéketlen földre. Már messze járok, de hallom a dalt, a legőszintébb zengő fohászt: In diser Nacht sei Du mein Schirm und meine Wacht. A francia lakosság néma álmélkodással nézi hőseink áhítatát s nem tud csodálkozásának eléggé kifejezést adni. „Ennyi férfi — mily szép ha imádkozik." A Bern-i plébános testvérei mondták, hogy a vasárnapi istentiszteleten náluk a békeidőben egy férfit sem látni. Mind dolgoznak, ha nem a gyárakban, ugy otthon. Bátyjukat — panaszkodtak tovább — katonának vitték s kénytelen mint gyalogos szolgálatot teljesíteni. A kis templomban mindennap szentmisét mondok, amelyen igen sokan járulnak a szent áldozáshoz. Igen tanulságos volt a karácsonyi ünnepekre való készülődésük is. Már előtte való héten reggeltől estig gyóntattam egy paptársam segítségével. Karácsony előtt való napon azonban társam tífuszba esett, így egyedül maradtam s egyedül kellett az ünnepi funkciókat elvégeznem. Éjjel 12 óra előtt kezdődött az éjféli mise. A templomot zöld gályákkal díszítették fel a katonák és világításra 500 gyertyát ajánlottak fel. A sarokban kis jászol állt és e köré sereglettek, akik már az oltárhoz nem fértek, megható karácsonyi dalokat zengve. A templom falnyilásain kiszökött a hang, kilibbent az éjszakába, át a lövészárkokon a franciák táborába, ahol ekkor az ágyúdörej szünetelt. Itt befejezve ájtatosságomat, szanitétsz kocsira ültem, amely egy másik táborhoz vitt. Ide megérkezve, két órakor szolgáltam misét. Romok és törmelékeken kellett átvergődnünk kocsinkkal, míg a templomhoz érhettünk, melynek tornyát a francia gránátok leszakították. A lövészárkokkal párhuzamosan folytattam utamat uj helyiség, uj tábor felé, ahol ismét miséztem és prédikáltam. kodik, hogy rükvest menjen elébe jelentést tenni a községrűl — magyarázta Icig úr szörnyű ijedt ábrázattal. — Csakugyan igaz, én is ugyanezt értettem belőle — helyeselt Gergő. Ment vissza azonnal a bíróhoz. — No, mit olvasott ki az ánglus kisasszony az írásból? — kérdezték tőle mindannyian. •— Színét se látta, az ennek az Írásnak, mert ez sem nem ánglus, sem nem farancia, hanem német irás, még pedig szigorú parancs az uj német szógabirótól, hogy András bátyám minél előbb megjelenjen előtte — mondta Gergő nagy hangon. — Hát ki olvasta el ? — kérdezte Varga biró. — Az, aki tud németül, mint jó magam ! — ütött Gergő büszkén a mellére. — Előbb csak azért nem olvastam el, hogy megtudjam a való igazságot, melyikünk tud jobban németül: én-e, avagy a Józsi, aki bejárta az egész Német- és Franciaországot — álmában. Szűcs Jóska irult-pirult szégyenében. — Hadd nézzem meg mégegyszer azt az irást! — mondta erősen összehúzott szemöldökkel. Kezébe adták ismét az iratot, mire nagy igyekezettel olvasta magában, azaz mutatta, mintha olvasná, mert hát reperálni kellett a nagy kudarcot. — Igaza van Gergőnek, csakugyan az van az Írásban, amit ő olvasott ki belőle. Előbb persze azért nem tudtam én elolvasni, mert megfordítva adták a kezembe — mondta Szűcs Jóska. — Elhisszük, Józsi, el bizony, ha te mondod. Hanem majd a csutorát is lefelé fordítva adom a kezedbe, ha már én ugyanis kiolvastam belőle az igazságot — mondta Gergő, mosolyra derült arccal kapva két kézre a kulacsot. 8'30 perckor meg már Bern-ben celebráltam a francia lakoságért és mondottam első francia beszédemet. Hogy mily nagy volt e szegény elhagyatott népnek az öröme, azt leolvashattam az arcokról és egész viselkedésükről. 10 órakor főistentisztelet volt a hadtestparancsnokságban. 12 órakor kissé rendbehoztam magam, majd lóra ülve, az erdőbe vezető gyalogösvényen eltűntem hálálkodó katonáim elől. Lovam röpült, tán mint a legendás Xantus és Ballius, minden pillanatban közelebb hozva célomhoz. Mélyen az erdő belsejében, földalatti lyukakban 5 század tanyázik. Amolyan kajmán tanyának tűnik föl ez a földalatti város s olyan csodálatos varázszsal tud hatni az ember lelkére. Este volt mikor megérkeztem. A tábor közepén bütykös fából oltár emelkedett, sötét, széles gallyu fenyők alatt. A katonák, mikor megérkeztem, meggyújtották fenyőfáklyáikat, kibujkáltak üregeikből mind s mikor az oltárhoz léptem, felzengett az ének, lágyan, majd erősen s az évszázados fák, mintha értették volna, csendesen hajtogatták koronáikat, melyeken a szelíd holdsugár csendesen suhant le a fenyők alá, hogy a fáklyák vörös fényével egyesülve, világosságot adjon a katonái közé tért hadak Istenének. De itt sem volt maradásom. Alig fejeztem be szent ténykedésemet, már is lóra kellett ülni s visszalovagolni Bernbe, ahol türelmesen vártak rám a felváltott katonák, kik szintén részt akartak venni a karácsonyi ájtatosságokban, jóllehet 24 órával később. S oly sokan voltak, hogy egészen az oltár lépcsőjéig jöttek. Szivből jövő daluk meg zengett, szinte harsogott, ugy hogy a lépcső imát abba kellett hagynom s várnom a verzikulus befejezését. Ezután még két helyen vártak rám 50 km. távolságban Berntől, ahol beszélnem és miséznem kellett. Mikor aztán három napi fáradalmak után nyugalomra tértem kis szobácskámba, mely egy szétlőtt malom padlásán volt, lefeküdtem s szó nélkül elaludtam. Tudom, hogy sok katona hálaimája ott búgott a szélben, ott susogott a hideg szellőben, amely befujt a repedéseken s azt is tudom, hogy azokon az ezüst sugarakon emelkedett fel az Úrhoz, fel a magas égbe, születésnapi ajándékul. Jules. Vigyázzunk a krumplira. (Nemzeti érdek.) A hadseregek körültekintő vezetése nemcsak arra kötelezi a hadvezért, hogy elegendő munícióval : fegyverrel és töltényekkel lássa el a katonákat, hanem ugyanolyan mértékben, vagy még jobban is követeli, hogy a fegyverben álló vitézek a folytonos üzemben levő emberi erőt kellő mennyiségű és minőségű táplálékból pótolhassák és — úgy szólván — készenlétben tarthassák. • A hadvezérek ágyúkkal szántanak, vért ültetnek a haza szabadságáért, az élelmet pedig tőlünk várják, biznak bennünk, hogy mi itthon ültetünk, szántunk, vetünk, kapálunk és takarékoskodunk, hogy a buza, a hús és a burgonya kikerüljön, rendelkezésre álljon. Mindenekelőtt a burgonyával kell most foglalkoznunk, amely köznyelven krumplinak neveztetik s amely annyira fontos szerepet játszik szegénynek, gazdagnak, polgárnak, katonának étkezésében, hogy — úgyszólván — nem lehet nap anélkül, hogy a krumpli asztalunkra ne kerüljön. Meg kell állapitanunk, hogy a mult év ősze nem lepett meg bennünket valami különösen örvendetes burgonyaterméssel. A meglevő készlet fokozottabb fogyasztásnak van kitéve, mivel a búzaliszttel való takarékoskodás folytán olyanok kenyerébe is kerül krumpli, akik azt ezelőtt teljesen mellőzték. A gazdasági körök értesítése szerint igen nagy a burgonya kivitele Németországba. Ezzel szemben áll tehát a mi nagyobb fogyasztásunk, a korlátolt behozatal, mert legfeljebb Olaszországból várhatunk valamit és a különösen krumplit termelő felsőbb vidékek zavaros helyzete, hol a harcok feldúlják az ültetményeket és talán a gazdák nagy része meg sem próbálja a termesztést a bizonytalan állapotok miatt. A nagy termelőknél, szállítóknál elvermelt és a kisgazdáknál pincékben őrzött krumpli-készlet tehát megbecsülhetetlen értéket képvisel mindnyájunkra nézve. Mindenkinek érdekében áll tehát, hogy ez a táplálkozási közkincs minden romlástól megsemmisüléstől megóvassék, nehogy a kritikus időpontot képező május hónapban krumpliszükség álljon be. Május hóban ugyanis fogytán van a burgonyakészlet és az uj krumpli még nem fejlődik ki. A burgonyakészlet megóvása. A birtokukban levő készlet nagysága szerint más és más eljárást kell követniök a nagy termelőknek és a kisgazdáknak vagy esetleg a családi szükségletet szemmel tartó fogyasztóknak. Ahol ugyanis a pincében felhalmozva tartják a krumplit, tanácsos, hogy a gazda vagy a háziasszony rövid időközökben lelkiismeretes szemlét tartson, mert ha meleg a pince, hamarosan erjedésnek indul egy-pár gumó s ez a közelében levőket is megrontja. Ezen baj ellen úgy lehet és kell intézkedni, hogy a krumplikészletet gondosan átválogatják s a romlásnak induló gumókat elkülönítik. A félig romlott krumplit sem szabad a mostani kritikus napokban a szemétgödörbe dobni, hanem megfőzve az állatoknak kell adni eledelül. Á kicsirázástól nem kell megijedni, mert ámbár csökkenti a gumók táperejét, olyan kárt és romlást nem okoz, mint a nedves melegség folytán keletkező fermentálódás. Ugyanilyen eljárás követendő a mély vermekben elhelyezett burgonyakészletnél is, de különös gond fordítandó arra, hogy a verem szelelő nyilasa el ne duguljon, annál kevésbé szabad a szelelő lyukat szándékosan betömni. Mint a vermeket, épúgy a pincéket is kellő mértékben szellőztessék. A nagyobb gazdaságoknál a krumpli nagy mennyisége még fokozottabb vigyázatra sarkal. Ilyen helyeken a burgonyát nem pincékben és kútszerü vermekben, hanem hosszú vermekben helyezik el úgy. hogy a készlet a föld felett prizmaalakban kimagaslik. A fagynélküli őszi időben elég az ilyen burgonya-prizmákat száraz szalmával betakarni és verőfényes napokon tanácsos a szalmát nappalra eltávolítani, hogy a gumók természetes melege folytán a fermentálódás be ne álljon. Midőn a fagy jelentkezik, a szalmaburkolatra egy ásónyom magasságú földréteg alkalmazandó a prizma csúcsán azonban nyilast kell hagyni és zsupszalmából készített kolbászszerü készítmény helyezendő a nyilasra, hogy a laza takaráson keresztül a burgonya párája elszállhasson. Napsütéses déli órákban a szalma-kolbász leemelendő. Nagyobb fagy esetén még egy ásónyom szélességű földréteget kell a prizmára hányni s így a földréteg már eléri a 60 cm. szélességet. Midőn a fagy zérus alatt 10 fokot meghalad, a földrétegre szalmás trágya alkalmazandó. A szellőztetésre azonban mindig nagy gond fordítandó. Ilyen eljárások után nagyobb reménnyel tekinthetünk a fenyegető jövőbe. R. B. Az ütegparancsnok levele. Háborúnkban, melyet a nemzet az önfeláldozás heroismusával küzd, véreink, hősiesen viaskodó testvéreink csillogó aranybetükkel írják nevüket a világtörténelem véres lapjaira. Az egész világ az elismerés és a csodálkozás hangján szól róluk; még az ellenség is megilletődéses csodálattal ejti ki „vörös ördög" és „honvéd" nevét, mint olyanét, ki a modern harcászat minden ágában megállja helyét. A csak rövid múltra visszatekintő és még kevésbbé ismertetett „honvédtüzérség" szellemére vet fénysugárt V. K. ütegparancsnok alább közölt levele. Egy pár bevezető szó után igy ir öccsének: ... Te örvendesz, mivel szép dolgokat hallasz felőlem k. mamámtól, kit óvatosan értesítek az elért sikerekről. Azt azonban, hogy mily körülmények, mily kockázattal, az életnek lábbal való tiprásával, földet és egetrengető bombák és golyók záporában érem el ezeket — soha sem említem, nehogy szegény mamám még többet aggódjék miattam. Itt harcolok a háború kezdetétől fogva, egy napig sem voltam távol az ütegtől, a mi már a legnagyobb ritkaság. Ezt egyhuzamban kibírni szinte emberfeletti dolog és óriási erkölcsi erőre van szükség, hogy nemcsak a golyóval, hanem az időjárás szeszélyeivel is dacolva tudjon az ember küzdeni. De a magyar mindenre képes! Különösen a honvédség alaposan kivette részét a legnehezebb küzdelmekből. Ha valahol ellenség van, feltétlen egy honvédcsapatot kell odaküldeni, mely szembeszáll bármely erős ellenséggel is!! Már két és fél hónapja ütegparancsnok vagyok s hogy mily sikeresen harcol azóta ütegem, bizonyítja az, hogy mig az előző parancsnok alatt egy kitüntetés sem történt, most már 26 kitüntetett tüzére van ütegemnek. Szeretem és becsülöm is a fiúkat! Épp ma kaptam meg 12 emberem kitüntetését. Ezt azért kaptuk, mert e hó 21.-én