ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-05-30 / 22. szám
innét ered leginkább a kath. egyház befolyásának infefioritása hazánkban a destruktív eszmék térfoglalásával szemben. A papságnak sokkal előbb kellett volna annak tudatára ébrednie, mint elleneinknek, hogy a társulásban van az erő. Egyesületeket a bölcs pastoratio minden korban létesített, mert a bölcs pastorátiónak lényeges tulajdonsága az, hogy az emberekkel kor, osztály s foglalkozás szerint külön-külön kezeli. Ha a papság egy gondolattal elkésik, e körülmény rendkívül megboszulja magát a szegény lelkeken s önmagunkon is. Talán legkülönösebb jelensége a modern pastorátiónak a sajtó beállítása a lélekmentés művébe, melynek intenzivitásban a nyomtatás tökéletesedésének arányában kell fejlődnie. A sajtót a pastorátióban már ma is fontosabb tényezőnek tartom a szentelményeknél és valamennyi jámbor társulatnál. A sajtópastorátió negatív és positiv, a szerint amint a rossz sajtótermékektől óvjuk a híveket, vagy a jóirányuakhoz az utat megmutatjuk nekik. Tapasztalás bizonyítja, hogy amely községbe csak 5—10 jó újság (pl. a „Népújság") jár, ott a hivek ragaszkodása egyházunkhoz szembeötlő, bátorsága és önérzete emelkedett, erkölcsei szelídebbek. Sok, igen sok papi munkával felér eredményében egynéhány jó újság. Azért a modern pásztorkodás e tényezőjét kellő figyelemre nem méltatni nagy rövidlátásra mutat. Megállapítottuk, hogy az ember lényegileg nem változik s igy mesebeszéd az, hogy a modern ember a kereszténységet már meg nem érti. Krisztus egy evangéliumot adott minden embernek, mely nélkül senki sem üdvözülhet. Az ember pastorátiójának lényegileg minden időben egyenlőnek kell lennie, hiszen az üdveszközök nem változnak. Most még végezetül két tényezőről óhajtok említést tenni, melyek a papi, vagy lélekmentő működésnek eredményét minden idők emberei közt biztosítják. E két tényező a papi lélek két qualitása, melyekkel győztek az apostolok, győzött assz. sz. Ferenc, Hoffbauer Kelemen s Vianney János, s győzni fog velők minden pap. E két tényező az ima és áldozatkészség. És most átveszem csaknem szórói-szóra sz. Vianney János életirójának szavait. „Hogy a lelkeket magunkhoz vonzzuk, hogy azokat a szeretet tüzével átmelengessük és átalakítsuk, hogy a bűnösöknek hibáik bevallását megkönnyítsük, és velők azon magasztos és természetfeletti önuralmat megismertessük, miként kelljen ker. módon élniök, nem elég csupán az Istennek szavát hirdetnünk, hanem imádkoznunk és vezeklést is kell tartanunk. A tanítványnak a Mester példájaként magát áldozatul kell hoznia, sz. életének tuláradatában is részesítenie, hogy e túláradó zamat a hervadozó lelkekbe beoltva, azokba a világosságot és szeretefakadt ki aztán Gergő bácsi mély elkeseredéssel. Megindultak ismét gyalogszerrel hazafelé. Mintegy negyedóráig baktattak már, mikor feljutottak a meredek domboldalon a sik, egyenes útra, ahol legnagyobb meglepetésükre utóiérték Nácit, a szekerével együtt. De minő állapotban? A szekér felfordulva meredt az égnek az árokparton, Náci pedig alatta jajveszékelt. Szerencséje volt még, hogy a lovak megálltak a szekér előtt. — Nézd öcséin, van Isten ! . . . Jer, segítsünk, ha tudunk a szerencsétlen emberen! — mondta Gergő meghatottan. Neki gyürköztek erre ketten a szekérnek s nagy sokára sikerült nekik kerékre állítani, mialatt megtudták a fájdalmában orditó Nácitól, hogy egy kis nyúl miatt esett meg vele a nagy baj. A vágtató lovai orra előtt szaladt át a nyul az országúton, amiatt borították fel meghorkant állatjai a szekeret. Szerencsére nem történt baja a szekérnek, ellenben Nácinak kificamodott bokán a ballába. Node ott volt a kéz és lábficamodások hires tudora, a Gergő bácsi: helyre igazította azt is azonnal az árokparton. Hej de meghálálom én kendnek a jóságát, Gergő bátyám! Üljenek fel a szekeremre ! Nem kívánok érte fizetséget s mindig is szives örömmel felveszem szekeremre, — mondta Náci hálatelt szivvel. — Nem azért tettem, amit tettem, öcsém, hogy jutalmat várjak érte, hanem csupán magyar szívességből! — szólt Gergő kemény, határozott hangon. — Jóska keresztfiam csak üljön föl a szekérre, mert ö neki még nem való a hosszú gyaloglás, de én már csak a saját lábamon baktatok haza . . . Isten áldjon addig is benneteket! Azzal megindult az öreg magyar ingadozó, rogyadozó lábakkal, egyedül a poros útszélen s még, a bugyorját sem tette fel a szekérre, hátán cipelte, hazáig. ... tet keringésbe hozza. Mindazt, amit a kereszt érint, termékenyíti is. A gyenge felfogás és még gyengébb bátorság e napjaiban nem érti a világ, hogy a nemes sziv a szeretetben nem ismer határt s hogy e határtalan szeretet az áldozatok útjára viszen. Innét van, hogy az Ur Jézus apostolainak szavait és tetteit megtermékenyíteni óhajtván, azokra keserű és kinos szenvedéseket bocsátott." Mig e felavatáson a papi lélek keresztül nem esik, pastorátiója meddő marad. Szükséges feltétele tehát az eredményes pastorátiónak, hogy a pap lelkileg mindenről lemondjon, rendetlenül semmihez ne tapadjon, és a külső életben is minél kevesebbel megelégedjék. A falusi pastorátió hálátlan munkáját mint vezeklést ajánlja fel Istennek; ne féljen a csendes éjjeli imáktól; ne idegenkedjék testének némi sanyargatásától sem, s midőn áldozatot mutat be, áldozza fel magát Istennek égő áldozatul. Használja fel a közimák határtalan erejét is. Minél nagyobb akadályokat lát maga előtt, annál nagyobb elszántsággal vesse magát a sz. élet karjaiba, hogy a lelkek feletti uralmat megszerezze. „Én meggyőztem a világot*, mondja Mesterünk. Hát a mai kort is meg fogja győzni sz. papjaival. Lehetséges-e a Világbéke? Irta: Dr. Csókás Vidor. Sokat gondolkodni valamely tárgy felett ép azt jelenti, hogy minden oldalról, nemcsak az érzelmi oldalról megfontolni. Mikor azt mutatjuk ki, hogy a háború nem jó üzlet, a béke pedig jó üzlet, mikor azt mondjuk, hogy a hírlapok mutassák ki, hogy a háború a nemzetek érdekeivel ellenkezik, ugyancsak reális okokat hoztunk fel és nem csupán érzelmieket, A visszaélésből nem lehet argumentálni. Melyik az az intézmény a földön, mellyel ne lehetne visszaélni? Szolgabíró, járásbiró, törvényszéki-, kúriai biró, polgármester, al- és főkapitány stb. mind visszaélhet hivatalával s azért ezek a hivatalok mégis szükségesek, hogy az egyes országok határain felül a jog uralkodjék s ne az erőszak. Arról van szó, hogy nemzet és nemzet közt felmerülő viszályok elintézésére hivatalokat kell felállítani, hogy ne az erő döntsön, hanem a jog. Európai parlament, nemzetközi döntőbíróság stb. stb. Igaz hogy ezek nem rendelkeznek csendörséggel, hogy a jognak érvényt szerezzen az erő. Nem lesz kizárva akkor sem, hogy az erő elnyomja a jogot. De mégis ez az első teendő. S mig ezt meg nem csinálták, bátran mondhatjuk, hogy az emberiség (1700 millió ember) semmit sem tett a világbéke érdekében, csak egyesek fáradtak. A gyűlések vitákra adnak alkalmat s ezek csak tisztázzák az eszmét. Lásd a természettudományi, földrajzi, orvosi stb. egyesületeket s gyűléseket, ez már csak nem hasonlít a háborúhoz. Tehát ilyennel a gyűlések, a békeegyesület gyűlései ellen valóban nem lehet argumentálni. Mint ahogy a természettudomány céljaira fel lehet használni a mozit, akkép a béke érdekében is lehet. A hitfelekezetek papjai legyenek a világbéke apostolai. Még ez ellen is lehet érvelni? Vagy ne legyenek? Csak a felekezeti békével törődjenek? Ez kevés lenne. A parlament csak ugy jó, ha van ellenzék is. Legyen ellenzék. Akkor tisztázódnak az eszmék. Az esperanto harcoljon a nem esperantóval s győzze le. Az ilyen§harc nem háború, itt eszmék harca folyik s ennél szebb nincs. Csak személyeskedés ne legyen soha az eszmék harcában, mert az már suszterinasoknak való. Mi tudunk személyeskedés nélkül vitatkozni. Igazán élvezet igy vitatkozni s valóban, ha személyeskedés lett volna a hozzászólásban, nem tartottam volna érdemesnek felelni reá. Már csak legyünk azon, hogy ne egy millió év, hanem egy pár ezer év múlva beálljon az a boldog állapot. A háborút a politikusok döntik el. A politikusok világnézetére a középiskolai nevelés van legnagyobb befolyással. Azért kívánatos, hogy egész Európában a békére neveljenek, ne a háborúra. Van egy szűkebb értelemben vett hazánk s egy tágabb értelemben vett hazánk. A tágabb értelemben vett hazánk Európa. Ezt is szeretnünk kell. Szeressük Európát, szeressük az európaiakat. Miért nem tanítják ezt az iskolában ? A legtágabb értelemben vett hazánk a föld. Szeressük a földhazánkat is, mert a föld lakói vagyunk. Szeressük a földön élő összes embereket, mert mind földieink. Az az igazi hazafi, aki mind a három hazát szereti. Ha Magyarország hatalmát egész Európára kiterjesztené, mindent meghódítva, nemde egész Európa szűkebb értelemben vett hazánk lenne s kötelességünk lenne szeretni. S ha egész világra terjesztené ki hatalmát, az egész világ hazánk lenne. S akkor ugy kellene szeretni az egész világot, mint most Magyarországot. De a jelen körülmények közt csak kisebb szeretetet kivan. Vagy talán Mars vagy Hold lakók vagyunk ? Az egyes ember igen magas kulturfokon áll, ugy tudományos haladás, mint erkölcsi nemesség tekintetében. Az egyes országok határain belül a jog és igazság uralma a tőrvényekkel biztosítva van. Törvényes államban élünk. Az erkölcsi haladás nagy, szép. De ha az egész emberiséget nézzük : a nemzetet és a nemzetközi viszonyt, akkor azt mondjuk, hogy az emberiség erkölcsi haladása zero. Az emberiség erkölcsi haladásának kiindulási pontja s egyszersmind tetőpontja is az az igazság, hogy minden ember, ember. Ezt tanítja a kis katekizmus. S mégis akadnak egyetemet végzett emberek, akik azt sem képesek megérteni, mert ha megértenék máskép gondolkodnának. Nem elégednének meg a statusqó-val. Ebből kivergődni nem lehet, mondják a gyávák. Jól van ez igy, mondják az ostobák. De aki az emberiséget igazán szereti, az szebb jövő kiépítésén munkálkodik, bár tudja, hogy az a szebb jövő oly messze van, hogy azt csak a későbbi nemzedékek érik el. Szeretni a földön élő összes embereket s bizni az emberiség szebb jövőjében: ez a mi feladatunk. Hogyan dolgoznak az orosz kémek. Északi harctér, május 10. Április utóján történt, amikor a május már éreztette közeledését. A táborban mély, ájult csend terpeszkedett s az előőrsök éber szemekkel, készen tartott fegyverrel bámultak bele a holdvilágos tavaszi éjszakába. Már jóval elmúlt az éjszaka első fele, amikor az őrszemek gyanús neszt véltek hallani. Mintha a hátulsó fák mögül jött volna valami feleletféle, de ez olyan messzire volt, hogy nem lehetett megérteni. — Hagyjuk közelebb jönni, — mondta az egyik baka. — Halt, wer da? — Oesterreische Officiere ! (Osztrák tisztek !) Mi az ördögöt kereshetnek erre ? — Vorwärts ! A tisztek közelebb jöttek. — Halt, wer da? — ismételte a poszt. A felelet ugyanaz volt. — Feldruf? (Jelszó?) — Armeekommando 1 Tényleg ez volt a jelszó. Bizonyosnak látszott, hogy a tisztek hozzánk tartoznak. De egyik őrszemnek kételyei támadtak. Tanitó volt civilben és jól beszélte a német nyelvet. Mintha ezek az urak idegenszerüen ejtenék a német szót. •— Richtig passiert, vorwärts ! A tisztek egészen közel voltak már, amikor a tanitó újból megállította őket. — Honnan jönnek a tiszt urak? — Szolgálatból. — Hogy tetszik mondani ? A kérdezett ingerülten felelt: — Mondtam már, szolgálatból. — És miféle szolgálatból? — Ahhoz semmi közöd. A tiszt mérgesen mondta ezt s a tanitó éles füle rögtön észrevette, hogy ez az ember nem beszéli tökéletesen a német nyelvet. Közelebb lépett hozzá: — Vegye le, kérem, a köpönyegét. — Mit akarsz ? A tanitó megismételte kívánságát. — Csak nem akar levetkőztetni? A tanitó nem felelt, hanem hirtelen fölrántotta az előtte álló köpönyegét. A gyanú nem volt alaptalan. Orosz egyenruhát takart a felsőkabát. Mikor a többiek ezt meglátták, egy pilanat alatt előkerült revolverük és rászegezték az őrökre. Ezek rávetették magukat az oroszokra és néhány percnyi dulakodás után lefegyverezték őket. Oly csendesen történt mindez, hogy a táborban észre sem vették a dolgot, csak amikor az őrség a parancsnok elé kisérte a kémeket, tudódott ki az egész. Az oroszok, akik altisztek voltak, elmondották, hogy csapatjaik alig két órányira vannak innen s őket előre küldték azzal az utasítással, hogy kémleljék ki a terepet. Hogy könnyebben sikerül-