ESZTERGOM XX. évfolyam 1915
1915-05-16 / 20. szám
XX. évfolyam. Esztergom, 1915. május 16. 20. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztőség 1 : Káptalan-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Káptalan-tér 2. szám. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1915. május 15. — A kormány tisztogat. Nagy megnyugvással, őszinte örömmel és hazafiúi lelkesedéssel észleljük, hogy a kormány a most szinte erején felül agilis néppárt felszólalásainak szellemében a háborús intézmények és mozgalmak egész vonalán készül felvenni a tisztogatás és a megtorlás munkáját. Láttuk mindnyájan, előbb suttogtunk, majd pedig hangosan botránkozva kiáltoztunk, hogy a csalók, a harácsolok nagy áradata bizonyos titkos hatalmakban és ezen hatalmak pártfogásában és takargató erejében bizakodva mindent mernek, a nemzet épsége és jóvolta ellenében minden merényletre képesek. Mindezekkel szemben az ország vezetősége érthetetlenül hallgatott, tanácstalanul nézegetett szanaszét, mintha kezei le lettek volna kötve, hogy az igazság boszuálló öklével ne sújthasson le a gonosz terveket szövő koponyákra. Most már tudjuk, hogy a kormány csak bátor vádlókra várt, akik az ország forrongó panaszkodását a hivatalos fórum előtt kifejezésre juttassák. Nagy vállalkozás volt a bűnösök elleni adatok gyűjtése; vakmerőséggel határos elszántság kellett ahhoz, hogy a jól szervezett, pénzzel és protekciókkal jól megerősített bűnszövetkezetek ellen valaki megindítsa a megtorló akciót. Nem is vállalkoztak erre a veszedelmes kalandra azok, akiknek sok vesztenivalójuk volt, akik karrierjüket, jövőjüket a demagógiára s az ennek keretében dolgozó, vakoló hatalmakra alapították. De igenis vállalkozott a néppárt, amelynek tagjai sohasem gyarapodtak a sápokból, hanem abban a gondolatban vették fel a közéleti tisztátalanság elleni harcot, hogy szegények lesznek, meglévő vagyonukat is elvesztik, üldöztetést fognak szenvedni, átkot hoznak még ivadékaikra is, midőn az igazság, a tisztaság érdekében a harcvonalba vetik erejüket, jövőjüket, nyugodalmukat és boldogságukat. Eljött végre a néppártnak nagy ideje is, amidőn azt kell látnunk, hogy e kis pártocska hangjától zúg az országház nagy csarnoka, amidőn a kevesek csinálják az orkánt és a számban hatalmasabbak dideregve takargatják magukat tépett rongyaikba és.szökésre álló lábakkal várják a kedvező alkalmat arra, hogy elbújhassanak s igy a hátuk mögött álló, a kötelüket rángató szabadkőműves hatalom boszujától megmenekedjenek. Sajnos dolog, hogy akkora nemzeti veszedelmek, szinte pótolhatatlan károk kellettek ahhoz, hogy belássák, miszerint a tisztességtelen törekvésű egyéneket még akkor is meg kell vetni, le kell tiporni, ha egyébként a kortespolitikában nagy dolgokat is tudnak művelni. Nem lehet azt ellenőrizni, megakadályozni, hogy a gyanús egyének elvi befolyásukat gyakorlatilag, anyagilag is ne gyümölcsöztessék, ha az alkalmas pillanat felmerül. Éreztük, tudtuk, sajnálattal tapasztaltuk, hogy nem oda megyünk, ahová akarunk, hanem visznek, ragadnak bennünket láthatatlan kezek sötét célok felé. Szinte őrületnek látszott, hogy hazafias egyének, becsületes jellemek előttünk érthetetlen célok, diplomáciai irányzatok, titkolt törekvések érdekében együtt működtek gyanús, vagy legalább is megtorolhatatlanul gyanúsított alakokkal. Nagy elégtételül szolgálhat most az egész nemzetnek, hogy a hatalom kénytelen öklének egész súlyával lesújtani azokra, akik az eddigi felvonásokhoz a zenét szolgáltatták. R. Missiónk a Balkánon. Most ropognak a puskák, bömbölnek az ágyuk, villognak a szuronyok a viharrá nőtt szenvedélyek orkánjában a Balkán bércei között. A Balkán mindig Pandora szelencéje volt Európa nyugalmára nézve. A Monarchia és különösen Magyarország mindenkor erömegfeszitéssel dolgozott ez ideges félsziget lázas vajúdásának lecsillapításán és politikai előrelátással, diplomáciai rátermettséggel, sőt anyagi áldozatok árán is igyekezett befalazni azokat a réseket, melyeken át a háború szele Európa arculatába sivíthatott. A nemzeti politika és kultúra ügyeibe való be nem avatkozás, a békés gazdasági fejlődés és fejlesztés hagyományos balkáni magyar politika elve kizárt minden ellenségeskedést, mig a pánszlávizmus jegye alatt megindult, atyáskodó cárizmus fényes rubelek kíséretébe be nem adagolta az apró balkáni népekbe a monarchiaellenes türelmetlenség, kicsinyes irigykedés, arcátlan követelődzés s oktalan féltékenység dosisait. A kontinensen kialakult világbirodalmak mellett a kis balkáni nemzetek többsége már átlátta, hogyha politikailag lehetséges is, de gazdaságilag önállóan nem érvényesülhet. A politikai függetlenség csak akkor áll pozitív alapokon rájuk nézve, ha politikailag semleges, gazdaságilag pedig az élni és élnihagyás elvét követő, szabad gondolkozású, méltányos, a politikai hódítás gondolatát Bosznián túl nem terjesztő magyar gazdasági politika égisére támaszkodnak. A magyar nemzet gazdasági uralmát a Balkánon természetszerűleg praedestinálja geográfiai és világpolitikai helyzetével adott feladata, történelmi hivatása és célja, hogy mint a múltban politikailag és szellemileg, úgy a jövőben gazdasági és kulturális vezető nemzete legyen a Balkán népeinek. A Duna folyam vízrendszere az ország minden részét természetes útvonal-összeköttetésbe hozza a magyarságot a balkáni államokkal. Miként a Tisza, Maros, Száva, Dráva a DunaAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Láncszemek. i. A szép, nagy kertben a kerítés mellett levő tenniszpályán — amelyen tul orgonának a lilafürtös virága alakította illatos kelmékkel bevont sátor formájára az orgonabokrokat — vidáman játszottak. Két fiu és két leány tenniszezett, a közelükben három matrózruhás, édes gyerek lelkesedett és érdeklődött a játék iránt. A jókedv és a tavasz kis csoportja voltak. Az egyik lány különösen szép is volt: magas, karcsú alakján gyönyörűen állt a szépszabásu ruha, a haja pedig kékesfeketén csillogott, mint az acél. Már alkonyodni kezdett: a tavaszi köd puha fátyola tompította mindeneknek a délutáni éles körvonalait. A szép leány egy tekintetet vetett a kerítésen tul elterülő világra. Az utca másik oldala még beépítetlen volt, s az üde fű között álló fák nagy vágyakozással, életrekelten nyújtották ki ágaikat a hosszú téli álom után. Két férfi épen ebben a pillanatban haladt el a kerítés előtt: Annynak ugy tetszett — mostani lassú járásukról és mozdulataikról ítélve — hogy előbb ezek a fiatal urak rövid időre megálltak és nézték őket. Az egyiknek ráesett egy tekintete: merész és intelligens az arca — ez volt róla a lánynak az impreszsziója. A következő labdát elhibázta, s a partnere nevetelt és méltatlankodott. Uj játék kezdődött és közben tréfák, kötődő szavak repültek össze-vissza. Anny hallgatott, leeresztette a raketjét és kilépett a helyéről. — Mi az, Anny? kérdezte Gaál, a partnere. — Nem játszom ... felelt a lány közömbösen. — De játék közben elmenni. .. Nem lovagias dolog ám, hogy elveszi Iluséktól az alkalmat, hogy ők is megnyerhessenek egy játékot. No, jöjjön ... — Én nem tudom, mi történt velem, de olyan rosszkedvem lett egyszerre: képtelen vagyok játszani. .. — De miért? Még látunk egy félóráig és olyan gyönyörű az idő; jöjjön . .. De Anny a csodálkozó fiatalember kezébe nyomta a raketjét — mintha a játéknak ettől az emlékeztetőjétől is szabadulni akart volna — és csak a kezével intett bucsut a társaságnak, s a ház felé sietett. A kisfiúk utána szaladtak, a nővére pedig elkedvetlenedve jegyezte meg: — Milyen fegyelmezetlen természet... Ö néhány évvel idősebb volt Annynál és már volt olyan idő az életében, amikor a kívánságát és a lehetőségeket lázas szívvel kellett — józanul mérlegelnie. Hogy aztán segítettek is neki ebben: a nagy fellobogások, a mindennapiságon tul levő szépségek örökre kivesztek a lelkéből. A szeszélyeskedések pedig szinte fájtak neki.. . Anny a kert kanyargós ösvényein elmenekült a gyerekek elől és vallatta önmagát, hogy micsoda szerencsétlenségnek vagy bajnak az érzése csapott le rá most hirtelen? Mert az előbbi szorongásnak nem tudott más nevet adni, mint hogy az valami fájdalomnak az előfélelme, amely ugyan még a jövőben rejtőzik, de amely rávár, megtalálja őt, s neki el kell majd azt szenvedni... Hogyan jött, milyen uton jutott el hozzá? És sejtelmek és félelem szakadt rá, hogy ez a mai csendes, puhavonalu tavaszi nap hogyan kapcsolódik be a jövőbe, amelynek egy szenvedése a mai naphoz tartozik, mert már most jelentkezett és kínozza meg öt. .. II. — Nézd, Ödön, milyen szép ez a tenniszező leány és milyen hozzáválasztottan szépek az orgonabokrok ... Ugy-e, már többször mondtam, hogy minden embernél, minden fejlettebb egyéniségnél egy-egy szin jut eszembe és az embert és a szint egyszerre látom. .. Ehhez a lányhoz illik a lila ... de végre lehetne piros is . . . Álljunk meg egy pillanatra, kérlek .. . — Önmagadnak mondasz ellent, felelt a másik fiatal ember. Ebben az esetben sem egyjelentöségü a leány és a szín, mert vagy lila . .. vagy piros ... — Lila, barátom, lila . . . Örgonalila. Látod, milyen ragyogó ez a lány, de azért még most a szépségében van valami tompaság... És van benne a mindennapok józanságától is.. . Nem látod? — Hogyne ... és Ödön mosolygott. De menjünk : nem szeretek kívülről nézni egy zárt területre. — No-no ... és megindultak. De Ödön még egyszer visszafordította a fejét és a tekintete a lány felé igyekezett, aki felfogta és viszonozta ezt.
