ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-25 / 17. szám

Kérelem. A Magyar Nemzeti Muzem Könyvtárának igazgatósága elhatározta, hogy egybegyűjti az összes írott emlékeket és nyomtatványokat, amelyek a most duló háborúra, ennek előzményeire és okaira vonatkoznak. Mivel azonban minden gondosság és buzgólkodás mellett megeshetik, hogy a múzeumi könyvtárnak nem lesz módjában minden háborús irott emléket és nyomtatványt megszereznie, kívánatos, hogy ehhez a gyűjtéshez a közönség is hozzájáruljon, hogy igy a gyűjtemény minél teljesebb legyen. A Magyar Tudományos Akadémia kebelében alakított Hadtörténelmi Bizottság is szolgálatéba áll e nemes eszmének, hogy ez uton is teljesítse ama magasztos hivatását, mely kötelességévé teszi, miszerint nemzeti közérzületünkre fölemelő hatással biró magyar hadi történelem adatait gondosan összegyűjtse a jövendő nemzedék és a történetírók számára, egy esetleg később alakítandó magyar hadilevéltár anyaga gyanánt. Felkérünk tehát minden hazafit, hogy gyűjteményünk gyarapításához hozzájárulni szíveskedjenek; A gyűjtendő tárgyak! könyvek, önálló füzetek és különlenyomatok, amelyeknek tárgya a mostani háború, ennek előzményei és okai, vagy amelyekben a mostani háborúra vonatkozás találkozik. Hogy e füzetek vagy könyvek és különlenyomatok versben vagy prózában vannak-e irva, van-e valami tudományos vagy szépirodalmi értékük, az a teljességre törekvő gyűjtés szempontjából nem veendő figyelembe; i önálló, füzetekben megjelent egyházi és világi beszédek, előadások és felolvasások, amelyek a háborúval előzményeivel és okaival foglalkoznak; önálló füzetekben, vagy csak egyes lapokban nyomatott egyházi és világi, hivatalos és nemhivatalos körlevelek, köriratok, felhívások, buzdítások, tanácsok, lázitások, utasítások, rendeletek, katonai buzdító és lelkesítő napiparancsok, rendszabályok stb.; önálló füzetekben, vagy egyes hírlapokban lenyomatott háborús vagy, háborús vonatkozású énekek, dalok, nóták, versek és imádságok; a ponyvairodalom mindenféle terméke, amelynek tárgya a háborúról való vagy vele összefügg; háborús vagy a háborúval összefüggő statisztikai kimutatások ; háborús naptárak; háborús térképek; szöveges és szövegtelen háborús hangjegyek ; szövegek és szövegnélküli képes ábrázolások (képek, képecskék, képes-levelezőlapok, műkedvelők által a helyszínen készített fényképfelvételek stb.); egyesületek és társulatok, ipari és kereskedelmi vállalatok jelentései, ha bennük valamely vonatkozás van a háborúra; amivel hetvenkedik, hogy medvével viaskodott egyszer, ezért lenne külömb legény, mint ő? Majd elválik máma! Annak puskája van, neki csak csupasz két keze. De ezekkel a kezekkel rázza ki a lelket az idetévedt himpellérből. Tüzelte magát Mihály ellenséges indulattal, | hogy bátorságot gyűjtsön az összecsapásra. Hogy miért teszi, arra nem is gondolt. Van-e jussa hozzá? Eszébe se jutott, hogy mióta elment, közel egy esztendeje annak, csak egy virágos kártyát küldött Marikának. Mért várt volna rá hűséggel a lány, mikor eljegyzett mátkája se volt. Csak olykor játszás közben mondogatta neki : — A feleségem leszel Mári, ha addig élünk is! — Marika ilyenkor lesütötte a szemét, vagy hogy épen elszaladt. Hát hogy is építsen ilyen röpke szavakra a lány, különösen ha más kérője akad időközben. Ilyen logikus gondolatok nem jutottak Mihály eszébe. Arra se gondolt, hogy szereti-e komolyan a lányt, de abban bizonyos volt, hogy szándéka szerint ő akarta a mai estét borozgatás közben Vörös Istvánoknál Marika oldala mellett eltölteni. Régi jussa volt ehez és nem engedi át semmiféle gyüttmentnek! Odabent Mákné Mihály édesanyjával épen e tárgyról beszélgetett. Jancsit szapulták, ki édes-mázos beszédével bolondítja Marit. Hogy az ő világa szebb, mint a többi emberé. Az első madárdal kelti föl álmából. Ismerős neki a madarak hangja, az állatok tekintete. Az őz se fut el előle. Az ordassal meg szembeszáll, akár maga a méltóságos gróf. No bizony, csak mese az, az ilyen állat száz évben kerül elő egyszer! mindenféle hivatalos és nem-hivatalos, hatósági és magán plakát (falragasz), amelynek tartalma összefüggésben van a háborúval; színlapok, ha rajtuk a háborúval bárminő vonatkozásban levő előadás szerepel, vagy ha az előadást háborús jótékony célra hirdetik; a háborúban elesett hősökről kiadott gyászjelentések ; mindenféle értékpapírok, értékjegyek, hitelpapirosok, hivatali és üzleti nyomtatványok, űrlapok, cimkék, meghívók és sokszorosított fényképfelvételek, amelyek a háborúval bármiként összefüggésbe vannak ; legyezők, szallagok, kokárdák, zászlócskák, gyujtóskatulyák, kávéházi, vendéglői és cudrászdai papiros szalvéták, amelyeken háborús szöveg, térkép vagy kép van és akárminő más itt fel nem sorolt tárgy amelyen háborús felírás, vagy háborús ábrázolás található. • A magyar katonai kultúra legértékesebb anyagát fogják alkotni a gyűjteményben azonban az írott emlékek, amelyek közé: a hadi naplók, a táborokból érkezett levelek és tábori levelező-lapok, harctéri jelentések, hadifoglyoknál talál följegyzések stb. tartoznak, melyeknek gyűjtésére — az enyészettől való megmentésük végett — különösen felhívjuk a magyar közönség becses ügyeimét. Nagy hazafias és tudományos szolgálatot tesz az, ki a háborús források után kutató magyar történetírásnak bárminő, de főleg ritkább, nehezebben hozzáférhető, vagy értékesebb, magyarországi vagy külföldi, magyar, vagy- idegennyelvü háborús nyomtatvánnyal vagy irott emlékkel hozzájárul e gyűjtemény minél teljesebbé tételéhez. A gyűjtött nyomtatványokat és kéziratokat akár a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi könyvtárának, vagy a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Hadtörténelmi Közlemények szerkesztőségének (Budapest, VIII. Ludoviceum utca 4. sz.) kérjük beküldeni. A naplókra és a levelekre nézve megjegyezzük, hogy ezek zárt, lepecsételt és a fölbontás határidejének megjelölésével ellátott borítékban is beküldhetők; ezek nyilvánosságra hozatala tárgyában kifejezésre juttatott kívánalmak a fennálló szabályok értelmében föltétlenül tiszteletben fognak tartatni. Kelt Budapesten, az ezerkilecszáztizenötödik esztendőben. Dr. Szendrei János. Rónai Horváth Jenő min. tanácsos, altábornagy a .Magy. Tud. Akad. hadtört, a Magy. Tud. Akad. hadtört, bizottságának előadója. bizottságának elnöke. Pilch Jenő m. k. honvédőrnagy, a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztője. Mák Rozika hallgatagon ült az ágy szélén. Kitekintett egyszer-kétszer az ablakon is. Csöndes volt a puszta, mintha nem is történne semmi. Pedig hány ember töltötte lelki viaskodásban el az estéli órákat. Valahonnan kutyavonítás hallatszott. Rozika megrázkódott egész testében, annyira megijedt. Könnyek jöttek a szemébe. A két öregasszony annyira el volt merülve a beszélgetésbe, hogy semmi másra nem esett a figyelmük. A hold kibujt már ekkorra, tisztán lehetett látni a tájat. Rozika mintha látott is volna valakit az erdő felé menni. Összeszedte minden bátorságát, leküzdötte lányos szemérmetességét és csöndes hangon, ahogy elfogultsága engedte, szólt az anyjának: — Édesanyám, valaki az erdő felé sonfordál! — Hát aztán? Bizton Jancsi az! — Nem, az nem mén még ilyenkor I — mondott Roza. (Hányszor figyelte, hogy ugy tudja az időt.) — Mihály jár arra, baj lesz. Gyerünk ki mink is! A két öregasszony szemei összevillantak. Nem is gondoltak eddig arra, hogy Roza is szerelmes legyen Mihályba. Roza fiatalabb volt Marinál két évvel. A kutyák bizalmatlan, szaggatott ugatása mind hangosabb lett. Rozi már a kendőt is ráteritette az anyja vállára, hogy induljanak. Sietve mentek. Rozi vezette őket, a szive diktálta-e az utat, vagy hogy eleitől figyelte Mihály árnyékát. De épen a kis hidhoz tartott ö is. Az U-naszádok ébersége. Az alább következő sorok egy svéd gőzös kapitányának a leveléből valók, melyet Sweiczban élő öreg barátjához intézett: . . . Valószínűleg érdekelni fog téged, ha egyet-mást elmondok az én Brazília-Európa közti utamról is. Február végén hajónkkal az angol LaManche csatorna elé kerültünk, anélkül, hogy valamit is gyanítottunk volna a vizalatti naszád küzdelemről, mely Anglia ellen létre jött. Telegraph összeköttetésünk nem volt, mivel készülékünket egy hatalmas hullámtorlasz a párkány széléről a tengerbe söpörte. S igy semmi uj hirről már napok óta tudomást nem szerezhettünk. Csak a napot néztük s ennek az állása szerint intéztük a teendőinket. Egyik szürke reggelen a meleg nap helyett keleten egy hatalmas bálna sötét teste emelkedett ki a vízből. „Szigony van a hátában" mondta a második tiszt. „Nem a — válaszoltam én — tengeri ördög az, bütyökkel a hátán." Persze, ekkor még távolról sem gyanítottam, hogy ez német U-naszád lenne, különben is ilyent még eddig soha sem láttam. Nemsokára a szigonynak vélt rúdon a német lobogó jelent meg. A hajós törvények szerint azonnal megálltunk s válaszoltunk a jeladásra, majd a kapitány tudtára adtuk, hogy egy semleges állam számára kávét szállítunk, mire megjött a válasz: „Folytathatják útjukat." Ekkor a csatorna délnyugati részén tartózkodtunk KapLizard körül. Egy másik naszádra Plymouth és Winght sziget között akadtunk, ennek már a hajó iratait is át kellett szolgáltatnunk megvizsgálás céljából. Ezek megtekintése után a parancsnok az én hazai nyelvemen felvilágosított, majd a végén igy szólt: Én igazán nem akarom az ön kávéját megsózni. Utazzék csak tovább Isten segedelmével. A magam részéről szerencsés utat kivánok. — Szavait egyegy pohár borral megpecsételtük s elváltunk. Mire a naszád nemsokára eltűnt a vizben. Grigston és Dover között harmadik naszád bukkant elő, amely az előbbiek példáját követve

1 szabadon engedett. Dover előtt azonban már angol torpedóvadászra akadtunk, amely szintén erősen megmotozta egész hajónkat, szállítmányunkat és iratainkat. Az angol tiszt fellépését azonban egyenesen gorombaságnak és durvaságnak kell bélyegeznem. Még most is örvend a szivem, hogy férfiasságomat és higgadtságomat meg tudtam vele szemben tartani. A motozás után kihívóan kérdezi, hogy vájjon találkoztunk-e utunkban ellenséges tengeri-ebekkel (ahogy ő nevezte). Persze én nem voltam lusta s sietve válaszoltam, hogy én arra hivatott nem vagyok. Mire ő sietett megjegyezni, hogy 50 fonttal fizet minden értesítésért, melyet neki az angol vizeken tartózkodó ellenséges hajókról adunk. Sértődve utasítottam vissza ez ajánlatot, miközben Ott állott Mihály, vastag husáng volt a kezében. Ideje volt fegyvert szerezni magának. Nagyot bámult, mikor a társaságot meglátta. — Rozi vezetett, aszonta hogy baj van, — szólt Mihály édesanyja, mert hogy maga is megijedt a fia elszánt kifejezését látva. — A Roza? — csodálkozott Mihály. — Ö bizony. Féltett. — Féltett? Hát kinek tartanak emgem, aki megijed a saját árnyékától, mi? — tüzelt Mihály. — Hát épen écaka idején, ráér arra holnap is — mondotta Rozi és akár csak az előbb Bodri, ő is oda dörgölte arcát a legény karjához. Ekkor már jött Jancsi. Zörgött a fegyver a vállán, ropogtak a száraz növénycsutkák a lépései alatt. Elhűlt a vér mind a három asszony szive körül ebben a pillanatban. — Mi lesz? Jancsi éles szeme észrevette rögtön, hogy kik vannak ott. — Tán lakodalmat ültök?! — kiáltotta jókedvűen. — Azt! — felelte Mihály. — Itt a mátkám, akit régtől szeretek! s maga mellé rántotta Rozit. — Segítsen az Isten! — mondotta Jancsi s jól megrázta Mihály kezét. Az meg ugy szorította vissza, mintha összeakarná zúzni Jancsi tenyerét. Most kezdődött volna a harc. De Rozika mint egy békitö angyal és hogy a jussát el ne veszítse, odasimult egészen Mihály karjaiba. — Nagyon szeretem Mihály bácsi 1 — súgta. — Régen gondoltam! — szólt Mihály és eldobta a husángot, mint aki elégtételt nyert.