ESZTERGOM XX. évfolyam 1915

1915-04-04 / 14. szám

tését. Ha ezt fontolóra vesszük, azt hisszük, nem nagyon tévedünk, ha a rettenetes dühöngő háborúnak egyik okát a népnek a nemzetek atyja ellen elkövetett bűneiben is felismerjük, mert kétségtelen és sajnos valóság, hogy az elképzelhető legnagyobb és legáltalánosabb könnyelműséggel vettük tudomásul Istennek negyedik parancsát a legtöbb lelkiatyánkkal szemben, pedig ez az atya, eminenter Isten helyettese! Jelen helyzetünkben azonban örvendetes jelenség, hogy a háború viharainak borzalmas csapásai alatt megismertük és megbántuk hibáinkat és beállott e tekintetben a javulás állapota. A mi kötelességünk most már csak az lehet, hogy a büntető isteni igazságszolgáltatásnak kezére járjunk azzal, hogy minél gyorsabbá és alaposabbá tegyük ezt az átalakulást. Különösen a lelkészkedő papságra háramlik annak kötelessége, hogy Istennek megkezdett művét folytassák és befejezzék. Népünk nevelése a pápa szeretetére egyik lényeges része tehát a jelenlegi pasztorációnak. A cél maga roppant fontos, a nép hangulata ebből a szempontból kitűnő. Most már csak a helyes eszközök megtalálásáról és józan alkalmazásáról lehet szó ; ehhez akarunk néhány gondolattal hozzájárulni. Mindenekelőtt ismerjék meg népeink a pápát történeti fejlődésében. Ha ugyanis egy pap olvassa XV. Benedek pápa biographiáját akár folyóiratokban, akár egyébb müvekben, a pápa iránti eddigi nagyrabecsülése, bizalma, szeretete csak növekedhetik benne. Ugyan miért nem alkalmazhatnék ezt az eszközt a pasztorációban is, hogy a népet megszilárdítsuk szentatyánk tiszteleteben, szeretetében. Erre nézve is áll a szállóige : Ignoti nulla cupidó. Nagyon alkalmasok volnának a cél eléréséhez kisebb-nagyobb népiratkák. Oszszuk szét népünk között a szentatya fényképét, ha egyébként nem, legalább a képeslap szerény alakjában, amely különösen az egyszerűbb néposztály többé-kevésbé megbízhatatlan memóriájánál a tárgy megrögzitésének legkitűnőbb eszköze, annyival inkább, mivel a pápa arcképe alapján megláthatjuk nemcsak külső megjelenését, de szavai és iratai révén magát a lelkét is. Evvel viszont kapcsolatban van az, hogy minél gyakrabban állítsuk a nép elé a pápa lelki photographiáját is azzal, hogy megismertessük népünkkel a pápa cirkularéit. Az 1914. nov. lén kiadott pápai körlevél például kiválóan alkalmas erre, mert annyi energia, erő, szépség csillámlik ki a sorok közül, hogy nagyszerű bepillantást nyújthat egy lélekben gazdag és nemes ember pszichéjébe, akinek szivesen hódolunk legmélyebb gyermeki szeretetünkkel. Miért tartanok távol népünket ilyen értékes pápai encyklika gyümölcseitől és miért érnők be azzal, hogy a hívőket a kontextusból kiragadott citátumokkal, könnyen odavetett kenyérmorzsákkal elégítjük ki? A disciplina arcani ezen módja teljesen érthetetlen és kevésbé járul a pápa szeretetére való neveléshez! Lehet ugyan, — és azt el is ismerjük — hogy egyes encyklikákat csak nehezen érthet meg különösen alsóbb néposztályunk, de az ilyen magvas és nehezen érthető encyklikák félig-meddig homályos megértése is sokkal többet ér, mint a szódavizes hétköznapi irodalmunk tökéletes ismerete. Alig szükséges tehát sok fejtörés azon tétel jogosultságán, hogy a pápai körlevelek éppen úgy valók a szószékre, mint a megyéspüspökök pásztorlevelei ! A praktikus lelkipásztor, aki nyáját a szent atya szeretetére neveli, semmiesetre sem fogja elmulasztani azt sem, hogy akár szószéken, akár gyülekezet alkalmával, akár máskor is ne publikálja a pápa igyekezetét és sikereit a világbéke megalapozásában. Aki csak kevéssé ismeri a nép vágyát a nyugalmas béke után, az tisztában van azzal, hogy már ennek alapján is a pápa iránti szeretetre kell gyulladnia, mikor látják, hogy micsoda buzgalommal, kitartással és — ami még fontosabb — eredménnyel dolgozik szentatyánk a béke megteremtésében. És különben is egyoldalúság csak a múltnak kultusza, egyoldalúság, hogy állandóan utalunk a pápaság régmúlt dicsőséges történetére és az emberiség művelődése és kultúrája körül szerzett halhatatlan érdemeire: de legyünk emellett praktikusak,, dolgozzuk fel legalább a jelzett tárgyban és módon a ma történetét ! Végül megemlitünk még egy nagyon kedves, pszichológiai és természetfölötti szempontból azonban rendkívül értékes nevelési eszközt célunk elérésében : neveljük népünket következetesen arra, hogy együtt érezzen a pápával és annak eszméivel.- Hogy beleéljük magunkat valakinek benső életébe, alig találhatnánk arra alkalmasabb eszközt, mint azt, hogy éljük bele magunkat teljesen ugyanannak gondolatvilágába — amit más szóval igy fejeznénk ki: idem velle, idem nolle, ea est vera amicitia. A szentatyának jóformán minden működése jelenleg abban kulminál, hogy minél előbb meg legyen a népek békéje. Birjuk rá népünket arra, hogy a pápának ezt a szándékát magáévá tegye. Erre nézve a legjobb eszköz a pápa békeimádságának elmondása a templomban és otthon. Kétségkívül nagy hatása volna annak is, ha a pap ezt a remek imát elmondaná, a nép pedig lassan, közösen utána rebegné el; egyébként ez is ismét egy eszköz és alkalom, hogy a népet a szentatya iránti passzivitásból kiragadjuk és ebből a szempontból is önállósítsuk. Haris J. Elnézem . .. Elnézem hosszan borús homlokod, Melyre ráült a gond, a bú; Elnézem hosszan szürkülő hajad, •— Reá az élet korán szórt havat, — S merengve kérdem, miért vagy szomorú ? Nézd, a föld eldobva kopott ruháját, Remény színébe öltözik; Nincs okod addig a méla búra, Mig Rád ragyog Napod sugara S szivedben uj remény költözik. A fecskepár ott az eresz alatt Alig pirkad, munkába fog; Együtt hord pelyhet és szalmaszálat, — S bár munkában leli a napszállat, — Kis szivük hála-imát dobog. Ne fájjon az soha se Néked, Hogy Veled együtt dolgozom; Engem küzdésre hitt az élet! Hadd bélelem ki én a fészket Puha pehelylyel angyalom . . . Kossányi Alajosné. Japán rászedi az „Entente"-ot. Anglia az ázsiai német gyarmatokra uszította a japánokat. Természetes, hogy óriási tulhatalmukkal könnyű győzelmet arattak. A japánok valójában soha sem gondoltak arra komolyan, hogy Franciaországot, Angliát és Oroszországot Németország ellen komolyan nagyobb hadsereggel segítsék. Franciaország sóvárogva leste ugyan a segítséget. Japán azonban nem szorul arra, hogy katonáit francia gyarmatokért becserélje, mert idővel Indokinának francia része ugy is az ő zsákmánya lesz. Az aniíol kapzsiság méltó társra talált. A 400 millió lakossal biró „Mennyei birodalom" fegyvertelenül Japán hatalmában van. Miért ne fogna hozzá most a munkához, amikor szövetségeseinek seregei Európában vannak lekötve? Japán követeléseit Kínával szemben teljesen nem ismerjük, mert az okos ferdeszeműek, ugylátszik, a legfontosabbakat elhallgatták. Minden jel azonban arra mutat, hogy Kínával ugyanazt fogják tenni, mint amit Franciaország Tunissal és Marokkóval, az angolok pedig Egyptommal tettek. Céljuk : Kína nyilt kapuit elzárni, politikai és gazdasági életét teljesen japán felügyelet alá helyezni. Minden vasúti és ipari szállítmány japán kezekbe menjen át, minden magasabb közgazdasági polcot japán foglaljon el. Európát és Északamerikát az óriási kínai piactól teljesen távoltartani akarják. „Ázsia az ázsiaiké" Japán szempontjából nem azt jelenti, hogy az egyes népek önmagukat kormányozzák, hanem azt, hogy ők legyenek a vezetők és uralkodók és hogy gazdaságilag kiszipolyozhassák Ázsiát. Miután Japán erélyes törekvése révén az általános ázsiai zsibbadtságból felébredt, hadseregét, flottáját, közigazgatását, pénzügyeit és nevelési rendszerét európai minta után átalakította, 1895-ben hadat üzent Kínának. A simonoseki békében ugyan csak a Liautung félszigetet kapta meg, hatalmas terjeszkedési programmja azonban már ekkor előtérbe lépett, noha annak keresztülviteléről egyelőre le kellett mondania, mert az összes nagyhatalmak egységesen és elhatározottan léptek fel ellene. Ezután minden erejéből Oroszország ellen készült. A háborút — Oroszországot meglepve — 1904 januárjában kezdte meg és 1905 augusztusában, a portsmouth-i békével fejezte be. Mukden és Tsusima jelezték Oroszország szörnyű vereségét. A békekötés gyümölcse azonban csak Korea volt, a hadisarc pedig teljesen elmaradt. Korea természetesen Japán igényeit és terjeszkedési törekvéseit nem elégítette ki. A két ellenfél ezután egyre közelebbi érintkezésbe jutott. Elősegítette e közeledést Edward angol király, aki az Orosz-Angolország közötti bizalmatlan ellenségeskedést barátságos viszonnyá változtatta. Ugyanezt elérte Oroszország és Japán között is azon célzattal, hogy Oroszország Németország, a Monarchia és Törökország ellen szabad kezet nyerjen. Akkoriban Anglia és Japán kölcsönösen kezeskedtek arról, hogy egymás birtokait sértetlenül fogják hagyni. Az azonban valószínűleg nincs a szerződésben, hogy Japán köteles volna Angliát egy esetleges indiai lázadásban támogatni és viszont Anglia Japánt egy esetleges háborújában Északamerika ellen. Japán tehát nem találhatott volna kedvezőbb időt arra, hogy terjeszkedési programmjának keresztülviteléhez hozzáfogjon. Azzal ugyancsak nem fog törődni, hogy ezáltal annak a három államnak politikai és gazdasági érdekeit sebesiti meg halálosan, amelyekkel szövetségi viszonyban van. Igaz ugyan, hogy nem is érdemelnek más bánásmódot. Sem Anglia, sem Franciaország, annál kevésbé Oroszország nem küldhet most egyetlen egy hajót is, vagy katonát Keletázsiába, hogy ott érdekeit védelmezze. Kérésre kellett tehát fogni a dolgot. Ezzel talán egy időre el fognak érni egy kis kíméletet, de sohasem azt, hogy Japán lemondjon törekvéseiről. Japán, hacsak külsőleg is, de magára vette az európai kultúrát. Kina azonban hajthatatlan gőgje miatt, amely annyira jellemzi ezt a máskülönben okos népet, mindig védekezett ellene. Ezen ellenállásnak betetőzése a Mandzsu-dinasztia elűzése volt. Ennélfogva Kina védtelenül fekszik Japán lábainál. Ha a lakosság védekezni is találna a bevonuló japán hadakkal szemben, ezen ellenállást a kitűnően fegyelmezett japán sereg könynyen leveri. A keletázsiai piac elvesztése egyaránt nagy veszteség Orosz-, Angol-, Francia- és Németországra nézve. Mivel Oroszország hadserege az ellenünk viselt háborúban erősen meggyöngült, kénytelen lesz Mandzsúriáról és Mongoliáról, sőt talán éjszaki Szibéria egy részéről és egész Északkináról a sárga faj javára lemondani. Az sem lehetetlen, hogy Japán tulnagy népessége miatt Északindia és Ausztrália után is fog nyúlni. Franciaország indokinai gyarmatairól lesz kénytelen akarva-nemakarva lemondani. Angolország, amely különösen magának tartotta fenn a gazdag középső Kinát és a Jangcsekiang vidékét és amelynek általában az ázsiai kereskedelem oroszlánrésze jutott, a legnagyobb veszteséget fogja szenvedni. Japán eljárása Angliára nézve a legsúlyosabb csapást jelenti, amilyen még nem érte gazdasági életét és világpolitikai helyzetét. Nagy szempontoknak a megsértése a kereskedelemben is megbosszulja magát. A legnagyobb kárt Japán részéről mégis az Unió fogja szenvedni. Az európai népek elveszíthetik kereskedelmüket és annak lehetőségét, hogy ipari túltermelésüket értékesíthessék, a yankee-k azonban esetleg egy igen kellemetlen szomszédot is kaphatnak. A sárga faj már ugy is fejére nőtt a fehér fajnak az Unió nyugati államaiban. Olcsó munkájával legyőzött minden fehér konkurrenciát és egyre hangosabban követeli a fehérekkel való egyenjogositását az ipari, közgazdasági és kereskedelmi téren. Az Unió eddig is csak nagynehezen és nem minden megalázkodás nélkül kerülhette el a háborút. Ha pedig Japán Kina birtokába jut, akkor a sárga faj még nagyobb nyomást fog gyakorolni a Csendes óceánnak keleti partjaira. Eddig az Unió még nem mert bátran és erélyesen az angol z szló-csalással szemben fellépni és valóban semleges politikát gyakorolni. Állítólag 20 milliárd M. angol töke van északamerikai vállalatokba, különösen gyárakba és vasutakba belefektetve. Az Unió nem is lesz képes Japán követeléseinek erélyesen ellenállani. Flottája össze sem mérhető a japánival, sorkatonasága jelentéktelen, miliciája pedig a japán katonákkal szemben értéktelen. Az északamerikai valójában nem kormányozza önmagát, hanem a trösztmágnások és azoknak exponensei kormányozzák őket. Minden, különösen a sajtó és a népképviselőknek jó nagy része megvásárolható. Magasabb szempontot itt nem ismernek, mint az üzletet. Mit szólna Washington, ha polgártársait mai állapotukban látná? Az amerikai nép ezenkívül nagy vérbünt követett el azzal, hogy ellenségeinknek oly töménytelen fegyvert szállított, ugy, hogy á visszafizetés már ezért sem maradhat el. A nagy háború tehát oly politikai értékeket